Kiderült az igazság: miért vándorolnak el a milliárdos beruházások Magyarországról és a világból

Az OECD friss felmérései szerint a rosszul működő kormányzati rendszerek, a túlszabályozás és az átláthatatlan engedélyezési eljárások ma már kézzelfoghatóan fékezik a gazdasági növekedést. A szervezet adatai azt mutatják, hogy a vállalkozások többsége nem látja előre, milyen engedélyekre van szüksége, és még kevésbé tudja, milyen határidőkkel és milyen döntési logika mentén számolhat — ez pedig elbizonytalanítja a befektetéseket, növeli a költségeket és egyre gyakrabban vezet ahhoz, hogy a beruházások más piacokra vándorolnak. A rossz szabályozói környezet így nemcsak adminisztratív problémát jelent, hanem valós termelékenységi és versenyképességi veszteséget okoz.

A jelenség nem korlátozódik egy-egy országra: az OECD szerint Európában, így Magyarországon is hasonló tünetek mutatkoznak, miközben globálisan is erősödik az a tendencia, hogy a bonyolult, töredezett vagy indokolatlanul kockázatkerülő engedélyezési rendszerek visszafogják az innovációt. A világ kormányai ezért ma már nem azt kérdezik, hogyan lehet még több szabályt alkotni, hanem azt, hogyan lehet a meglévőket átláthatóbbá, arányosabbá és hatékonyabbá tenni. A Simplification 4 Success konferencia egyik fő üzenete az volt:

a jó kormányzás és a jól működő engedélyezési rendszer nem a gazdasági növekedés ellenpontja, hanem annak előfeltétele.

A problémára reflektálva a héten bemutatta az OECD a szervezet új jelentését arról, hogyan lehet a kockázatkezelést és a gazdasági növekedést egyszerre szolgáló engedélyezési rendszereket kialakítani. Az e heti Simplification 4 Success konferenciáján egy panelbeszélgetés során magas rangú szabályozói vezetők és szakértők vitatták meg, hogy a gyakorlatban milyen akadályok és milyen reformok határozzák meg a licencek és engedélyek kiadásának működését. 

A beszélgetésen Anna Pietikäinen, az OECD szabályozáspolitikai vezetője részletesen ismertette a frissen publikált legjobb gyakorlatokat összesítő dokumentumát, amely hat kulcsfontosságú elvre épül. A panel további résztvevői – Anna Brakey, az ausztrál versenyhatóság biztosa, Francisco Saffie Gatica, Chile pénzügyminisztériumának szakmai koordinátora, valamint Graham Russell, a brit termékbiztonsági hivatal vezetője és az OECD szabályozásfelügyeleti bizottságának elnöke – saját országuk tapasztalatairól beszéltek.

A konferencia moderátora, Elsa Pilichowski (OECD) azzal indította a beszélgetést, hogy a világ vállalkozásainak mindössze egyharmada érti pontosan, milyen engedélyekre van szüksége, és még kevesebben tudják, hogyan lehet azokat megszerezni. Pilichowski szerint ez világosan jelzi, hogy az engedélyezés nem csupán adminisztrációs kérdés, hanem a gazdasági aktivitást közvetlenül érintő akadály:

a rosszul kialakított rendszerek felesleges terheket generálnak, elbizonytalanítják a befektetőket, és hátráltatják az innovációt.

Pietikäinen ezután részletekbe menően ismertette a hat elvet, amelyek szerinte iránytűként szolgálhatnak a kormányok számára. 

• Az L&P-rendszereket össze kell hangolni a szélesebb kormányzati szakpolitikai célokkal, hogy valódi közpolitikai eredményeket támogassanak, ne öncélúan működjenek.
• Az engedélyezési követelményeknek arányosnak kell lenniük a tevékenység valós kockázatával; csak akkor indokolt az előzetes engedély, ha a kár nem kezelhető utólag.
• A licenceknek és engedélyeknek szorosan kapcsolódniuk kell az ellenőrzési és végrehajtási rendszerekhez, mert a biztonság nem az engedély kiadásával kezdődik és nem is ér véget ott.
• A folyamatnak felhasználóközpontúnak kell lennie: világos információk, egyszerű lépések, digitális megoldások és egyablakos ügyintézés szükséges.
• Az engedélyezési eljárásoknak rugalmasnak és összehangoltnak kell lenniük a különböző hatóságok és kormányzati szintek között, minimalizálva az átfedéseket és a párhuzamosságokat.
• A rendszernek tisztességesnek és integritásalapúnak kell lennie: egyértelmű követelmények, előre kiszámítható döntési idők, átlátható indokolások és következetes eljárások erősítik a közbizalmat.

Pietikäinen ezután részletesen is bemutatta az egyes javaslatokat, majd arról beszélt, hogy a jelentés célja az, hogy a licencek és engedélyek valóban a kockázatok kezelését szolgálják, ne pedig öncélú gyakorlattá váljanak. 

Példákkal érzékeltette, miért kulcskérdés a helyesen működő engedélyezés. Egy új gyermekkórház építése esetén az engedélyek megléte a betegek biztonságát garantálja, míg egy nagy értékű, zöld hidrogénre épülő energiaipari beruházásnál a túlzott és elhúzódó engedélyezés a projekt teljes elvándorlásához vezethet. Bár ez utóbbi példa fiktív volt, Pietikäinen hangsúlyozta, hogy világszerte számos hasonló eset létezik, amelyek arról tanúskodnak, hogy a hibás engedélyezési rendszer valós beruházásokat és munkahelyeket veszélyeztet.

Ismertetése szerint az első elv azt rögzíti, hogy az L&P-rendszereknek szorosan kell kapcsolódniuk a kormányzati szakpolitikai célokhoz – legyen szó gyermekegészségügyről vagy a zöld átállást szolgáló beruházásokról. A második elv a kockázatokhoz igazított arányosságot írja elő: csak azoknál a tevékenységeknél indokolt az előzetes engedélyezés, ahol a potenciális kár nem kezelhető utólag. A kisebb kockázatú tevékenységek esetén a standardok vagy az információs kampányok is elegendők lehetnek. A vállalkozások visszajelzése azonban azt mutatja:

az OECD felmérése szerint az országok kétharmadában úgy vélik, hogy az engedélyek nincsenek arányos kockázati szinthez igazítva. Mindössze az országok 3 százaléka kapott pozitív értékelést ezen a téren.

A harmadik elv az ellenőrzési és végrehajtási rendszerekkel való integrációt hangsúlyozza, mert a szabályozásnak nem szabad megállnia a kiadott engedély pillanatában. A negyedik elv a felhasználóközpontú működést követeli meg: egyszerű eljárásokat, világos tájékoztatást és digitalizációt, amelyek gyorsabbá és átláthatóbbá teszik a folyamatokat. A felmérés szerint jelenleg a vizsgált országoknak csak 47 százalékában lehet teljes körűen digitálisan benyújtani engedélykérelmeket. 

Az ötödik elv a rugalmasságot és a hatóságok közötti koordinációt emeli ki; ezt a gyakorlatban mindössze az országok 13 százaléka valósítja meg. 

A hatodik elv a tisztességet és az integritást helyezi előtérbe, megjegyezve, hogy az országok kétharmadában a vállalkozások bizonytalanságot és késedelmet tapasztalnak, az esetek 57 százalékában pedig az engedélykérelmek elutasítása nincs indokolva.

Pietikäinen zárásként hangsúlyozta: az engedélyezés modernizálása nem csupán „bürokráciacsökkentés”, hanem a biztonság, az innováció és a gazdasági növekedés együttes feltétele. A jelentés célja, hogy erre gyakorlati útmutatást adjon.

A második felszólaló, Anna Brakey (Ausztrál Verseny- és Fogyasztóvédelmi Bizottság) arról beszélt, hogy Ausztráliában a termékbiztonságtól a telekommunikációig terjedő feladatkörök miatt nagyon különböző engedélyezési modellekkel találkoznak. Szerinte a legfontosabb gyakorlati tanulság az, hogy a szabályozóknak nem szabad elkerülniük a kockázatokkal való foglalkozást: a túlzott óvatosság ugyanis torzítja a szabályozást. Úgy fogalmazott:

a szabályozóknak meg kell határozniuk, milyen kockázati szinteket hajlandók elfogadni, mert ez az arányos szabályozás alapfeltétele.

Hozzátette: az adatgyűjtés és a vállalkozásokra háruló adminisztratív teher kettős természetű – a túlzott adatszolgáltatás akadály, de a jó minőségű adatok épp lehetővé teszik a szabályozás visszavonását vagy a terhek csökkentését.

Brakey kitért arra is, hogy a különböző hatósági szintek közötti együttműködés gyakran nehézkes. Egy országos hatáskörű szervezetnek össze kell hangolnia a munkáját az ágazati és területi szabályozókkal is, ami csak akkor működik jól, ha a párhuzamosságokat kezelni tudják. Ausztrália például a csalás elleni küzdelemben „nincs rossz ajtó” megközelítést alkalmaz: a hatóság akkor is segít, ha nem hozzá tartozik az adott ügy, és így irányítja tovább az ügyfeleket.

A kormányok is érzik, hogy nagy a baj

Francisco Saffie Gatica pénzügyminisztériumának szakmai koordinátora szerint az OECD által kiadott elvek Chilében közvetlen gyakorlati folyamatokhoz kapcsolódnak. A chilei parlament nemrég fogadott el egy átfogó, a széttöredezett engedélyezést egységesítő kerettörvényt. A törvény lehetővé teszi, hogy számos tevékenységnél az előzetes engedélyezést utólagos, kevésbé korlátozó ellenőrzések váltsák fel, például nyilatkozatok vagy bejelentések formájában.

A törvény háromévenként kötelező felülvizsgálatot is előír, amelynek során a hatóságoknak meg kell vizsgálniuk, mely engedélyek szüntethetők meg vagy válthatók ki egyszerűbb eljárásokkal.

Saffie szerint a cél az, hogy a szabályozók erősebben támaszkodjanak kockázatalapú szemléletre, és ezt nyilvános adatokkal és indokolással tegyék átláthatóvá, így erősítve a közbizalmat. Kiemelte:

nemcsak a vállalkozókat kell edukálni az új rendszer működéséről, hanem a bürokráciát is, amely sok esetben a korábbi, erősen előzetes engedélyezésre épülő kultúrához szokott hozzá.

A brit Graham Russell úgy fogalmazott, hogy az engedélyezés célját gyakran eltorzítja, ha bevételi forrásként tekintenek rá. Szerinte a jövő minden reformjának alapja annak tisztázása, hogy az engedélyezés nem lehet fiskális eszköz.

Három szakaszt különített el:

1. annak eldöntése, hogy szükség van-e egyáltalán engedélyre; annak meghatározása,
2. milyen típusú engedély illik az adott tevékenységhez;
3. és végül a kockázatok alapján történő célzott ellenőrzés.

Felhívta a figyelmet arra, hogy a legtöbb engedélyezés valójában visszafordítható, utólag is kezelhető kockázatokra épül, és ilyenkor az előzetes engedélyezés nem indokolt. A brit gyakorlatból példaként hozta fel azokat az ágazatokat, ahol a vállalkozások a beruházásaikkal és képzéseikkel csökkenthetik az engedélyezési terheiket – Russell szerint ez a rendszer éppen azt a viselkedésváltozást jutalmazza, amely a szabályozás valódi célja.

A jövő egyik legfontosabb lehetőségének azt nevezte, hogy a digitalizáció és az adatmegosztás révén a vállalkozásoknak ne kelljen többször ugyanazt az információt benyújtaniuk, a hatóságok pedig mesterséges intelligencia segítségével azonosíthassák a valós kockázatokat.

Címlapkép forrása: Shutterstock