raba

Nem lepte meg a Rába a befektetőket

Nehéz értékesítési környezettel szembesült az idei első negyedévben a Rába, a Futómű üzletág és a Jármű üzletág piacán is nagy volt a visszaesés. Igaz utóbbi üzletág esetében a jelentős visszaesést bázishatással is lehetne magyarázni (2015 első negyedéve nagyon erős volt). A befektetők egyelőre nem reagáltak érdemben a negyedéves számokra, a Rába árfolyama meg sem rezdült a nyitás óta.

143 milliárd forint osztalék a magyar cégektől

Ha a közgyűlések is rábólintanak, akkor a hazai blue chipek kivétel nélkül magasabb osztalékot fizetnek ki idén, mint tavaly, a 15 legnagyobb tőzsdén jegyzett hazai cég pedig összesen 143 milliárd forintot fizethet részvényeseinek. A legnagyobb összeget a Mol fizeti ki, a legmagasabb osztalékhozam a Nyomda részvényeseinek jut. Most már az ELMŰ és az ÉMÁSZ osztalékfizetésének az időpontját is tudjuk, ezekkel frissítettük a táblázatunkat.

Szerződést bonthat a BKK a buszbeszerzés nyertesével

Nem szerezte meg az Orangeways Kft. a Rába S91-es midibuszok típusengedélyét szerződésben vállalt határidőig, ha a cég április 1-ig nem mutatja be a dokumentumokat, akkor a Budapesti Közlekedési Központ felbontja a szerződést - írja az MTI.

Április 15-én tartja közgyűlését a Rába

Április 15-én tartja éves rendes közgyűlését a Rába Győrben, a cég kereskedelmi központjában. Amennyiben a közgyűlés nem határozatképes, abban az esetben a megismételt közgyűlésre április 26-án kerül sor.

A Rába nemzetközi terjeszkedésről, akvizíciókról beszél már

A romló működési környezet negatívan hatott a Rába negyedik negyedéves teljesítményére. A teljes évet figyelembe véve viszont pozitív, hogy stabilan termeli a készpénzt a vállalat és jelentősen sikerült lefaragnia a nettó hitelállományát, így a menedzsment szerint tovább erősítheti a cég nemzetközi jelenlétét.

Milliárdos fejlesztésekre készül a Rába

Milliárdos fejlesztésekre készül a Rába, a futóműalkatrész-gyártás megújításába kívánnak nagyobb összeget fektetni, amennyiben a Rába tavaszi közgyűlésén megkapják az ehhez szükséges támogatást - nyilatkozta a társaság vezetője az MTI-nek adott interjújában.

Befejeződött a Rába-csoport 4 milliárd forintos fejlesztése

Befejeződött a Rába Járműipari Holding Nyrt. mintegy 4 milliárd forintos, európai uniós és hazai forrásokat is felhasználó fejlesztése, amely a futómű- és a járműgyártó üzletágakat érintette, és ötven új munkahelyet teremtett.

Nem száll ki az állam a Molból és a Richterből

Október végén az állam eladta 5 százaléknyi OTP-részvénycsomagját, akkor nagyot esett a bankpapír árfolyama. Varga Mihály most megnyugtatta a befektetőket, nem kell attól tartaniuk, hogy az állam a Molból és a Richterből is kiszáll. Mostanában.

A Rábánál új fejezet kezdődhet

A Rába közzétette harmadik negyedéves beszámolóját, amelyből kiderült, hogy jó úton halad a társaság. Az export mellett a belföldi értékesítés is növelte a bevételeket, míg a futómű üzletág és az alkatrész üzletág jó teljesítménye, valamint a költségek visszavágása jótékonyan hatott a profitabilitásra. Mindezek együttes hatására a vállalat csökkentette nettó hitelállományát, amivel a menedzsment szerint megteremtették a jövőbeli növekedés lehetőségét.

Mexikóban erősíthet a Rába

A Rába az amerikai kontinens újabb országában jelenik meg komplett futóművel a járműpiacon. A győri székhelyű vállalat a mexikói DINA buszgyártó dízelbuszaihoz és trolijaihoz szállít futóműveket.

Régen volt ilyen izgalmas a magyar tőzsde!

Nagyot emelkedett az elmúlt hetekben több magyar részvény árfolyama, mostanra fontos szintek közelébe értek, több esetben kitörésgyanús a helyzet. Megnéztük, mit mutat a technikai kép és mi segítheti az árfolyamok további emelkedését.

A Rába közel két millió eurós üzletet ütött nyélbe

Új megrendelést kapott a Rába, aminek köszönhetően tovább bővül a Claas-nak szállított termékköre. Az öt évre szóló megállapodás közel 2 millió eurós bevételt hoz a társaságnak. A Rába árfolyama nem reagált a hírre.

Egyiptomban terjeszkedik a Rába

A Rába új piacon, Észak-Afrikában készül megvetni a lábát, a magyar cég busz futóműveket szállít az egyiptomi székhelyű EAMCO (Engineering Automotive Manufacturing Company) busz- és teherautó-gyártó 145 buszához - közölte a győri járműipari vállalat csütörtökön az MTI-vel.

Új piacra tört be a Rába (2.)

A Rába üzletfejlesztési tevékenysége eredményeképpen új célpiacon, Észak-Afrikában készül megvetni a lábát. A magyar vállalat busz futóműveket szállít az egyiptomi székhelyű EAMCO (Engineering Automotive Manufacturing Company) busz- és teherautó-gyártó számára.

Nem lehet panasz a Rábára

A Rába közzétette második negyedéves beszámolóját, amelyből kiderült, hogy a cég árbevétele a belföldi értékesítés zuhanása miatt ugyan csökkent, viszont a többi fontos soron jelentős erősödést tudott felmutatni. Volt más jó hír is, az elmúlt évtized legalacsonyabb nettó hitelállományát érte el a társaság.

Rába futóművek kerülnek a luxuspótkocsikba

Évi 2 millió euró értékű, 5 évre szóló, futóművek szállítására vonatkozó megállapodást írt alá a Rába egy európai prémium kategóriás járműgyártóval - közölte a győri járműipari vállalat hétfőn az MTI-vel.

Jó hír a Rábától

A Rába egy új megállapodást kötött továbbfejlesztett futóművek szállítására. Az üzlet a következő öt évben közel 10 millió eurós árbevétel eredményezhet számára.

Távozhat a Danubius - Ki következik a sorban?

A TVK után nem sokkal a Danubius is elhagyhatja a budapesti tőzsdét, miután a cég nagytulajdonosa, a CP Holding Ltd. vételi ajánlatot tett a közkézen lévő papírokra. Az alábbiakban annak jártunk utána, hogy a többi magyar piacon forgó cégnél fennáll-e a lehetősége egy hasonló forgatókönyvnek. Megnéztük azt is, hogy amennyiben most születne döntés a kivezetésről, milyen árat kellene a nagytulajdonosnak/tulajdonosoknak felajánlani.

Be kell zárni a magyar tőzsdét?

Idén 25 éve alapították újra a Budapesti Értéktőzsdét. Remek kis évforduló: nem csak a brókerbotrányok, de a 2012-ben tőzsdére vitt BTel idei felszámolásán túl a TVK és a Danubius lehetséges kivezetése is beárnyékolja a jubileumot. Az elmúlt években nem hogy újabb nagy, izgalmas sztorik nem érkeztek a BÉT-re, de a tőzsdére érkező kicsik többségében sem lelték örömüket a befektetők, és egyre több a távozó is. Nem örülünk.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Extraprofitadók: megjöttek a kormány legújabb tervei
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.