Hullanak az ingyenmilliók a használt lakásokra: itt a teljes lista (korr.)
Frissítés! Felhívjuk olvasóink figyelmét, hogy számításaink során a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatalának (KEKKH) adatait használtuk, amiben eltérések lehetnek a KSH számítási módszereihez képest, ami magyarázhatja a kormány által közölt és az általunk számított települések közti mintegy 200 darabos különbséget. Az adatok éppen ezért csak tájékoztató jellegűek, a későbbiekben még változhat a támogatási körbe bekerülő települések száma.
Magyarország 3155 településéből a tavalyi évben 2874 település népessége nem érte el az 5000 főt, ezek közül azonban több mint 1000 olyan település volt, amelynek növekedett, vagy az országos átlagnál alacsonyabb mértékben csökkent a népessége, vagyis amelyre nem érvényes a bevezetésre kerülő 5 százalékos intézkedés. Számításaink szerint tehát összesen 1799 település marad, amelyre igénybe lehet venni az új, falusi csok-ot.A változás lényege: azokat a CSOK-összegeket (vissza nem térítendő támogatásokat), amelyeket eddig csak új lakásra lehetett igénybe venni, ezentúl az érintett kistelepüléseken használt lakás vásárlására, bővítésére és korszerűsítésére is fel lehet majd használni. 1 gyermek után változatlanul 600 ezer forint lesz a használt lakások CSOK-jának az összege, 2 gyermek után viszont 1,43 millióról 2,6 millióra, 3 gyermek után pedig 2,2 millióról 10 millióra növekszik. Akik legalább 4 gyermeket nevelnek, az eddigi 2,75 millió helyett szintén 10 millióra lesznek jogosultak az érintett kistelepüléseken.
Lakáspiaci hatások
Az 5000 főnél alacsonyabb népességű települések közül a budapesti agglomerációban, vagy a megyeszékhelyek közelében lévő községek demográfiai szempontból eddig is kedvező helyzetben voltak, ugyanis a városoknál alacsonyabb ingatlanárak miatt sokan döntöttek úgy, hogy ott vásárolják meg vagy építik fel otthonukat.
A többi megyében természetesen már bővül a támogatásra alkalmas települések köre, azonban ott is inkább azok a községek kerülnek be a támogatásra alkalmas települések közé, amelyek távolabb vannak a megyeszékhelyektől és közlekedési szempontból is kedvezőtlenebb helyzetben vannak.
Pest megye példái
Bár a budapesti agglomeráció nem feltétlenül csak Pest megyét jelenti, különösen Székesfehérvár irányába nyúlik túl a megyehatáron, az egyszerűség kedvéért egyelőre Pest megyére néztük meg, hogy a kritériumok alapján mely településeken lehet igénybe venni a támogatást.
A Ceglédtől és Szolnoktól is 15 km-re lévő Köröstetétlenen például ma semmiféle választási lehetőség nincs, mindössze egyetlen ház eladó. Ötmillió forintért juthatunk hozzá egy kétszobás, 81 négyzetméteres, közepes állapotú ingatlanhoz, ami egy 650 négyzetméteres telken áll. A jó vonatközlekedésű Szobon viszont nagyságrendekkel jobb a helyzet: elég sok ötszobás házat kínálnak, nem is horror áron, 14-20 millió forintért. Ezért a pénzért 120-150 négyzetméteres otthont kaphatunk, a telek sem kicsi, 1200 négyzetméteres. Öt észak-börzsönyi falu is rákerült a listára, de egyikben sincs 8-10-nél több eladó ház, igaz, egy háromgyerekes család itt vígan elélhet egy 70-90 négyzetméteres házban, és az árcédulán nem lesz több most, mint 6-8 millió forint.

Orbán Viktor: Magyarország soha nem fogja elhagyni az EU-t
A védőpajzsra viszont épp Brüsszel miatt van szükség.
Télből a nyárba: idén félmillió forinttól indulnak a legjobb ajánlatok
Érdemes óvatosnak lenni az olcsónak tűnő lehetőségekkel.
A fiskális alkoholizmus korában csak a jövőnkre nem jut már elég pénz
Lesújtó megállapításokat tettek a ZEW kutatói a költségvetési politikáról.
Vlagyimir Putyin és Benjamin Netanjahu Gázáról egyeztetett
Fogolycseréről és a gázai békefolyamatról is beszéltek.
Bejelentésre készül Orbán Viktor - Hétfőn sajtótájékoztatót tart
Sajtótájékoztatóra készül a kormány és az iparkamara.
Követett részvények - 2025. november
Havonta ránézek egyszer azokra a papírokra, amikből előbb vagy utóbb venni szeretnék. Általában a hetes chartokat nézem, 4-5 gyertya születik egy hónap alatt, ennyit már érdemes újra kiért
Sok hasznos tipp pénzügyi szakemberektől
Kun-Welsz Edit, a HOLD portfóliókezelője és Sándorfi Balázs, a Bankmonitor.hu alapítója volt a Friderikusz podcast vendége. A szakemberek most nem a közgazdaságtan mélyére ástak, hanem... The
A kamatos kamat végtelen ereje - könyvajánló
A kamatos kamat az Univerzum legnagyobb ereje - szól az Albert Einsteinnek tulajdonított és sokféle verzióban keringő mondás. Igazából nem tudjuk, ő mondta-e, de a... The post A kamatos kamat vé
Az általunk ismert állam gyökeresen át fog alakulni - Mi születik abból, hogy az elvásárok és bizalmatlanság egyszerre nőnek?
A 21. század új világrendjében az állam szerepe felértékelődik. Védőpajzs és problémamegoldó szerepet várunk tőle, habár sokszor az állami túlszabályozás köti gúzsba a fejlődést. Mi
Miért emelik a bankok a személyi hiteleknél a maximálisan igényelhető összeget?
Az UniCredit Bank is lépett, november 15-től ott is már 15 millió forint lesz a maximálisan igényelhető kölcsönösszeg az ingatlanfedezet nélküli személyi kölcsönnél. De miért tolják egyre
Igazságos zöldátmenet: India útja a nettó zéró kibocsátás felé
Zöldátállása során India összetett feladatokkal néz szembe: gyorsan fejlődő gazdasága energiaigényét össze kell hangolnia a kibocsátáscsökkentési céljaival, miközben az országra jellemz
Késve küldte be az áfabevallást? Most a NAV is kíváncsi, hogy miért?
A NAV november 13-ai közleménye szerint, november 14-én pénteken levelet küld azoknak az adózóknak, akik 2025-ben késve nyújtották be havi vagy negyedéves áfabevallásukat. A hatóság célja n
A napenergia következő szintje: termelés az űrben
A tengeri szélerőművek sikere után új horizont nyílhat a megújuló energiában: a kutatók szerint az űrből gyűjtött napenergia akár 80 százalékkal is csökkentheti Eur
Tőzsdei túlélőtúra: Hogyan kerüld el a leggyakoribb kezdő hibákat?
A tőzsdei vagyonépítés során kulcsfontosságú az alapos kutatás és a kockázatok megértése, valamint a hosszú távú célok kitűzése és kitartó befektetési stratégia követése.
Tőzsdei adrenalin vs. nyugodt hozam – te melyiket választod?
Tőzsdéznél, de nem tudod, merre indulj? Ismerd meg egy aktív trader és egy alapkezelő gondolkodását a Portfolio Investment Services online előadásán Vidovszky Áronnal!
Préda: Ami már nem játék
Az online játékiparban akkora pénz van, hogy az már a bűnözői csoportok figyelmét is felkeltette.
Csökkent a Telekom bevétele - Mit várhatunk a papírtól?
Jelentett a cég.
Temessük a magyar kukoricát? Már ott tartunk, hogy importra szorul az ország
Elgondolkodtak a gazdák.

