
Ahogy az utóbbi években rohamosan terjednek a megvásárolt céges szoftverek helyett a felhőalapon működő, havidíjas konstrukciók, lassan, de terjedőben van egy hasonló megoldás a hardverek esetében is. A céges laptopok, mobiltelefonok, tabletek havidíjas bérlése a felhős szoftvermegoldások számos előnyét másolja, a szolgáltatás neve is device as a service – a software as a service analógiájára.
Rugalmasan változtatható a flotta
A megoldás lényege, hogy egy havi bérleti konstrukcióban tudja egy-egy vállalkozás a szükséges eszközöket bérelni, különböző futamidőre, az igényeinek megfelelően. A bérlet egyik előnye a flexibilitás, vagyis nincs olyan megkötés, mint a telekom-cégektől részletre vett telefonoknál, amelyet két évig akkor is fizetni kell, ha már nincs ott az az alkalmazott, akinek megrendelték. Ha a szóba forgó eszköz nem kell, egy lemondási díj mellett bármikor visszaküldhető.
Ugyanígy rugalmasan bővíthető is az eszközflotta, vagyis új projektek esetén, új kollégáknak további eszközök kérhetők.
Összességében tehát a hardverbérlés éppolyan rugalmasságot biztosít, mint a szoftverek esetében a jól skálázható felhőszolgáltatások – mondta el a Portfolionak Kiss Károly, a konstrukciót a magyar piacon meghonosító INKI társalapítója és COO-ja.

Kezdeti milliók helyett havi bérlési díj
A konstrukció választ ad egy olyan problematikára is, amely elsősorban a kisebb cégek esetében merül fel. A könyvelők és a pénzügyi vezetők is vélhetően örülni fognak annak, hogy nem egy kezdeti, nagyobb tőkeköltség jelentkezik az eszközbeszerzések esetében, hanem egy lényegesen alacsonyabb, havi költség, amelyet szolgáltatási díjként lehet könyvelni.
A cégvezető szerint nem csupán a kiadások formája, hanem összege is sokat számít. Egy egy induló cég esetében a kezdeti költségek nagyon magasak lehetnek az eszközök megvásárlása esetén – egy tíz fős csapat „felfegyverzése” többmilliós, akár több mint tízmilliós kiadás is lehet a vállalkozás életének elején.
Ezzel szemben a bérlés lényegesen kisebb havi kiadást jelent, amely még az induló vállalkozásoknál is könnyebben finanszírozható, később, a bevételek érkezésekor pedig vállalható terhet jelent.
Azt is érdemes megfontolni, hogy vásárlás esetén egy céges eszköz teljes költségmutatója nem azonos az eszköz beszerzéséi árával - sok esetben ugyanis erről megfeledkeznek a céges döntéshozók.
A mobileszközök beszerzési ára hozzávetőleg 55-át teszi ki a teljes költségnek.
Az eszközök karbantartása, javítása - garancián belül és azon kívül-, a szállítás és logisztika, a nem biztosított eseményekből eredő véletlen károk, beleértvé a lopást vagy az elvesztést is – valamint az IT-szakemberek munkájából és a licenszdíjakból eredő költségek erre mind rárakódnak. A gépek bérlése esetén ezek a költségeket a havidíj fedezi.
Egy nagy egyszerűsítést adunk a könyvelőnek is, hiszen egy havi szolgáltatási számlát kap az eszközről, és nincs vele semmiféle más teendője. Nem kell amortizálni, nem fog tulajdonrészt generálni, az EU-n belül opexként mindenhol elszámolható, mert ez a szerződés törölhető a futamidő végén
– mondta el Kiss Károly..
A kényes alkalmazott is választhat
A cégvezető hozzátette: a gépbérlésnek HR-előnye is van olyan értelemben, hogy a képzett, drága, és sok esetben már komoly elvárásokkal rendelkező munkavállalók választhatnak a nekik tetsző gépek közül. Ismert az Apple-Windows kettősség, amelyeknél nagyon kicsi az átjárhatóság abban a tekintetben, hogy egy komoly munkaerőpiaci értékkel rendelkező alkalmazott min szeret és min hajlandó dolgozni. Az eszközbérlésre jellemző ugyanakkor a platform- és márkafüggetlenség.
Elterjedt módszer, hogy a vállalkozás egyfajta cafeteria-elemként ad egy keretet a munkavállalónak, és ő ezen belül olyan készüléket választ, amilyet szeretne
– említett példát a konstrukcióra az INKI vezetője.
Lopásra, elvesztésre és törésre is van megoldás
Egy megfelelő flottakezelés további fontos szempontja a biztonság, amely alatt mindenekelőtt az adatbiztonságot kell érteni.
Ennek oka, hogy a céges mobilokon, laptopokon tárolt információk nemritkán jóval értékesebbek, mint maga az eszköz.
Ezzel együtt a készülék ellopása is valós kockázat lehet, ráadásul ez az elsődleges pont, ahol az információ kiszivárog. Ilyenkor a készülékek távoli elérése jelenthet megoldást, az elhagyott, ellopott laptop és mobil is távolról blokkolható egy, az INKI által működtetett flottakezelési rendszerben, ahogy az összes adat is törölhető.

Természetesen a biztonság abban az értelemben is kérdés, hogy mennyire zökkenőmentes a munka, például, ha egy készülék véletlenül eltörik.
Ez a banális hiba ugyanis sok esetben számottevő fennakadást tud okozni egy határidős projektnél.
„Ha veszünk egy Macbookot, és eltörik a kijelző, annak a javítása 1500 euró lenne. Ez számottevő költség tud lenni, amivel a cégek általában nem terveznek. Ha viszont a bérlő ügyfél jelzi a problémát, mi ezt felvesszük, megy egy futár, elhozza az eszközt, megjavítjuk, utána visszaviszi. Különböző konstrukcióik vannak, nagyobb ügyfeleknél az a legfontosabb, hogy a fejlesztő egy percre se essen ki a munkából. Van arra is példa, hogy ha dolgozik egy cégnél 20 fejlesztő, bérelnek 20 gépet, és plusz egyet a helyszínre, hogy ha bármilyen probléma lenne, azonnal rendelkezésre álljon egy készülék, így nem esik ki a fejlesztő egy pillanatra sem. Ez nem elhanyagolható előny, figyelembe véve, hogy egy fejlesztő költsége napi 2000-3000 euró is lehet” – mondta el Kiss Károly.
Újrahasznosításig kezelik a gépeket
„Az INKI kezdetektől fogva érvényesített alapelve, hogy a fenntarthatóságért is szeretnénk tenni.
Ezen a téren bőven van tennivaló, hiszen a statisztikák azt mutatják, hogy az elhasznált gépek hozzávetőleg 60 százaléka a fiókok mélyén végzi. Ez nem egy gazdaságos felhasználás
– mondta el Kiss Károly. „Emiatt minden eszközt visszagyűjtünk a futamidő végén, ezeket felújítjuk és adunk nekik egy második életet. Addig szeretnénk nyomon követni az eszközök élettartamát, amíg ezek alapanyagszinten újrahasznosíthatók. Ameddig van értéke, gazdaságos felújítani és használni, addig használjuk ezeket az eszközöket, és amikor ez már gazdaságtalan, akkor alapanyagszinten gondoskodunk az újrahasznosításukról. Egy mobiltelefon vagy laptop 80-85 százalékban újrahasznosítható anyagokat tartalmaz. Van benne arany, ezüst, félvezetők, amelyek még felhasználhatóak.”
A cikk megjelenését az INKI támogatta.
Fotó: Getty Images / Stiller Ákos
Újabb 4 milliárd eurót utalt az EU Ukrajnának
A lefoglalt orosz állami vagyont felhasználva ment a támogatás.
Évtizedek óta lapul a talajban a veszélyes baktérium
Egy vihar után újabb áldozatokat szedett a rejtélyes fertőzés.
Korábban a világ pusztulásától féltek, ha eltűnik, most az katasztrofális, hogy megmaradt
Az ózonlyuk bezáródása váratlan következményekkel járhat a klímaváltozásra.
Moszkvába is eljutottak a drónok: a polgármester maga jelentette be a légitámadást
Fél tucat repülőtér került bajba az ukrán támadás miatt.
A japán jegybankelnöke elárulta: olyan válság közeledik, ami az egész gazdaságot felforgatja
Két megoldás van a jelenlegi krízis megoldására.
2025 lehet az utolsó év, amikor Európa még megmentheti magát – négy oldalról indult támadás
A haláltusa előtti utolsó pillanatokban vagyunk.
Német áttörés forradalmasíthatja az akkumulátorokat, a két legkritikusabb problémára találtak megoldást
Áttörés az energiatárolásban: új anyag teszi gyorsabbá és tartósabbá az akkumulátorokat.
Mindent megosztunk a mesterséges intelligenciával – jól nyilvánosságra is került egy sor személyes titok
Hatalmas adatszivárgási hiba, ami miatt sokan aggódhatnak.
Kína úttörő erdőtelepítő programmal támogatja a klímavédelmet
Komoly sebezhetőséggel néznek szembe Kína erdei ökoszisztémái: a monokulturális erdők dominanciája miatt a fás területek érzékenyek lettek a betegségekre, kártevőkr
Otthon Start Program - előfordulhat 3% alatti kamat is?
HitelesAndrás - Keress, kövess, költözz! Otthon Start Program - előfordulhat 3% alatti kamat is? A jogszabály rögzíti, hogy a hitel kamata legfeljebb 3% lehet, tehát nem zárja ki a kedvezőbb -3
Családi drámák és új tulajok a világ egyik legismertebb csapatánál
Család drámák, majd új tulajok a világ egyik legismertebb kosárcsapatánál. Kik a Los Angeles Lakers tulajdonosai, és hogyan jutott addig a helyzet, hogy a Buss-család... The post Családi drámá

Miért utálom a legény- (és leány-) búcsúkat?
Nyilván az utálat nagyon erős kifejezés, nem igazán lehetett eddig panaszom, kifejezetten élvezhetőnek találtam azokat, amiken részt vettem. Illetve az olvasó gondolhatja, hogy a bejegyzés elmé
Élet egy adatközpont mellett
Vízügyi nehézségek a technológia árnyékában: hogyan hat egy adatközpont a helyi közösség mindennapjaira.
Transzferár-adatszolgáltatás: mit lát valójában a NAV az ATP lapokon?
A transzferár-adatszolgáltatás (ATP lapok) bevezetése gyökeresen átalakította a kapcsolt vállalkozások ellenőrzési logikáját. Az eddigi transzferár dokumentációs kötelezettség mellett mos

Tartozik-e nekünk az állam, ha van pénzünk?
Egy modern bankjegy tulajdonosa nem követelhet semmi "értékesebbet" az államtól a pénzéért cserébe. Miért sorolják a készpénzt mégis az államadóssághoz a statisztikák? És számít-e ez
Ha az ételpazarlás ország lenne...
Rengeteg erőforrást használunk fel olyan ételek előállítására, szállítására, feldolgozására és csomagolására, amelyekre végül nincs szükségünk. Az el sem fogyasztott ételhulladékok



Kellemetlen meglepetés érheti az otthon startos hitel igénylőit
Biztos a 10 százalékos önerő?
Szemünk előtt tűnik el a magyar gyümölcs, külföldi áru veszi át a helyét a boltokban
Mit tud kezdeni az ágazat az erős importnyomás miatti polcvesztéssel?
Trump találkozói közelebb hozták a békét?
Milyen garanciák lehetnek kielégítőek Zelenszkijnek és Putyinnak egyaránt?
Limit, Stop, vagy Piaci? Megbízások, amikkel nem lősz mellé!
Ismerd meg a tőzsdei megbízások világát, és tanulj meg profin navigálni a piacokon!
Kereskedés külföldi részvényekkel
Kezdő vagy, de külföldi részvényekkel kereskednél? Megmutatjuk, mire figyelj a kiválasztásnál, melyik platformunk a legjobb ehhez, és hogyan segít tanácsadó szolgáltatásunk, hogy magabiztosan lépj a nemzetközi piacokra.