Ha egy hetes távlatban nézzük a forint teljesítményét, akkor lényegében nem látunk változást múlt péntekhez képest: még mindig a 310-es szint körül mozog az euróval szembeni árfolyam. Egy esti döntés hozhat esetleg nagy kilengést.
Viszonylag jól vészelte át az ünnepi napokat a forint, az euróval szembeni árfolyam kis mértékben emelkedett. A kora délután tapasztalt erősödés mostanra megfordult, amivel egyhavi mélypontja körül áll a kurzus. A befektetők minden bizonnyal a Fed esti kamatdöntését várják most a leginkább.
Külön nagycikket közölt a magyar jegybank forinttal kapcsolatos magatartásáról a Bloomberg hírügynökség. Ezek szerint a Matolcsy György vezette Magyar Nemzeti Bank minden egyes alkalommal közbelép, amikor a forint tartósan a 310-es szint alá kerülne az euróval szemben.
A magyar jegybank délutáni kamatdöntése előtt és azt követően is stabil volt a forint az euróval szemben, azaz kilenchavi csúcsa közelében ragadt. Közben a brit EU-kilépési veszélyek ma is nyomasztották a fontot a dollárral szemben. Az eurónak a gyenge Ifo-index mellett az sem jött jól, hogy a csehek is elkezdtek "rámutatni" az esetleges későbbi EU-kilépés forgatókönyvére.
Kis erősödéssel kezdte az új hónapot a forint az euróval szemben, de a déli órákban megbillent, délután azonban gyorsan fordított, így nap végére kéthavi csúcsra ért az euróval szemben 310,5-nél. Mindez azt is jelenti, hogy a délutáni 5 órási magyar bankközi fixing idején a 200 napos mozgóátlag alatt "zárt" a forint, amire tavaly július legvége óta nem volt példa.
Egyéves mélyponton is járt a forint az euróval szemben az elmúlt napokban, azonban onnan hirtelen visszafordult a jegyzés. Fundamentálisan legalább annyi dolog szól a forint mellett, mint ellene, a nagy kérdés, hogy a kormány és az MNB tényleg gyengébb forintot szeretne-e. Ha ugyanis szeretnének, akkor tudnak tenni azért, hogy ne erősödjön a magyar deviza.
Stabilan indult a forint idei utolsó kereskedési napja és délelőtt még az erősödéssel is próbálkozott. Délelőtt azonban látványos gyengülés vette kezdetét.
Az amerikai dollár nem bír magával, látványosan erősödik az euróval szemben, de 15 éves csúcsra került a forint ellenében is. Egyes piaci vélemények szerint az amerikai fizetőeszköz erősödésének még nincs vége. Ebben a helyzetben egyre több befektetőben felmerülhet az a kérdés, hogy egy ilyen helyzetben mit lehet tenni. Ennek jártunk most utána.
A péntek délután megjelent, vártnál sokkal jobb amerikai munkaerőpiaci adat elképesztő reakciót váltott ki a devizapiacokon, az amerikai dollár nagyon rákapcsolt. A forinttal szembeni árfolyam valósággal felrobbant.
Csendesen indult, de mozgalmas napja lett a forintnak. A hazai fizetőeszköz ugyanis folytatta hétfői leértékelődését annak ellenére, hogy a Fitch felől kedvező kommentár érkezett. A magyar jegybanki bejelentés közben nagy meglepetést nem okozott. Ezúttal is inkább a dollár brutális ereje játszotta a fő szerepet.
Az elmúlt hetek egyik legfontosabb kérdése volt, és várhatóan a következő hónapok egyik legizgalmasabb témája lesz, hogy hogyan tud növekedni a magyar gazdaság teljesítménye a közeljövőben, melyek a növekedésre leselkedő legnagyobb veszélyek és mit tehet ebben a helyzetben a kormány. Ezért a Portfolio önálló befektetői klubeseményt szentel ennek a témának, ahol a három meghívott szakértővel körbejárjuk a magyar monetáris politika jövőjét, a kamatkilátásokat és a forint várható teljesítményét is. Mindezt annak érdekében tesszük, hogy a magánbefektetők már most hozzájussanak azokhoz az információkhoz, amelyekkel megalapozott befektetési döntéseket tudnak hozni.
A korábbiaknál is gyengébb forintot valószínűsítenek legfrissebb előrejelzésükben a Commerzbank elemzői. Egy éven belül a 325 forintos euróárfolyam sem elképzelhetetlen, de a dollár ellenében még durvább számokat várhatunk.
Az ING elemzőinek legfrissebb kimutatása szerint is a biztonságos menedék devizák közé tartozik a forint. Azzal számolnak, hogy a hazai fizetőeszköz (régiós társaival együtt) felülteljesítheti a többi feltörekvő piaci devizát.
Valóságos vérfürdő zajlik egyes feltörekvő országok devizáinak piacán, a kínai leértékelés dominóhatást váltott ki. Közben a befektetők - a kínai gazdaság lassulása miatt - felfigyeltek a rosszabb fundamentumokkal bíró feltörekvő gazdaságokra. Ebben a viharos időszakban viszont Magyarország jól teljesít. Megmutatjuk, miért és azt is, hogy mi várható.