Nyilatkozott Zelenszkij arról, hogy mit kért tőle a NATO a háborúval kapcsolatban
Tagandja Volodimir Zelenszkij ukrán elnök, hogy nyomás alatt állna a nyugati szövetségesek részéről azért, hogy befejezze a háborút - Írja a Reuters.
Tagandja Volodimir Zelenszkij ukrán elnök, hogy nyomás alatt állna a nyugati szövetségesek részéről azért, hogy befejezze a háborút - Írja a Reuters.
Oroszországban tavaly 69 százalékkal, 1 millió 59 ezerre nőtt az új autók eladása. A tavalyi növekedés részben az egy évvel korábbi igen alacsony bázisnak tudható be. 2021-ben még 1,51 millió új autó kelt el - közölte az Avtostat orosz elemző intézet szerdán.
Titkos egyeztetést folytatott Ukrajna a G7-országokkal és néhány semleges nagyhatalommal a háború lezárásáról tavaly decemberben – írja több amerikai és brit lap.
A rubel a jegybanki támogatás és az újévi ünnepek utáni exportőri eladások hatására erősödik – írja a Reuters.
Amerikában polgárháború lesz, Európában pedig iszlám kalifátusok – jelentette ki Vlagyimir Szolovjov, Oroszország egyik legbefolyásosabb televíziós műsorvezetője, véleményvezére a Rosszija-1 műsorán. A népszerű orosz megmondóember úgy látja: Kanada sem marad egységes ország.
Új pilóta nélküli repülőgépet (drónt) fejlesztett Irán az orosz haderőnek: a Sahed-107 névre hallgató eszköz valószínűleg kifejezetten a nyugati tüzérségi rendszerek, például az M142 HIMARS rakéta-sorozatvetők likvidálására specializált fegyver lesz – tudta meg a Sky News.
A washingtoni hatóságok kiszúrták, hogy az Oroszország középső részén, Tambovban működő pékségben nem csak kenyerek készülnek. A pékáru mellett a sütödét kis méretű drónok is elhagyják, amelyeket aztán az ukrajnai fronton vet be az orosz hadsereg – szúrta ki az Infostart a Financial Times hírét.
Ukrán tüzérségi támadás érte az éjjel a határ menti Belgorod várost. London szerint Oroszország újabb kémelhárító szervezetet hozott létre. A kijevi kormány szerint elesett a fronton Arman Oszpanov, az orosz VDV páncélozott erejének vezetője. Dróntámadás érte Orjol városát. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború eseményeivel.
A hadászati kezdeményezés továbbra is az orosz hadseregé az ukrajnai háborúban, és Moszkva következetesen el fogja érni a "különleges hadművelet" célját - jelentette Szergej Sojgu orosz védelmi miniszter egy, az orosz hadsereg parancsnokaival kedden megtartott online konferencián.
Az elmúlt évtized egyértelműen Kínáé volt, hatalmas gazdasági fejlődésen ment keresztül az ország, miközben technológiai és katonai szempontból is az Egyesült Államok egyik legfontosabb vetélytársává lépett elő. A fejlődés megkérdőjelezhetetlen – nem véletlenül tekintenek most már Washington után Európában is vetélytársként Pekingre – viszont vannak figyelmeztető jelek, amik arról árulkodnak, hogy akár már jövőre megszakadhat a felívelési ciklus. Felmerül a kérdés, hogy mégis mi lehet annyira nagy kockázat, amely a világ második legnagyobb gazdaságát meg tudja kívülről ingatni. Ezekből sorolunk fel tízet.
Bemutatkozott az ukrán fronton az orosz csapatlégvédelem új fegyvere, a Gibka-Sz légvédelmi rendszer.
A TOSZ-1-es rakéta-sorozatvető (orosz terminológia szerint nehéz lángszóró) az ukrán tüzérség és drónok kedvelt célpontja: a brutális tűzerővel rendelkező fegyverből a háború kirobbanása óta számtalan példány megsemmisült már. Most Avdijivka mellett kapott el egyet az ukrán tüzérség.
Kína autóipari exportja rekordot döntött, így hamarosan megelőzi Japánt mint a világ vezető autóexportőre - közölte a WSJ.
Dánia F-16-os repülőgépek szállítása Ukrajnának 2024 második negyedévére halasztódik; az ukrán pilótaképzés 2025-ig is elhúzódhat - tudósított a Newsweek.
Oroszország tengeri nyersolajszállításai 2024-ben egyelőre összhangban vannak Moszkva ígéretével, miszerint a globális olajpiac "stabilizálása" érdekében csökkenti az ország az exportját.
Ma kora délután kiadta szokásos, napi ukrajnai háborús jelentését a brit védelmi minisztérium hírszerzési osztálya. Ezúttal az orosz légvédelmi erőket kritizálják.
Őrizetbe vettek, majd katonai behívót küldtek az orosz hatóságok egy neves fiatal rappernek, Nyikolaj Vaszilijev, amiért szinte teljesen meztelenül vett részt egy buliban – írja több orosz lap.
Több videó is megjelent az interneten, melyen Oroszország oldalán harcoló szerb önkéntesek panaszkodnak arról, hogy rosszul bánnak velük az orosz katonák.
Lengyel tisztviselőket azzal vádolnak, hogy bizonyítékokat tartanak vissza az Északi Áramlat gázvezeték szabotázsának ügyében, ami gyanút ébreszt Varsó szerepével kapcsolatban - közölte a Wall Street Journal.
Kilőttek egy Tirada-2-es, műholdelhárító rendszert az ukrán különleges műveleti erők – számolt be róla az Ukrajinszka Pravda.
Cikkünk folyamatosan frissül.
Aggodalomra adhat okot a madárinfluenza ugrása.
Cikkünk folyamatosan frissül.
Czímer Gábort, az Új Szó belpolitikai újságíróját kérdeztük a Szlovákiában kialakult helyzetről.
Jelasity Radovánt, az Erste Bank elnök-vezérigazgatóját, a Magyar Bankszövetség elnökét kérdeztük a Checklistben.
A keddi Checklist a Portfolio Hitelezés 2024 konferenciáról jelentkezik.