Kiváló kezdés a magyar tőzsdén
A nyitást követően határozott emelkedésben van a BUX, és mind a 4 hazai blue chip pluszban van, az emelkedést az OTP vezeti.
A nyitást követően határozott emelkedésben van a BUX, és mind a 4 hazai blue chip pluszban van, az emelkedést az OTP vezeti.
Eséssel indult tegnap a hét a tőzsdéken, miután a befektetők inkább profitot realizáltak az elmúlt hetek emelkedése után, illetve a múlt pénteki amerikai munkaerőpiaci adat felerősítette a kamatemelési félelmeket. Jerome Powell mai esti beszédét felfokozott várakozások övezték, az amerikai jegybankelnök kiemelte, hogy az infláció mérséklődik, viszont ha a makroadatok indokolják, nagyobb kamatemelésekre is sor kerülhet, mint amit a piacok áraznak. A kezdeti bizonytalankodás után a kereskedést végül jelentős pluszokkal zárták az amerikai indexek.
A mai nap folyamán vegyes mozgásokat láttunk a nemzetközi piacokon, hiszen ma este fog beszédet mondani Jerome Powell amerikai jegybankelnök, amelyet kiemelt figyelemmel kísér a piac. A felemás nemzetközi hangulat ellenére jelentősen felülteljesítő volt a magyar tőzsde, elsősorban az OTP és a Mol erős teljesítményének köszönhetően, miután mindkét papír az átlagot meghaladó forgalommal emelkedett a mai kereskedésben.
Jelentősen felülteljesít a magyar tőzsde a keddi kereskedésben az európai társaihoz képest, elsősorban az OTP és a Mol kifejezetten erős teljesítményének köszönhetően. Az index legfontosabb komponenseinek számító két részvény az átlagot jelentősen meghaladó forgalommal emelkedik a mai kereskedésben, és egyedi sztorik is állnak az erősödés mögött.
A legfrissebb információk szerint a Mol fontolgatja az 53 egységből álló szlovéniai töltőállomás-bázisa egy részének az eladását, hogy megszerezze az Európai Bizottság jóváhagyását az osztrák OMV helyi kútjainak megvásárlásához.
Bár a délelőtt folyamán a magyar tőzsde az európai piacokhoz hasonlóan visszafogott mozgásokat mutatott, kora délutánra felpattant a BUX, elsősorban az OTP és a Mol jó teljesítményének köszönhetően.
A nemzetközi hangulathoz hasonlóan a magyar tőzsdén is csak visszafogott mozgások látsznak a kereskedés első perceiben.
Rossz hangulatban zajlott a kereskedés a kontinens és Amerika tőzsdéin is, a befektetők a többnyire kedvezőtlenül alakuló gyorsjelentési szezon mellett a múlt pénteken befutott tengerentúli munkaerőpiaci adatoknak sem örülhetnek: a vártnál stabilabb gazdasági kilátásokat sejtető magas foglalkoztatottság miatt elképzelhető, hogy az amerikai jegybank nem fog rákényszerülni idő előtt a kamatvágásra, így a pénteki adat afelé mutat, hogy folytatódhatnak a szigorú emelések. Ezt árazzák a piacok, ennek is köszönhető a rossz hangulat a tőzsdéken.
A Telex értesülései szerint energiaügyi projektre használná fel a magyar kormány az EU-tól kapott újjáépítési hitelkeretet.
A Mol ma esti közleménye szerint az MNB jóváhagyta az Alteo törzsrészvényeire tett nyilvános ajánlatát.
Mind a négy hazai blue chip mínuszban fejezte be a kereskedést, legnagyobb mértékben a Mol részvényei estek.
A központi bankok kitartó küzdelmet folytatnak a 2022-ben kialakult váratlan és erőteljes infláció ellen, és bár ebben a folyamatban jó úton haladnak, az elkövetkező időszak egyik legfőbb kockázata az, hogy a pénzügyi szigorító intézkedések recesszióba sodorják-e a globális gazdaságot. A jelenlegi kilátások szerint azonban inkább egy úgynevezett „soft-landingre”, azaz enyhébb gazdasági visszaesésre számíthatunk - vélik az SPB Befektetési Zrt. szakértői. Szerintük izgalmas vételi lehetőségek kínálkoznak jelenleg az euróban és dollárban kibocsátott vállalati kötvények piacán, főként a bankok, az autóipari cégek és a nyersanyagszektor cégeinek papírjai esetében. A vállalati kötvények mellett az állampapírpiac is tartogat kedvező lehetőségeket - derül ki az SPB közleményéből.
Mind a négy hazai blue chipnek esik az árfolyama.
A hazai blue chipek felemás képet mutatnak.
Ma délután a tengerentúlon megérkeztek a januári munkaerőpiaci statisztikák, amik alapján a vártnál sokkal jelentősebb mértékben nőtt a foglalkoztatottság az Egyesült Államokban. A hírre nagy erősödésbe kapcsolt a dollár, a vezető részvényindexek komoly mínuszban kezdték a napot és az arany is hirtelen esni kezdett. A most közölt adat nagyon meglepő, a közgazdászok ugyanis úgy vélték, hogy az amerikai gazdaság lassulásával a foglalkoztatottságnak is mérséklődnie kell, és a növekedés lassulására már voltak is jelek. A vártnál stabilabb gazdasági kilátások esetén az amerikai jegybank nem fog rákényszerülni idő előtt a kamatvágásra, így a mostani adat afelé mutat, hogy folytatódhatnak a szigorú emelések - ezt árazzák a piacok, ennek volt köszönhető az esés ma az amerikai tőzsdéken.
A blue chipek közül a Magyar Telekom vezette az esést.
A Krakkót és Varsót összekötő S7-es gyorsforgalmi út mellett megnyílt pénteken a Mol első lengyelországi töltőállomása - közölte a kurier.plus lengyel hírportál a magyar cég ügyfeleknek címzett közleményére hivatkozva.
A hazai blue chipek közül a Mol teljesít a legjobban.
Remélem, hogy az uniós döntéshozók felmérik ennek a következményeit, ha a Mol csoportnak vissza kell vennie február 5. után a pozsonyi finomító kapacitáskihasználtságát – mondta Pletser Tamás az InfoRádió Aréna című műsorában. Az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője beszélt az az orosz kőolajtermékek embargója után várható helyzetről, az orosz eladások alakulásáról, a gázfogyasztás csökkenéséről és a 2023-ra várható árakról is.
Jerome Powell beszédére emelkedésbe kapcsoltak a tegnapi kereskedésben az irányadó amerikai indexek és a lendület ma is kitart, különösen a techszektorban, amit a Facebook anyavállalatának negyedéves jelentése is támogat. Európában az EKB kamatdöntése és az azt követő tájékoztató volt ma a fő esemény, az Egyesült Államokból pedig fontos negyedéves gyorsjelentések érkeznek még a technológiai óriásoktól a nap végén.
A közel-keleti konfliktusra figyel a piac.
A pártok kiakadtak a szomszédban.
A minisztérium megerősítette a hírt.
Fontos fejlemények az öt napja tartó iráni-izraeli háborúról.
Szalóki Katalinnal, az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesületének igazgatójával beszélgettünk.
A válasz nem az, amit elsőre gondolnánk!