vagyonkezelés

Mibe fektessek 2024-ben?

2024. január 01. 16:00 | Nagy Botond

Mibe fektessek 2024-ben?

2022-höz képest kifejezetten jó év volt 2023: a részvénypiacok jól teljesítettek, igaz, a világ szinte minden táján tomboló infláció valamelyest tompította az eredményeket. Jó hír, hogy az áremelkedés üteme már 2023 végére lelassult, így feltehetően 2024-ben egy alacsonyabb kamatkörnyezetben kell reálhozamot elérni a befektetőknek. Az elemzői vélemények azonban megoszlanak azzal kapcsolatban, hogy sikerül-e a "puha landolás", pedig ez a legtöbb részvényindex árfolyamát is befolyásolhatja majd. Az biztos, hogy izgalmas évnek nézünk elébe, így megnéztük, mibe érdemes fektetni a következő 12 hónapban.

Egész Európában nincs olyan, mint amit a magyar befektetési alapoknál látni

2023. december 28. 15:00 | Árgyelán Ágnes

Egész Európában nincs olyan, mint amit a magyar befektetési alapoknál látni

Bár tavaly csökkent az európai alapkezelők által kezelt vagyon, idén már nagyobb vagyonugrást lát a szektort tömörítő európai egyesület. A friss adatok szerint hat országban koncentrálódik az európai vagyonkezelés, de Közép- és Kelet-Európában Magyarország is fontos vagyonkezelési központnak számít. A tanulmány rámutat arra is, hogy Európában messze Magyarországon a legmagasabb a befektetési alapokon belül a lakossági ügyfeleknek kezelt vagyon aránya.

Miért veszünk műtárgyakat? Mutatjuk a legfontosabb mozgatórugókat

2023. december 27. 11:45 | műtárgy.com

Miért veszünk műtárgyakat? Mutatjuk a legfontosabb mozgatórugókat

A Deloitte november végén tette közzé nyolcadik Art&Finance jelentését, amelyet az ArtTactic adatelemző céggel közösen készített. A kétévente publikálásra kerülő kutatás 2023-as kiadásának célja továbbra is, hogy rávilágítson a művészet pénzügyi vonatkozásaira és ezek alakulására. Foglalkozik többek között a gyűjtők következő generációjával, a művészeti gyűjtemények vagyonkezelésben betöltött szerepével. Mindemellett a pozitív és negatív aspektusokat és időszakokat, az aktuális trendeket elemezve támpontokat biztosít az olvasók számára a művészetet, a kulturális és pénzügyi ökoszisztémát érintő témakörökben. A műtárgy.com két cikkben összegzi a kutatás fontosabb megállapításait. Előző cikkünk itt olvasható.

Bezár egy bizalmi vagyonkezelő Magyarországon

2023. december 27. 09:57 | Portfolio

Bezár egy bizalmi vagyonkezelő Magyarországon

A Primus Trust Bizalmi Vagyonkezelő Zrt. 2023. december 22-én bejelentéssel élt az engedélyező Magyar Nemzeti Bank felé, amelyben 2023. december 31-i hatállyal visszaadja működési engedélyét, egyúttal tájékoztatta a hatóságot, hogy ügyfeleivel elszámolt, illetve a vagyonkezelési feladatokat más bizalmi vagyonkezelők részére átadta – derül ki a Primus Trust közleményéből.

Milliárdokat tesznek ebbe a befektetésbe az élelmes magyarok, nem is járnak rosszul

2023. december 14. 17:00 | Nagy Botond

Milliárdokat tesznek ebbe a befektetésbe az élelmes magyarok, nem is járnak rosszul

Új mérföldkőhöz ért a befektetési alapok piaca Magyarországon: a kezelt vagyon 13 ezer milliárd forintra nőtt, amelyből közel 1500 milliárd csak július 1. után érkezett az alapkezelőkhöz. Ez azért meglepő, mivel a kormány tavasszal bevezetett, befektetési alapokra vonatkozói szabályai és a szociális hozzájárulási adó miatt arra számíthattunk, hogy a befektetési alapok iránti kereslet visszaesik, mostanra azonban világossá vált: ezen intézkedések nem tudták letörni a növekedést.

Alig vezették be az új szabályokat, már átírná a kormány a bizalmi vagyonkezelők adózását

2023. november 21. 10:00 | Szabó Dániel

Alig vezették be az új szabályokat, már átírná a kormány a bizalmi vagyonkezelők adózását

Újra átírná a kormány a bizalmi vagyonkezelőkre (bvk) vonatkozó új adószabályozást: a szeptemberi változathoz képest most némileg kedvezőbb feltételeket alkalmaznának ezeknél. Bár a felértékeléskor a nem realizált eszköznövekményt meg kell állapítani, ami öt éven belüli kiadás esetén osztalékként adóköteles, de utána már nem keletkezik fizetési kötelezettség – ismertette az új szabályokat Menczel-Kiss Gellért, a LeitnerLeitner adótanácsadója.

Nagy veszteségről jelentett a UBS a Credit Suisse miatt

2023. november 07. 08:27 | Portfolio

Nagy veszteségről jelentett a UBS a Credit Suisse miatt

2017 óta az első negyedéves veszteségről jelentett a UBS a Credit Suisse felvásárlásából eredő költségek miatt. A harmadik negyedévben 785 millió dolláros veszteségről jelentett a svájci nagybank, ami rosszabb, mint a várt 444 millió dolláros veszteség. A nyitás előtti kereskedésben 0,45%-os mínuszban van a bankpapír.

Lesújtanak a leggazdagabbakra, brutális globális különadót kaphatnak a nyakukba

2023. október 27. 15:00 | Szabó Dániel

Lesújtanak a leggazdagabbakra, brutális globális különadót kaphatnak a nyakukba

Ahogy a globális minimumadóval a társaságok adóoptimalizációja és -elkerülése ellen közös nevezőre jutott a világ, úgy most a leggazdagabb magánszemélyek trükközéseire is lecsaphatnak világszerte. Egy friss kutatás szerint, ha a világ 2750 milliárdosának vagyonára 2%-os adókulcsot alkalmaznának, évente mintegy 250 milliárd dollárnyi plusz bevétellel gazdagodhatnak a költségvetések. A Nobel-díjas közgazdász, Joseph Stiglitz egy globális összefogást javasol, és több jel is abba az irányba mutat, hogy kemény idők jönnek a legvagyonosabbakra.

Cseke Amarilla lett a Skanska Magyarországért felelős bérbeadási és vagyonkezelési igazgatója

2023. október 04. 10:06 | Portfolio

Cseke Amarilla lett a Skanska Magyarországért felelős bérbeadási és vagyonkezelési igazgatója

Miután a Skanskánál eltöltött több mint hét év során széleskörű tudást és tapasztalatot mutatott fel, a vállalat Cseke Amarillát tette meg a magyarországi kereskedelmi fejlesztési üzletág bérbeadási és vagyonkezelési igazgatójának. Ezentúl ő felel a cég iroda- és üzlethelyiségekre vonatkozó bérbeadási stratégiájának kialakításáért, valamint a bérlőkkel és üzleti partnerekkel való együttműködésért.

Megszólalt a UBS vezérigazgatója: nem fogják tudni visszaszerezni a Credit Suisse miatt elvándorolt pénzeket

2023. szeptember 25. 12:51 | Portfolio

Megszólalt a UBS vezérigazgatója: nem fogják tudni visszaszerezni a Credit Suisse miatt elvándorolt pénzeket

Sergio Ermotti, a UBS vezérigazgatója szerint arra nincs esély, hogy a Credit Suisse ügyfelei által a felvásárlás előtt kivett, mintegy 200 milliárd dollár összértékű vagyont teljes mértékben visszaszerezzék, de a bankvezér pozitívan látja a jövőt, és bizakodásra ad okot az ebben a negyedévben elindult pénzbeáramlási trend is.

Személyre szabott részvényindexeket hozhat az AI, megváltozik a befektetések világa

2023. szeptember 20. 13:05 | Portfolio

Személyre szabott részvényindexeket hozhat az AI, megváltozik a befektetések világa

Nagy erőkkel robban be a vagyonkezelői piacra a fenntarthatóság, Big Data, AI és Blockchain – hangzott el a Portfolio Future of Finance 2023 vagyonkezelői szekciójában. A technológiai fejlődés révén új ügyfélkör jelent meg, akik sokkal jobban használják a technológiát, tudatosabbak a befektetések terén. Az AI egyik nagy újítása lehet, hogy a jövőben akár személyre szabott SP 500 indexe is lehet egy ügyfélnek. Mindeközben zajlik az ESG-riporting ügyfélközpontúbbá alakítása, ahol szabályozói oldalról még mindig vannak jelentős hiányosságok.

Egy helyen a pénzügyi szektor nagyágyúi: az utolsó helyek még kiadók a konferenciára, ahol feltárul a jövő

2023. szeptember 19. 11:00 | Portfolio

Egy helyen a pénzügyi szektor nagyágyúi: az utolsó helyek még kiadók a konferenciára, ahol feltárul a jövő

Mi vár ránk a pénzügyek területén a következő egy-két évtizedben? Mit hoz a mesterséges intelligencia, a hiperperszonalizáció és az ügyféligények radikális megváltozása a pénzügyi szektorban? Milyen lesz a jövő pénze és a jövő hitele, a jövő befektetése és a jövő biztosítása? Hasonló kérdésekre adnak választ a Portfolio szerdán esedékes Future of Finance 2023 konferenciáján a pénzügyi szektor nagyágyúi, érdemes regisztrálni az eseményre!

Feltárják a befektetések jövőjét a magyar alapkezelők -  Szerdán jön az év pénzügyi konferenciája!

2023. szeptember 18. 14:00 | Portfolio

Feltárják a befektetések jövőjét a magyar alapkezelők - Szerdán jön az év pénzügyi konferenciája!

Mi vár ránk a pénzügyek területén a következő egy-két évtizedben? Melyek lesznek a legmeghatározóbb folyamatok, trendek, a jövőt érintő változások a vagyonkezelésben? Mit hoz a mesterséges intelligencia, a hiperperszonalizáció és a robotizáció a befektetésekben? Hasonló kérdésekre adnak választ a Portfolio szerdai Future of Finance 2023 konferenciáján a pénzügyi szektor nagyágyúi, érdemes regisztrálni az eseményre!

Magasan marad az infláció, nem térünk vissza a jóléthez a Hold Alapkezelő szakértői szerint

2023. szeptember 14. 12:40 | Portfolio

Magasan marad az infláció, nem térünk vissza a jóléthez a Hold Alapkezelő szakértői szerint

"Egy olyan évtized előtt állunk, amelyikben tartósan magas lesz az infláció és a kamatkörnyezet" - mondta Móricz Dániel, a Hold Alapkezelő befektetési igazgatója a cég csütörtök délelőtti webinárján. Az előadásokból azt is megtudhattuk, mit várnak a Hold szakemberei a következő években, és hogyan érdemes kiválasztani a megfelelő cégeket a befektetési portfóliónkba.

Forradalmi átszervezés a Citibanknál

2023. szeptember 13. 16:56 | Portfolio

Forradalmi átszervezés a Citibanknál

Jane Fraser, a bank vezérigazgatója teljesen átszervezi a Citibankot, így immár az csak öt fő üzletágból fog állni – írja a Bloomberg. A lépés pedig akár létszámleépítéssel is járhat.

Részletes keresés
Kedves Olvasónk!

A Portfolio híreinek, elemzéseinek többségét előfizetés nélkül olvashatod. Ez azért van így, mert a hirdetések jelentik szerkesztőségünk legfontosabb bevételi forrását. A célunk az, hogy ez hosszú távon is így maradjon.

Kérünk, ne használj adblockert, és olvasd tovább a Portfolio-t!