
Tavaly október elején hirdetett otthonfelújítási programot a magyar kormány, és épületfelújítási programot az Európai Bizottság. Az állami otthonfelújítási támogatással akár 50 százalékos vissza nem térítendő támogatást vehetnek igénybe a családok, amelyet napelemes rendszerek telepítésére is fordíthatnak. Azóta már eltelt egy negyedév: mit tapasztalnak, mennyire nőtt meg az érdeklődés, hogyan reagáltak az ügyfelek? Fel tudott készülni a piac arra, hogy tömegesen kezdjenek el ilyen rendszereket vásárolni, telepíteni a magyar háztartások? Van elég szakember és a fogyasztóknak kínálható napelemes rendszer?
Szörényi Ádám: A támogatás kihirdetését követően érezhetően megnövekedett az érdeklődés az energiahatékonyság növelését és a klímavédelmet célzó, valamint a (részleges) önellátást segítő beruházások iránt, különösen a hőszivattyús, valamint napelemes rendszerek esetében. A bejelentést egy rövid bizonytalanság követte, de a támogatás feltételeiről szóló novemberi kormányrendelet megjelenésével világossá vált, hogy mely ügyfelek jogosultak visszaigényelni a beruházási összeg 50%-át.
A rendelet előírja, hogy csak a 2021. január 1-je után kötött szerződések esetében vehető fel a támogatás.
Ennek megfelelően minden szereplő fel tudott készülni a pályázatok előkészítésére és beadására. Eddigi tapasztalataink alapján a pályázatot sikeresnek értékeljük, hiszen az idén szerződött ügyfeleink 80%-a részt vesz a meghirdetett programban. Az MVM Optimum Zrt. a potenciális ügyfelek igényét kiszolgálni és döntéseiket segíteni képes digitalizált platformmal, a különféle teljesítményigényeknek megfelelő skálázható termékvonallal, és komplex – a felhasználói elvárásokhoz illeszkedő és megfelelő felhasználói élményt nyújtó – szolgáltatással várja az érdeklődőket.
Az ügyfelekkel közösen kiválasztott energetikai és telekommunikációs komponensek esetén a legmagasabb minőségi elvárások mellett különös gondot fordítottunk rendszereink műszaki felkészítésére a jövő energetikai és ellátási modelljeihez illeszkedés érdekében. Szakembereink felkészültek és motiváltak az ügyfeleinkkel közös célok elérésében.
Hogyan alakult a 2020-as év a napelemes rendszerek piacán? A korábbi évekhez képest milyen volt a kereslet? Mire számítanak idén?
Egy napelemes rendszer értékesítési ciklusa – rendszermérettől függően – hónapokban, néha években mérhető. Ennek megfelelően a vírushelyzet a kivitelezések tekintetében csak az év második felében éreztette hatását. Az újonnan értékesített rendszerek száma érezhetően csökkent a pályázat megjelenéséig, hiszen a pályázati lehetőség bejelentését követően minden érdeklődő kivárt a pályázat kihirdetéséig.
A pályázati program, valamint a szaldóelszámolás kivezetésének híre hatalmas fellendülést hozhat az érintett piaci szegmensben.
Mennyire nehezítette meg a telepítéseket és a napelemes rendszerek szállítását a vírushelyzet? Tapasztaltak csúszásokat emiatt?
A tavaszi kijárási korlátozások ideje alatt a kivitelezéseket felfüggesztettük, a raktárkészletek minimálisra csökkentek. A korlátozások feloldásával kivitelezőink újra munkához láttak, azonban az összegyűlt feladatok miatt a megvalósítás időtartama megnövekedett.
Az év második felére újra zavartalanná vált az eszközök utánpótlása, és a megfelelő óvintézkedések mellett a kivitelezésekre vállalt határidőket is tartani tudjuk.

A megváltozott piaci körülmények, valamint ügyfeleink visszajelzései alapján mi is több újítást vezettünk be annak érdekében, hogy az egyes munkafolyamatok során a személyes érintkezések száma minimális legyen. E körben teljes körű online értékesítési megoldásokat dolgoztunk ki, valamint komoly kivitelezői tapasztalattal rendelkező mérnökcsapatunknak köszönhetően egyes esetekben fényképes műszaki felmérésre is képesek vagyunk.
Mindkét megoldást pozitívan fogadta a piac, az értékesítési folyamat innovációja pedig költségcsökkenést eredményezett, így az áraink versenyképesebbé váltak a piaci szereplőkkel szemben.
Hogy kell számolnia annak, aki most vágna bele napelemes rendszer telepítésébe például a családi házának tetején? Milyen szempontok alapján lehet meghatározni a tervezett naperőmű teljesítményét, és mire érdemes figyelni, amikor kalkulálunk?
Elsődlegesen ismernünk kell a családi ház éves energiafogyasztását, a tető tájolását és fogyasztásmérőjének paramétereit. A napelemes rendszer tervezési szakaszában fontos a megfelelő rendszerméret meghatározása, mivel a napelemes rendszer a háztartás aktuális (jelenlegi) elektromos fogyasztását hivatott kiváltani.
A naperőmű termelési hatékonysága szempontjából a déli tájolás a legoptimálisabb, ugyanakkor abban az esetben, ha az ingatlannak nincs délre néző tetőfelülete, a keleti, délkeleti és a nyugati, délnyugati irányok is alkalmasak lehetnek. Végezetül a fogyasztásmérő a választandó inverter teljesítményét és csatlakozási módját befolyásolja.
Annak érdekében, hogy a kivitelezést követően felmerülő esetleges további ügyféligények kielégítése során már csak a napelempanelek darabszámát vagy lecserélésük útján a teljesítményüket kelljen változtatni, érdemes nagyobb teljesítményű invertert választani. Ezekben a szakmai döntésekben műszaki tanácsainkkal támogatjuk ügyfeleinket.
Fontos továbbá, hogy megfelelő legyen a tető állapota, amelyre a napelemes rendszert telepítjük. A villamos hálózat és annak csatlakozási módja, valamint a villamos hálózati védelmi dobozok és kábelnyomvonalak szintén okozhatnak meglepetést egy idősebb épület esetén. Minden területileg illetékes villamosenergia-elosztó társaságnak vannak követelményei a mérőóraszekrénnyel kapcsolatban. Amennyiben a vizsgált ingatlan esetében a mérőóraszekrény nem megfelelő minőségű, az elosztó előírja a meglévő fogyasztási hely szabványosítását, ami többletköltséget jelenthet. Ilyen esetekben ugyan előre nem látható többletköltség jelentkezhet az ügyfélnél, de a napelemes rendszer telepítésével az ügyfél által használt egyes hálózati elemek rekonstrukciójára is sor kerül a szükséges mértékben.
Azt tapasztaljuk, hogy ezekre a problémákra ügyfeleink teljes körű szolgáltatást várnak tőlünk a lehető legrövidebb időn belül. Üzletpolitikánk alappillére a digitalizáció, valamint hogy ügyfeleinket átlagon felüli ügyfélélményben részesítsük. OPTI elnevezésű szimulátorunk segítségével igyekszünk ügyfeleinket professzionális módon támogatni energiahatékonysági és egyéb energetikai döntéseikben.
Korábban részletre vagy államilag támogatott hitellel is lehetett ilyen rendszereket vásárolni és telepíteni. Az MFB-finanszírozás jelenlegi hiányában mennyire éri meg hitelből fejleszteni ilyen rendszereket? Milyen szempontokat érdemes itt figyelembe venni?
Noha a háztartási méretű kiserőműrendszerek (vagy röviden: HMKE-rendszerek) kiépítésének finanszírozási lehetőségei között jelenleg már valóban nem szerepel a korábban nagy népszerűségnek örvendő MFB-konstrukció, egyértelműen tapasztalható mind a naperőműpiac szolgáltatóinak a részéről, mind pedig a jogalkotó részéről az a folyamatos törekvés, hogy megfelelő megoldással tudjanak szolgálni mindenki számára, aki saját napelemes rendszer beszerzése útján szeretne hozzájárulni egy környezettudatosabb és élhetőbb világ felépítéséhez.
A korábban bejelentett otthonfelújítási program 2021. februárjától otthonfelújítási hitellel egészült ki. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy a gyermeket nevelő és gyermeket váró családok 6 millió forintig 3%-os kamatozású hitelből finanszírozhatják napelemes beruházásukat, amelyből akár 3 millió forint lehet vissza nem térítendő támogatás. Ez a kamatláb a piacon is kedvezőnek minősül, a vissza nem térítendő támogatás pedig önmagában kedvező megtérülési időt biztosít.
Másrészt a piacon egyre népszerűbbek az egyes kereskedelmi bankok által biztosított olyan pénzügyi konstrukciók, amelyek célzottan különböző energiahatékonysági beruházásokra fordíthatók. Ezen konstrukciók lényege általában az, hogy a felhasználók a naperőmű-beruházásuk miatt lecsökkent (akár kinullázott!) villanyszámlájuk helyett a kölcsön vagy a hitel törlesztőrészletét fizetik a futamidő végéig a pénzintézet számára, ezt követően pedig már semmit. Természetesen a minél hosszabb futamidő a legnépszerűbb az ügyfeleknél, hiszen ekkor még az is megvalósulhat, hogy a törlesztőrészlet a korábbi villanyszámlánál is kisebb lesz.
Az MVM Csoport és az EIT InnoEnergy nemrég bejelentette, hogy együttműködik a napelemes rendszerek tervezésében, telepítésében. Pontosan miről szól ez az együttműködés? Milyen konkrét célokat tűztek ki?
Dervalics Ákos: Az EIT InnoEnergy befektetőként számos megújuló energiával, energiahatékonysággal energiatárolással, illetve mobilitással foglalkozó vállalkozásban érdekelt, és ennek körében teljes körű segítséget nyújt ezen vállalkozások számára európai piaci jelenlétük megerősítésében: az MVM Optimum Zrt. az egyik innovációnkat alkalmazza az értékesítési folyamataiban. Legfontosabb közös célunk a kontinens energiahordozó-függőségének és szén-dioxid-kibocsátásának csökkentése.

Természetesen dolgozunk további, többek között hazai innovációk piaci terjeszkedésének elősegítésén is: olyan befektetési és iparági környezetet teremtünk, mely valós lehetőséget ad a hazai vállalkozásoknak (különösen az energiatárolás, energiahatékonyság és hidrogénipar területén) bekapcsolódni a nemzetközi ipari értékláncokba és üzletet építeni.
A cikk megjelenését az InnoEnergy HUB Hungary támogatta.
Fotók: Szekeres Máté/Portfolio
Megtámadta Moszkvát az ukrán haderő - Tűz alá került az orosz főváros
Szivárognak a részletek.
Világháborús tervekről beszélt a NATO tábornoka – Ezt a Kreml sem hagyhatta szó nélkül
Reagált Putyin sajtótitkára.
Itt a bejelentés: Amerika mostantól nem szól bele más országok választásaiba
A nemzetek szuverenitására hivatkozva.
Ismét jön a tartós kánikula
Vasárnaptól csütörtök éjfélig a másodfokú hőségriasztást rendeltek el.
A magyar állam találkozása a közgazdaságtannal
A kormány több bevételszerző próbálkozása alatt is beleütközött a Laffer-görbébe. Ideje tehát megnézni, mit is tud ez az egyszerű, de annál fontosabb közgazdasági összefüggés, és... T
Ehető, újratölthető, komposztálható: fenntartható csomagolások az élelmiszeriparban
Ehető, újratölthető, komposztálható: fenntartható csomagolások az élelmiszeriparban Évente több százmillió tonna műanyagot állítunk elő, melynek jelentős
Régi berögződések - elengedjük őket?
Pár hete az egyik kommentben V nevű olvasóm felvetette, hogy mennyire fontos néha felülvizsgálni a spórolási szokásainkat is. Lehet, hogy valami, ami 10 éve még értelmes és hasznos dolog volt
A TB kiskönyv múltja, jelene és digitális jövője
A magyar társadalombiztosítási rendszer egyik ikonikus, papíralapú dokumentuma, a köznyelvben csak TB kiskönyvként ismert igazolvány hamarosan digitális formában él tovább. Bár sok munkáltat
Target Corporation - elemzés
2022-ben vettem belőle 165-ön, leginkább kereskedési céllal, de osztalékot is fizetett, ha nem is sokat. 2024-ben adtam el kis bukóban. Most megint a szemem elé került, a Top10-es listám hetedikj
G20-csoport: úton a szén-dioxid-mentes áramtermelés felé
Technológiai trendek, kihívások és szakpolitikai irányok az IEA 2025-ös jelentése alapján.
A szegényeket nem, de az adófizetőket az út szélén hagyják
Sokan találkozhattak már olyan, Amerikából származó videókkal, ahol kórházi betegek mutogatják a forintban akár több tíz millióra rúgó számlájukat. Erre a magyar "ingyenes" közegészs
Nulla kamat, nulla önerő - és mégis működhet?
A GINOP Plusz új forgóeszköz hitele lehet a 2025-ös év legpraktikusabb KKV finanszírozása.


Egyre többet tudunk az Otthon Start hitelről: kik lesznek az igazi nyertesek?
A Kormányinfón Gulyás Gergely igyekezett tisztázni a félreértéseket.
Drámai változások zajlanak Európában, ennek mindenki megissza a levét
Komoly döntések előtt állunk: 8,5 milliárd ember ellátása és a bolygó jövője a tét.
Tíz év alatt a magyar gazdagok végre felzárkóztak az EU-hoz
Hogyan oszlott el az elmúlt évek vagyongyarapodása a magyar háztartások között?
Kisokos a befektetés alapjairól, tippek, trükkök a tőzsdézéshez
Előadásunkat friss tőzsdézőknek ajánljuk, összeszedünk, minden fontos információt arról, hogy hogyan működik a tőzsde, mik a tőzsde alapjai, hogyan válaszd ki a számodra legjobb befektetési formát.
Hogyan vágj bele a tőzsdei befektetésbe?
Első lépések a tőzsdei befektetés terén. Mire kell figyelned? Melyek az első lépések? Mely tőzsdei termékeket célszerű mindenképpen ismerned?