horvátország

Földrengés volt Horvátországban

2021. augusztus 17. 10:43 | MTI

Földrengés volt Horvátországban

Közepes erejű földrengés rázta meg keddre virradóra Horvátország középső részét, ugyanazt a térséget, ahol tavaly év végén nagyobb intenzitású, halálos áldozatokat is követelő földmozgás volt - közölte a helyi média.

A szomszédunk már bevezetné az eurót, de a koronavírus miatt lehet, hogy éveket csúszik a projekt

2021. augusztus 02. 10:43 | Portfolio

A szomszédunk már bevezetné az eurót, de a koronavírus miatt lehet, hogy éveket csúszik a projekt

Horvátország összességében sikeresnek mondható a koronavírus elleni oltási programban, de ennek ellenére az országnak több kihívással kell szembenéznie a Ftich Solutions értékelése szerint. Ilyen kihívás például az euróbevezetési törekvés is, a válság miatt ugyanis kissé távol került az ország a belépési feltételek teljesítésétől. A koronavírus-válság elhalasztotta a kormány terveit a fiskális konszolidációra, a hiány idén még egészen biztosan 3% felett lesz, az államadósság-ráta pedig évekig meghaladja majd a 60%-ot. Az Európai Bizottság pedig a jogszabályi környezet miatt aggódik.

Koronavírus: tömegesen fertőződtek meg osztrák turisták a horvát strandbulin

2021. július 29. 20:18 | MTI

Koronavírus: tömegesen fertőződtek meg osztrák turisták a horvát strandbulin

215 koronavírussal fertőzöttet azonosítottak Ausztriában olyan személyek között, akik egy horvátországi fesztiválról tértek haza - jelentették csütörtökön a dpa hírügynökség. A rendezvényt a múlt héten Pag szigetén tartották. Csaknem nyolcezer, 19 és 27 év közötti fiatal vett részt a többnapos strandbulin - ismertette Martin Reitstätter, a fesztivál szervezője. Az osztrák hatóságok felszólították a fesztiválról hazatért személyeket: teszteltessék magukat, hogy ki tudják szűrni az esetleges további fertőzötteket.

Megrohanták a magyarok Horvátországot – Itt vannak a friss számok

2021. július 23. 17:23 | MTI

Megrohanták a magyarok Horvátországot – Itt vannak a friss számok

A múlt év hasonló időszakához képest 90 százalékkal több magyar turista látogatott eddig Horvátországba, leginkább a szállodákban emelkedett a foglalásuk - tájékoztatta a Horvát Idegenforgalmi Közösség magyarországi képviseletének igazgatója pénteken az MTI-t.

Ismét járványügyi szigorítások jöhetnek Horvátországban

2021. július 21. 14:05 | MTI

Ismét járványügyi szigorítások jöhetnek Horvátországban

A növekvő koronavírus-esetszámok miatt Horvátország még azelőtt újabb szigorításokat vezethet be, hogy lejárnának a július 31-ig érvényben lévő korlátozások - írta a Jutarnji List című horvát napilap szerdán a nemzeti válságstábra hivatkozva.

Horvátországba indulsz? Hasznos tanácsokat tett közzé az ORFK

2021. július 16. 20:10 | MTI

Horvátországba indulsz? Hasznos tanácsokat tett közzé az ORFK

Csökkenhet a Magyarország felől Horvátországba utazók várakozási ideje a határon - írta a rendőrség honlapján az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) pénteken, azt javasolva, hogy a szomszédos országba utazók regisztráljanak az erre a célra létrehozott oldalon a könnyebb és gyorsabb átjutás érdekében.

Friss bejelentés jött a horvát korlátozásokról!

2021. július 15. 20:44 | MTI

Friss bejelentés jött a horvát korlátozásokról!

Horvátország csütörtöktől július 31-ig meghosszabbította az egész országra vonatkozóan a jelenleg is érvényben lévő járványügyi intézkedéseket, így a különböző rendezvényeken való részvétel továbbra is védettségi igazoláshoz kötött.

A nyaralástervezés kellős közepén szól közbe a delta vírusvariáns - Mégis hová, hogyan utazhat a magyar?

2021. július 13. 17:00 | Portfolio

A nyaralástervezés kellős közepén szól közbe a delta vírusvariáns - Mégis hová, hogyan utazhat a magyar?

Számos utazási korlátozást oldottak fel vagy épp enyhítettek az európai országok a turizmus fellendítése érdekében a nyárra készülve, vagy a nyár elején, azonban a delta variáns felütése ismét komoly fejtörést okoz egyes kormányoknak. A magyar konzuli szolgálat egyébként általánosságban továbbra sem javasolja a koronavírus világjárvány miatt a külföldi utazást, azonban nyilván rengeteg magyar indul el külföldi nyaralásra, az egyes országok intézkedéseinek útvesztőjében azonban nem egyszerű eligazodni. Ezért a Portfolio összegyűjtötte, hogy a magyarok által gyakran látogatott országok és népszerű európai úti célok esetében mivel lehet számolni.

Déli szomszédunkban már megjelent a vírus delta plusz variánsa

2021. július 08. 14:50 | MTI

Déli szomszédunkban már megjelent a vírus delta plusz variánsa

Szlovéniában már két mintában is azonosították a koronavírus delta plusz variánsát (B.1.617.2.1), amely további változást mutat a delta variánshoz képest - közölte a csütörtökön a szlovén Nemzeti Egészségügyi, Környezetvédelmi és Élelmiszeripari Laboratórium (NLZOH).

Koronavírus: a horvát kormány oltási igazoláshoz kötné az állami támogatásokat

2021. július 02. 16:33 | MTI

Koronavírus: a horvát kormány oltási igazoláshoz kötné az állami támogatásokat

A horvát kormány a továbbiakban oltási igazoláshoz kötné a koronavírus járvány-okozta gazdasági károk enyhítésére szánt állami támogatásokat a vállalkozók számára - közölte Davor Bozinovic horvát belügyminiszter, a válságstáb vezetője a testület pénteki sajtótájékoztatóján. Az erről szóló tárgyalásokat a jövő héten kezdik meg az illetékes minisztériumok a szakszervezetekkel - tette hozzá.  

Jön a horvát euró

2021. július 01. 16:16 | MTI

Jön a horvát euró

Horvátország felkészült arra, hogy 2023. január 1-jén bevezesse az eurót az országban - mondta Andrej Plenkovic horvát kormányfő csütörtökön, az euró bevezetésével foglalkozó nemzeti tanács ülésén.

Részletes keresés