Próbál elszakadni a 310-től a forint
Reggel még kismértékű gyengüléssel nyitott a forint az euróval szemben, azonban néhány óra után ismét beindult az erősödés, így megint a 310-es lélektani határ alá sikerült kapaszkodni.
Reggel még kismértékű gyengüléssel nyitott a forint az euróval szemben, azonban néhány óra után ismét beindult az erősödés, így megint a 310-es lélektani határ alá sikerült kapaszkodni.
A nap első felében alig mutatott érdemi mozgást a forint az euróval szemben, délután azonban erősödésbe kapcsolt a magyar deviza, így ismét 310-ig esett a jegyzés. A többi feltörekvő deviza esetében is jó a hangulat a piacon.
Reggel még 310 felett indult a forint napja az euróval szemben, azonban néhány óra után megint a lélektani szintig esett az árfolyam. A nemzetközi színtéren főleg a dollár erősödése érdemel említést.
A péntek reggeli kis gyengülését gyorsan ledolgozta a forint, így az euróval szemben kora délután már újra a 310-es kerek szint közelében járt az árfolyam és ehhez képest a nap végéig már nem is láttunk érdemi elmozdulást. Közben az angol font ma újra jelentősen gyengült, a dollár pedig kissé erősödni tudott ma az euróval szemben.
Csütörtök reggel ismét gyengüléssel kezdett a forint az euróval szemben, délelőttre viszont kedvezőre fordult a nemzetközi hangulat, ami magyar devizát is elragadta.
Elmaradt a forint euróval szembeni árfolyamának faltörése. A szerdai kereskedésben ugyanis már a 311-es szint felett jártak a jegyzések.
Hétfőn négyhavi csúcsra erősödött a forint az euróval és kéthavi csúcsra a dollárral szemben, és a forint kedden is meg tudta őrizni frissen jött erejét a két vezet devizával szemben. A dollár ellenében ez könnyebb volt, mivel a délelőtti órákat átfogó dollárgyengülés jellemezte, délután azonban az amerikai adatok hatására ebben látványos fordulat bontakozott ki.
Hétfőn kicsivel a 310-es lélektani határ alatt indította a hetet a forint az euróval szemben és egész nap alatta tudott maradni, késő délutánra már inkább a 309-es szintet közelítette az árfolyam, azaz új 4 hónapos forintcsúcs született. A forint kitartó ereje és a dollár szenvedése kulcsfontosságú szint tesztelését tette lehetővé 276 közelében, közben a font esése miatt vele szemben már 2,5 éves forintcsúcsról beszélhetünk.
Átmeneti erősödést hozott csak a vártnál jobb magyar gazdasági növekedési adat reggel, és a délutáni órákban sem jött újabb lendület, hogy a kerek 310-es szintet lefelé meggyőzően át tudja vinni az árfolyam. A dollár ellenében közben szintén fontos szintet tesztel a kurzus. A font továbbra is nagyon szenved, így vele szemben 31 hónapos csúcsra ért a forint a 360-as szint alatt.
Napok óta a 310-es kerek szint közvetlen közelében álldogál a forint az euróval szemben és 309-310 között fontos támasz zónát tesztelhet, de ugyanígy a dollárral szembeni árfolyamnál is nagyon közel járunk a 276-277-es támasz zónához. Ha ezeken sikerülne túljutnia a forintnak, hiszen a régiós devizák nagy lendülettel erősödnek, és közben a dollár továbbra is szenvedne a csúszó Fed-kamatemelés miatt, akkor technikai elemzési alapon elképzelhető, hogy a következő hetekben 250-es erős támasz szintig süllyed a dollár/forint kurzus.
Az elmúlt hetekben fokozatosan a 310-es szint közelébe erősödött a forint az euróval szemben, de ehhez képest a többi régiós devizánál ennél jóval intenzívebb volt a felértékelődés mértéke, így elvileg volna tere a további erősödésnek. A 309-310 körüli zóna azonban erős technikai akadály, közben pedig a dollár/forint árfolyamban a 276-277 körüli zóna kritikusan fontos, itt húzódik ugyanis egy kétéves emelkedő trendvonal, amelynek letörése hullámszerű további forinterősödést is okozhat.
Miközben a forint kéthavi csúcsával küzd az euróval szemben 310 közelében, addig más devizapárokban látványos erősödést láthatunk. A lengyel zloty intenzív menetelésen van túl, de a líra és a rand páros még szebb teljesítményt mutat, közben viszont az angol font zuhan tovább.
Délutánig nem volt komoly elmozdulás a forint piacán, majd elkezdett esni a török líra és az euró, hamarosan pedig a forint is megérezte a hangulat romlását.
A nap második felében komolyabb gyengülés indult a forint piacán, a pénteki alacsony likviditásnak is szerepe lehet ebben. Késő este a török líra meredek zuhanása emelkedett ki miután a hírek szerint katonai puccskísérletet hajtanak végre éppen az országban.
A Brexit-szavazás nem hagyta érintetlenül a régiós devizákat sem, ezek közül azonban a zloty szenvedése azóta is szembetűnő. Ráadásul a befektetők nem számítanak sok jóra a lengyel fizetőeszköz esetében.
A pozitív várakozásokkal ellentétben nem minősítette fel Magyarországot a Moody's, azonban késő este nem reagált erre a forint. A jövő hét elején persze jöhet egy kis kiábrándulás, hiszen ma részben a felminősítésre várva húzhatták a forintot.
A forint eheti teljesítményén világosan látszik, hogy az euróval szembeni árfolyam képtelen áttörni a 310-es ellenállást. A hazai fizetőeszköz viszont a nagyobb esést elkerülte, a zloty viszont eddig megverte.
Az MNB meglepetésszerű kamatvágása az utóbbi hetekben nagy szerepet játszott a forint gyengülésében, mely márciusban 315 felett is járt az euróval szemben. A kilátások kapcsán rövidtávon a hazai alapkezelők szokásos havi felmérésünk alapján bizonytalanabbá váltak, hosszabb távon viszont némileg javultak a várakozások, kevesebben várnak jelentősebb gyengülést a hazai fizetőeszköznél, mint 1 hónappal korábban. A kötvényeknél nagy rali volt az elmúlt hónapokban, azonban a további hozamcsökkenéssel kapcsolatban óvatosabbá váltak az alapkezelők, aminek következtében a saját benchmarkhoz képest kevesebben súlyozzák felül az eszközöket.
Az eddigi eseménytelenséget követően hirtelen gyengülni kezdett a forint euróval szembeni árfolyama. Érdemes lesz a keddi MNB-kamatdöntésre figyelni, bár a konszenzus szerint egyelőre nem vág kamatot a jegybank.
Cikkünk folyamatosan frissül a háború eseményeivel.
Kiesett a csontváz a szekrényből.
Sikerült kancellárt választani.
Még akkor is, ha Trump a felére csökkenti a kínai vámokat.
Távozik a guru a Berkshire Hathaway éléről.
Nyitrai Győzővel, az MBH Befektetési Bank üzlet- és termékfejlesztésért felelős vezérigazgató-helyettesével beszélgettünk.
A jelenlegi adatok szerint sereghajtók vagyunk az EU-ban.