
Közel két hónapja igényelhető a Magyar Nemzeti Bank a 2013-ban meghirdetett, Növekedési Hitelprogramjának kiegészítő elemeként bevezetett NHP Hajrá! konstrukció. Az új kedvezményes hitellehetőség elsősorban a KKV szektor élénkítését célozza, amely a mostani rendkívüli helyzetben különösen nagy segítséget nyújthat a vállalkozásoknak. Tekintettel arra, hogy a hitel beruházásokra – ezen belül pedig ingatlanvásárlásra – is fordítható, a hazai ingatlanpiac egyik vezető szereplője, az Indotek Group is számos, a KKV szektor szereplőinek igényeire szabott ingatlanját kínálja értékesítésre. Dr. Hegedüs Gáborral, az Indotek Group portfolió menedzsment igazgatójával beszélgettünk az NHP Hajrá! ingatlanpiacra gyakorolt hatásáról, valamint az Indotek terveiről a program kapcsán.
Az Indotek az NHP Hajrá! nélkül is tudná értékesíteni az ingatlanokat, miért kapcsolódtak rá mégis a programra?
A NHP új konstrukciója még szélesebb körben éri el a kkv-kat, a vállalatunk által kínált ingatlanok pedig remekül illeszkednek az új feltételekhez, így a kkv-k egy megbízható, tapasztalt vállalat széles kínálatából választhatnak a Magyar Nemzeti Bank által fémjelzett finanszírozási konstrukció keretében.
Továbbá, az alapvető ötlet onnan származik, hogy megteremtsük a lehetőségét annak, hogy a bérlőink tulajdonossá válhassanak. Ennek értelmében bérleti díj helyett a jövőben hiteltörlesztést fognak fizetni, így korábbi bérleményeik tulajdonosává válhatnak. Cégcsoportunknál az eladásra kínált ingatlanok széles spektrumon mozognak és az ország több pontján helyezkednek el, így számos szektorban tevékenykedő kkv számára lehet vonzó az Indotek portfóliója.

Milyen jellegű ingatlanokkal tud az Indotek Group rákapcsolódni a programra? Kik és milyen jellegű ingatlanokra jelentkezhetnek?
Tekintettel arra, hogy cégcsoportunk számos ingatlantípus fejlesztésében és értékesítésében érdekelt, ezért a program keretein belül elérhető ingatlanok skálája is kellően széles: irodától, a logisztikai ingatlanon keresztül, a kisebb kereskedelmi ingatlanokon át egészen akár a telkekig, minden igényt képesek vagyunk lefedni.
Éppen most kezdünk kilábalni a koronavírus-járvány okozta sokkból, mit gondol, ennek fényében mekkora lesz az érdeklődés az Indotek ingatlanjai iránt?
Bízunk benne, hogy a kibővített finanszírozási lehetőség növelni fogja a komoly érdeklődők számát, hiszen az NHP Hajrá! már nem csak a végfelhasználók számára biztosít lehetőséget a kedvezményes hitelfelvételre, hanem az ingatlan-befektetők számára is. Ezzel az érdeklődők köre is jelentősen bővülhet.
Miért olyan kedvező az új konstrukció az ingatlanpiaci szereplők és a KKV-k számára is?
Mert kiszámítható – azaz fix kamatozású, és forint alapú – hitel, amellyel hosszú futamidejű forráshoz tudnak jutni relatíve alacsony, maximum 2,5 százalékos kamatszinten. Nem kell az alacsony kamat miatt extra kockázatot – például deviza forrást – magukra vállalni, és mivel a magyarországi KKV-k döntő többségének forintban keletkezik vagy forinthoz kötött az árbevétele, nem szükséges a finanszírozási struktúrában sem extra kockázatot vállalni egy euró alapú hitellel. A kölcsön maximális összege (20 milliárd forint) pedig kellő teret biztosít számukra akár nagyobb volumenű ingatlanvásárlások bonyolításához is.
Milyen mértékű mozgást generálhat az újonnan induló konstrukció az iroda és logisztikai ingatlanok piacán?
Egyelőre nehéz erre a kérdésre pontosan válaszolni, mert nem lehet tudni, hogy a vírus miatti óvatosságból mennyien halasztják esetleg későbbre a beruházásaikat. Ugyanakkor középtávon mindenképpen szignifikáns növekedésre számítunk, hiszen a program módosításával egy igen jelentős piaci szegmens, maguk az ingatlanbefektetők is lehetőséget kaptak arra, hogy igénybe vegyék ezt a forrást.
Van-e valamilyen előnye az Indotek Group által kínált ingatlanoknak, ami miatt az érdeklődőknek ezeket érdemes előnyben részesíteniük?
Különleges a mostani lehetőség, mert egy vállalat bérlőből tulajdonossá válhat, nagyságrendileg azonos havi/éves pénzügyi teher mellett. Teheti mindezt úgy, hogy a megvásárolni kívánt ingatlan vételárának csak egy töredékét kell előre befektetnie. Ez azt is jelenti, hogy jóval alacsonyabb megtakarított pénzzel is ingatlantulajdonossá válhat. Emellett a vevők számára előnye lehet ezeknek az ingatlanoknak, hogy a vevők egy része ismeri az ingatlant, hiszen korábban bérlője volt, így pontosan tudja, hogy mit vásárol meg.
Korábban erősnek mondta az Indoteket a válságkezelésben. Honnan ez a meggyőződés?
Az Indotek már a 2008-as válság során is törekedett arra, hogy megbízható és jó partner legyen. Pontosan fizette a partnereit, a finanszírozó bankokat – akkor is, ha adott esetben az ingatlan hasznosítások nehézségekbe ütköztek. Illetve, ahogyan akkor, most is kiemelt szerepet kap a stratégiai tervezés és az előre gondolkodás. Egy válság nem csak a „tűzoltásról” kell szóljon, hanem a tudatos tervezésről. Aki erre képes, az hosszú távon versenyelőnyhöz juthat a saját piacán. Továbbá, az értékteremtő magatartás, ami az Indotek alapvető filozófiája, egyébként is sokkal inkább „válságtűrő”, mint az egy adott üzleti modellhez való szigorú ragaszkodás.
Mire számíthat az a KKV, aki a hirdetést látva megkeresi az Indotek Groupot?
Professzionális és gyors kiszolgálásra, illetve arra, hogy lehetőségeinkhez mérten próbálunk segítséget nyújtani számukra a finanszírozás megkezdéséhez is, például finanszírozó ajánlásával vagy az érdekelt felek összekötésével.
(x)
Újabb 4 milliárd eurót utalt az EU Ukrajnának
A lefoglalt orosz állami vagyont felhasználva ment a támogatás.
Évtizedek óta lapul a talajban a veszélyes baktérium
Egy vihar után újabb áldozatokat szedett a rejtélyes fertőzés.
Korábban a világ pusztulásától féltek, ha eltűnik, most az katasztrofális, hogy megmaradt
Az ózonlyuk bezáródása váratlan következményekkel járhat a klímaváltozásra.
Moszkvába is eljutottak a drónok: a polgármester maga jelentette be a légitámadást
Fél tucat repülőtér került bajba az ukrán támadás miatt.
A japán jegybankelnöke elárulta: olyan válság közeledik, ami az egész gazdaságot felforgatja
Két megoldás van a jelenlegi krízis megoldására.
2025 lehet az utolsó év, amikor Európa még megmentheti magát – négy oldalról indult támadás
A haláltusa előtti utolsó pillanatokban vagyunk.
Német áttörés forradalmasíthatja az akkumulátorokat, a két legkritikusabb problémára találtak megoldást
Áttörés az energiatárolásban: új anyag teszi gyorsabbá és tartósabbá az akkumulátorokat.
Mindent megosztunk a mesterséges intelligenciával – jól nyilvánosságra is került egy sor személyes titok
Hatalmas adatszivárgási hiba, ami miatt sokan aggódhatnak.
Kína úttörő erdőtelepítő programmal támogatja a klímavédelmet
Komoly sebezhetőséggel néznek szembe Kína erdei ökoszisztémái: a monokulturális erdők dominanciája miatt a fás területek érzékenyek lettek a betegségekre, kártevőkr
Otthon Start Program - előfordulhat 3% alatti kamat is?
HitelesAndrás - Keress, kövess, költözz! Otthon Start Program - előfordulhat 3% alatti kamat is? A jogszabály rögzíti, hogy a hitel kamata legfeljebb 3% lehet, tehát nem zárja ki a kedvezőbb -3
Családi drámák és új tulajok a világ egyik legismertebb csapatánál
Család drámák, majd új tulajok a világ egyik legismertebb kosárcsapatánál. Kik a Los Angeles Lakers tulajdonosai, és hogyan jutott addig a helyzet, hogy a Buss-család... The post Családi drámá

Miért utálom a legény- (és leány-) búcsúkat?
Nyilván az utálat nagyon erős kifejezés, nem igazán lehetett eddig panaszom, kifejezetten élvezhetőnek találtam azokat, amiken részt vettem. Illetve az olvasó gondolhatja, hogy a bejegyzés elmé
Élet egy adatközpont mellett
Vízügyi nehézségek a technológia árnyékában: hogyan hat egy adatközpont a helyi közösség mindennapjaira.
Transzferár-adatszolgáltatás: mit lát valójában a NAV az ATP lapokon?
A transzferár-adatszolgáltatás (ATP lapok) bevezetése gyökeresen átalakította a kapcsolt vállalkozások ellenőrzési logikáját. Az eddigi transzferár dokumentációs kötelezettség mellett mos

Tartozik-e nekünk az állam, ha van pénzünk?
Egy modern bankjegy tulajdonosa nem követelhet semmi "értékesebbet" az államtól a pénzéért cserébe. Miért sorolják a készpénzt mégis az államadóssághoz a statisztikák? És számít-e ez
Ha az ételpazarlás ország lenne...
Rengeteg erőforrást használunk fel olyan ételek előállítására, szállítására, feldolgozására és csomagolására, amelyekre végül nincs szükségünk. Az el sem fogyasztott ételhulladékok


Limit, Stop, vagy Piaci? Megbízások, amikkel nem lősz mellé!
Ismerd meg a tőzsdei megbízások világát, és tanulj meg profin navigálni a piacokon!
Kereskedés külföldi részvényekkel
Kezdő vagy, de külföldi részvényekkel kereskednél? Megmutatjuk, mire figyelj a kiválasztásnál, melyik platformunk a legjobb ehhez, és hogyan segít tanácsadó szolgáltatásunk, hogy magabiztosan lépj a nemzetközi piacokra.
Kellemetlen meglepetés érheti az otthon startos hitel igénylőit
Biztos a 10 százalékos önerő?
Szemünk előtt tűnik el a magyar gyümölcs, külföldi áru veszi át a helyét a boltokban
Mit tud kezdeni az ágazat az erős importnyomás miatti polcvesztéssel?
Trump találkozói közelebb hozták a békét?
Milyen garanciák lehetnek kielégítőek Zelenszkijnek és Putyinnak egyaránt?
