Pluszban zárt a magyar tőzsde, menetelt a Magyar Telekom
Óvatos optimizmus jellemezte a mai kereskedést a nemzetközi frontot, és ebbe a magyar tőzsde teljesítménye is szépen belesimult, hiszen a BUX index mérsékelt emelkedéssel zárt.
Óvatos optimizmus jellemezte a mai kereskedést a nemzetközi frontot, és ebbe a magyar tőzsde teljesítménye is szépen belesimult, hiszen a BUX index mérsékelt emelkedéssel zárt.
Az irányadó európai indexek többségében pluszban állnak a kereskedési idő felénél, a BUX közben lefordult, miután a Mol és a Richter esik.
Vegyes elmozdulásokkal és kis mozgásokkal indul a nap az európai tőzsdéken, a BUX mérsékelt emelkedéssel nyitott.
Pozitív hangulatban telik a kereskedés a héten a tőzsdéken, Ázsiában ma nagyrészt emelkedtek a vezető indexek, úgy tűnik, hogy Dél-Koreán kívül - ahol 1,4 százalékot esett ma az irányadó részvényindex - nem volt jelentős részvénypiaci hatása annak, hogy Jun Szogjol dél-koreai államfő kedd este váratlanul háborús helyzetet hirdetett az országban, majd nem sokkal később visszavonta. Ami az európai tőzsdéket illeti, itt folytatódott az emelkedés a mai kereskedésben, jelentős pluszban zárt a magyar piac is, Németországban és az USA-ban pedig új csúcsok dőltek.
Amerikában támogatja az emelkedést a vártnál jóval kedvezőtlenebbül alakuló szolgáltatóipari beszerzésiemendzser-index, aminek hatására nagyobb kamatvágásokat kezdtek el árazni a befektetők. Ez elsősorban a kamatérzékeny technológiai szektor számára jó hír, ennek megfelelően a Nasdaq index emelkedik ma a legnagyobbat.
Mind a négy hazai blue chipnek feljebb került ma az árfolyama, kiemelkedett azonban a mezőnyből a Magyar Telekom, melynek részvénye közel 3 százalékos pluszban zárta a napot.
Megerősítette az OTP Bank és az OTP Jelzálogbank befektetési ajánlású besorolásait szerdán a Moody's Ratings. A nemzetközi hitelminősítő egyidejűleg módosította az egyes osztályzatok kilátásait.
Jól indul a nap a magyar tőzsdén, a blue chipek kivétel nélkül pluszban vannak a nyitás után.
Hiába az OTP remeklése, a BUX index mindössze 0,2 százalékos plusban áll.
A Mol és a Magyar Telekom vezeti az emelkedést.
Kifejezetten jó volt ma a hangulat a kontinens tőzsdéin, ráadásul a vezető európai indexek közül a német DAX új történelmi csúcsra emelkedett hétfőn. Eközben a dollár már most közel fél százalékos erősödésben van az euróval szemben, a pénteki hitelminősítői figyelmeztetés után pedig a forint eséssel kezdi a hetet.
Amerikában egyelőre felemás mozgásokat láthatunk, a tech-túlsúlyos Nasdaq index mindenesetre kimondottan jól teljesít és új csúcsra került az Apple, a Tesla és az Inte emelkedésének is köszönhetően. Ma délelőtt jött egy lefordulás a kriptopiacon, úgy néz ki azonban, hogy a befektetők megtámasztották az esést, ráadásul brutális rali indult az XRP-nél.
Összességében pozitív zárást láthattunk ma a magyar tőzsdén, a hazai blue chipek részvényeinél komoly kilengések voltak.
A kereskedési idő felénél továbbra is a Richter a legjobban teljesítő nagypapír a magyar tőzsdén.
Óvatos emelkedéssel kezdi a hetet a magyar tőzsde. A blue chipek közül a nyitást követően percekben a Richter teljesít a legjobban.
Az ázsiai tőzsdék jellemzően estek pénteken, a japán részvénypiacon a jen erősödése tartotta nyomás alatt az árfolyamokat. Kínában viszont a további stimulusok és a vártnál kisebb amerikai büntetővámok emelték az árfolyamokat. Stagnálással indult a nap az európai tőzsdéken, nap közben kisebb emelkedés után kisebb esés rajzolódott ki, érdemi elmozdulások nélkül. Amerikában emelkednek a tőzsdék, és a bitcoin is szép pluszban van, ráadásul az árfolyam már csak egy karnyújtásnyira van az új csúcstól.
Eséssel zárta a hét utolsó kereskedési napját a BUX. A blue chipek közül a Richter teljesített a legrosszabbul.
Mérsékelt eséssel fejezték be a kereskedést szerdán az európai és az amerikai részvényindexek, csütörtök reggel pedig az ázsiai tőzsdéken is lefordulást láthattunk, a befektetők még emésztik a szerdán megjelent amerikai inflációs adatokat. A tegnapi esés után az európai részvénypiacok emelkednek szerdán. Amerikában pedig ma nincs kereskedés.
A hazai nagypapírok közül csak a Richter árfolyama zárt pluszban csütörtökön.
Tegnap is folytatta részvényvásárlását az OTP, több mint 2 milliárd forintért vett részvényeket a bank.
Ázsiában felemás hangulatban telt a kereskedés szerdán, Európában lefelé vette az irányt a piac, és az USA-ban is estek a vezető részvényindexek. Több fontos makroadat érkezett délután az Egyesült Államokból, ezek közül a PCE-infláció és a maginfláció a vártnak megfelelően nőtt, míg a munkanélküli segélykérelmek száma stagnált, a harmadik negyedéves GDP pedig az első becsléssel megegyezően alakult.
Nagyrészt estek a tőzsdék a mai kereskedésben, a befektetők továbbra is a Donald Trump által belengetett vámok potenciális hatásait értékelték, majd délután érkezett több fontos makroadat az USA-ból, bár ezek nem okoztak meglepetést, így a piaci hatásuk is korlátozott volt. A BUX index is együtt esett az európai piacokkal, bár a tegnapi csúcsdöntés után ma már jelentősen alulteljesítő volt a hazai részvénypiac. Ez elsősorban az OTP-nek volt betudható, hiszen a bankpapír főleg technikai tényezők miatt jelentősen esett a mai kereskedésben, ezzel nemcsak a magyar piacon, de a régiós bankpapírok közül is lefelé lógott ki.
A reálgazdasági szereplők, például ipari vállalatok helyett.
Így is lehet árat csökkenteni.
Április hozta a szokásosat.
Meghökkentő döntés született.
Nem Donald Trump vámjai okozzák a legnagyobb problémát.
Kritikus a helyzet Székelyföld egyik legnépszerűbb turistalátványosságánál.
A fix kamatra vagy a változóra esküsznek a befektetők?
Fellélegezhetnek az állattenyésztők?