Eltörölték a 2003-as iraki inváziót engedélyező törvényt
268-161-es többséggel eltörölte az amerikai Képviselőház azt a 2002-es törvényt, amely engedélyezte a következő évben megkezdődött Irak elleni katonai offenzívát – írja a Wall Street Journal.
268-161-es többséggel eltörölte az amerikai Képviselőház azt a 2002-es törvényt, amely engedélyezte a következő évben megkezdődött Irak elleni katonai offenzívát – írja a Wall Street Journal.
Az Amerikai Egyesült Államok 750 ezer koronavírus elleni védőoltást ad majd Tajvannak - jelentette be a szigeten tett látogatásán Tammy Duckworth szenátor. A lépés alighanem rendkívül zavaró lesz a kínai vezetés számára, amely saját területeként kezeli Tajvant, és bár az egészségügyi válsághelyzetben humanitárius segítségről van szó, Kína alighanem kifejezi majd nemtetszését.
A volt elnök személyeskedést nem nélkülöző nyilatkozatban ment neki a Szenátus kisebbségi frakciójának vezetőjének, aki szerinte alkalmatlan a Republikánus Párt vezetésére – írja a NPR.
Elhúzódhat a Donald Trump ellen indított alkotmányos vádeljárás, miután a szövetségi törvényhozás felsőháza megszavazta, hogy tanúkat hallgathasson meg.
A vád érveinek ismertetésével folytatódott Donald Trump volt amerikai elnök második alkotmányos felelősségre vonási (impeachment) tárgyalása szerdán a szenátusban.
Erőszakra felbujtó nyilatkozatai miatt az amerikai törvényhozás alsóháza megfosztotta bizottsági helyeitől Marjorie Taylor Greene képviselőt, aki korábban támogatásáról biztosította az összeesküvés-elméleteket terjesztő, szélsőséges QAnon mozgalmat.
Az előzetes becslések szerint Joe Biden 1900 milliárdos gazdaságpolitikai ösztönzőcsomagja 5%-kal növelheti a kibocsátást a következő három évben - mondta az IMF vezető közgazdásza kedden.
Miután tegnap a republikánusok blokkolták a képviselőház Trump 25. alkotmánykiegészítés szerinti elmozdítási kísérletét, ma a képviselőház szavazni fog arról, hogy Mike Pence-t kényszerítsék arra, hogy indítsa el az eljárást a regnáló elnök ellen.
Az Egyesült Államok képviselőházának republikánus tagjai megakadályozták hétfőn, hogy a testület határozatban szólítsa fel Mike Pence alelnököt Donald Trump elnök elmozdítására.
Az amerikaiak 57%-a azonnal eltávolítaná hivatalából Donald Trumpot, miután sokak szerint ő tüzelte fel a sokaságot és emiatt hatoltak be a Capitoliumba a tüntetők, amely több halálos áldozattal is járt – írja a Reuters az Ipsossal közösen elvégzett kutatásra hivatkozva.
Az amerikai állampolgárok 62%-a a demokráciára veszélyesnek tartja a Capitolium keddi ostromát, viszont a republikánusok 45%-a támogatja a résztvevők akcióját – derül ki a YouGov friss felméréséből.
A sorsdöntőnek számító januári georgiai szenátusi pótválasztások kampánya egy olyan politikai hirdetést is kitermelt, amelyben egy republikánus a Marvel-filmek szuperhősét, Thort idézve veszi fel a harcot az Antifa aktivistáival szemben, akiket az akciófilmek trailerére hajazó videó a demokratákkal mos össze. A szélsőbaloldali mozgalom jelentette veszélyre való hivatkozás már Trump elnökválasztási kampányának is lényeges eleme volt. A távozó elnök a George Floyd halálát követő zavargások fő felelősévé tette az erőszakos akcióktól sem visszariadó mozgalmat. Szakértői elemzések, bírósági adatok azonban azt mutatják, az Antifa szerepe korántsem volt ilyen domináns a tüntetéssorozatokban, amelyeket szélsőjobboldali csoportok is kihasználtak arra, hogy erőszakos cselekményeket kövessenek el.
Az amerikai kongresszus pénteken kénytelen volt egy külön törvényben két nappal meghosszabbítani a kormányzati intézmények finanszírozását, alig néhány órával a kormányzat leállásával fenyegető éjféli határidő előtt.
Az Egyesült Államok kereskedelmi minisztériuma bejelentette pénteken, hogy felvett a feketelistájára több kínai céget, köztük a SMIC vezető kínai chipgyártó vállalatot és az SZ DJI Technology nevű dróngyártót.
Michigan állam négytagú választási bizottsága hétfőn délután hitelesítette Joe Biden demokrata párti elnökjelölt választási győzelmét. A négytagú bizottság egyik republikánus tagja tartózkodott a hitelesítés megszavazásakor.
Joe Biden még a republikánus párt támogatójaként kóstolt bele először a politikába, viszont a szenátusba már egy hatalmas fordulattal, mintegy 30 százalékpontos hátrányt ledolgozva, demokrataként jutott be. Képviselői karrierjének kezdetén elvesztette feleségét és legkisebb gyermekét is egy tragikus balesetben, ami miatt majdnem felhagyott politikai pályafutásával. Fiatal politikusként a '70-es, 80-as években a szegregáció, a vietnami háború ellen, valamint a környezetvédelem mellett lobbizott, aztán 1988-ban elnökként is indult, de ígéretes jelöléséből csúfos kudarc lett. Aztán a vietnami háború és az öbölháború ellenzése után pár évvel már az összes nagy amerikai katonai akciót támogatta, ideértve a jugoszláv intervenciót, az afganisztáni háborút, az iraki inváziót és beavatkozást sürgetett az arab tavasz kapcsán kialakult konfliktusokba is. Másodszor, 2008-ban is indult elnökként, majd az ismét kudarcba fulladt kampány után Obama alelnöke lett, egyik fő feladata épp a közel-keleti konfliktusok utóéletének, az ukrán konfliktusnak és a sertésinfluenza-járványnak kezelése volt. Munkájáért Obama elnök kitüntette. 2019 áprilisában jelentette be Joe Biden, hogy harmadszorra is megpályázza az Egyesült Államok elnöki székét, ezúttal úgy tűnik, sikerrel járt.
Az amerikai elnökválasztások történetében egyáltalán nem példa nélkül, hogy hosszabb idő után derül csak ki, hogy a jelöltek közül ki lesz az Egyesült Államok következő elnöke. 2000-ben például 35 napot kellett várni arra, hogy hogy George W. Bush republikánus és Al Gore demokrata jelöltek csatájában végre győztest hirdessenek, de mindez semmi ahhoz képest, mint ami 1876-ban történt.
Az egyesült államokbeli New Hampshire két kistelepülésén szerdára virradóra ismertté váltak az első elnökválasztási eredmények: az egyikben a hivatalban lévő elnök, Donald Trump, a másikban pedig demokrata párti kihívója, Joe Biden győzött.
Az Egyesült Államoknak "elege van" Donald Trump elnökségének káoszából - jelentette ki Joe Biden, a demokraták elnökjelöltje az ohiói Clevelandben hétfőn.
Két nappal az elnökválasztás előtt, vasárnap utolsó kampánykörútjára indult Donald Trump amerikai elnök, hogy megpróbálja megfordítani a helyzetet és legyőzni demokrata párti ellenfelét, Joe Bident, amivel rácáfolna a közvélemény-kutatási eredményekre.
Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború eseményeivel.
Megállapodott az oroszokkal határos hat tagállam.
Zelenszkij helyett George Clooney-val találkozik.
Az orosz elnök szerint a megbeszéléseknek a harctéri realitásokon kell alapulniuk.
Egyebek mellett erről volt szó a pénteki Checklistben.
Erről és osztrák állampapírokról is szó volt a csütörtöki Checklistben.
Milyen árfolyamra készüljünk idén?