Hamarosan beköszönt a hagyományos nyári turistaszezon, magyarok százezrei indulnak el a családi nyaralásra. A Portfolio korábbi kérdésére Molnár Judit, a Magyar Utazási Irodák Szövetségének elnöke elmondta, hogy továbbra is a dél-európai utak a legvonzóbbak a magyar turisták számára, és a szintén hagyományos nyaralóhelynek számító Egyiptom, Tunézia és Marokkó szerepel még a kedvelt úticélok között. Míg Horvátország vagy Olaszország autóval is könnyen megközelíthető, addig Észak-Afrikába vagy Törökországba aligha közúton indulnak el a családok, ahogy a szintén népszerű Spanyolországba vagy a Kanári-szigetekre sem.
A repülni vágyók számára azonban nincs jó hírünk:
az elmúlt években tapasztalható járatkésések és törlések, a hosszú órákig, akár napokig tartó várakozások várhatóan idén sem fognak megszűnni, sőt. A FlightRight adatai szerint 2025 első öt hónapjában ugyan 32%-kal kevesebb szolgáltatásszünetet regisztráltak, a késések valójában 54%-kal nőttek. Általánosságban elmondható, hogy
a 20 legnagyobb európai légitársaság összes járatának 16%-át érintően történt késés vagy egyéb fennakadás,
mindez úgy, hogy az igazi turistaszezon még el sem indult!
Mit lehet tenni?
Az utazóknak vajmi kevés ráhatása van a légiközlekedés pontosságára, legfeljebb annyit tehetnek, hogy úticéljuk kiválasztása esetében figyelembe veszik, hogy mely desztinációkon a legnagyobb a késések, járattörlések valószínűsége, vagy olyan légitársaságot választanak, amely hagyományosan szigorúan tartja a menetrendet.
„A legtöbbet biztosított járatok a Rómába, Barcelonába és Isztambulba közlekedő fapados járatok Budapestről, viszont ezek elég megbízhatók, ritkán késnek jelentősen. A népszerűbb járatok közé tartozik még
a Milánóból induló délutáni, és a Barcelonából induló esti járat, mely esetében az átlaghoz képest azonban nagyobb a késési idő, viszont még itt is 45 perc alatt van általában
– mondta Ferenczi Ádám, az Insurwiz Technology Kft. ügyvezető igazgatója a Portfolio kérdésére.
Aki mégis a repülést választja, annak egyetlen megoldás garantálhatja csak, hogy minél kevesebb kellemetlenség érje: olyan utasbiztosítás, amely kifejezetten a reptéri késések, járattörlések okozta kellemetlenségek enyhítését szolgálja. Az Allianz két évvel ezelőtt vezette be az automatikus térítést utasbiztosításainál, amely légi járatok késése, törlése vagy útvonalának módosítása esetén jelenthet gyors kompenzációt az ügyfeleknek.
Idén májustól a kifizetett összeg a duplájára nőhet.
A blokklánc technológia és az okosszerződések együttes alkalmazásával a szolgáltatás automatizálja, felgyorsítja és az ügyfél számára egyszerűvé teszi a kártérítési folyamatot, miközben egy új fejlesztés révén már képes figyelni az indulási repteret és aszerint differenciálja az automatikus térítési összegeket.
„A teljes kontinensen elindult a nyári repülési-szabadságolási csúcsszezon, nőnek a járatszámok, tehát eleve megnövekszik a légi forgalom.
A légi irányítás kapacitása és a forgalmi korlátozások pedig várhatóan a járatkésések számának növekedését fogják eredményezni idén is.
Ügyfeleink szempontjából mindenképp időben – 2022-ben - indítottuk el az automatikus kifizetési szolgáltatásunkat, amelynek a térítési összegeit idén májustól - a külföldi járatok esetében - meg is dupláztuk” – tájékoztatta a Portfolio-t Bencsik Tamás, az Allianz Hungária Zrt. Személybiztosítási igazgatóságának vezetője.
A szolgáltatás az egyik legnépszerűbb termékké vált az elmúlt években, hiszen teljesen ingyenesen igényelhető, és gyors pénzbeli térítést jelent a bajba került utazóknak, ráadásul független a légi utasok jogait védő EU rendelet alapján járó kártérítéstől. Az Allianz-nál jól megfigyelhető trend, hogy egyre tudatosabbak az ügyfelek, keresik a minél szélesebb körű védelmet.
Késés esetén automatikus az utalás
A blokkláncon alapuló és okosszerződéseket alkalmazó technológia nem csupán valós időben követi nyomon a repüléseket és automatikusan indítja a kompenzáció kifizetését, de az új fejlesztés révén már figyeli is a kiindulási repteret.
A kifizetésig tartó teljes folyamat automatikus és nem igényel manuális teendőt.
A bankszámlára utalt kompenzációt az utas fordíthatja például arra, hogy érkezés után vacsorázzon egy minőségi étteremben.
Az Insurwizzel közösen kialakított megoldás révén az Allianz utasbiztosításai mellé az ügyfeleknek a biztosítás megkötésekor csupán a légijárat számát, annak indulását és a bankszámlaszámot kell megadni, semmilyen további dokumentumot nem szükséges benyújtani, az utazó ügyfeleknek nincs egyéb teendője. Ez azt jelenti, hogy már nem kell bejelenteni a biztosító felé, ha a járat késik, vagy ha a megadottól eltérő repülőtérre száll le útvonal-módosítás miatt, esetleg törlik – a nyomon követés valós idejű, automatizált, ahogy a kifizetés is.
Az automatikus kifizetés mértéke akár 40.000 forint is lehet minden biztosított utas számára,
amennyiben a külföldről Magyarországra tartó járatukat törlik, útvonalát módosítják vagy legalább 3 órát késik az érkezése. A Magyarországról induló járatok késése esetén a térítés felső határa 20.000 forint biztosítottanként. Az Allianz a légi járat eredetileg tervezett érkezési időpontjától számított 24 órán belül vállalja a kifizetést, de a gyakorlatban ez általában a leszállást követő 2-3 órán belül megtörténik. Arra azonban mindenkinek figyelnie kell, hogy legalább két nappal az utazás előtt meg kell kötni a biztosítást, hogy a konstrukciót igénybe lehessen venni. Ha azonban szerződéskötéskor nem volt lehetőség az automatikus szolgáltatás választására, szolgáltatási igényünket utólag érdemes bejelenteni a biztosítónak.
Már a biztosításoknál sem kerülhető meg a mesterséges intelligencia vagy a blockchain
Az Insurwiz által biztosított technológia az Allianznál történt bevezetése óta mintegy 10 ezer különböző útvonalon közlekedő légi járatot követett valós időben az elmúlt két évben. Ez alatt az időszak alatt hatalmas mennyiségű adat halmozódott fel pontos és valós járatinformációkon keresztül.
A mesterséges intelligencia képes arra, hogy egyrészt pont az ilyen robosztus adatok esetében, olyan hasonlóságokat, mintákat találjon, amelyekből lehet következtetni, hogy milyen esetekben fordulhatnak elő késések. Másrészt rengeteg olyan külső kockázatot is figyelembe tud venni valós időben, amelyek közvetlenül érinthetik a menetrendet pl.: időjárási adatok, gazdasági hírek, utazási trendek. „A historikus adatokkal és a közvetlen forrásokhoz való hozzáféréssel a mesterséges intelligencia egy nagyon hasznos eszköz tud lenni a késések prognosztizálásában” – tette hozzá Ferenczi Ádám.
Ez az ügyfélélmény szempontjából is kiemelkedően fontos lehet, hiszen a rengeteg adatot jól használva az ügyfél számára már egyből olyan biztosítási fedezetek nyújthatók, amelyek számára a legmegfelelőbbek.
Nem csak az utasbiztosításoknál történt meg a trendforduló
A biztosítótársaságnál Németországban évek óta működik egy AI alapú SMS viharjelzés, de a mesterséges intelligencia alkalmazási területei az Allianzon belül rendkívül szerteágazók. Segítséget nyújtanak az ügyfélkommunikáció javításában, a komplexebb kockázatmodellezésben és árazásban, a kárügyintézés felgyorsításában és a csalásfelderítésben. Magyarországon például 2024 márciusa óta már mesterséges intelligenciával vezérelt digitális gépjárműszemle segíti az Allianz ügyfeleit a casco-szerződésük megkötésének folyamata során, valamint
a kárrendezési folyamatokban is elkezdték alkalmazni az új technológiát többek közt a fotó alapú, helyszíni szemlét nem igénylő kárrendezésben.
A blokklánc technológia pedig minden olyan biztosítási területen hasznos lehet, ahol a kárrendezéshez külső adatforrásokat lehet alkalmazni. Érdekes lehet például a lakásbiztosítások esetén, ahol van lehetőség mondjuk okosotthon eszközök adataihoz hozzáférni, így akár egy csőtörés esetén azonnal elindulhat a kárrendezési folyamat a blokkláncon tárolt okosszerződésekben foglalt feltételek szerint.
A cikk megjelenését az Allianz Hungária Zrt. támogatta.
Címlapkép forrása: Getty Images, portrék: Allianz
Vlagyimir Putyin és Benjamin Netanjahu Gázáról egyeztetett
Fogolycseréről és a gázai békefolyamatról is beszéltek.
Bejelentésre készül Orbán Viktor - Hétfőn sajtótájékoztatót tart
Sajtótájékoztatóra készül a kormány és az iparkamara.
Megállapodás Oroszország és Ukrajna között - 1200 ukrán térhet haza
Nagyszabású fogolycsere indul a két ország között.
Vámháború: Trump visszakozott, de így is brutális a vám a brazil kávén
Súlyos terhek sújtják a brazil exportot.
Trump két problémás ügyet is kreált magának
Az argentin peso árfolyamáról és a Pekinggel folytatott kereskedelmi háborúról van szó.
Bajban a német gépgyártás - Nagy leépítés jön a Kukánál
Gyenge a kereslet és erős az ázsiai verseny.
Új halálos járvány tört ki, egyelőre nincs rá jóváhagyott gyógymód
Tünetek: magas láz, erős fejfájás és izomfájdalom.
Korrupciós botrány Ukrajnában: nagytakarítás jön az energetikában
Vezetőcserék jönnek a kulcsfontosságú állami energetikai vállalatoknál.
Követett részvények - 2025. november
Havonta ránézek egyszer azokra a papírokra, amikből előbb vagy utóbb venni szeretnék. Általában a hetes chartokat nézem, 4-5 gyertya születik egy hónap alatt, ennyit már érdemes újra kiért
Sok hasznos tipp pénzügyi szakemberektől
Kun-Welsz Edit, a HOLD portfóliókezelője és Sándorfi Balázs, a Bankmonitor.hu alapítója volt a Friderikusz podcast vendége. A szakemberek most nem a közgazdaságtan mélyére ástak, hanem... The
Késve küldte be az áfabevallást? Most a NAV is kíváncsi, hogy miért?
A NAV november 13-ai közleménye szerint, november 14-én pénteken levelet küld azoknak az adózóknak, akik 2025-ben késve nyújtották be havi vagy negyedéves áfabevallásukat. A hatóság célja n
A kamatos kamat végtelen ereje - könyvajánló
A kamatos kamat az Univerzum legnagyobb ereje - szól az Albert Einsteinnek tulajdonított és sokféle verzióban keringő mondás. Igazából nem tudjuk, ő mondta-e, de a... The post A kamatos kamat vé
Az általunk ismert állam gyökeresen át fog alakulni - Mi születik abból, hogy az elvásárok és bizalmatlanság egyszerre nőnek?
A 21. század új világrendjében az állam szerepe felértékelődik. Védőpajzs és problémamegoldó szerepet várunk tőle, habár sokszor az állami túlszabályozás köti gúzsba a fejlődést. Mi
Miért emelik a bankok a személyi hiteleknél a maximálisan igényelhető összeget?
Az UniCredit Bank is lépett, november 15-től ott is már 15 millió forint lesz a maximálisan igényelhető kölcsönösszeg az ingatlanfedezet nélküli személyi kölcsönnél. De miért tolják egyre
Igazságos zöldátmenet: India útja a nettó zéró kibocsátás felé
Zöldátállása során India összetett feladatokkal néz szembe: gyorsan fejlődő gazdasága energiaigényét össze kell hangolnia a kibocsátáscsökkentési céljaival, miközben az országra jellemz
A napenergia következő szintje: termelés az űrben
A tengeri szélerőművek sikere után új horizont nyílhat a megújuló energiában: a kutatók szerint az űrből gyűjtött napenergia akár 80 százalékkal is csökkentheti Eur
Tőzsdei túlélőtúra: Hogyan kerüld el a leggyakoribb kezdő hibákat?
A tőzsdei vagyonépítés során kulcsfontosságú az alapos kutatás és a kockázatok megértése, valamint a hosszú távú célok kitűzése és kitartó befektetési stratégia követése.
Tőzsdei adrenalin vs. nyugodt hozam – te melyiket választod?
Tőzsdéznél, de nem tudod, merre indulj? Ismerd meg egy aktív trader és egy alapkezelő gondolkodását a Portfolio Investment Services online előadásán Vidovszky Áronnal!
Préda: Ami már nem játék
Az online játékiparban akkora pénz van, hogy az már a bűnözői csoportok figyelmét is felkeltette.
Csökkent a Telekom bevétele - Mit várhatunk a papírtól?
Jelentett a cég.
Temessük a magyar kukoricát? Már ott tartunk, hogy importra szorul az ország
Elgondolkodtak a gazdák.


