makrogazdaság

Negatív betéti rátát tervez az EKB!

Az Európai Központi Bank -0,1 százalékos betéti rátát vezethet be a jövőben, ha további lazítást lát szükségesnek - értesült a Bloomberg meg nem nevezett jegybanki forrásból. Az euró azonnal gyengülésnek indult a hírre, pedig Peter Praet, az EKB vezető közgazdásza korábbi interjújában már beszélt a jegybank ilyen irányú szándékairól. A negatív egynapos betéti ráta meglehetősen unortodox lépésnek számít, hiszen azt jelenti, hogy az EKB "adóztatná" a nála parkoltatott kereskedelmi banki pénzeket.

Kevesebb használt lakást értékesítettek az USA-ban

Októberben évesítve 5,12 millió használt lakás cserélt gazdát az USA-ban, ami szeptemberhez képest 3,2 százalékos csökkenést jelent. A használt lakások kereslete második hónapja csökken, ami részben a finanszírozási kondíciók kedvezőtlenebbé válásával, részben az ingatlanok drágulásával indokolható.

Aggódik Magyarországért az EBRD - Lehúztuk az egész régiót

A fokozott állami beavatkozás miatt hat gazdasági területből három esetén rontott Magyarország értékelésén az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) a ma kiadott éves Átalakulási Jelentésében, ez pedig oda vezetett, hogy 1994 óta most először haladta meg az ilyen leminősítések száma a felminősítésekét a 30 térségi ország összességében. Ezen eredmény hatására azt feszegeti az EBRD jelentése, hogy megállt-e az átalakulási folyamat a régióban. A jelentést bemutató sajtótájékoztatón Erik Berglof, a szervezet vezető közgazdásza elsősorban az ukrán és a magyar folyamatok miatti aggodalmának, illetve nyugtalanságának adott hangot.

Megjött az amerikaiak vásárlási kedve

A közigazgatási kényszerszünet ellenére októberben a várt 0,1 százalék helyett 0,4 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi forgalom volumene az Egyesült Államokban - jelentette a kereskedelmi minisztérium. Jelentősen nőtt a keresletek az autók, a ruházati cikkek, a könyvek és a sportszerek piacán, kevesebbet költöttek viszont benzinre és lakberendezési cikkekre.

Ukrajna egyre nagyobb bajban van

Az ukrán csődkockázat ismét az egekben, az ország kiszorult a nemzetközi kötvénypiacról és már elégették a jegybanki tartalékok negyedét. A piaci kommentárok szerint egyedül az EU-val kötött szabadkereskedelmi megállapodás segíthetne a bizalom visszaszerzésében, de ehhez Julija Timosenko kiadását kötötték, amit a jelenleg regnáló hatalom nem igazán szeretne.

Cséfalvay a CNBC-n: javul a kiszámíthatóságunk (2.)

Az elmúlt években nagyon sok reform valósult meg a magyar gazdaságban, ami kérdéseket vethetett fel a kiszámíthatósággal kapcsolatban, de a gazdaságpolitika kiszámíthatósága az előttünk álló időszakban jelentősen javulni fog és ez jó üzenet a befektetőknek - többek között ezt hangsúlyozta a CNBC-nek adott, ma sugárzott interjúban Cséfalvay Zoltán. A Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára szerint nincs szó választási költségvetésről, erre nincs is szükségünk, arra viszont igen, hogy 3% alatt maradjon a GDP-arányos államháztartási hiány. Erre tehát lehet számítani és ilyen értelemben a 2014-es büdzsé egy unalmas költségvetés - fogalmazott.

Banki gigabírság: sok vagy kevés? Szavazzon!

Óriási büntetést szabott ki a Gazdasági Versenyhivatal 11 hazai pénzintézetre. A 2011 novemberében, végtörlesztés körüli kartellvád ügyében indított eljárás végén 9,5 milliárd forintra bírságolta a bankokat. Döntse el most, megérdemelték-e a bankok?

A Századvég elhatárolódik az egykulcsos adóról szóló tanulmánytól

A Századvég elhatárolódik az egykulcsos adóról szóló tanulmánytól, amely tanulmány többet között kimutatta, hogy a 2010 és 2013 között megvalósult intézkedések a személyi jövedelemadó rendszerében 444 milliárd forintos adókiengedést jelentettek és ennek háromnegyede a leggazdagabb húsz százalék jövedelmét gyarapította.

Megtudtuk, csak 220 darab online pénztárgépet kötöttek be eddig!

2013. november 19-i információk alapján 220 pénztárgép online üzembe helyezésére került sor eddig - árulta el a Portfolio.hu kérdésére a NAV. Az adóhatóság szerint jelenleg számos gép bekötése folyamatban van, ne vonjunk le átfogó következtetést a pillanatnyi helyzetből.

Hitelezési fordulatot hozott a Növekedési Hitelprogram

Hitelezési fordulatot hozott a Növekedési Hitelprogram, amely a várakozások feletti arányban hozott új, illetve beruházási célú hiteleket az első szakaszban - mondta a jegybank mai konferenciáján Balog Ádám alelnök. Hegedűs Éva, a Gránit Bank alelnök-vezérigazgatója szerint a program változást hozott a fejekben.

Matolcsy: Monetáris politikai fordulatot hajtunk végre

Az elmúlt fél évben monetáris politikai fordulatot hajtott végre és gazdaságtörténeti rekordot ért el a Magyar Nemzeti Bank, közösen a bankokkal és vállalkozásokkal. Ezt a 2010-ben indult gazdaságpolitikai fordulat tette lehetővé - mondta a Magyar Nemzeti Bank szerdai konferenciáján Matolcsy György jegybankelnök. Megvédte az egykulcsos adót, amely nélkül szerinte a Növekedési Hitelprogram sem indulhatott volna el. A Monetáris Tanács többségének szerinte eddig mindig igaza volt, van lehetőség a jövőben is további kamatcsökkentésre.

Újabb intervenció jöhet Csehországban

Nem irreális, és nem zárható ki, hogy a cseh jegybank tovább gyengíti a koronát az euróhoz képest, mégpedig a jelenlegi 27 koronáról 28 koronára - mondta Lubomír Lízal, a Cseh Nemzeti Bank (CNB) tanácsának tagja a Patria pénzügyi hírportálon kedden délután lefolytatott online beszélgetés keretében.

Értsétek meg, a tapír nem jelent kamatemelést!

Az eszközvásárlások leállításával kapcsolatban a Fed előtt álló legnagyobb kihívás az, hogy megakadályozza a kamatok felszállását a (várakozások szerint) márciusban kezdődő tapírt követően. Ben Bernanke Fed-elnök tegnapi beszédében azt sulykolta finoman a közönségbe, hogy a kamatemelés és a QE leállása két teljesen külön dolog és szerinte még a munkanélküliségi ráta 6,5 százalék alá bukása sem hoz majd kamatemelést.

Szórja a pénzt év végén a kormány

Számos, a 2013-as költségvetést érintő határozatot hozott a kormány, ami egyértelműen a lazítás irányába mutat - olvasható ki a keddi Magyar Közlönyből. A kormány például 15 milliárd forinttal csökkentette a májusi kiadászárolás összegét (amiről még a túlzottdeficit-eljárás megszüntetése érdekében döntött), 27 milliárd forinttal növeli a gyógyító-megelőző kasszát és összesen 32 milliárd forintot juttat a kórházak adósságának rendezésére.

25 százalékkal emelkedtek a bérek az oktatásban

Szeptemberben 5 százalékkal voltak magasabbak a bruttó átlagkeresetek a nemzetgazdaságban az egy évvel korábbinál, január-szeptember átlagában pedig 3,6 százalékkal - derül ki a KSH friss jelentéséből. A január-szeptemberi időszakban a nemzetgazdaságban a bruttó átlagkereset 227 500 forint volt. Az idei, főleg rezsicsökkentés által alacsony infláció mellett az első három negyedévben 2,8 százalékos reálbér-emelkedés adódott.

A keresetekhez kapcsolódó létszámadatokból kiderül, a versenyszféra foglalkoztatása lassan kapaszkodik felfelé, és már eléri legalább a tavalyi szintet.

Varga Mihály: jövőre több pénzből gazdálkodhat a lakosság

Az adóváltoztatások és egyéb intézkedések jövőre jelentős mértékben javítják a háztartások jövedelmi helyzetét, bízunk abban, hogy ennek hatására a fogyasztás is érezhetően meg tud majd indulni - fogalmazott Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter ma este az InfoRádió Aréna című műsorában. A miniszter szerint a következő években a magyar gazdaság 2-2,5%os ütemben tud majd bővülni, kockázatok persze vannak, például nagy kérdés, hogy a német gazdaság mennyire tud dinamikusan bővülni. Varga Mihály többek között beszélt az államadósságról, amelynek GDP-hez viszonyított mértéke csökkenni fog a következő években, miközben hozzátette, hogy nem kellene a kötvényeinket bóvli kategóriába sorolni.

Kína mostantól másképpen fogja számolni a GDP-t

A sokat kritizált jelenlegi helyett a nemzetközi normáknak megfelelő számítási módra tér át a bruttó hazai termék (GDP) számításában Kína - jelentette be a statisztikai hivatal helyettes vezetője.

Így buktunk és nyertünk az egykulcsos adóval

A 2010 és 2013 közötti személyi jövedelemadó változások összességében évi 444 milliárd forinttal csökkentették az állam bevételeit. Az összeg 74 százaléka pedig a két legmagasabb jövedelmi tizedhez tartozó gyermektelen állampolgárok nettó jövedelmét növeli - olvasható a Pénzügyi Szemlében megjelent tanulmányban.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Megérkezett a Fitch ítélete Magyarországról
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.