A magyar és a szerb rendőrség együttműködésének részeként a 16. magyar rendőri kontingens indul Szerbiába, az egység tagjait kedden búcsúztatták Budapesten, a Készenléti Rendőrség központi objektumában - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) Kommunikációs Szolgálata a rendőrség honlapján.
Újabb Ipoly-híd került átadásra Magyarország és Szlovákia között, az egyik oldalon Drégelypalánknál, a másikon Ipolyhídvégnél, ami nagyban meg fogja könnyíteni a határmenti közösségek életét - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn a helyszínen.
A Kreml szerdán fenyegetésnek nevezte, hogy médiajelentések szerint Lengyelország csapatokat küld Finnország és Oroszország határára – írja a Reuters.
Ukrajna rendszeresen kapni fogja az Egyesült Államok által szállított nagy hatótávolságú ATACMS rakétákat - közölte csütörtökön külügyminisztere, két nappal azután, hogy Kijev megerősítette, hogy először használták azokat a bergyanszki orosz katonai repülőtér ellen. Csütörtökön elfogadta a kijevi parlament a 2024-es költségvetési tervezet első verzióját. A dokumentum szerint hatalmas összegeket költenének jövőre az oroszok elleni háborúra - írja a The Guardian.
Az ukránpárti, ettől függetlenül kifejezetten megbízhatónak számító háborús elemzőcsapat közzétette frissítéseit az avgyiivkai helyzetről. A megállapításuk szerint Oroszország több tucatnyi harcjárművet veszített el, alig néhány méternyi területszerzésért. Közzétették az első nagy felbontású műholdképeket a bergyanszki orosz légibázisról azt követően, hogy kedden az ukrán erők az amerikai ATACMS közepes hatótávolságú rakéta segítségével csapást mértek az ott állomásozó orosz légierőre. Szergej Sojgu orosz védelmi miniszter jelentette be, hogy Oroszország megerősíti a nyugati határait. A lépésre azért kellett elszánnia magát a hadvezetésnek, mivel a modern fegyverek fenyegetést jelentenek Oroszország nemzetközileg elismert területeire is. Közben hírek érkeztek arról is, hogy az orosz gépesített gyalogság támadásba lendült Avgyijivkánál. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború aktualitásaival.
Izrael nemrégiben jelentette be, hogy az északi határszakaszra is fegyvereseket küldenek az esetleges iszlamista beszivárgások ellen, nem hiába. Az információt követően szinte azonnal lövöldözésről és robbanásokról adtak hír Libanon határainál - írja a Times of Israel.
Nemrégiben jelentette be az izraeli haderő, hogy totális blokádot fognak bevezetni Gáza ellen, miközben folytatódnak a légicsapások. Közben a 300 ezer mozgósítottból csak körülbelül 100 ezer van a Gázai övezet határánál, a többi izraeli katonát az ország más részein vetik be.
Ausztria csatlakozik Csehországhoz és Lengyelországhoz, és szerda éjféltől ellenőrzéseket vezetnek be a Szlovákiával közös határszakaszon.
Giorgia Meloni olasz miniszterelnök a New York-i ENSZ közgyűlésen szólalt fel, és jelezte aggodalmait a világ felé az egyre súlyosabbá váló bevándorlóhelyzet miatt. Szerinte Olaszországra rendkívül súlyos nyomás nehézkedik az Észak-Afrikából érkező emberek számából kifolyólag. A helyzet hatására Franciaország úgy döntött, hogy szigorítja a határellenőrzést az olaszokkal közös határszakaszon – írja a The Guardian.
Nemzetközi össztűz zúdult Kínára, amiért hétfőn egy olyan térképet mutattak be, amin számos területet Kínához jelöltek, pedig más országhoz tartozik. Mivel Peking Indián kívül még számos más ország tengeri határait is megsértette, folyamatosan dühös reakciók érkeznek a kínai vezetéshez. A kínai külügyi szóvivő nyugalomra intette a feleket és hozzátette: szerinte nem kell túlreagálni a térképet.
India és Kína igyekszik megoldásokat találni a határvitáira, melyek nemrég, a 2020-as években összecsapásig fajultak. A tárgyalások egyelőre nem hoztak tényleges eredményeket, abban azonban megegyeztek a felek, hogy visszafogják a haderő telepítését a területen. A megbeszélések kiemelkedően fontosak voltak a közelgő személyes találkozók előszeleként - írja a South China Morning Post.
Az elmúlt hétvégén 1,44 millió utas lépte át Románia határait, ami 102 százalékos növekedést jelent az ország határátkelőin tavaly nyáron ebben az időszakban feljegyzett forgalmi adatokhoz képest - közölte hétfőn a román határrendészet.
Három órát kell várakozniuk a hercegszántői határátkelő kilépőoldalán a személyautóknak, a buszoknak és a teherautóknak is - közölte a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság szombat reggel a police.hu-n.
A világ két legnépesebb állama most egymás sajtómunkásait szorongatja a hatóságokon keresztül. Az ellenséges környezet hatására már csak 1-1 indiai és kínai állami médiamunkás van jelen egymás országaiban. A két ország között fennálló feszültség egy újabb területen csúcsosodik ki.
Ausztria azt tervezi, hogy május 11-től további hat hónappal meghosszabbítja az ellenőrzéseket a Szlovéniával és Magyarországgal közös határain - adta hírül a Reuters az osztrák belügyminiszter rádiónyilatkozata alapján.
India kedden visszautasította, hogy Kína átnevezzen olyan földrajzi helyeket, amelyek keleti állama, Arunácsal Prades a területén vannak.
Cikkünk folyamatosan frissül.
Erre az adatra vártak a piacok egészen héten.
A miniszterelnök személyéről azonban még mindig nincs egyetértés.
Jelasity Radovánt, az Erste Bank elnök-vezérigazgatóját, a Magyar Bankszövetség elnökét kérdeztük a Checklistben.
A keddi Checklist a Portfolio Hitelezés 2024 konferenciáról jelentkezik.
Tényleg felfelé bukott Szergej Sojgu?