makrogazdaság

Egyre kevesebbre képes az eurózóna

Siralmasan néz ki az eurózónás növekedés, ráadásul ami még kiábrándítóbb, hogy ez a most látott szint nincs is annyira messze az egyáltalán elérhetőtől. Legalábbis amíg jelentős strukturális reformok nem mennek végbe az egyes eurózónás tagországokban, hogy gyógyítsák az elmaradt beruházások és a lemorzsolódott munkaerő indukálta sebeket a gazdaságban. Az Európai Központi Bank fél százalékra becsli a régió potenciális növekedését, ami az 1999-es szint ötöde, ehhez képest az USA-ban már fentről záródik a kibocsátási rés. Európa rosszabbul teljesít.

A románok már euróval álmodnak

Románia 2018 és 2020 között csatlakozhat az euróövezethez - jelentette ki Victor Ponta román miniszterelnök. Az amerikai CNBC televíziónak Bukarestben adott interjúban kifejtette, hogy Románia felkészülten és versenyképesen akar csatlakozni az euróövezethez, ezért figyelemmel követi Lengyelországot, amely sokkal előrébb tart a szerkezeti reformok terén.

Matolcsyéknak üzent az OECD

Javította növekedési prognózisait a közép-kelet-európai országokra az OECD, Magyarországon idén 1,2%, jövőre 2,0%, 2015-ben 1,7% lehet a szervezet szerint a GDP növekedése. Az OECD kitért arra is, a növekedés javulásával együtt vissza kellene fogni a monetáris stimulust a régióban, a Magyar Nemzeti Banknak pedig meg kellene állnia a kamatcsökkentéssel.

Javulni látszik a német gazdasági hangulat

Tovább javult a német üzleti hangulat novemberben. A ZEW hangulatindexe 54,6 pontig emelkedett, az előző havi 52,8 pontos szintről, amivel a Reuters által felmért piaci várakozásokat (54,0) is felülmúlta.

A közép-kelet európai régió jobban teljesít

A közép-kelet európai országai pénzügyi fejlettség szempontjából előrébb járnak, mint a többi "új" uniós tagállam - mondta Guglielmo Maria Caporle, a Brunel University professzora az osztrák jegybank konferenciáján. Caporle szerint a külföldi bankok megjelenésének számos kedvező hatása volt a régióban, bár a kockázatokról sem szabad megfeledkezni. A professzor szerint az euró majdani bevezetése hozhat újabb fellendülést.

Magasabb adózást választhatnak a kisadózók

5 százalék a sertésáfa, a járulékból is levonható lesz a családi adókedvezmény, szigorítás az online pénztárgépek és a dohánykereskedelem terén - többek között ezeket az intézkedéseket tartalmazza a tegnap elfogadott adótörvény-csomag. Változtatás még, hogy a tételes kisadózók magasabb adózást is választhatnak, hogy magasabb összegű társadalombiztosításra váljanak jogosulttá.

Gyors választ ígér Brüsszel, nagyprojektek elbírálás alatt

Két hónapon belül másodszor találkozott Lázár János Brüsszelben Johannes Hahn regionális politikai EU-biztossal. Szeptemberben a zárolt EU-források fölszabadítása volt a téma, ezúttal a végrehajtás, a keretek felhasználásának állása, valamint ezek kapcsán a beterjesztett nagyprojektek brüsszeli elfogadása került terítékre - számol be a Bruxinfo.

Soha nem látott szintre emelkedhetnek a gyógyszerkiadások

Jövő évben jelentősen megemelkedhetnek globális szinten a vényköteles gyógyszerekre fordított kiadások, mely így összességében meghaladhatja az 1000 milliárd dollárt. A növekedést az újabb innovatív készítmények piaci bevezetése, valamint a fejlődő országokban az egészségügyi kiadások emelkedése segítheti elsősorban - írja a Financial Times az IMS legfrissebb előrejelzéseire hivatkozva.

Varga: a közelmúlt leggyakorlatiasabb adótörvénye jön

Varga Mihály az elmúlt időszak leggyakorlatiasabb adótörvényének nevezte a hétfői parlamenti zárószavazásra került normaszöveget, a benyújtott módosításokkal az adózók mindennapi problémáira kerestek megoldást. A nemzetgazdasági miniszter erről a Parlamentben, az adómódosításokról történő szavazással egyidejűleg tartott sajtótájékoztatón beszélt.

A fiataloktól a középkorúakig a második párt a Jobbik

A szavazási hajlandóság a korral szinte folytonosan nő. Valamennyi korcsoportban a Fidesz-KDNP a legnépszerűbb párt, az MSZP és a Jobbik a korfa két ellentétes oldalán népszerű - derül ki a TÁRKI 2012. november és 2013. október között végzett tizenegy adatfelvételének elemzéséből.

Verseny indulhat a bevándorlókért

A briteknek egyre kevésbé tetszik a kelet-európai bevándorlók "inváziója", és félnek, hogy a bolgárok és románok lesznek az új lengyelek. Korlátoznának, de az unió nem engedi. Akár még népszavazás is jöhet, ahol eldőlhetne, hogy végső lépésként kilépjenek az EU-ból. Ami viszont az eddigi kutatások alapján elmondható, segélyturizmus nincs és a bevándorlók átlagosan képzettebbek, mint a helyi britek. A válság során duplázódott a fiatal brit munkanélküliek száma, egymillióan nem találnak munkát, de a foglalkoztatási helyzet még így is jobb Európa legjobbjainál. A bevándorlás miatt ráadásul a briteket elkerülheti Európa rohamosan közeledő, fenyegető réme, a társadalmi elöregedés, avagy demográfiai katasztrófa.

Hajts a kutakra, újabb drágulás jön!

Szerdától bruttó öt forinttal emeli a MOL a benzin nagykereskedelmi listaárát, míg a gázolaj ára három forinttal kerül feljebb tudta meg a Portfolio.hu. Mindez azt jelenti, hogy az olajatársaság a benzin literjét bruttó 381,6, a gázolajét pedig bruttó 398,6 forintért adja majd a kiskereskedőknek.

Új időszámítás kezdődhet

A pénzügyi ciklusok különleges természetűek, ezért különleges bánásmódot igényelnek - figyelmeztetett Claudio Borio, a BIS vezető elemzője az osztrák jegybank konferenciáján. Borio elmondása szerint a károk különösen akkor lehetnek nagyok, ha a politika részéről nem megfelelő válaszok érkeznek. Új időszámítás kezdődhet a gazdaságpolitikában.

Megindult az építőipar

Vasút- és útépítési munkák, illetve kisebb mértékben ipari épületek építése húzza az építőipart, amelynek egészen szépen alakulnak a kilátásai. A lakáspiac haldoklása mellett is növekednek a megrendelések.

Meddig lehet modernizálni a kommunizmust?

Nyilvánosságra hozták a kínaiak a reformterveik részleteit, amikkel fenntarthatóvá kívánják tenni az ország növekedését. Nagyon átfogó választ kívánnak adni a problémák egész sorára: szabadabb árak lesznek, több gyerek, több környezetvédelem, de továbbra is rengeteg állami monopólium. Ez utóbbi pedig mindezek 2020-as teljesülését követően is jelentősen visszafoghatja az egyébként egyre inkább nyugati kapitalizmust imitáló ázsiai óriást. Bár a bejelentett intézkedések megvalósítása egyelőre még távolinak tűnik, a piaci szereplők megelőlegezték a bizalmat, ugyanis a hétfői kereskedésben a kínai indexek jelentősen felülteljesítették a társaikat.

Még mindig csak várunk a gyerekvállalási kedv növekedésére

Az előzetes adatok szerint 2013 első kilenc hónapjában 66 028 gyermek született, 3,0 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban - jelentette a KSH. A 94 265 halálozás 3,4 százalékos csökkenést jelent a 2012. január-szeptemberi időszakhoz képest. A természetes fogyás 28 237 fő volt, 1248-cal kevesebb az egy évvel korábbinál.

Éles kritika a bankfelügyelőtől - Ellehetetlenül a bankunió?

Az Európai Bankhatóság (EBA) döntéshozatali mechanizmusát bírálta Andrea Enria, a hatóság elnöke. Szerinte a konszenzusra épülő testületi döntéshozatal ellehetetlenítheti egy következő pénzügyi válság kezelését - írja a Financial Times.

80% alá süllyedt az államadósság (3.)

A pénzügyi számlák előzetes adatai szerint az államháztartás nettó finanszírozási képessége 2013 harmadik negyedévével záruló elmúlt egy évben a GDP -2,4 százalékát tette ki - jelentette a Magyar Nemzeti Bank. A pénzügyi számlák statisztikából az is kiderül, hogy az államháztartás bruttó, konszolidált, névértéken számított adóssága a GDP 79,7 százalékát érte el 2013 harmadik negyedévének végén. Az adósságot a harmadik negyedévben a nettó adósságtörlesztés 284 milliárd forinttal csökkentette, míg a forint árfolyamváltozása 123 milliárd forinttal növelte. Az előzetes adatok szerint a háztartások nettó finanszírozási képessége 2013 harmadik negyedévével záruló elmúlt egy évben a GDP 5,2 százalékát érte el.

Szinte minden a Fed eszközvásárlásai körül forog

Az elmúlt időszakban azt láttuk, hogy jelentősen visszaesett a piacokon a volatilitás, ami arra utal, hogy a befektetők bíznak a Fed mennyiségi lazításának a fennmaradásában. Éppen ezért a hét legfontosabb publikációja a szerda esti Fed FOMC (Nyíltpiaci Bizottság) jegyzőkönyv lesz, amiből kiderülhet, hogy mennyire volt súlyos a legutóbbi vita a tapír kapcsán. Ezen kívül piaci szempontból még a hétfői és pénteki német gazdasági hangulatindexek lehetnek érdekesek a harmadik negyedéves gyenge GDP számot követően.

Mennyire kiszámítható a kormány gazdaságpolitikája? Szavazzon!

Nem kevés gazdaságpolitikai irányváltást láthattunk az elmúlt években, de mit gondoljunk az egész kiszámíthatóságáról? Megkérdeztük, Kisgergely Kornél pénzügypolitikáért felelős helyettes államtitkárt és Duronelly Pétert, a Budapest Alapkezelő befektetési igazgatóját, hogy miként látják a kormány lépéseit.

Ön szerint megbízható volt a magyar hajó kormányzása, vagy itt-ott azért megszédültek, netán padlót fogtak egy-egy kanyartól? A cikk alján szavazhat.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Megérkezett a Fitch ítélete Magyarországról
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.