mvm

Vezércsere az MVM-nél és az NKM-nál - Létrejöhet az állami energiaóriás

2018. augusztus 02. 13:20 | Portfolio

Vezércsere az MVM-nél és az NKM-nál - Létrejöhet az állami energiaóriás

Bártfai-Mager Andrea, nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélkül miniszter Kóbor Györgyöt nevezi ki az MVM Magyar Villamos Művek Zrt. élére. Az MVM új elnök-vezérigazgatója, az NKM Nemzeti Közművek Zrt. igazgatóságának elnökeként továbbra is részt vesz a társaság irányításában. Az NKM vezérigazgatói feladatait Hiezl Gábor, a társaság eddigi digitalizációs és innovációs vezérigazgató-helyettese veszi át. A lépések egyben azt is jelentik, hogy a két állami vállalat működését az eddiginél jóval szorosabban összehangolják, egy nagy, egységes energetikai társaságcsoportot kialakítva.

2018. augusztus 02. 10:56 | Portfolio

Állami energiamamut létrehozására készülhet a kormány

Vezércsere készül az MVM-nél - írta a Népszava több független forrásra hivatkozva. Ezek szerint a villamos művek éléről Zsuga János vezérigazgató mellett Csiba Péter elnök is távozhat, helyükre Kóbor György, az NKM elnök-vezérigazgatója léphet. Ez a társaságok összevonására utalhat azzal az ugyancsak tegnapi hírrel együtt, hogy a nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszter átvette az MVM irányítását a Magyar Nemzeti Vagyonkezelőtől.

2018. június 05. 09:43 | Portfolio

Vezércsere jöhet a Paksi Atomerőműnél

Nyugdíjba készül Hamvas István, a Paksi Atomerőmű vezérigazgatója - erősítette meg az értesülést az érintett a Népszavának.

2018. június 04. 12:13 | Portfolio

A naperőművek éve lehet 2018 Magyarországon

Amint arról beszámoltunk, a 444.hu értesülései szerint a magyar állam hamarosan megvásárolhatja a Mátrai Erőmű melletti 16 megawattos naperőművet. A szóban forgó fotovoltaikus naperőmű jelenleg a legnagyobb Magyarországon, amely mintegy nyolcezer háztartást lát el villamos energiával. Várhatóan azonban már nem sokáig tartja meg első helyét, mivel több olyan beruházás is előkészítési, illetve kivitelezési stádiumban van, amelyek eredményeképpen több nagyobb naperőmű is megvalósulhat már 2018-ban Magyarországon. A napenergia hazai szabályozási környezetének várható változásairól a Portfolio június 7-i konferenciájának résztvevői első kézből tájékozódhatnak Bartal Tamástól, a Miniszterelnökség kabinet ügyek koordinációjáért felelős helyettes államtitkárától.

2018. május 11. 14:30 | Portfolio

Energetikai startupokat díjazott az MVM

Egyebek mellett parabolikus napkollektort, IORA Smart Systemet, e-zászlót gyártó vállalkozások nyerték az MVM Edison Light Up! energetikai startup idei versenyét.

2018. május 03. 16:59 | Portfolio

Az Opus-csoport irányítása alá került a Mátrai Erőmű

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) és a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) hozzájárulását követően az Opus-csoport 85 százalékra növelte tulajdonrészét a Mátrai Erőmű többségi részvénycsomagját birtokló Mátra Energy Holding Zrt.-ben. A mai napon pénzügyileg is teljesített tranzakcióval az Opus-csoport kizárólagos és teljes körű irányítást szerzett a Mátrai Erőmű fölött.

Óriási naperőmű építése kezdődik Pakson

2018. március 29. 13:06 | MTI

Óriási naperőmű építése kezdődik Pakson

Pakson építi meg az MVM Hungarowind Kft. az ország egyik legnagyobb naperőművét, a 20,6 megawatt kapacitású erőmű alapkövét csütörtökön délelőtt rakták le néhány kilométernyire a paksi atomerőműtől.

2018. március 08. 12:53 | MTI

Felmentették Kocsis Istvánt első fokon az MVM-perben

Felmentette Kocsis Istvánt, a Magyar Villamos Művek Zrt. volt vezetőjét és egy társát, két embert azonban 2-2 év, 4 évre felfüggesztett börtönbüntetéssel sújtott a Kaposvári Törvényszék új eljárásban első fokon, nem jogerősen az úgynevezett MVM-perben csütörtökön.

2018. március 07. 10:46 | Portfolio

Cáfolnak Mészárosék - Határidőre megveszik a Mátrai Erőművet

A sajtóban megjelent találgatásokkal szemben a szerződésben foglalt feltételeknek megfelelően határidőben teljesülni fog a Mátra Energy Holding Zrt. által megkötött, a Mátrai Erőmű Zrt. 72,6647 százalékos részvénypakettjére vonatkozó adásvétel - közölte az Opus Global Nyrt.

2017. október 10. 19:45 | Portfolio

Új vezérigazgatót nevezett ki az MVM

Az MVM Csoport stratégiájának hatékonyabb megvalósítása érdekében szétválik az MVM Zrt. elnök-vezérigazgatói pozíciója. A mai naptól Csiba Péter az MVM Zrt. Igazgatóságának elnökeként folytatja munkáját, míg dr. Zsuga János korábbi termelési és műszaki vezérigazgató-helyettes az MVM Zrt. vezérigazgatójaként felel a társaság operatív irányításáért - jelentette be az MVM.

2017. szeptember 14. 08:26 | Portfolio

Sorban építi a naperőműveket MVM

A jövő év első negyedében kívánja átadni az MVM az első olyan naperőművét, amelyet a mintegy 50 milliárd forintba kerülő, 100 megawattnyi szolárteljesítmény létrehozását célzó programja során létesítene. A megújuló alapú energiatermelés bővítésével kapcsolatos tervek között emellett biomassza- és a depóniagáz-bázisú erőművek létesítése is szerepel - mondta a Világgazdaságnak Zsuga János, a társaság termelési és műszaki vezérigazgató-helyettese.

2017. május 03. 12:59 | Portfolio

Erőművet vásárolhat Mészáros Lőrinc

A Mészáros és Mészáros Kft. is bejelentkezhet a Mátrai Erőmű valószínűleg eladásra kerülő mintegy 73 százalékos részesedésére - értesült a 444.hu.

2017. április 26. 16:33 | Portfolio

Mérföldkő volt 2016 az MVM-vezér szerint

Az MVM csoport 2016-ban 1034,149 milliárd forintos árbevételt produkált, ehhez 110,782 milliárd forintos EBITDA társult, amely 3,263 milliárd forinttal haladja meg az előző évben elért értéket. A csoport 2016-os adózott eredménye elérte a 48,426 milliárd forintot. A társaság összesen több mint 130 milliárd forintot fizetett be a magyar költségvetésbe különböző adónemekben és díjakban. A 2016-os év több szempontból is mérföldkőnek számít Csiba Péter, elnök-vezérigazgató szerint.

2017. március 29. 18:29 | MTI

Elmarad a tüntetés, megállapodott a szakszervezetekkel az MVM

Létrejött az MVM Csoportnál a 2017-2019-es bérmegállapodás, amelyben erre az évre 10, 2018-ra 9, 2019-re pedig 8 százalékos emelés szerepel - tájékoztatta az MVM Társaságcsoporti Szakszervezeti Szövetsége (TSZSZ) szerdán az MTI-t.

2017. március 28. 08:55 | Portfolio

Sztrájkolni is készek az MVM dolgozói

Két hónapja tárgyalnak a bérekről eredménytelenül a Magyar Villamos Műveknél, ezért a szakszervezet március végén tüntetni készül, és még az is felmerült, hogy a dolgozók sztrájkoljanak: konkrétan termeléscsökkenést hajtanának végre az áramtermelők. Pakson például 100 MW-os leterhelést szervezhetnek - derül ki abból az interjúból, amit Gál Rezső, az MVM Társaságcsoporti Szakszervezeti Szövetség elnöke adott a Vd.hu-nak.

Részletes keresés