Jelentősen átalakult a nagyvállalatok szolgáltató központjaiban, az úgynevezett Business Services Sector területen végzett munka jellege az utóbbi években, amely új lehetőségeket teremt a karrierjükben előrelépni kívánó, nemzetközi környezetre pályázó munkavállalóknak is. Az ExxonMobil irodája új helyszínre költözött és nevet is váltott - ExxonMobil Üzletsegítő Központ Magyarország Kft.-ből ExxonMobil Hungary Kft. lett. Ennek kapcsán közelebbről is megvizsgáltuk a terület fejlődését.
„A saját tapasztalataink is mutatják, és versenytársaink tevékenységét figyelemmel kísérve is azt látjuk, hogy a Business Services szektor által kínált állások, lehetőségek, és az ezekhez szükséges készségek, valamint kompetenciák jelentősen átalakultak az elmúlt években” - közölte Priskin-Teremi Kinga, az ExxonMobil magyarországi irodájának toborzási vezetője. Hozzátette: „ennek a folyamatnak a során először a tranzakcionális jellegű, alacsonyabb hozzáadott értékű munkák elvándorlását figyelhettük meg - cégen belül más lokáción központosítva, vagy cégen kívülre történő kiszervezéssel.
Ez a trend ugyanakkor lényegében lehetőséget teremtett arra, hogy felnőjön egy új generáció, amely képes a komplexebb, magasabb hozzáadott értékű munka magas színvonalú elvégzésére.
Regionális, illetve globális projektekben vesz részt vagy ilyen projektet, esetleg csapatot vezet, és cégen belüli, de akár üzletágakon átívelő, gazdag tapasztalattal rendelkezik.”
Gépies munka helyett kompetenciák
Tény, hogy a jelenleg meghirdetett pozíciók már teljesen más készségeket és kompetenciákat igényelnek, mint 10-15 évvel ezelőttiek. Míg korábban a gyakori repetitív tevékenységek miatt elsősorban a pontosság, az ügyfélorientáltság, valamint a problémamegoldó és jó kommunikációs készség elegendő volt egy Business Services szektor karrier sikeres beindításához, addig
jelenleg mindezek mellé analitikus készség, digitális ismeretek, vezetői kompetencia és project-management, valamint tanácsadói kompetencia, esetenként coaching tapasztalat is kellhet
– igaz, lényegesen magasabb szintű pozíciókat lehet így betölteni, és izgalmasabb, kreatívabb munkakörökben lehet helytállni.
Folyamatos képzés
Priskin-Teremi Kinga toborzási vezető szerint az egyik fő különbség abban mutatkozik a piaci szereplők között, hogy a komplexebb munkákat és vezetői pozíciókat felkínálják-e az újonnan érkező, tapasztalt kollégáknak, vagy belülről töltik fel azokat.
Az ExxonMobil Magyarország kialakult stratégiája szerint előszeretettel választ a komplex, tapasztalatot igénylő munkákra a munkaerőpiacról és a belső állományból párhuzamosan.
Az Business Services szegmensben az átalakulási folyamat ezzel nem áll meg, és egyre nagyobb teret nyer az upskilling (új, komplexebb képességek megszerzése), illetve reskilling (átképzés) módszere, amely a jövő egyik kiemelkedő iránya lehet ezen a területen.
A folyamatos képzés, az új és új képességek megszerzésére való állandó felkészítés segítségével ezek a vállalatok is képesek hosszú évekre karrierlehetőséget biztosítani a tapasztalt munkavállalóik számára.
Ennek révén számukra teljesen új területeken próbálhatják ki magukat cégen belül, ráadásul gazdagíthatják tapasztalataikat.
Máshonnan halásznak kollégákat
Mindez magával hozta azt is, hogy a megcélzott, toborzott munkaerő is más, szélesebb körből kerül ki
– hangsúlyozta az egyik legfontosabb változást Priskin-Teremi Kinga. A legtöbb szolgáltató központ ma már nem csupán a frissdiplomások megszólítására törekszik, hanem a generációk felnövekedése meghozta a munkatapasztalattal rendelkezők keresettségét is a Business Services Sector piacon.
"Dolgozói állományunk legnagyobb része helyi tehetség - magyarok, vagy már az országban tanuló, illetve dolgozó külföldiek. A pályakezdők, valamint frissdiplomások tekintetében hagyományosan erős kapcsolatot ápolunk számos nívós egyetemmel Budapesten és vidéken egyaránt, ahol élő kapcsolat keretében, például személyes látogatások, egyetemi kurzusok megtartása, versenyek révén sikeresen meg tudjuk szólítani a leendő helyi munkavállalókat is" - közölte Kancsár Zita, Kommunikációs és Employer Branding vezető.
Nemzetközi és diverz csapat
A nemzetközi környezet kifejezetten izgalmas, sokszínű közösséget hoz létre. „A tapasztalt munkavállalók körében évről évre tágul a spektrum, hogy mely országokból érkeznek kollégák. Céges szinten is, de különösen a külföldi dolgozóink körében kiemelkedően magas a dolgozói beajánlások aránya, ami jó visszaigazolása annak, hogy szeretnek nálunk dolgozni az emberek, és bizonyos nemzetiségek tagjai szoros közösséget, élő köteléket alakítanak ki cégen belül is egymással. Sok esetben már az országban élő, itt dolgozó jelölteket tudunk így megtalálni.

A dolgozói állományunkban jelenleg több, mint 80 nemzetiség képviselteti magát, és ez nagyban formálja a nemzetközi munkakörnyezetet.
Ráadásul elmondható az is, hogy a diverzitás nem csupán nemzetiségi téren mutatkozik meg:
életkorban, a különböző szakterületeket tekintve is sokszínű a csapat, és ezen a szinten a gender diversity is teljesen magától értetődik.
Vagyis összességében elmondható, hogy teljesen változatos életkorú, különböző országokból és szakterületekről érkezett férfiak és nők dolgoznak együtt sikeresen és eredményesen.
A gyakornoktól a 45 év feletti munkavállalóig nagyon széles a spektrum, életkorban és munkatapasztalatban is
– fogalmazott Priskin-Teremi Kinga.
Összességében tehát elmondható, hogy a Business Services szektorban a cégek más, összetettebb feladatokra, szakértői pozíciókra is keresnek munkavállalókat, a változás pedig új, izgalmas karrierlehetőséget biztosit a jelentkezők és a dolgozók számára is.
A cikk megjelenését az ExxonMobil Hungary Kft. támogatta.
Fotó: ExxonMobil
Megérkezett a csodafegyver Ukrajnába, amely a rettegett FAB-ok egyetlen méltó ellenfele lehet
Hamarosan élesben is kipróbálják.
Történelmi kormányzati leállás után maradandó károk, kritikus adatok tűnhetnek el örökre Amerikában
Vakon repülhetnek a döntéshozók a tengerentúlon.
Aggasztó fordulat: visszatért a vírus oda, ahol már legyőzöttnek hitték
Riasztó felfedezést tettek.
Öt éve először csökkent a negyedéves bevétel a Telekomnál - Mi áll a háttérben?
Az eredmények viszont masszívan emelkednek.
Tombolnak a milbloggerek: a legsikeresebb taktikáját vette elő Oroszország, csúnya mészárlás lett a vége
Ezúttal már nagyon nem jött be.
A megújuló energiaforrások helyettesítő hatása
A német villamosenergia-piac tapasztalatai szerint a megújuló energiaforrások kibocsátáscsökkentő hatása csak megfelelő piaci szabályozás mellett érvényesül tartósan.
Akár több százezer forintot spórolhatsz az életbiztosításon, ha még idén megkötöd
Az életbiztosításoknál kulcsfontosságú az életkor: minél idősebben köti meg valaki, annál magasabb lesz a havi díj. Igen ám, de jellemzően nem a tényleges életkor számít, hanem a naptári
Dolgozói részvényprogram: valódi tulajdonrészt a fizetés mellé?
A tehetségek megtartása ma már nem csak a fizetés mértékéről szól. A versenyképes bérezés és a béren kívüli juttatások mellett egyre több vállalat alkalmaz dolgozói részvényprogr
Zsiday Viktor: Ha 10 közgazdászból 10 egyetért, az nagyon veszélyes
A HOLD Alapkezelő szakemberei, Zsiday Viktor és Szőcs Gábor portfóliókezelők is színpadon voltak a Portfolio Professional Investment Day 2025 konferencián, ahol az is kiderült, hogy... The post Z
Top 10 osztalék részvény - 2025. november
November harmadikán kijött Justin Law listája az osztalékfizető részvényekről, sorba is rendeztem őket gyorsan, itt az eredmény.Fontosabb infók a lista összeállításával kapcsolatbanElőző
Trump és a Big Pharma - HOLD Minutes
A HOLD Minutes e heti részében Ifkovics Ábrahám részvényelemző beszél: A YouTube-on vagy a HOLD Facebook-posztjánál mondd el a véleményed, hogy tetszik-e a Minutes, és... The post Trump és a
El a kezekkel a személyes adatoktól! - 10 pontban a tiszás "adat-ügyről"
Az elmúlt héten több körben is óriási hullámokat vert a Tisza applikációját érintő "adat-ügy". Kezdődött az adatok "kiszivárgásáról" szóló hírekkel, illetve az arról indult vitá
Kína markában a kritikus nyersanyagok
Lezárult az amerikai-kínai kereskedelmi tárgyalások első felvonása, de az eredmény valós kiértékeléséről vajmi kevés szó esik. Pedig igazán figyelemreméltó, hogy a Trump által főellens
Tőzsdei túlélőtúra: Hogyan kerüld el a leggyakoribb kezdő hibákat?
A tőzsdei vagyonépítés során kulcsfontosságú az alapos kutatás és a kockázatok megértése, valamint a hosszú távú célok kitűzése és kitartó befektetési stratégia követése.
Tőzsdei adrenalin vs. nyugodt hozam – te melyiket választod?
Tőzsdéznél, de nem tudod, merre indulj? Ismerd meg egy aktív trader és egy alapkezelő gondolkodását a Portfolio Investment Services online előadásán Vidovszky Áronnal!
Itt az fog győzni, akinek sikerül később összeomlania – Putyin kudarca rettentheti el a szuperhatalmat a totális háborútól?
A Global Insight új adásában Matura Tamás Kína-szakértővel elemzünk.
Miért áraszt el minket az illegális dohány?
A JTI Hungary Zrt. szakértőivel beszélgettünk.
Mit értek el pontosan Orbánék Trumpnál? Elemzőket kérdeztünk a részletekről
Megjelent a Portfolio Checklist hétfői adása.


