A kétoldalú együttműködésről, egyebek között közös infrastrukturális projektek megvalósításáról tárgyalt Vlagyimir Putyin orosz és Ebrahim Raíszi iráni elnök - közölte hétfőn a Kreml sajtószolgálata.
Egyre nagyobb szerephez jutnak az új munkavállalók toborzásánál a belső ajánlási rendszerek, amelyek nem csak a fehér- de a kékgalléros dolgozók megtalálásánál is segítenek. Az ilyen módon felvett dolgozók jellemzően könnyebben beilleszkednek a vállalati struktúrába, mint azok, akik "hagyományos módon", egy meghirdetett állásra pályáznak. Sok cég ráadásul a felvett munkavállalók után bónuszokat fizet annak a kollégának, aki az ajánlást tette, ezek az összegek pedig az átlagfizetéshez képest sem elhanyagolhatóak. A Portfolio Business Podcast vendége volt Toldi Gábor, stratégiai toborzási tanácsadó, a Radancy-Firstbird kelet-európai partnere.
Negyvennégy év óta először látogatott az Egyesült Államokba tajvani külügyminiszter: Joseph Vu a Washingtonnal szomszédos Arlingtonban vezető amerikai külügyi tisztségviselőkkel találkozott helyi idő szerint kedden.
Visszautasította Kína hétfőn azt az amerikai vádakat, miszerint fegyvert szállítana Oroszországnak, hogy támogassa Moszkva katonai erőfeszítéseit Ukrajnában.
Nagy-Britannia legnagyobb áruházlánca, a Tesco megkezdi a bankszektorban való jelenlétének felülvizsgálatát. Ez a lépés a banki üzletáguk eladásához vezethet – írja a Sky News.
Erős jelek utalnak arra, hogy maga Vlagyimir Putyin orosz elnök személyesen döntött a maláj légitársaság MH17-es járatszámú repülőgépét megsemmisítő, földi telepítésű, BUK típusú légelhárító rakéta átadásáról a szakadároknak - közölte a Kelet-Ukrajna felett 2014-ben lelőtt repülőgép ügyében eljáró nemzetközi nyomozócsoport szerdán.
Egyre feszültebbé vált a kommunikáció a magyar kormány és az Egyesült Államok között. Az USA budapesti nagykövete, David Pressman szerint bár nagyon fontos szövetségesük Magyarország, a kormányzati kommunikációban megjelenő ellenséges hangokat aggasztónak tartják. Ugyanakkor lehetőséget lát a bilaterális, különösen a kereskedelmi kapcsolatok fejlesztésére - nyilatkozta a diplomata portálunknak. Azt is közölte, egyelőre nincs napirenden adóügyi megállapodás a két ország között.
Petr Pavel megválasztott cseh államfő és Caj Jing-ven tajvani elnök telefonos egyeztetését bírálta kedden Mao Ning kínai külügyi szóvivő, azt vetve Prága szemére, hogy a lépéssel kétségbe vonta Kína szuverenitását és károkat okozott a kínai-cseh kapcsolatokban.
Keretmegállapodást kötött az Immofinanz AG és az S Immo AG. A két vállalat közös folyamatot hoz létre a csoport további koordinációjának felülvizsgálatára. A CPI Property Group támogató részvényesként vesz részt a projektben. A végső cél a hatékony folyamatok és módszerek azonosítása, amelyek valamennyi érdekelt fél számára javítják az átláthatóságot és a nyereségességet.
Nincs szó egyelőre arról, hogy Oroszország és Amerika a nukleáris fegyverek számát korlátozó Új START egyezmény meghosszabbításáról tárgyaljon, az orosz fél szerint egyelőre erről nem is nagyon lehet szó az Egyesült Államok „eszkalációs trendje” miatt – írja a Reuters.
A kétoldalú kapcsolatok "legmagasabb szintre" emeléséről állapodott meg a francia elnök és a spanyol kormányfő csütörtökön Barcelonában, a 27. spanyol-francia kormányzati csúcstalálkozó keretében.
Szerbia úgy látja, és mindig is úgy látta, hogy a Donbasz és a Krím Ukrajna része és örökre az fog maradni – mondta Aleksandar Vucic szerb elnök a Bloomberg hírmagazinnak. Hozzátette: hónapok óta nem beszélt Putyinnal.
A pozitív élményszerzés fontossága számos területen válik egyre hangsúlyosabbá, lassan már az élményalapú munkahely fogalma sem tűnik teljesen idegen kifejezésnek. Magonyi Andreas Zsolt kommunikációs és gazdaságpszichológiai szakemberrel, az „Üzlet, kultúra és tudomány” társaság egyik alapítójával beszélgettünk a kulturális értékteremtésről és a művészeti élmények multifunkciós hatásairól.
Katasztrofális következményekkel járhat az Egyesült Államok és a NATO Oroszországgal szembeni konfrontatív katonai irányvonala - jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter egy hétfőn közzétett videoüzenetben, amelyet a nukleáris fegyverek elterjedésének megakadályozásával foglalkozó moszkvai konferencia részvevőihez intézett.
40-45 billió jent tervez elkölteni a következő öt évben haderővel kapcsolatos kiadásokra a japán kormány – írja a Reuters három bennfentes forrás alapján.
Nemrég videó készült egy orosz tüntetésről, mely során szovjet zászlóval vonuló orosz lakosok azt követelik, hogy Szarmat rakétákkal mérjen csapást a Kreml Washingtonra, az Egyesült Államok fővárosára.
A CNN és az Edison Research rövid "előzetest" publikált első választási exit polljukról, mely alapján nem sok jó vár a Demokrata Pártra a mai választásokon.
Ígéretet tett Szergej Sojgu védelmi miniszter nyugati kollégáinak azzal kapcsolatosan, hogy Oroszország nem fog atomfegyvert használni Ukrajnában – írja a londoni orosz nagykövet, Andrej Kelin közlésére hivatkozva az orosz TASzSZ hírügynökség.
Oroszország hajlandó tárgyalni „mindenkivel, aki érdeklődik” és „nyitott a megkeresésekre,” még az Egyesült Államokkal is leülnének dialógusra – mondta Marja Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője az orosz TASzSz hírügynökség szerint.