Közös vállalatot hoz létre a Waberer's és a Magyar Posta
A Waberer’s és a Magyar Posta közös vállalatot hoz létre a logisztikai cég többségi és a posta kisebbségi részesedése mellett.
A Waberer’s és a Magyar Posta közös vállalatot hoz létre a logisztikai cég többségi és a posta kisebbségi részesedése mellett.
Az Európában elromló befektetői hangulat következtében a magyar tőzsde is mínuszban fejezte be a mai napot. Vegyesen zártak a blue chipek, emelkedett a Mol és a Magyar Telekom, esett viszont az OTP és a Richter.
A nemzetközi piaci hangulatnak megfelelően több mint 2 százalékos esésben fejezte be a napot a magyar tőzsde. Mind a 4 hazai blue chip árfolyama lejjebb került, az esést a Mol vezette 3,8 százalékos mínusszal, ami főként az olajárak esésével hozható összefüggésbe.
A korábban meghirdetett stratégiával összhangban a Waberer's ma reggel bejelentette, hogy logisztikai központ fejlesztéséhez vásárol telket Ecser területén.
Az elmúlt hetekben a magas infláció, a jegybanki kamatemelések, illetve a recessziós félelmek dominálták a befektetői hangulatot és ezzel összhangban jelentős esés lehetett látni a tőzsdéken. Ezen a héten azonban már látszik némi megnyugvás a piacon, az európai tőzsdék is visszapattantak, és a három napos szünet után az amerikai tőzsdék is jelentős emelkedéssel indították a hetet. Összességében tehát javulni az kezdett a hangulat a nemzetközi piacon, és ezzel együtt a magyar tőzsde is jelentős emelkedéssel zárt ma, részben a Mol és a Richter jó teljesítményének köszönhetően, de a Magyar Telekom kivételével az összes blue chip pluszban fejezte be a napot.
Továbbra is jól teljesít a magyar tőzsde, a BUX a 2,1 százalékos emelkedésével kiemelkedik az európai részvényindexek közül. Mind a 4 hazai blue chip árfolyama emelkedik, az élen a Mol áll, a Magyar Telekom árfolyama nagyjából stagnál.
Kitart az emelkedés az európai tőzsdéken a koradélutáni órákban is, a BUX sem marad ki belőle, közel 2 százalékos pluszban áll a hazai index.
A hazai blue chipek kivétel nélkül estek.
1,2 milliárd forint biztosítási pótadót fizethet idén, és nagyjából ennyit jövőre is a Wáberer Hungária Biztosító.
Jellemzően negatív az általános részvénypiaci hangulat ma Európában, ez alól a magyar tőzsde sem kivétel. Emellett a hétvégén kiderültek a kormány által bejelentett különadók részletei, amelyek több tőzsdei céget érintenek.
A hazai blue chipek közül továbbra is az OTP vezeti az emelkedést.
A hazai blue chipek közül a Richter teljesített a legjobban.
Az európai tőzsdék között kiemelkedően teljesített ma a magyar piac, miután a Mol és az OTP árfolyama is komolyabbat emelkedett a szerdai kereskedésben.
Eséssel fejezte be a hetet a magyar tőzsde, a BUX alulteljesítő volt az európai tőzsdékhez képest.
Az árstopok által leginkább érintett hazai nagyvállalatok közül az OTP és a Mol részvénye zuhant a legnagyobbat.
A kedvező nemzetközi tőkepiaci hangulat ellenére nagy esésben van ma a magyar tőzsde, miután tegnap kihirdették itthon a háborús veszélyhelyzetet (és erre alapozva hamarosan új intézkedéseket is bejelenthet Orbán Viktor miniszterelnök), illetve Virág Barnabás jegybanki vezető arról beszélt, hogy várhatóan lassítani fogják a szigorítási tempót az MNB jövő keddi kamatdöntésén. Ma pedig érkeznek a friss bejelentések, többek között az MNB a kamatstop esetében javasolt célzott meghosszabbítást. Mindezek következtében nagyot esett a forint a vezető devizákkal szemben, illetve elsősorban az OTP-n keresztül adják a befektetők a magyar tőzsdét.
Lemondott a Waberer's felügyelőbizottságában és auditbizottságában betöltött tagságáról Mike Ferenc.
Kimondottan jó hangulatban zajlik ma a kereskedés a kontinens tőzsdéin, valamelyest kiemelkedik a mezőnyből a BUX index a maga 2,2 százalékos pluszával. A hazai blue chipek közül elsősorban az OTP-n keresztül veszik a magyar tőzsdét, már 4 százalék feletti a plusz a nagybanknál.
Ma napon belül végig kifejezetten jó volt a hangulat az európai tőzsdéken, csak a kereskedési idő végére kezdték el visszaadni valamelyest az emelkedés a vezető indexek, a magyar piac pedig nagyjából a középmezőnyben szerepelt európai szinten.
Ma napon belül végig kifejezetten jó volt a hangulat a tőzsdéken, ami részben annak volt köszönhető, hogy úgy látszik Ázsiában enyhül a koronavírus járvány, és a helyi hatóságok a korlátozások enyhítésére készülnek, ami a globális gazdaság szempontjából is pozitív fejlemény. Emellett a magyar tőzsdén az is támogatta ma az emelkedést, hogy a reggel a KSH közzétette az első negyedéves GDP-adatot, ami a várakozásokat meghaladó növekedést mutatott, ezt pedig a befektetők is kedvezően fogadták, így komoly rali alakult ki a magyar tőzsdén.
Hamarosan meglehet az új pápa.
Élőben közvetítjük Gulyás Gergely sajtótájékoztatóját.
A nép javára monetizálnák az eszközöket.
Cikkünk folyamatosan frissül a frontvonal és a diplomácia eseményeivel.
Mi áll a GDP-csökkenés mögött?
Távozik a guru a Berkshire Hathaway éléről.
Nyitrai Győzővel, az MBH Befektetési Bank üzlet- és termékfejlesztésért felelős vezérigazgató-helyettesével beszélgettünk.