készpénz

Kijött egy kormányhatározat, óriási felfordulás jön a magyarországi bankautomatáknál

2025. március 20. 18:00 | Turzó Ádám Pál

Kijött egy kormányhatározat, óriási felfordulás jön a magyarországi bankautomatáknál

Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter kedden előre vetítette, az éjjel pedig meg is jelent a kormányhatározat: minden településen lesz legalább egy bankautomata. Ehhez több mint 2000 új ATM-re lesz szükség, amely minimum 12 milliárd forintos beruházás lesz a bankszektornak. A kormány terve, hogy a boltokban ingyenesen tudjanak az ügyfelek készpénzt felvenni, - egyelőre - füstbe ment. Valószínűleg ezért is - és a készpénz alaptörvénybe foglalása miatt - döntöttek úgy, hogy a bankoknak kell megoldani, hogy vidéken is kényelmes közelségben lehessen készpénzt felvenni. Az MNB-nek már volt az ATM-ek elosztására egy már megvalósítás alatt lévő, a bankokkal is egyeztetett koncepciója, ám a kormánynak ez nem volt elég. Most fájhat a fejük, hogy közösen egy olyan stratégiát dolgozzanak ki, amivel a lehető legkisebb extra költség mellett hozzák létre az új hálózatot. Bár a pontos részleteket még nem ismerjük, a változások szinte biztosan a bankok számára drágább és nagyobb ATM-hálózatot eredményeznek, ez a befektetés pedig össztársadalmi szinten erősen kétséges, hogy megtérül.

Itt a kormányzati döntés: nagy változás jön a készpénzhasználatban

2025. március 19. 22:27 | Portfolio

Itt a kormányzati döntés: nagy változás jön a készpénzhasználatban

A kormány célja, hogy Magyarország minden településén legalább egy bankjegykiadó automata (ATM) legyen, amelyhez a lakosság hozzáfér. A kabinet határozata szerint a készpénzhez való hozzáférés biztosítása kiemelt fontosságú, különösen a vidéken élők számára - derül ki a szerdai Magyar Közlönyből.

MNB: Éves alapon 24 százalékkal nőttek a banki pénzforgalmi bevételek

2025. március 17. 09:03 | Portfolio

MNB: Éves alapon 24 százalékkal nőttek a banki pénzforgalmi bevételek

2024 negyedik negyedévében a hazai szolgáltatóknál vezetett fizetési számlák száma 1,5 százalékkal bővült, míg az online kártyaelfogadóhelyek száma 4,3 százalékkal növekedett – közölte a Magyar Nemzeti Bank. Előző év azonos időszakához képest a lakossági átutalások összértéke 17,0 százalékkal nőtt. Az azonnali átutalások száma és értéke 16,7 illetve 14,9 százalékkal bővült. A negyedév során már 75,7 milliárd forint értékben indult átutalás qvik kérelemre válaszul. 2023 negyedik negyedévhez képest a kártyás vásárlások száma 9,1, értéke 14,0 százalékkal nőtt. A sikeres kártyás visszaélések száma 7,1 százalékkal, míg értéke 11,8 százalékkal csökkent, az átutalásos és beszedéses visszaélések száma 11,1 százalékkal növekedett, míg összértéke 3,8 százalékkal csökkent.

Készpénzzel fizet? Erről jobb, ha tud!

2025. február 27. 17:19 | Portfolio

Készpénzzel fizet? Erről jobb, ha tud!

Az Adótanácsadók Egyesülete felhívta a jogalkotók figyelmét arra, hogy az Alaptörvény, a készpénzhasználattal összefüggő módosítása szükségessé teszi az adószabályok módosítását is - írj a szövetség.

Orbán Viktor alkotmányba foglalhatja a készpénzhasználatot - Mekkora felfordulás jöhet ettől?

2025. február 24. 17:00 | Turzó Ádám Pál

Orbán Viktor alkotmányba foglalhatja a készpénzhasználatot - Mekkora felfordulás jöhet ettől?

"Pozitív választ adunk arra a képviselői indítványra, amely alkotmányban garantálná a készpénzhez való jogot. A készpénz szabadságkérdés" - mondta Orbán Viktor miniszterelnök az évértékelőjében. Ha nem is alkotmányba foglalt jogként, de számos országban garantálják a készpénzhasználatot Európában is. A lépésnek valós jelentős hatása valószínűleg nem lesz a pénzforgalmi trendekre, amely egyértelműen az elektronikus fizetések irányába mutat. Megnéztük azt is, mennyire készpénzmentes a magyar gazdaság nemzetközi összehasonlításban. Alkotmányos jog ide vagy oda, a pénztáraknál a kényelem az úr. Ugyanakkor azok, akik a készpénz eltűnésétől félnek, megnyugodhatnak, hogy ez egyhamar nem fog bekövetkezni.

Szokatlan dolgot tett Warren Buffett

2025. február 23. 14:57 | Portfolio

Szokatlan dolgot tett Warren Buffett

Warren Buffett, a Berkshire Hathaway vezérigazgatója továbbra is defenzív befektetési stratégiát folytat: rekordméretű készpénzállományt halmozott fel és részvényeket adott el, miközben éves levelében nem magyarázta meg ezt a szokatlan óvatosságot - írta a CNBC.

Izgalmas spekuláció érkezett, felrobbant a mémrészvény árfolyama

2025. február 14. 08:49 | Portfolio

Izgalmas spekuláció érkezett, felrobbant a mémrészvény árfolyama

Nagyot ugrott a tőzsdezárás utáni kereskedésben a GameStop árfolyama, miután felröppent a hír, hogy a vállalat kriptovalutákba, köztük bitcoinba való befektetést fontolgat. A spekulációk a cég vezérigazgatójának közösségi média aktivitása nyomán indultak el - jelentette a Yahoo Finance.

Nagy újítás jön a bankkártyáknál Magyarországon, minden ügyfelet érint

2025. február 11. 06:00 | Turzó Ádám Pál

Nagy újítás jön a bankkártyáknál Magyarországon, minden ügyfelet érint

Idén jön az egykattintátsos online kártyás fizetés Magyarországon, a click to pay, ami az év legfontosabb projektje lesz - árulta el lapunknak Sármay Bence. A Visa Magyarországért felelős területi vezetője az azonnali átutalási rendszerre épülő qvik fizetésekről úgy tartja, az online térben van nagyobb létjogosultsága a megoldásnak, ám a fizikai, bolti fizetési helyzetekben egyelőre a kártya helye megkérdőjelezhetetlen. A Visa vezetőjét többek között a fizetési piaci versenyről, a kártyaelfogadási díjakról, a csalási trendekről és az AI-boomról is kérdeztük.

Az emberek és az ország sorsa is múlhat azon, hogy ki mennyire tudatos pénzügyileg

2025. február 02. 10:00 | Zentai Péter

Az emberek és az ország sorsa is múlhat azon, hogy ki mennyire tudatos pénzügyileg

A mai összetett világban a pénzügyi készségek elsajátítása és alkalmazása ugyanolyan alapvető fontosságú, mint az írni-olvasni tudás elterjedése a könyvnyomtatás után. Ennek egyik meghatározó eleme a pénzügyi énhatékonyság, mely azt tükrözi, hogy az egyén mennyire érzi magát képesnek pénzügyei kezelésére és a megfelelő pénzügyi döntések meghozatalára. A pénzügyi énhatékonyság alapvetően határozza meg az egyének életminőségét és az ország gazdasági stabilitását is.

Nagy újdonságok jönnek a fizetéseknél - Van, amivel már idén találkozunk Magyarországon

2025. január 27. 19:19 | Turzó Ádám Pál

Nagy újdonságok jönnek a fizetéseknél - Van, amivel már idén találkozunk Magyarországon

Már idén elidul az egykattintásos "click to pay" fizetés Magyarországon az e-kereskedelemben, vagyis elfelejthetjük a kártyaszámunk "bepötyögését" a netes fizetéskor - közölte a Mastercard. A közeljövőt meghatározó trendek egyike lesz, hogy a SZÉP-kártyákat, a flottakártyákat, az egészségkártyákat mind digitalizálják, jönnek a közvetlenül a kártyára kérhető fizetések, és a kibertérben megjelenő deep fake csalásokra is találnak ellenszert.

Friss felmérés: a magyarok ötöde a PMÁP-pénzeket készpénzben hagyná

2025. január 20. 10:35 | Portfolio

Friss felmérés: a magyarok ötöde a PMÁP-pénzeket készpénzben hagyná

Elkezdődött a korábbi magas inflációhoz kötött kamatok kifizetésének éves időszaka az állampapírok esetében, és így most más befektetésekre is nagyobb figyelem irányul. Az érkező összegekből a lakosság egy része otthoni, családi terveit valósítaná meg, de jelentős az a pénzmennyiség is, amit különböző megtakarítási formákban helyeznének el. A Groupama Biztosító és az OTP Bank megbízásából készült reprezentatív kutatás arra kereste a választ, hogy mit tesz a magyar lakosság, ha nagyobb összeghez jut a következő hónapokban.

Valami megváltozott a tőzsdén, önteni kezdték a részvényeket a hedge fundok

2025. január 08. 08:38 | Portfolio

Valami megváltozott a tőzsdén, önteni kezdték a részvényeket a hedge fundok

A Wall Street befektetői óvatosabbá váltak az új év kezdetén, annak ellenére, hogy 2024 kiemelkedően sikeres év volt a tőzsdén. A Goldman Sachs adatai szerint a hedge fundok az év első napjaiban jelentős mértékben csökkentették részvénykitettségüket, ami a piac hangulatváltozását jelzi - írta meg a CNBC.

Megváltozik, hogyan vehetsz januártól lakossági állampapírt

2024. december 23. 13:41 | MTI

Megváltozik, hogyan vehetsz januártól lakossági állampapírt

Átalakítja a személyes értékesítési hálózatát a Kincstár 2025-ben, januártól a heti egy-két napon működő értékesítési pontjai megszűnnek, helyettük több mint 500 postán lesznek elérhetők a szolgáltatásai a 19 vármegyei kincstári ügyfélszolgálat mellett.

Kivégzik a készpénzt Európában? Friss adatok jelentek meg

2024. december 20. 09:10 | Portfolio

Kivégzik a készpénzt Európában? Friss adatok jelentek meg

Az Európai Központi Bank (EKB) legfrissebb felmérése szerint a készpénzhasználat jelentősen visszaszorult az euróövezetben az elmúlt években. A kártyás és mobilfizetések térnyerése miatt a készpénz hamarosan elveszítheti vezető szerepét a fizetési módok között. Ez a trend erősítheti az EKB törekvését a digitális euró bevezetésére, miközben egyes országokban már a túlzott digitalizáció kockázataira is felhívják a figyelmet - írja a Reuters.

Részletes keresés