Az állami kórházak betegszobáinak 98 százalékában nincs klíma
A Magyar Kórházszövetség elnöke gyors felmérést végzett az állami kórházakban a klimatizálás terén. Az eredmény elszomorító.
A Magyar Kórházszövetség elnöke gyors felmérést végzett az állami kórházakban a klimatizálás terén. Az eredmény elszomorító.
Az állami és magánellátást finanszírozási oldalról tisztán és korrekten szét lehet választani, ami tovább fehérítené az ágazatot, és a betegek is jól járnának vele - fejtette ki a Világgazdaságnak adott interjújában Ficzere Andrea, a Magyar Kórházszövetség elnöke, akit nemrégiben választottak meg a következő 3 évre.
Ma mindenki az egészségügy megújulását várja, a kormány pedig minden segítséget megad ahhoz, hogy új egészségkultúra alakuljon ki Magyarországon - mondta az emberi erőforrások minisztere szerdán Egerben.
31. kongresszusát tartotta a Magyar Kórházszövetség szerdán, ahol délelőtt lezajlott a szervezet tisztújítása.
Kevés információja van arról a kórházszövetségnek, hogy miért termelődik újra az intézmények adóssága - jelentette ki a Figyelőnek adott interjújában Svébis Mihály, a szervezet elnöke, aki arról is beszélt, hogy a szövetség két éve próbálkozott azzal, hogy az ügyeleti és a járóbeteg-ellátásnál határozzanak meg országosan egy plafont a kifizethető óradíjak nagyságára.
A Népszavának nyilatkozó kórházvezetők szerint az egészségügyi intézmények gazdálkodási vitájában a pénzügyminisztérium áll nyerésre.
Az Állami Számvevőszék üdvözli, hogy a Magyar Kórházszövetség elkötelezett az állami egészségügyi intézmények törvényes gazdálkodása mellett. Az ÁSZ álláspontja szerint a jogszabályi előírások betartása, a szabályos működés biztosítása és fenntartása alapvetően nem pénzkérdés. Az ÁSZ egyetért azzal is, hogy "közös érdek, hogy a magyar egészségügy hatékonyan működjön, és a betegek a lehető legmagasabb szintű ellátást kapják", ugyanakkor a Számvevőszék rámutat: az is közérdek, hogy mindezt az egészségügy a legeredményesebb módon nyújtsa.
A Magyar Kórházszövetség (MKSZ) és az Egészségügyi Gazdasági Vezetők Egyesülete (EGVE) visszautasítja az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elnökének egy hétfői lapinterjúban megjelent kijelentéseit - olvasható a két szervezet szerdai, az MTI-hez eljuttatott nyilatkozatából.
Rendkívüli elnökségi ülést hív össze a Magyar Kórházszövetség, amelyre az Állami Számvevőszék (ÁSZ) képviselőjét is meghívják, hogy közösen tárják fel a problémákat, és a konkrétumokról egyeztessenek - írta a keddi Magyar Idők.
A magyarországi egészségügyi dolgozók csaknem harmada külföldön dolgozik, vagy Magyarországon él ugyan, de elhagyta a pályát - ismertette Svébis Mihály, a Magyar Kórházszövetség elnöke a HírTV beszámolója szerint.
Az orvoshiányt nevezte az egészségügyi ágazat egyik legégetőbb problémájának a Magyar Kórházszövetség elnöke a szervezet 30. kongresszusának keddi nyitónapján Egerben.
A Magyar Gyermekorvosok Társaságának elnöke üdvözli, hogy a kormány bővítené Budapesten a gyermekellátást. Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter múlt csütörtökön jelentette be, hogy a fővárosban a Semmelweis Egyetem kezdeményezésére új gyermekgyógyászati központ létesül. Velkey György, a Magyar Kórházszövetség elnökhelyettese szerint a kapacitás bővítésére elsősorban Dél-Budán van szükség - számol be az InfoRádió.
A Magyar Kórházszövetség nem támogatja az egészségügyi térségi kancelláriarendszer kialakításáról készített kormány-előterjesztést, elsősorban a jelenleg is kritikus munkaerőhelyzet és a betegellátás biztonságának veszélyeztetése miatt - közölte a szövetség hétfőn az MTI-vel.
Azonnal nettó 35%-os béremelést kaphatnának az egészségügyben dolgozók, ha a kórházak a szociális adót nem az államnak utalnák, hanem a dolgozóknak - hívta fel egyik javaslatára Lantos Gabriella a figyelmet a HírTV hétfő esti műsorában.
Sok ponton muszáj változtatni a kórházi rendszeren, a helyi finanszírozásokon és a struktúrán is, csak a korábbiaknál sokkal óvatosabban, kisebb lépésekben - mondta a Magyar Kórházszövetség elnöke az M1 aktuális csatornán kedd reggel.
Kedvező, hogy jövőre 52 milliárd forinttal több jut az egészségügyre a költségvetésből, azonban ez a dologi kiadások növekedését nem fedezi és teljes ágazati béremelés sincs a büdzsében - vélekedett az ATV keddi Start műsorában Velkey György, a Magyar Kórházszövetség elnöke.
A Magyar Kórházszövetség elnöke szerint vészjeleket kell küldeni a magyar társadalomnak, hogy értse meg: a prioritási sorban előbbre kell helyezni az egészségügyet.
Két alapvető, de már közhelyszerű állítás igaz a magyar egészségügyre: keveset költ az állam erre a célra, és azt is rosszul teszi. A kormány legújabb, egészségügyet érintő átalakítási tervei kapcsán nagyon úgy tűnik, hogy a második szempont kerekedett felül, vagyis a "feneketlen kút" megközelítés. Addig nem öntenek ide több pénzt az állami kasszából, amíg rendbe nem teszik a finanszírozást. Ez a fajta megközelítés azonban számos mellékhatást von maga után. Mindezek fényében rendkívül érdekes lesz, hogy a következő másfél hónapban a kormányzat hogyan készül fel a negatív kockázatok kezelésére.
Nincs akkora tartalék a kórházi rendszerben, amivel a tervezett tabula rasát követően meg lehetne akadályozni az intézmények újbóli eladósodását - írta a Világgazdaság csütörtökön a Magyar Kórházszövetség elnökére hivatkozva.
Üdvözölte az új budapesti kórház építéséről szóló hírt az InfoRádiónak a Magyar Kórházszövetség elnöke. Velkey György szerint az új intézménynek autóval és tömegközlekedéssel is jól megközelíthető helyen kell lennie. Hozzátette a rádiónak: fontos szempont, hogy a kórház komplex betegellátó központként működjön.
Vezetők nélkül marad az űrügynökség.
Cikkünk folyamatosan frissül.
Ritka orosz csúcsfegyvert semmisítettek meg az ukránok.
Ennyire erős a verseny?
Friss adatok érkeztek.
Sötét felhők a költségvetés felett.