OTP-részvényeket adtak el a bank igazgatósági tagjai
OTP-részvényeket adott el csütörtökön a bank két igazgatósági tagja is, Kovács Antal, illetve Wolf László - derül ki az OTP közleményéből.
OTP-részvényeket adott el csütörtökön a bank két igazgatósági tagja is, Kovács Antal, illetve Wolf László - derül ki az OTP közleményéből.
A magyar tőzsde követte az európai piacokat, a BUX alig mozdult csütörtökön. Az amerikai vezető részvényindexek 0,5 százalék körüli mínuszban végeztek.
Alig mozdultak ma az európai indexek, ez alól a BUX sem volt kivétel, a szerdai záróértékhez közel fejezte be a csütörtöki kereskedést.
Kis emelkedéssel nyitottak az irányadó európai tőzsdék, a BUX hasonlóan minimális erősödéssel kezdi a kereskedést.
Mérsékelten estek kedden a vezető amerikai és európai részvényindexek, az esés pedig szerdán a piacnyitás után is folytatódott az európai tőzsdéken, a nap második felében viszont megérkeztek a vevők, és mérsékelt emelkedésbe kapcsoltak az európai részvénypiacok. Amerikát a Nasdaq húzta szerdán, miután a Tesla és az Alphabet árfolyama is új történelmi csúcsot ért el. Eközben raliznak a kriptoeszközök, a bitcoin árfolyama pedig ismét átlépte a 100 000 dolláros szintet is.
Új történelmi csúcson zárt a BUX index szerdán, úgy, hogy a hazai nagypapírok közül csak a Mol árfolyama zárta pluszban a kereskedést.
Ázsiában emelkedtek a tőzsdék kedden az újabb stimulusígéretek miatt, viszont Európában mégis esés látszik, az amerikai indexek pedig vegyesen teljesítenek. Reggel már rögtön fontos adatközlés érkezett, novemberben a várakozásoknak megfelelően 3,7 százalék volt az infláció Magyarországon, vagyis az áremelkedési ütem év végén enyhén gyorsuló pályán mozog. Más érdekesség is van azonban itthon, hiszen a 4iG elnöke, Jászai Gellért Elon Muskkal egyeztetett többek között a vállalat műholdprogramjáról - a bejelentést követően felpattant a 4iG árfolyama. Amerikában az Alphabet árfolyama nagyot ralizik, miután a cég leányvállalata, a Google bejelentette, hogy új kvantumszámítógépe, amely a Willow kvantumchipet használja, jelentős áttörést ért el a számítási teljesítmény terén.
Bár új történelmi zárócsúcsot ünnepelhetnek az OTP befektetői, mégsem ez volt ma a legizgalmasabb sztori a magyar tőzsdén.
Az európai piacokon eséssel indult a mai kereskedés, ebben az enyhén negatív hangulatban belesimul a BUX elmozdulása is.
Rendkívül izgalmasan telik egyelőre a nap a magyar tőzsdén: a forint erősödésének és a célár-emelésnek köszönhetően remekül teljesít az OTP részvénye és így karnyújtásnyira került a történelmi rekorddöntés a nagybanknál, miközben a Magyar Telekom is ralizik, új csúcsot ért el az árfolyam. De még csak nem is ezek a legizgalmasabb sztorik, a NUTEX ugyanis részvényenként 25 forintos osztalékkifizetésre tett javaslatot a még idén megrendezésre kerülő közgyűlésére, a hír hatására pedig felrobbant az árfolyam. Európa vegyesen zárt, az Egyesült Államokban inkább rossz a hangulat.
Holnap tartjuk klubunkat, amelynek témája lesz a befektetések várható alakulása is. Jelentkezz még ma!
Hétfőn a Mol volt a legjobban teljesítő hazai blue chip.
Izgalmakból nincs ma hiány a hazai piacon: 20 forintra került a történelmi csúcsától az OTP részvénye, miközben a Magyar Telekom árfolyama is zavartalanul tör előre, új csúcsokat döntve.
Megemelte az OTP részvényeire vonatkozó célárát a JPMorgan elemzője, a friss 25 000 forintos célár 13,3 százalékos felértékelődési potenciált jelent a jelenlegi árfolyamhoz képest. Az ajánlás változatlanul vétel, írja a vg.hu.
Az energiaválság, az infláció és a kormányzati adópolitikai változások új kihívásokat hoztak a magyar települések számára. A rendelkezésre álló saját források folyamatosan csökkennek és a bankszektor felelőssége nagy, hogy fenntartsák az önkormányzatok likviditását. Milyen stratégiák segíthetnek a kisebb települések finanszírozási problémáin, és milyen szerepet játszhat a bankszektor az önkormányzatok stabilitásának támogatásában. Többek között ezekről kérdeztük Aladics Sándort, az OTP Kereskedelmi Banki Divíziójának igazgatóját.
Kifejezetten erősen indítja a napot a magyar tőzsde, a hazai blue chipek közül az OTP vezeti az emelkedést.
A hét eleji csúcsdöntések után csütörtökön mínuszban zártak az amerikai tőzsdék, majd ezt követően Ázsiában vegyes mozgások látszottak a piacon. Az európai tőzsdéken mérsékelt, és vegyes elmozdulások látszanak. Délután megérkezett hét legfontosabb makroadata: a várakozások felett bővült a nem-mezőgazdasági álláshelyek száma az Egyesült Államokban, miközben a munkanélküliségi ráta 4,2 százalékra emelkedett, a bérek növekedésre pedig továbbra is erős. Az adatot követően óvatos optimizmus látszik a piacon. A napnak ezzel viszont még nincs vége, hiszen este megjelenik a Fitch hitelminősítő döntése a magyar adósság besorolásáról, hazai szempontból ez is fontos esemény lesz.
Minimális elmozdulással zárt ma a magyar tőzsde.
Az európai piacokhoz hasonlóan a magyar tőzsdén is mérsékelt elmozdulásokkal indult a nap.
Csütörtökön bizonytalanul indult a kereskedés, az európai indexek felemásan nyitottak, napközben azonban kissé javult a hangulat és pluszba fordultak. A francia index erősödött, három hetes csúcson járt, annak ellenére, hogy a kormány összeomlott, miután elvesztette a bizalmi szavazást szerda este a miniszterelnök, ami bizonytalanságot hozott politikai fronton. Az Egyesült Államokban nem sok mozgást lehetett látni, a vezető indexek kis eséssel zártak. Mindeközben a bitcoin új csúcsra szárnyalt, szerda éjjel elérte a 100 ezer dolláros lélektani határt.
Óvatos optimizmus jellemezte a mai kereskedést a nemzetközi frontot, és ebbe a magyar tőzsde teljesítménye is szépen belesimult, hiszen a BUX index mérsékelt emelkedéssel zárt.
Nagy mennyiségű fegyver indult volna útnak Szíriából.
Sokkal többen halnak meg, mint kellene.
Kritikus a helyzet Székelyföld egyik legnépszerűbb turistalátványosságánál.
A fix kamatra vagy a változóra esküsznek a befektetők?
Fellélegezhetnek az állattenyésztők?