kanada

Tárt karokkal várja a bevándorlókat Kanada

Tárt karokkal várja a bevándorlókat Kanada

Évente hozzávetőlegesen félmillió bevándorló befogadását tervezi Kanada 2025-ig a munkaerőhiány megoldása érdekében - jelentette ki a bevándorlási miniszter, Sean Fraser helyi idő szerint kedden.

Újabb szankciókat jelentett be Kanada az orosz energiaszektor vezetőire

Újabb szankciókat jelentett be Kanada az orosz energiaszektor vezetőire

Kanada ismét szankciókat vetett ki Oroszországra, ezúttal az orosz energiaszektor vezetőire, emellett kötvénykibocsátással segíti az ukrán kormányt az Oroszország elleni háborúban - jelentette be Justin Trudeau kanadai kormányfő pénteken egy winnipegi konferencián.

Karikó Katalin megkapta az egyik legrangosabb tudományos kitüntetést

Karikó Katalin megkapta az egyik legrangosabb tudományos kitüntetést

Kanada legrangosabb orvosbiológiai kitüntetését, a Canada Gairdner International Awards-ot kapta Karikó Katalin, valamint két kutatótársa, Drew Weissman és Pieter Cullis Torontóban csütörtökön. A Gairdner Alapítvány (Gairdner Foundation) nemzetközi díját az mRNS technológia kifejlesztésében végzett munkájáért ítélték idén a magyar kutatónak.

Újabb szankciókkal sújtják Putyin legfontosabb fegyverszállítóját

Újabb szankciókkal sújtják Putyin legfontosabb fegyverszállítóját

Újabb szankciókról döntött a kanadai kormány iráni természetes és jogi személyek ellen csütörtökön, válaszul a közel-keleti országban elkövetett emberi jogi jogsértésekre - közölte a kanadai külügyminiszter. Már legkevesebb 108-an vesztették életüket Iránban a Mahsza Amini halála miatt egy hónapja kirobbant tiltakozásokkal szembeni hatósági erőszakban - közölte az Iráni Emberi Jogok (IHR) nevű, norvégiai székhelyű szervezet szerdán. Ahogyan korábban megírtuk, a helyzet Moszkva számára is kellemetlen, hiszen Irán Oroszország egyik legfontosabb partnere az ukrajnai harcokban.

Több is veszhet II. Erzsébet halálával – Összeomlik minden, ami megmaradt a Brit Birodalomból?

Több is veszhet II. Erzsébet halálával – Összeomlik minden, ami megmaradt a Brit Birodalomból?

II. Erzsébet királynő halálát és III. Károly király trónra lépését követően újra felerősödtek azok a hangok, hogy szüntessék meg a monarchiát azokban az Egyesült Királyságon kívüli országokban, ahol a mindenkori brit uralkodó az államfő, és térjenek át a köztársaságra. Hazáján kívül jelenleg 14 egykori brit gyarmati területen uralkodik királyként Károly: Kanadában, Ausztráliában, Új-Zélandon, Pápua Új-Guineában, két óceániai szigetországban és a karibi térség nyolc államában. Míg Ausztráliában és Új-Zélandon egyelőre teoretikus a vita, a karibi régióban ebben az évben több ország vezetése is kinyilvánította szándékát, hogy a gyarmati múlttól való végleges megszabadulás jegyében eltörli a királyságot, és köztársasággá alakul, ahogy ezt tavaly novemberben egy karibi szigetország, Barbados már meglépte.

Videó: így még nem láthattad a Titanic roncsait

Videó: így még nem láthattad a Titanic roncsait

Új, 8K-s minőségben készült felvételek jelentek meg a tenger mélyén fekvő Titanic roncsáról. A 37 évvel ezelőtt felfedezett roncs kb. 4000 méter mélyen fekszik az Atlanti-óceán fenekén, mintegy 400 tengeri mérföldre a kanadai Új-Fundlandtól.

Elképesztő kavarás megy az Északi Áramlat 1 körül, egekbe ugrott a gázár

Elképesztő kavarás megy az Északi Áramlat 1 körül, egekbe ugrott a gázár

Egyre több a kérdőjel azzal kapcsolatban, hogy visszakerülnek-e valaha Oroszországba azok a turbinák, amelyek az Északi Áramlat 1 vezetéken Németország felé küldik a gázt, mert egymásnak teljesen ellentmondó kijelentéseket tett a kanadai külügyminiszter és az orosz Gazprom az elmúlt egy napban. Ez is bizonyára hozzájárult ahhoz, hogy elképesztő magasságokba emelkedtek mára az európai tőzsdei gáz- és áramárak, amelyekről ebben a külön cikkünkben írtunk.

Kanada közvetlenül szállíthat földgázt Európába

Kanada közvetlenül szállíthat földgázt Európába

Kanada megvizsgálja annak lehetőségét, hogy keleti partvidéki kikötőiből közvetlenül Európába exportáljon cseppfolyósított földgázt (LNG) - jelentette ki Justin Trudeau kanadai miniszterelnök hétfőn, Olaf Scholz német kancellárral közös montreáli sajtótájékoztatóján.

Nagyon kell Németországnak az energiaforrás: újabb országból importálnának LNG-t, de rengeteg a buktató

Nagyon kell Németországnak az energiaforrás: újabb országból importálnának LNG-t, de rengeteg a buktató

Olaf Scholz német kancellár kétnapos kanadai útra készül, amelynek egyik legfontosabb célja, hogy módot találjanak arra, hogy a kanadai folyékony földgáz segítségével csökkentsék Németország orosz energiafüggőségét. Az LNG-import ötletét egy nem várt szövetséges, az ukrán Naftogaz is támogatná, amely maga is vásárolna Kanadától -  - írta meg a Reuters.

Csúnya lebukás: végig kamuzott és sosem járt Ukrajnában az egyik leghíresebb külföldi önkéntes

Csúnya lebukás: végig kamuzott és sosem járt Ukrajnában az egyik leghíresebb külföldi önkéntes

Nyom nélkül eltűnt Twitterről a több mint 120 ezer követővel rendelkező „Canadian Ukrainian Volunteer” névre hallgató oldal, melynek kezelője azt állította, hogy egy „különleges mesterlövész-egység” tagja Ukrajnában és rendszeresen posztolt az ottani eseményekről – többnyire más forrásból származó médiatartalmat. Egy ideje gyanítani lehetett, hogy a magát ukrán önkéntesnek valló férfi kamuzik, de hónapokon át sikeresen hülyítette követőit.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Újra éledezik az infláció - Mibe érdemes most befektetni?
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.