Keresett kifejezés: arany árfolyam | Találatok száma: 7619 Új keresés

Ekkora banki veszteségnek nem szokás így örülni

Kitörő örömmel fogadta a piac kedden az UniCredit által közzétett új ötéves stratégiai tervet annak ellenére, hogy ezzel egyidejűleg gigantikusnak nevezhető, 15 milliárd eurós negyedéves veszteségről is beszámolt az olasz bankcsoport. Úgy tűnik, a bank ambiciózus terveit elsőre hitelesnek látja a piac.

Öt év, amit senki sem élvezett igazán

2008 vége, 2009 eleje a tőzsdei befektetők rémálmát hozta, a tőzsdék zuhantak, akik nem tudtak időben fedezékbe vonulni, azok nagy veszteségeket szenvedtek el. 2009 márciusában azonban a mai napig tartó tőzsdei rali indult, ami sok befektetőnek megint csak fájdalmas volt, hiszen sokan kimaradtak a részvénypiacok szárnyalásából, a befektetők nagy része egyszerűen nem akarta elhinni, hogy nem jön újabb korrekció, nem folytatódik a zuhanás. Az alábbiakban összefoglaltuk, milyen tényezők állnak a rali mögött, és mi szól az emelkedés mellett és mi szól ellene.

Több mint egy éves csúcson az aranypiaci optimizmus

Az orosz-ukrán konfliktus miatt a héten újabb lokális csúcsra emelkedett az arany árfolyama. Az amerikai Határidős Árutőzsde Felügyelet (CFTC) adatai szerint az árfolyam növekedésével párhuzamosan a nettó vételi pozíciók száma több mint egy éves csúcsra emelkedett.

Megtorpanhat az aranyrali, ideje kiszállni

A részvénypiacok emelkedése töretlen, a dollár viszont látványosan gyengül a főbb devizákkal szemben. Utóbbinak hamarosan vége lehet, akárcsak az arany ralijának. Ma az arany mellett a dollár index grafikonját vizsgáltuk meg részletesen.

Nem késő Henkelt venni

Az orosz-ukrán feszültség enyhülését követően éles fordulatot vettek a tőzsdék, így a támaszokról forduló papírok között keresgéltünk beszállási pontokat. Ma az Erste és a Henkel grafikonját vizsgáltuk meg részletesen.

Visszanyerni az egyensúlyt: Hol tartunk most?

Az elmúlt évek egyik legfontosabb sikere, hogy Magyarország külső egyensúlyi mutatói a válság óta eltelt években jelentősen javultak, ami a folyó fizetési mérleg masszív többletében és a külső adósságráták jelentős csökkenésében is tükröződött. A bruttó, rövid lejáratú külső adósság mintegy 30 százalékkal mérséklődött a 2011 és 2013 közötti időszakban, tehát e mutató alapján is számottevően csökkent az ország sérülékenysége. Előrejelzéseink alapján a folyó fizetési mérleg többletéből eredően a következő években is a külföldi hitelek visszafizetése várható, ami a külső adósság további csökkenését vetíti előre és vélhetően magával hozza a rövid külső adósság további mérséklődését is.

Menekülnek a befektetők - Mennyire féljünk Ukrajna miatt?

A hétvégén az orosz parlament engedélyezte katonai erő alkalmazását Ukrajna területén, erre válaszként riadókészültségbe helyezték az ukrán haderőt. A helyzet egyre durvább, sokan attól tartanak, újabb hidegháborús időszak köszönthet be a keleti szomszédunknál kialakult krízishelyzet miatt. Ma reggel a befektetők azonnal reagáltak, esnek a tőzsdék, gyengülnek a feltörekvő országok devizái, a befektetők igyekeznek fedezékbe vonulni. Az alábbiakban összefoglaltuk Ukrajna gazdasági és energetikai szerepét, és a fontosabb piaci hatásokat.

3800-nál lassíthatnak az OTP eladói

A hetet az OTP és a határidős DAX index mellett a német kötvényindex a Bund grafikonjának elemzésével kezdjük.

Ahol egy nap alatt megfordul egy OTP-nyi vagyon

Az elmúlt hetekben piaci kommentárokban arról lehetett többek között olvasni, hogy az amerikai részvénypiacoknak jót tett a volatilitás idei évben tapasztalt növekedése, ez ugyanis kedvező hatással volt a forgalomra a tőzsdéken. Érdekességképpen megvizsgáltuk, hogy jelenleg melyek a legnagyobb forgalmú részvények a tengerentúlon, és összevetettük az adatokat a legforgalmasabb hazai papírok statisztikáival. A különbségeket jól érzékelteti, hogy az S&P 500 index 10 legnagyobb forgalmú komponensénél több is van, melynek napi forgalma magasabb, mint az OTP teljes piaci kapitalizációja. Ezek között van nem meglepő módon az Apple is.

Csak az autósok fele örülhet

Érdemi elmozdulást nem láthattunk a héten az olaj piacán így a finomított termékárak is vegyesen mozogtak, legfeljebb a forint erősödése szolgálhat némi vigasszal. A benzin ára várhatóan nem változik (esetleg 2-3 forinttal drágul), a dízel esetén is legfeljebb 2-3 forintos árcsökkenés képzelhető el meglepetést azonban az árak szinten tartása sem okozna.

Újabb óriási botrány a küszöbön - Már az arany árfolyamát is manipulálják?

Az utóbbi időben számos pénzintézetre többmilliárd eurónyi bírságot szabtak ki kamatmanipuláció miatt. Úgy látszik azonban, hogy nemcsak a bankközi kamatokat befolyásolták a pénzintézetek, hanem az arany árfolyamának londoni délutáni fixingje során is összejátszottak. Egy londoni professzor és a Moody's egyik vezető beosztású alkalmazottja szerint a bankok már egy évtizede manipulálhatják a sárga nemesfém árfolyamát - írja a Bloomberg.

Túlfeszítette a húrt az arany

Továbbra is bizonytalanul mozognak a történelmi csúcs közelében az amerikai indexek, így mind a vételi mind az eladói oldalon találni jó beszállókat. Ma a Blackberry és a Bank of America mellett az arany grafikonját vizsgáltuk meg részletesen.

Drágul az olaj a friss adatra

Az elemzői várakozásokkal szemben 0,1 millió hordóval nőtt az Egyesült Államok nyersolajtartalék állománya, benzinből 2,6 millió hordóval, fűtőolajból 0,4 millió hordóval többet tartalékolnak az EIA legfrissebb, a múlt hetet lezáró adatai szerint. A WTI árfolyama emelkedéssel reagált az adatra.

Aranyláz - Videó technikai elemzés

Már az év első hónapjaiba jelentős mozgások jellemezték az arany piacát, amelyek mostanra izgalmas kereskedési lehetőségben csúcsosodhatnak ki. Hol lehetnek a beszállási pontok? Vétel vagy eladás? Az alábbi rövid videóban mindkét kérdésre választ kap.

Rózsás jövő vár az aranyra

Nem lehet panasz az arany idei teljesítményére, a sárga nemesfém árfolyama több hónapos csúcsa közelében tartózkodik. Az előző héten az arany kilátásaival kapcsolatos optimizmus tovább fokozódott az amerikai Határidős Árutőzsde Felügyelet (CFTC) adatai szerint. A sárga nemesfém lendülete a CNBC heti felmérése szerint a héten is folytatódhat.

A hét eleji emelést megint megússzák az autósok

Bár a hét egészét tekintve emelkedtek a finomított termékárak, a forint ereje és a hétközi emelés miatt várhatóan tovább már nem emeli a hazai üzemanyagok árt a MOL.

Égeti magát Ukrajnában Magyarország legnagyobb hitelezője (3.)

A kijevi összecsapások súlyosbodása és az ukrán állampapírok mélyrepülése láttán ismét előtérbe került az egyik legnagyobb feltörekvő piaci alapkezelő, a Franklin Templeton stratégájának kockázatossága. Az alapkezelő az ukrán dollárkötvények harmadát birtokolja, így jelentős veszteségeknek van kitéve. A Templeton Magyarországon is meghatározó szereppel bír, de nem ez az egyetlen csatorna, amelyen keresztül megfertőződhet a magyar gazdaság.

Megbillent az olaj a tartalékadatra

Az elemzői várakozásokkal szemben 0,9 millió hordóval nőtt az Egyesült Államok nyersolajtartalék állománya, benzinből 0,3 millió hordóval többet, fűtőolajból 0,4 millió hordóval kevesebbet tartalékolnak az EIA legfrissebb, a múlt hetet lezáró adatai szerint.

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Pápaválasztás 2025: Elhangzott a habemus papam, az új pápa: XIV. Leó, Robert Francis Prevost bíboros
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.