
A COVID-19 megjelenése a magánszektor felé terelte a betegeket – ez derült ki augusztusi körképünkből, amely során magánszolgáltatókat kérdeztünk arról, hogy a koronavírus-járvány miatti korlátozások után mit tapasztalnak és mi várható a szektorban. Nem meglepő, hogy a magánszolgáltatók gyorsan reagáltak az új ügyféligényekre, új szolgáltatásokat kínáltak, fejlesztésekbe kezdtek.
"A COVID-19 első hulláma után egyértelműen megnőtt a betegforgalom és a növekedés azóta is tart. Nagyon fontos lett a pácienseknek a biztonság és a teljes körű szolgáltatás elérhetősége. Ahogy a járványügyi előírások engedték, azonnal kinyitottuk minden részlegünket és az előírtnál sokkal szigorúbb biztonsági intézkedéseket vezettünk be mind a páciensek, mind a munkatársak védelme érdekében” – mondta a Portfolio-nak Papik Kornél, a Dr. Rose Magánkórház ügyvezető igazgatója, hozzátéve, reagálva az igényekre növelték az ellátási kapacitásaikat, tovább bővítették az elérhető szakmák körét és új termékeket fejlesztettek, többek között a COVID-on átesettek kivizsgálására és kezelésére is mind a felnőttek, mint a gyermek páciensek részére.

A szakember hozzátette, alapvetően nem változott meg a szolgáltatások iránti kereslet összetétele, de a COVID szűrések széles palettája 2020-ban - érthető módon - nagyon keresett volt.
"Ki kell viszont emelni, hogy a kórházi fekvőbeteg- és műtéti ellátásokra folyamatosan nő az igény minden területen, de különösen az ortopédia, plasztikai sebészet, szülészet-nőgyógyászat és az általános sebészet szakmákban. 2020-ban közel 2000 nagyműtétet végeztünk, ami kiemelkedő a magánegészségügyben” – jegyezte meg Papik Kornél.
Több mint 600 millió forint értékű beruházást hajtanak végre
Egyre több a versenyző a magánegészségügyi szektorban. Arra a kérdésre, hogy ezen a sokszereplős piacon mégis hogyan lehet elérni és megtartani a pácienseket, Papik Kornél azt válaszolta, a kórház ma már szélesebb réteg számára elérhető, az áraik pedig megfelelnek a vezető magánszolgáltatóknál megszokott árszínvonalnak. Folyamatosan alkalmazkodnak a felmerülő igényekhez, és nagy hangsúlyt fektetnek a fejlesztésre.
Hiszünk abban, hogy ha az ügyfeleink elégedettek, akkor nem kell tartanunk a versenytársaktól
– mondta a szakember, hozzátéve, 2021-ben több mint 600 millió forint értékű beruházást hajtanak végre, további rendelőkkel, kórtermekkel és műtővel bővülnek, átépítik a szülészeti részleget és növelik az ügyféltereket is.

"Az orvosi műszer beruházások szinte minden szakmát érintenek. A betegbiztonság és a fokozott sterilitás érdekében új plazmasterilizáló készüléket és egy UVC fertőtlenítő berendezést szereztünk be, ami a COVID-vírus ellen is hatásos. A műtők mellett a szobákat is minden páciens előtt fertőtlenítjük. A radiológiai részleg új digitális röntgenberendezéssel és a ma elérhető legkorszerűbb mammográffal bővült. Megújul a szemészet, a fül-orr-gégészet és a kardiológia eszközparkja, míg az endoszkópos beavatkozások számára új vizsgálót építettünk. Minden bőrgyógyászati vizsgálónkban rendelkezésre áll a videodermatoszkóp rendszer, így a gyanús anyajegyek vizsgálata és követése a legkorszerűbb eszközökkel történik. Nagy hangsúlyt helyezünk a szülészeti-neonatológiai ellátásra: új ultrahang berendezésünk a diagnosztikát, míg az integrált neonatológiai eszközpark az újszülöttek ellátását támogatja” – sorolta Papik Kornél, aki hozzátette azt is, filozófiájuk szerint a prémium ellátás alapja, hogy a szolgáltatásokat a páciens igényeihez alkalmazkodva, várakozásmentesen, zsúfoltság nélkül, diszkréten biztosíthassák, és erre idén is kiemelt figyelmet fordítanak.
A cikk megjelenését a Dr. Rose Magánkórház támogatta.
Kivételes karrierlehetőségeket kínál a mesterséges intelligencia a ChatGPT atyja szerint
Az AI bevezetésére tett kísérletek 95%-a nem hozott bevételnövekedést rövid távon.
Lakótársakat hív maga mellé Leó pápa a vatikáni palotába
Nem akarja feladni szerzetesi közösségi életmódját.
Nehéz döntést hoztak meg az oroszok: ennek nem fognak örülni a haditechnika szerelmesei
Aláírta a döntést a miniszterelnök.
Vámháború: úgy néz ki, részben célt ért Donald Trump izmozása
Kanada nagy bejelentést tett.
Trump bejelentette, hogy beszáll az állam az Intelbe, szárnyal az árfolyam
10%-os részesedést szerez a szövetség állam.
Véleményt mondott Donald Trump elnök a Munkács elleni orosz támadásról
Kommentár jött a Fehér Házból a kárpátaljai amerikai üzem elleni támadásról.
Meglépte a kormány: szigorodik a plázastop, már a bérbeadást is engedélyeztetni kell
Szeptember közepén lép érvénybe a szigorítás.
Kína úttörő erdőtelepítő programmal támogatja a klímavédelmet
Komoly sebezhetőséggel néznek szembe Kína erdei ökoszisztémái: a monokulturális erdők dominanciája miatt a fás területek érzékenyek lettek a betegségekre, kártevőkr
Otthon Start Program - előfordulhat 3% alatti kamat is?
HitelesAndrás - Keress, kövess, költözz! Otthon Start Program - előfordulhat 3% alatti kamat is? A jogszabály rögzíti, hogy a hitel kamata legfeljebb 3% lehet, tehát nem zárja ki a kedvezőbb -3
Családi drámák és új tulajok a világ egyik legismertebb csapatánál
Család drámák, majd új tulajok a világ egyik legismertebb kosárcsapatánál. Kik a Los Angeles Lakers tulajdonosai, és hogyan jutott addig a helyzet, hogy a Buss-család... The post Családi drámá

Miért utálom a legény- (és leány-) búcsúkat?
Nyilván az utálat nagyon erős kifejezés, nem igazán lehetett eddig panaszom, kifejezetten élvezhetőnek találtam azokat, amiken részt vettem. Illetve az olvasó gondolhatja, hogy a bejegyzés elmé
Transzferár-adatszolgáltatás: mit lát valójában a NAV az ATP lapokon?
A transzferár-adatszolgáltatás (ATP lapok) bevezetése gyökeresen átalakította a kapcsolt vállalkozások ellenőrzési logikáját. Az eddigi transzferár dokumentációs kötelezettség mellett mos

Élet egy adatközpont mellett
Vízügyi nehézségek a technológia árnyékában: hogyan hat egy adatközpont a helyi közösség mindennapjaira.
Tartozik-e nekünk az állam, ha van pénzünk?
Egy modern bankjegy tulajdonosa nem követelhet semmi "értékesebbet" az államtól a pénzéért cserébe. Miért sorolják a készpénzt mégis az államadóssághoz a statisztikák? És számít-e ez
Ha az ételpazarlás ország lenne...
Rengeteg erőforrást használunk fel olyan ételek előállítására, szállítására, feldolgozására és csomagolására, amelyekre végül nincs szükségünk. Az el sem fogyasztott ételhulladékok



Kellemetlen meglepetés érheti az otthon startos hitel igénylőit
Biztos a 10 százalékos önerő?
Szemünk előtt tűnik el a magyar gyümölcs, külföldi áru veszi át a helyét a boltokban
Mit tud kezdeni az ágazat az erős importnyomás miatti polcvesztéssel?
Trump találkozói közelebb hozták a békét?
Milyen garanciák lehetnek kielégítőek Zelenszkijnek és Putyinnak egyaránt?
Limit, Stop, vagy Piaci? Megbízások, amikkel nem lősz mellé!
Ismerd meg a tőzsdei megbízások világát, és tanulj meg profin navigálni a piacokon!
Kereskedés külföldi részvényekkel
Kezdő vagy, de külföldi részvényekkel kereskednél? Megmutatjuk, mire figyelj a kiválasztásnál, melyik platformunk a legjobb ehhez, és hogyan segít tanácsadó szolgáltatásunk, hogy magabiztosan lépj a nemzetközi piacokra.