A Reuters arról számolt be, hogy a Kreml jelezte, nem látnak olyan pozitívumokat, amelyek a fekete-tengeri gabonaegyezmény meghosszabbítását szolgálnák. Vlagyimir Putyin korábban elmondta, a Nyugat becsapta Oroszországot, mivel nem kapják meg a mezőgazdasági termékeik exportjához szükséges támogatásokat.
Ukrajna újjáépítési minisztériuma arról adott tájékoztatást, hogy a gabonamegállapodás lejárata előtt Oroszország leállította a az ukrajnai kikötőkbe beérkező hajók regisztrálását - adta hírül a Reuters.
Az észak-koreai állami média hétfői jelentése szerint az állampárt nagyszabású politikai egyeztetést tartott a mezőgazdaságról, a konferenciát Kim Dzsong Un észak-koreai vezető nyitotta meg.
Részleteket osztott meg Recep Tayyip Erdogan török elnök arról, hogy milyen tervei vannak Vlagyimir Putyinnal a legkevésbé fejlettebb országok megsegítésére - írja a Reuters.
Az Európai Unió felszólította Oroszországot, hogy vizsgálja felül az ukrán gabonaexportról szóló megállapodásban való részvételének felfüggesztését.
Az Oroszországgal szembeni szankciók bumeránggá változhatnak Európa számára Lorenzo Fontana, a jobboldali Liga politikusa, az olasz parlament alsóházának új elnöke szerint, aki a RAI1 köztelevízióban nyilatkozott kedd este. Fontana úgy véli, a gabonaellátás akadozása miatti súlyos élelmiszerválság, valamint egy ezt követő migrációs hullám lehet Putyin fegyvere Európa ellen.
Folytatódnak a tárgyalások az ukrán fekete-tengeri gabonaexportot lehetővé tevő, ENSZ-közvetítéssel létrejött megállapodás meghosszabbításáról és kiterjesztéséről - közölte Stephane Dujarric ENSZ-szóvivő hétfőn, az ENSZ-képviselők moszkvai találkozóját követően, amelyről a Reuters számolt be.
Recep Tayyip Erdogan török elnök Üzbegisztánba utazik, hogy tárgyaljon Vlagyimir Putyin orosz elnökkel az orosz gabona szállításáról, megelőzve ezzel egy globális humanitárius válságot a fejlődő országokban - írta meg a Reuters.
Dzsibutiban kikötött a háború kezdete óta az első Ukrajnából útnak induló gabonaszállítmány, miközben éppen a szárazság és aszály sújtja a kelet-afrikai térséget.
Három ukrán kikötőből egymillió tonna mezőgazdasági terméket exportáltak a gabonafolyosón keresztül - közölte Volodomir Zelenszkij pénteken Telegram-csatornáján. Az ukrán elnök azt írta: a gabonaexport-kezdeményezés csaknem egy hónapja működik, és ez idő alatt február 24-e óta három ukrán tengeri kikötőből - Csornomorszkból, Odesszából és Juzsnyijból - már egymillió tonna mezőgazdasági terméket szállítottak külföldre.
Csütörtökön Ukrajna elnökével, Volodimir Zelenszkijjel és Recep Tayyip Erdogan török vezetővel is találkozik az ENSZ főtitkára. A tárgyaláson a gabonaexport és a zaporizzsjai atomerőmű kérdései lesznek a középpontban. A három vezető közös sajtótájékoztatót tart a találkozó után, amely Erdogan és Zelenszkij első személyes egyeztetése az orosz invázió óta - számolt be a Reuters.
Lemondott az egyiptomi jegybank elnöke a mai napon, lemondását elfogadta az elnök.
Miután a múlt héten megszületett a mérföldkőnek számító ENSZ-megállapodás, az ukrán gabona exportját felügyelő központot szerdán nyitják meg Isztambulban. Egy magas rangú török tisztviselő szerint az első hajó valószínűleg néhány napon belül elindul a fekete-tengeri kikötőkből - számol be róla a Reuters.
Sikeres tárgyalásokat folytattak Oroszország, Ukrajna, Törökország és az ENSZ tisztviselői az ukrán gabonaexport újraindításáról – számol be a hírről a Reuters.
Nem tartalmaz végső időpontot a gabonakivitel korlátozásáról szóló rendelet azt követően, hogy a Magyar Közlönyben tegnap megjelent a márciusban bevezetett eszköz módosítása. A kormány ezzel feltehetőleg a tartósan elhúzódónak látszó globális élelmiszer-válságra reagál. A korlátozás nem jelent kiviteli tilalmat, csupán információforrást jelent a kormánynak, amely fenntartja magának az elővásárlás jogát. A gyakorlatban a gabonaexport továbbra is zavartalanul zajlik.
Fel kell oldani a nemzetközi gabona- és műtrágyaszállításokat akadályozó, Moszkva elleni szankciókat - jelentette ki Macky Sall szenegáli államfő, az Afrikai Unió elnöke, amikor pénteken Szocsiban fogadta őt Vlagyimir Putyin orosz államfő.
Már többen dolgoznak a megoldáson.
Gyakorlati, jól bevált módszerek.
"Egyelőre elmúltak a legrosszabb félelmek."
Az orosz-ukrán háború fontosabb eseményeiről ebben a cikkünkben számolunk be.
Egy orosz aknaszedő hajót semmisíthetett meg az ukrán haditengerészet.
17 vármegyét érint a "sárga" figyelmezetés.
Egyebek mellett erről szólt a Hype legújabb adása.
Tardos Gergelyt, az OTP Bank elemzési központjának igazgatóját kérdeztük.
Simák Pál a Portfolio Checklistnek nyilatkozott a Hitelezés 2024 konferencián.