frank

Megint kezdhetünk aggódni a svájci frankért? A jegybank még nyugodt

Az utóbbi másfél év legnagyobb erősödését mutatta be az utóbbi hetekben a svájci frank, mely egy hónap alatt több mint 2 százalékos szárnyalást mutatott az euróval szemben. A svájci jegybank (SNB) azonban a jelek szerint nem aggódik, legalábbis nincsenek arra utaló jelek, hogy igyekeznének csillapítani a frank erejét.

Jön az új 10 frankos

Egy hét múlva megkezdi az új 10 frankos bankjegy kibocsátását a svájci jegybank. Ezzel az 50 és 20 frankos bankjegy megújítása után újabb papírpénz újul meg.

Megnyugodott a forint, hanyatlik tovább a frank

A kedd délutáni hullámszerű erősödés óta stabil a forint az euróval szemben 308-nál, közben viszont az euró visszakapaszkodott 1,20 fölé a dollárral szemben és az euró ereje a svájci frankkal szemben különösen látványos: frank árfolyamküszöbének 2015 eleji elengedése óta nem volt ilyen erős, noha az észak-koreai feszültség miatt többek között a franknak elvileg erősnek kellene lennie.

Nem tud elszakadni a forint a 310-es szinttől

Kis gyengüléssel kezdte a hetet a forint az egyébként kedvező nemzetközi befektetői hangulatban, így az euróval szembeni jegyzések még inkább közel kerültek a 310-es kerek szinthez. Ez azt jelenti, hogy új másfél havi mélyponton várja a forint a keddi MNB kamatdöntést, amely ma reggeli elemzésünk szerint lényeges változásokat is hozhat a monetáris politikai keretrendszerben. Az erre való felkészülés gyengíti az utóbbi egy hétben a forintot és ezzel láthatóan eltért a régiós devizák pályájától is.

280 forint alatt járt a dollár!

Az EU működésének átfogó reformját ígéri a német-francia tengely, közben Donald Trump újabb titkosszolgálati botránya az elnöki adóterveket is veszélybe sodorhatja, mindez pedig oda vezetett, hogy ma délelőtt már átlépte a kerek 1,10-es szintet az euró a dollárral szemben és egy újabb fontos technikai szinthez közelít. Közben a forint a vártnál jobb első negyedéves magyar GDP-adat hatására már út is jutott egy fontos technikai szinten, hiszen az euróval szemben másfél, a dollárral szemben hathónapos csúcsra kapaszkodott.

308 közelében tartja magát az euró

Hétfőn és kedden is hullámszerű forinterősödést láttunk a forintnál, illetve a lengyel zlotynál az euróval szemben a bankközi elektronikus kereskedésben, miközben idehaza és a lengyeleknél is pihentek a befektetők. Ma délutánig a forint valamennyit megőrzött ebből a jobb teljesítményből, miközben a nemzetközi befektetői hangulat továbbra is borongós, most éppen a jövő keddi amerikai elnökválasztás kimenetele miatt. Közben a svájci frank meglódult az utóbbi két napban a nemzetközi piacokon, ami miatt vele szemben a forint háromhavi mélypontra bukott.

Áttörte a falat a forint

Bár mérsékelten optimista hangvételt ütött meg tegnap esti közleményében a Fed az amerikai gazdaság helyzetéről és a kilátásokról, a dollár mégis gyengült a főbb devizákkal szemben, mivel a piaci árazások szerint mérséklődött a decemberi újabb kamatemelés esélye. Közben ma a forint dél körül újra erőre kapott, kora este pedig áttörte azt a fontos technikai szintet, ami már hónapok óta többször is megfordította az erősödési kísérleteit.

314 felett járt az euró

Hétfői erősödését teljesen elvesztette kedden a forint az euróval szemben, ami elsősorban technikai elemzési okkal függ össze: 312 körül beleütközött egy erős támaszba az árfolyam, így lepattant róla. Ma a nap első fele nyugodtabb lehet, az izgalmak inkább este érkezhetnek a 8 órási Fed kamatdöntés és közlemény nyomán.

Elkezdett erősödni a forint

Egészen mostanáig 315 környékén oldalazott a forint euróval szembeni árfolyama, azt követően, hogy kedden a Magyar Nemzeti Bank nyitva hagyta a további nemkonvencionális lazítás lehetőségét. Délután kisebb erősödés látszik kibontakozni.

Nem vágta földhöz a zlotyt a devizahiteles csomag

Hónapok óta a lengyel devizahiteles csomag tartotta izgalomban a befektetőket, kedd este kiderültek az elnöki testület javaslatai, melyek a bankok szempontjából kedvezőek. Közben a forint napról napra oson egyre közelebb a 310-es lélektani szinthez az euróval szemben.

Nincs megállás a lejtőn, 315-ig esett a forint

Egész nap rossz volt a hangulat a forint piacán, már napközben is a 315-öt közelítette az euró jegyzése, majd estére egy újabb gyengülési hullám után megint közel kerültünk a lélektani határhoz.

Kilenchavi csúcsra ugrott a forint

Miközben a fejlett részvénypiacokon határozottan javult a hangulat, nőtt a kockázatvállalási étvágy, aközben a fejlett devizapiacokon inkább a kockázatkerülés jelei mutatkoznak a brit kilépéstől és ennek az EU-ra gyakorolt hatásaitól való félelem miatt. Emiatt ma párhuzamosan zuhant az euró és a font is a dollárral szemben, miközben a zöldhasú alig tudott erősödni a jennel szemben. Ebben a környezetben a kelet-közép-európai régiós devizák határozott erősödést mutattak, amelynek nyomán a forint kissé 307 alatt kilenchavi csúcsra ért az euróval szemben.

Este megint löktek egyet a forinton

A keddi egyéves mélypont után a szerdai nap a korrekcióról szólt a magyar deviza szempontjából, ezúttal a 315-ös szint jelent fontos lélektani határt az árfolyamban.

Szenvedett a forint, ugrott egyet a dollár

Egy héttel az év vége előtt úgy tűnik, hogy "nem fogad szót" a forint Varga Mihály nemzetgazdasági miniszternek, aki egy minapi interjúban a 308-310 körüli tartományt jelölte meg kívánatosnak, hogy az év végi államadósság ráta kedvezően alakuljon. Az interjú hatására múlt pénteken indult forinterősödés még aznap kifulladt, azóta lényegében 313-314 körül ingadozott a forint, de minden nap láttunk hirtelen gyengülési hullámokat. Ma ugyanez történt, így kora este újra 315 körül járt az euró jegyzése, igaz továbbra sem zárhatjuk ki, hogy kialakul egy forinterősödési hullám. Ma például újra kiváló volt a fejlett részvénypiaci hangulat, ami akár segíthet is ebben.

Tényleg falnak ment a forint a szárnyalás után

A stabil kezdés után a javuló nemzetközi befektetői hangulat mellett hullámszerű erősödést produkált a forint az euróval szemben, de ahogy annak esélyét előrevetítettük, tényleg falba ütközött a forint egy technikai alakzat miatt. Az árfolyam a pénteken is tesztelt 313 körüli szintről fordult.

Jobb bőrben a forint a Fed-üzenetek után

Általános "fellélegzési ralit" indított el a feltörekvő devizapiacokon az, hogy a Fed szerda este viszonylag puha hangvétel mellett emelte meg a kamatot és ez segített a forintnak is. A döntés bejelentése előtte ugyanis már 318 közelében járt az euróval szemben, majd utána 315,5 körülig visszaugrott, így egy fontos technikai támaszt kezdhet el ostromolni. Nagy kérdés, hogy az év végéhez közeledve és a jövőre beígért négy Fed kamatemelés árnyékában mennyire lesz tartós ez a feltörekvő devizapiaci erősödési hullám.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Bármikor beleroppanhat Oroszország a háborúba, ha a Nyugat enged a riválisának
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.