Palócz Éva: Lassú és részleges konszolidáció vár a magyar gazdaságra

Palócz Éva: Lassú és részleges konszolidáció vár a magyar gazdaságra

A járvány kiújulása miatt idén a negyedik negyedévre a bruttó hazai termék (GDP) 6,6 százalékos csökkenésével számol csütörtökön kiadott legfrissebb konjunktúrajelentésében a Kopint-Tárki Zrt., de az év egészére vonatkozóan megerősítette az 5,8 százalékos visszaesésre vonatkozó szeptemberi előrejelzését. Az intézet fenntartja 2021-re a korábban kiadott előrejelzését, 3,5 százalékos növekedést vár. Ez egybeesik a kormányzati várakozással, illetve jegybank 3,5-6%-os előrejelzési sávjának alsó határán található.

Düböröghet a magyar gazdaság

A márciusi előrejelzéséhez képest növelte a gazdasági növekedésre, és az inflációra vonatkozó előrejelzését is kedden kiadott konjunktúra jelentésében Kopint-Tárki Konjunktúrakutató Intézet.

Erősebb növekedést vár a Kopint-Tárki

A Kopint-Tárki megemelte az idei növekedésre vonatkozó előrejelzését: a gazdasági növekedés idén 4,8 százalékos lehet Magyarországon, ami 0,2 százalékponttal magasabb a korábbi, októberi előrejelzésnél - mondta Palócz Éva, a Kopint-Tárki Zrt. vezérigazgatója az intézet csütörtöki sajtótájékoztatóján.

Mégsem lesz 4% feletti gazdasági növekedés?

A Kopint-Tárki Konjunktúrakutató Intézet kutatói idén 3,7 százalékos növekedést és éves szinten 2,3 százalékos inflációt várnak - mondta Palócz Éva vezérigazgató szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.

Korántsem általános a munkaerőhiány

A magyar gazdaságban korántsem általános a munkaerőhiány, az inkább egy-egy területet érint súlyosan, ilyen például az autóipar és a kereskedelem. Utóbbiban folyamatosan romlottak a dolgozók munkafeltételei: elég csak a minimálbér közeli fizetésekre, az éjszakai műszakra, a vasárnapi zárva tartás elrendelésére, majd a nyitva tartás visszaállítására gondolni, vagy éppen a 2011-ben bevezetett egykulcsos adó hatására, ami miatt az alacsony keresetűek anyagi helyzete relatíve rosszabb lett, mint a magasabbaké - nyilatkozta Hárs Ágnes, a Kopint-Tárki vezető kutatója a Népszabadságnak.

Külföldinek ügyesebben dolgozik a magyar

A statisztikai átlagokkal kapcsolatos kritikák alapvicce: Jelentem, a kórház betegeinek az átlaghőmérséklete 36 fok. Remek. Igen ám, csak a felének a hője 42 fok, a másik fele meg már kihűlt.

Ezért fizetnek 700 millióval többet Matolcsyék a Századvégnek

Olyan pályázati feltétel alapján hozta ki győztesnek a Századvég Politikai Iskola Alapítványt a Magyar Nemzeti Bank a komplex vállalati és lakossági konjunktúrakutatási tenderén, amely feltételnek az adott pályázat egyáltalán nem felelt meg, az ezt firtató jegybanki indoklás pedig igen érdekes megfogalmazásokat tartalmaz. Nemcsak ez volt érdekes a két szereplő versenyét hozó tenderen, amelyen a Kopint-Tárki konzorciuma által adott árajánlatnál közel 700 millió forinttal többet ajánló Századvég Politikai Iskola Alapítvány lett a győztes.

Egész jó szám érkezett - de vannak kérdőjelek

A feldolgozóipari vállalatok konjunktúra barométere kismértékű javulást mutatott az elmúlt negyedévben, 52 pontról, 55 pontra emelkedett a mutató. A Kopint-Tárki azonban a kedvező szám mellett több bizonytalanságra is felhívja a figyelmet.

Ellentmondásos helyzetben a feldolgozóipar

A konjunktúramutató esett, a bizalmi index viszont emelkedett a Kopint-Tárki legfrissebb felmérésében. Eszerint meglehetősen ellentmondásosak a feldolgozóipar kilátásai, a kutatók úgy látják, hogy a jelenlegi rendkívül magas termelési dinamika fenntartása, és különösen annak további fokozása kétséges.

Kitört az optimizmus a feldolgozóiparban

Igen kedvező folyamatoknak zajlottak le az elmúlt negyedév során a magyar feldolgozóiparban - áll a Kopint-Tárki friss felmérésében. Szinte az összes, a jelenlegi helyzetet és a kilátásokat mérő konjunktúra-indikátor jelentősen emelkedett az őszi állapotokhoz képest. A határozott optimizmus mellett ugyanakkor néhány mutatón a vállalatvezetők óvatossága bújik meg.

Súlyosan romlottak az ipar értékesítési prognózisai

A járműipar jelenleg az egyetlen iparág, amely növekedési potenciált jelent a magyar feldolgozóiparban és közvetetten a magyar gazdaságban - derül ki a Kopint-Tárki második negyedéves konjunktúratesztjéből. Jóval 10% felett bővülő járműiparra volna szüksége a magyar gazdaságnak, amire idén nagy esély van, jövőre azonban már a többi ágazatnak is növekednie kell. Egyelőre azonban úgy fest, a feldolgozóipari vállalatok rövid távú stratégia nélkül, az éppen aktuális rendelések teljesítésére rendezkedtek be, és a várható keresletre nem alapoznak jelentősebb raktárkészletet. A következő félévre szóló értékesítési prognózisok súlyosan romlottak.

Kopint-Tárki: a beruházások csökkenése csak jövőre áll meg

Idén 0,3, 2014-ben pedig 1,5 százalékkal nőhet a bruttó hazai termék (GDP) Magyarországon, miközben a beruházások csökkenése várhatóan csak 2014-ben áll meg - ismertette a Kopint-Tárki vezérigazgatója a kutatóintézet legfrissebb, nyári előrejelzését csütörtökön Budapesten, sajtótájékoztatón.

Stagnálásig javultak a feldolgozóipari kilátások

Jelentős változásokat mutat a feldolgozóipari ágazatban a Kopint-Tárki tavaszi konjunktúratesztje: mind a jelenlegi helyzetet, mind a kilátásokat mérő indikátorok mindegyike elmozdult a tavaly téli mélypontról. Az indikátorok jelenleg a stagnálást jelentő 50 pont környékén mozognak, ami ha növekedést nem is, de legalább a zuhanás végét jelzik.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Elszálltak a bérek, elfogyott a munkaerő, egyetlen út előtt áll Magyarország
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.