észak-korea

Lavrov üzent szövetségese ellenségeinek: innen már nincs visszaút

Lavrov üzent szövetségese ellenségeinek: innen már nincs visszaút

Moszkva túlhaladott, lezárt ügyként tekint már arra, hogy el kell érni Észak-Koreánál atomfegyvereinek leszerelését, mert megértette, hogy Phenjan a nukleáris fegyvereit védelme alapjának tartja - írta az ENSZ Közgyűlése ülésszakán tartózkodó Szergej Lavrov orosz külügyminiszter csütörtökön minisztériuma honlapján kérdésre válaszolva.

Ukrán kémfőnök: nem sok ideje maradt Putyinnak, a következő év kritikus lesz

Ukrán kémfőnök: nem sok ideje maradt Putyinnak, a következő év kritikus lesz

Kirilo Budanov, az ukrán katonai hírszerzés vezetője vasárnap egy kijevi fórumon arról beszélt, hogy a Kreml döntő évnek tekinti 2025-öt, mivel ha 2026 elejéig nem tudnak győzni Ukrajnában, az aláássa Oroszország törekvéseit, hogy globális szuperhatalom maradjon a következő 30 évben – írja az amerikai Institute for the Study of War (ISW) védelmi elemzőintézet vasárnapi jelentése.

Két éve retteg a Nyugat attól, hogy Oroszország ezt meglépi, most mégis megtörtént – Mi következik Ukrajnában?

Két éve retteg a Nyugat attól, hogy Oroszország ezt meglépi, most mégis megtörtént – Mi következik Ukrajnában?

Nagyon úgy néz ki, hogy megkapta Oroszország az első új rakétarendszereket Irántól, melyek érkezésére az amerikai hírszerzés már majdnem két éve készül. Még mindig nem tudni pontosan, mit és mennyit kapott Moszkva, a legfrissebb információk szerint főleg Fateh-360-asok kerültek átadásra, melyek inkább egy nagy kaliberű rakéta-sorozatvetőre hasonlítanak, mintsem egy hagyományos ballisztikus rakétarendszerre. Irán fegyvertranszferje olyan szempontból fontos lehet, hogy az oroszok hosszabb távon nagy mennyiségű, gyorsan legyártható rakétához juthatnak hozzá, ami kiegészítheti az orosz hadiipar gyártóképességét és az észak-koreai beszerzéseket.

Egyre látványosabb az összeborulás Kína és Észak-Korea között

Egyre látványosabb az összeborulás Kína és Észak-Korea között

Hszi Csin-ping kínai elnök Észak-Korea megalapításának 76. évfordulója alkalmából küldött gratuláló üzenetet Kim Dzsongünnek, akinek a kínai-észak-koreai stratégiai kapcsolatok és kommunikáció megerősítését és elmélyítését ígérte – jelentette a kínai állami média hétfőn.

Olyan változás zajlik a világ egyik legrégebbi feszültséggócában, ami alapjaiban írja át egy teljes régió jövőjét

Olyan változás zajlik a világ egyik legrégebbi feszültséggócában, ami alapjaiban írja át egy teljes régió jövőjét

A két Korea közötti viszony elemzése szinte mindig ad témát a külpolitikai szakértők számára, mivel kapcsolataik folyamatosan és turbulensen változnak. Az elmúlt években az északi atomhatalom állandó fenyegető katonai lépésekkel hívta fel magára a figyelmet, rakétatesztek, hadgyakorlatok és hulladékbombák is gerjesztették az indulatokat a felek között. Az elmúlt időszakban egy ennél sokkal súlyosabb, lényegbevágó változás is végbement, amivel alig foglalkozott a világ, pedig alapjaiban írhatja át a Koreai-félsziget jövőjét.

Megkapta Putyintól Észak-Korea a háború egyik legjobb fegyverét

Megkapta Putyintól Észak-Korea a háború egyik legjobb fegyverét

Az észak-koreai állami média hétfőn jelentette, hogy Kim Dzsong Un koreai vezető új "kamikaze drónok" tesztjét tekintette meg. A drónok sikeresen azonosították és megsemmisítették a kijelölt célpontokat, köztük egy harcjárművet - jelentette a Reuters. A dróntechnológia valószínűleg Oroszországtól származik.

Biden titkos terve: nukleáris fenyegetésre készül az Egyesült Államok

Biden titkos terve: nukleáris fenyegetésre készül az Egyesült Államok

Joe Biden márciusban magas szinten titkosított stratégiai tervet fogadott el, amelyben egy Oroszország, Észak-Korea és Kína felől érkező, összehangolt nukleáris támadásra készülnek fel. A The New York Times szerint ezzel az Amerikai Egyesült Államok újragondolja elrettentő stratégiáját, ahogy Kína növekvő atomfegyver-arzenálja egyre komolyabb veszélyt jelent az országra.

Ukrajna meglepő hadművelete kiváltotta Észak-Korea haragját

Ukrajna meglepő hadművelete kiváltotta Észak-Korea haragját

Észak-Korea elítélte és az Egyesült Államok, illetve a Nyugat támogatta megbocsáthatatlan terrorcselekménynek nevezte az ukrán csapatok oroszországi betörését - közölte vasárnap a KCNA állami hírügynökség az észak-koreai külügyminisztérium állásfoglalását idézve.

Elmondta az orosz külügy, szerintük meddig tart még a szankciós nyomás

Elmondta az orosz külügy, szerintük meddig tart még a szankciós nyomás

Oroszország felkészült arra, hogy évtizedekig nyugati szankciók fogják sújtani még abban az esetben is, ha az ukrajnai fegyveres konfliktust egy békemegállapodással sikerülne lezárni - jelentette ki az orosz külügyminisztérium gazdasági együttműködésért felelős osztályvezetője egy pénteki moszkvai vitafórumon.

Bejelentette Dél-Korea: újraegyesülést akarnak Észak-Koreával!

Bejelentette Dél-Korea: újraegyesülést akarnak Észak-Koreával!

A dél-koreai elnök, Jun Szogjol a koreai függetlenség napján tartott beszédében új megközelítést vázolt fel az Észak-Koreával való kapcsolatok javítására. Az elnök kijelentette, hogy kormánya aktívan törekszik majd az észak-koreai lakosság elérésére és a két Korea közötti párbeszéd újraindítására - jelentette a Newsweek.

Különös döntésre szánta el magát Észak-Korea

Különös döntésre szánta el magát Észak-Korea

A pekingi székhelyű Koryo Tours szerint Szamdzsijon lesz az első célpont Észak-Koreában, amely ismét látogatható lesz a nemzetközi turisták számára, de egy másik utazási iroda szerint valószínűleg hamarosan Phenjan is megnyitja a kapuit - írja az Infostart.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Kilőtte Irán a Fatah-1-es rakétát  – Ez lehet a legsúlyosabb csapás Izrael ellen?
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.