Keresett kifejezés: euro jel | Találatok száma: 32351 Új keresés

2001. december 20. 13:44 | Portfolio

2003-ra visszatért a magyar elemzők optimizmusa is

A Reuters idei utolsó felmérésének tanúsága szerint a magyar gazdaságban az idei és 2002-re várt lassulás után 2003-ban visszatér az öt százalékhoz közeli növekedési ráta közelébe. Az elemzők most először adtak előrejelzéseket 2003-ra. Eszerint az ország 4.6%-os éves gazdasági növekedési rátával és 4.3 %-os inflációval lép az Európai Unió küszöbére. Az idei évre vonatkozó előrejelzéseket összevetve az egy évvel ezelőtti várakozásokkal jól látszik, hogy a gazdaság a reményeknél sokkal lassabban nőtt, az infláció csökkenése azonban megfelel a vártnak, míg a folyó fizetési mérleg hiánya jóval alacsonyabb a remélt szintnél.

2001. december 19. 08:40 | Portfolio

Jelentősen csökkentette növekedési prognózisait az IMF

A gazdasági növekedés a korábban vártnál jóval lassabb lehet a következő évben, mint arra az IMF még októberi prognózisa idején számított. A nemzetközi szervezet szakértői által készített World Economic Outlook című kiadványban decemberben már több mint 1%ponttal alacsonyabb növekedésre számítanak, mint októberben. A világgazdaság GDP-je így az idén, illetve jövőre is mindössze 2.4%-kal bővülhet, mely a 90-es évek eleje óta mért legalacsonyabb érték lehet.

2001. december 17. 12:25 | Portfolio

Továbbra sem szeretik a háztartások a részvénybefektetést

Jóval átlag feletti mértékben emelkedtek a háztartások megtakarításai novemberben. A legkedveltebb megtakarítási formák továbbra is a hitelintézetekhez kapcsolódtak, ezen túl tovább folytatódott a készpénzfelhalmozás. A tranzakciókat tekintve a háztarások továbbra sem kedvelték a közvetlen kötvény- és részvénytartást. A tartozások tovább emelkedtek, az ingatlanhitelek bővülése negyedik hónapja haladja meg a fogyasztási célú hitelek növekedését.

2001. december 14. 12:54 | Portfolio

Mérsékelt esés Európában

Visszafogott pesszimizmus jellemzi az európai befektetőket a mai napon, az irányadó börzék indexei mindössze 0.2-0.6%;os gyengülést mutatnak a nep első felénél, ami nem is olyan megrázó azok után, hogy Amerikában a Nasdaq tegnap elég nagyot pottyant, igaz a veszteségek egy részét már az előző napon elszenvedték a kontinens indexei.

2001. december 14. 12:19 | Portfolio

Ecostat: 3.7%-ra lassulhat a növekedés jövőre

Lassuló növekedésre, az infláció további csökkenésére számít az Ecostat 2002-ben a magyar gazdaságban. Az intézet kutatói szerint a világgazdasági recesszió elmélyülésének mértéke továbbra sem kiszámítható. A hazai gazdaság lassuló növekedése mellett az egyensúlyi pozíciók kismértékű romlása következhet be jövőre. A vállalati felmérések azt mutatják, hogy a kis- és középvállalkozások a kilátásokat a nagyvállalatoknál pozitívabban ítélik meg.

2001. december 13. 11:31 | Portfolio

Rába: mennyit ér a DC projekt?

November folyamán tájékoztatta a Rába a befektetőket, hogy közös vállalatot alapít a DaimlerChryslerrel katonai járművek összeszerelésére. Számszerűen meglehetősen kevés információ áll rendelkezésre, mindazonáltal kísérletet tettünk arra, hogy meghatározzuk a projekt értékét a Rába számára.
Feltételezve, hogy teljesül az éves szinten 2,000 darabos összeszerelés, melyhez megítélésünk szerint 3-4 tender elnyerése szükséges, úgy az alább ismertetett kritériumok mellett az összeszerelés, a közös vállalatból a Rábára eső és a Futómű Kft-ben keletkező addicionális szabad cash flow jelenértéke 39.1 m EUR. Mindez azt jelenti, hogy a jelenleg még számtalan bizonytalansági tényezővel rendelkező projekt 40%-kal növeli a Rába tőkepiaci értékét. Kevésbé optimista szcenáriók 8-17 m EUR közötti értéket eredményeznek.

2001. december 13. 08:31 | Portfolio

Lassabb növekedést és inflációt prognosztizálhat az ECB

A mai napon kerül nyilvánosságra az ECB legfrissebb becslése a 2002-re várható inflációs ráta és növekedés tekintetében. Az euró zóna monetáris politikáját irányító szervezet várhatóan jelentősen csökkenti mindkét mutatóra a korábban adott becslését. A becsült növekedési ráta a korábbi érték felére - 1%-ra -, az inflációs ráta pedig 2% alá kerülhet. A Bank évente kétszer ad ki hivatalos prognózist.

2001. december 12. 09:05 | Portfolio

Erősödött az euró, gyengült a jen

Az elmúlt napokban jelentősen gyengült a jen árfolyama a kedvezőtlen gazdasági adatok hatására. A mai Tankan jelentés tovább gyengítette a távol-keleti devizát, így az árfolyam a dollárral szemben továbbra is a 8 hónapos mélypont körül alakul (125.9). Az euró a FED kamatcsökkentés után szinte folyamatosan erősödött a dollárral szemben, a reggeli órákban kis korrekció következett be az árfolyamban (89.55).

2001. december 10. 16:19 | Portfolio

50 bp-os MNB kamatcsökkentés (2.)

A várakozásoknak megfelelően kamatcsökkentésre került sor a Monetáris Tanács mai ülésén. Az állampapírpiacon a döntés előtt is jelentős érdeklődés mutatkozott a rövid lejáratú papírok iránt. A döntéssel a 2 hetes betéti konstrukció kamata 9.75%-ra mérséklődött.

2001. december 10. 12:00 | Portfolio

16%-kal nőttek az idegenforgalmi bevételek

Mintegy 16%-kal voltak magasabbak az idegenforgalmi bevételek idén októberben a tavalyi év azonos időszakánál. A bevételek növekedése a külföldi látogatók számának 6.3%-os csökkenése mellett következett be. A külföldre látogató magyarok száma 8.6%-kal volt magasabb, mint tavaly októberben.

2001. december 06. 10:04 | Portfolio

Enyhe élénkülés a külkereskedelemben

Az előző hónapokhoz képest jelentősen nőtt a külkereskedelmi mérleg hiánya (, ennek ellenére így is jóval elmaradt a tavaly októberitől. A deficit dollárban 306 m volt, euróban számítva megközelítette a 340 m eurót. Az export és az import növekedési dinamikája az előző hónaphoz képest kedvezőbben alakult. Ha a változásokat euróban tekintjük, akkor az import az előző év azonos időszakához képest kismértékben, 2%-kal visszaesett a szeptemberi 5%-os csökkenés után, míg az exportnál 5% körüli volt a növekedés a szeptemberi 1% után. A dollárértékek valamivel magasabb dinamikát mutatnak.

Holdblog

Az egykulcsos szja kelet-európai szokás

A legtöbb európai ország progresszív adórendszert üzemeltet: a fizetendő személyi jövedelemadó arányos a keresettel. A grafikonon a legmagasabb személyi jövedelemadó-kulcsok és a kiegészít

RSM Blog

Két éves a bejelentővédelmi törvény

2023 nyarán lépett hatályba a 2023. évi XXV. törvény, - a panasztörvény - amely a panaszokról, a közérdekű bejelentésekről, valamint a visszaélések bejelentéséről szól. A bejelentővéd

Grandio Blog

A kötvénypiac csendes forradalma

Sokan temették már a kötvénypiacot az utóbbi évek során, azonban a jelenlegi hozamszintek mellett épp most kínálkozhat kivételes lehetőség a hosszú távban gondolkodó befektetőknek. A mosta