opció

Új opciós szerződés a Mol és az UniCredit között

A Mol bejelentése szerint ma megállapodást kötött az UniCredit Bank AG-vel, melynek értelmében a köztük idén január 3-án létrejött opciós jogok elszámolásra kerültek, és a két társaság új opciós szerződést kötött.

Sorban hívják le opcióikat a Mol vezetői

Az év végén szépen hívják le a Mol menedzsment tagjai opcióikat, a pénzügyi igazgató után a cég vezérigazgatója és a kutatás-termelés ügyvezető igazgatója gyakorolta opciós jogát közel 16 ezer részvény vonatkozásában.

Újabb opciós ügyletet kötött a Mol

Elszámolásra került a Mol és az ING Bank között korábban kötött opciós szerződés - jelentette be az olajcég csütörtöki BÉT-közleményében. Egyúttal november 24-én a két társaság újabb részvény opciós ügyletet kötött.

Néhányan már a 100 dolláros olajárra fogadnak

Több amerikai fedezeti alap is arra számít, hogy az évtized végére ismét 100 dollár közelébe érhet a nyersolaj hordónkénti ára. A Bloomberg által megkérdezett szakértők a kínálat visszaesését várják, ami akár már 2017 elején jelentős árfolyamnövekedést eredményezhet az olaj piacán.

10 híres egyenlet, ami megváltoztatta a világot

GPS, kamatos kamat, digitális kamera, DNS, nukleáris fegyverek, opciók, na, mi a közös bennük? Hát az, hogy mindegyik alapját híres tudósok és matematikusok egyenletei jelentik. Ki ne hallott volna már Pitagorasz tételéről vagy Einstein relativitás elméletéről? Sok tudós és matematikus alkotott már maradandót a világban, most a Business Insider nyomán összeszedtünk tíz olyan egyenletet, amelyek megváltoztatták a világot.

Visszavásárolta részvényeit a Mol a Magnoliától

Miután február 5-én a Mol felmondta a Magnoliával még 2006-ban megkötött swap szerződését, és közölte, hogy él a mintegy 6 millió darab Mol részvényre vonatkozó vételi jogával, március 21-én hétfőn az értékpapírok fizikai leszállítása is megtörtént - közölte piaczárást követően a Mol.

Rángatják az olajat - Csúcson a félelem

Extrém nagy a volatilitás az olajpiacon, az ezt mérő OVX index olyan extrém szintre emelkedett, amire legutóbb 2008-ban, a válság legsötétebb időszakában volt csak példa. Ezt követően az olajárat több mint duplázódtak, így érdemes lehet már figyelni, közel lehet ugyanis a fordulat. Az alábbiakban azt is megmutatjuk, hogyan lehet a volatilitás növekedésére játszani.

Itt vannak a Mol és az Unicredit opciós szerződésének részletei

A Mol már január 19-én bejelentette, hogy február 12-én várhatóan elszámolásra kerül az Unicredittel kötött korábbi opciós szerződés. Ezzel egyidőben az olajtársaság új, hasonló szerződést kötött ugyanakkora részvénymennyiségre. Szerdán közzétették a most lejáró szerződés részleteit is.

Extrém olajáresés jöhet?

Az olajár elmúlt hónapokban látott meredek esése láttán sok befektető olyannyira pesszimistává vált, hogy elkezdtek eladási opciókat vásárolni, melyek akkor fordulnak termőre, ha a kőolaj ára 40 dollár alá csökken - írja a Financial Times.

Megint részvényeket hívtak le a Rába volt dolgozói

Tovább csökken a Rába saját részvény állománya, miután 11 000 darab részvényt hívtak le a társaság volt munkavállalói szerdán és pénteken a részvényopciós program keretében.

Soha nem látott összegű fogadás a félelem-indexre

A tegnapi napon összesen 40 000 darab áprilisi lejáratú vételi opciót vásárolt egy befektető a félelem-indexként is ismert VIX-re, ami eddig soha nem látott mértéket jelent egy ügyletre vetítve - számolt be a Bloomberg. A pozíció akkor lesz nyereséges, ha a VIX index az elkövetkező 4 hónapban legalább 50%-ot emelkedik.

Drágább spekulálni a félelemindexre

Változnak a félelemindexként is emlegetett VIX esetében a futures piacon a margin követelmények, ezek között a legfontosabb a spread pozíciókra vonatkozó letéti követelmények jelentős növekedése - számolt be az ETF Daily News.

Szaporodnak a szuperpénz "fogadóirodái"

Bináris opciókat kínáló brókercégek, mint a SetOption és a TradeRush a Bitcoin árfolyamának változására köthető fogadásokat tesznek lehetővé - írja a finextra.com.

MOL: módosítások az opciós szerződésekben

A MOL bejelentette, hogy az ING Bank N.V.‐vel 2012. november 27-én megkötött részvény opciós szerződés alapján a vételi és eladási opció kötési ára 61,5060 euróra módosult részvényenként.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Meglépte Donald Trump, amitől Moszkva a legjobban félt - Itt van a fordulat a háborúban?
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Kedves Olvasónk!

A Portfolio híreinek, elemzéseinek többségét előfizetés nélkül olvashatod. Ez azért van így, mert a hirdetések jelentik szerkesztőségünk legfontosabb bevételi forrását. A célunk az, hogy ez hosszú távon is így maradjon.

Kérünk, ne használj adblockert, és olvasd tovább a Portfolio-t!