Keresett kifejezés: 65 | Találatok száma: 55246 Új keresés

2002. augusztus 07. 12:16 | Portfolio

Derűre ború - általános pesszimizmus a BÉT-en

A tegnapi délelőtt fordítottja zajlik éppen a magyar piacon, a BUX index ugyanis a tegnapi rally után a nemzetközi hangulattal egyezően felfelé indult a nap elején, az optimizmus azonban hamar alábbhagyott, és az indikátor már 1.9%-os mínuszban áll, ami 6,992 pontot jelent. A zuhanásban az összes blue-chip részt vesz, és mindössze 3 papír tudott növekedést produkálni a eddig. A forgalom átlagos, mintegy 1.8 mrd Ft értékben adtak-vettek a befektetők részvényeket a börzén keresztül.

2002. augusztus 07. 07:16 | Portfolio

Mi várható a MOL gyorsjelentésben?

Számos olajmulti publikálta már a második negyedéves teljesítményét, melyből már pontosan kirajzolódnak az általános iparági tendenciák, így a MOL eredményére ható tényezők jelentős része is.
A nemzetközi tapasztalatok alapján az első negyedévi mélypontot követően mind a kutatás-termelés, mind a finomítás-kereskedelem, mind a vegyipari tevékenységeket illetően javultak az eredmények. A gázkitermelés és kereskedelem terén a profitok gyengültek, ezen a ponton azonban a már korábban megszokott gyakorlatnak megfelelően a magyar sajátosságokból kell kiindulni. A dollár 10%-os gyengülése jelentősen lendíthet a pénzügyi egyenlegen. Összességében az első negyedévnél magasabb profit valószínűsíthető.

2002. augusztus 06. 16:41 | Portfolio

Kitört az optimizmus!

Bár a negatív tartományban kezdte a mai napot a BUX, az index mégis 3.9%-ot tudott erősödni a kereskedés végére a nap végi rallynak köszönhetően, ami 7,124 pontos záró értéket jelent. Ez azonban semmi ahhoz képest ami az európai piacokon zajlik, hiszen a DAX például 7.3%-os pluszban áll, és az amerikai indexek is 4%-os növekedéssel indultak. A BÉT-en a fogalom is megélénkült kissé, az üzletkötések össz értéke ugyanis csaknem elérte az 5.5 mrd Ft-ot, mely megközelíti még az éves átlagos forgalmat is.

2002. augusztus 06. 12:20 | Portfolio

Hirtelen fordulat a piacon

Az európai indexekhez hasonlóan a negatív tartományban kezdte a kereskedést a BUX a tegnapi újabb jelentős amerikai zuhanás után. A nyitás után nem sokkal azonban hirtelen fordulat következett be, és elszállt az index, mely jelenleg 1%-os pluszban áll, értéke 6,927 pont. A növekedésben a legnagyobb szerepe a MOL-nak és a Matávnak van, míg az OTP továbbra is csökkenést mutat. További pozitívum, hogy a növekedés az elmúlt időszakban megszokottnál nagyobb forgalom mellett jött létre, az üzletkötések össz értéke meghaladta a 2.1 mrd dollárt.

2002. augusztus 05. 11:01 | Portfolio

Tech túlsúly a külföldi részvények piacán

Átlagos forgalmi volumen és a technológiai papírok túlsúlya jellemezte a külföldi részvények idei 30. heti kereskedését. A május-júniusi mélypont után úgy tűnik, állandósul a némileg egészségesebb, 2 mrd-hoz közelítő átlagos heti forgalom.

2002. augusztus 05. 08:40 | Portfolio

403 m eurós deficit a folyó mérlegben (2.)

Az MNB elõzetes számításai szerint 2002. júniusban 403 millió euró hiánnyal zárt a folyó fizetési mérleg. Az elõzõ évi júniusi egyenleg 436 millió euró hiányt mutatott. A piaci várakozás 370-380 m euró körül szóródtak.

2002. augusztus 02. 09:05 | Portfolio

Újabb fordulat a mobilpiacon

Ismét fordulni látszik a kocka a nyugat-európai mobilpiacon, a vezető szolgáltatók visszanyúlnak egy korábbi eszközhöz, a készüléktámogatásokhoz. A folyamat mögött több van, mint ami a felszínen látszik, mivel a szolgáltatók reménye szerint, ez az új bevételi források szerepének erősödéséhez vezethet. A visszahozott készüléktámogatások a Nokiának kedvezhetnek.

2002. augusztus 02. 07:25 | Portfolio

Prémium hozam 4.68%

A Prémium Befektetési Alap 2002. május 2-től 2002. augusztus 1-jéig terjedő időszakra eső hozama 2002. augusztus 1-jétől kerül kifizetésre. A hozam mértéke 1 db 1 Ft névértékű befektetési jegyre 0.011656 Ft, ami évi 4.68%-os hozamnak felel meg.

2002. július 31. 08:40 | Portfolio

Növeljük a részvényarányt - stratégák és modellportfóliók

Két élvonalbeli befektetési bank stratégái is a részvényarány növelését javasolják a befektetők számára. Az indoklás szerint a piac túljutott a mélyponton. Mind az A.G. Edwards, mind a Morgan Stanley 70%-os részvényarányt javasol saját modellportfóliójában.

2002. július 30. 16:46 | Portfolio

Esik a dollár árfolyama

Az elmúlt 3 napi erősödés után ismét gyengül a dollár az euróval szemben. A gyengülés mögött két tényező említhető: a fogyasztói bizalmi index jelentősen romlott júliusban, a befektetők szkeptikusak, hogy a részvénypiaci rally folytatódhat-e az USA-ban.

2002. július 30. 08:57 | Portfolio

Újabb Callum ajánlat a Skála részvényekre

A Callum Vagyonkezelő Rt., a Skála-Coop Rt. főtulajdonosa a mai napon újabb nyilvános vételi ajánlatot tett a még közkézen lévő Skála részvényekre.

Az ajánlati ár 1,601 Ft

2002. július 29. 16:25 | Portfolio

Hozamcsökkenés kis forinterősödéssel

Közepes forgalmú kereskedési nappal nyitotta a hetet az állampapírok másodlagos piaca, a referenciahozamok szinte minden futamidőben tovább csökkentek. A forint enyhe erősödést mutatott.

2002. július 29. 15:16 | Portfolio

Richter: tartásról vételre (Cashline)

Miró József, a Cashline elemzője a közeljövőben megjelenő Richter gyorsjelentést megelőzően tartásról vételre minősítette fel a részvényt. A felminősítés elsődleges indoka az elmúlt időszak drasztikus áresése, melynek következtében a szakértő 25%-os rövid távú árfolyam emelkedési potenciált állapított meg rövidtávon.

2002. július 25. 13:06 | Portfolio

Raiffeisen Bank: Dinamikusan növekvő eredmény, megaveszteség a brókercégnél

Félezer milliárd Ft feletti mérlegfőösszeg, dinamikusan bővülő ügyfélszám és bevételek, infláció feletti adózás előtti eredmény növekedés. A Raiffeisen Bank tervek feletti első féléves eredményeiről számolt be Horváth Krisztina, a bank vezérigazgató-helyettese mai sajtótájékoztatóján.
Ugyanezen pozitívumok nem mondhatóak el azonban az RSI-ről, mivel a brókercég bennragadt állampapír állományán elszenvedett vesztesége következtében a tavalyi év egyik legeredményesebb befektetési szolgáltatója az idei első félévet 325 millió Ft veszteséggel zárta.

2002. július 24. 16:54 | Portfolio

9,650 pontos év végi Dow, venni kell a bankpapírokat (SSB) (2)

Belátván, hogy a csupán hat hete kiadott előrejelzése túl optimista volt, a Salomon Smith Barney vezető amerikai piaci részvény stratégája, Tobias Levkovich jelentősen, messze 10% feletti mértékben csökkentette a vezető amerikai részvényindexekre vonatkozó év végi célértékét.

2002. július 23. 16:52 | Portfolio

Mobilpiac: semmi meglepetés

Továbbra is dinamikusan bővül a magyar mobilpiac, a HIF ma publikált június végi mobilstatisztikái szerint, a magyar mobil távközlési cégek csaknem 5.9 millió ügyfelet tartanak nyilván, az aktuális tendenciák alapján július végén ünnepelhetjük a 6 milliomodik előfizetőt. A június nem hozott nagy meglepetéseket a piacon, mind az értékesítések nagyságában, mind a piaci részesedések tekintetében a májusi folyamatok ismétlődtek.

2002. július 23. 09:00 | Portfolio

Ismét paritás alatt az euró

Jelentõsen erõsödött a dollár az éjszakai órákban az euróval és a jennel szemben. A zöldhasú erõsödése mögött feltehetõen a nagy amerikai részvényalapok pénzhazahozatala áll, ugyanis az amerikai befektetõk jegyvisszaváltásai a likviditás növelésére kényszerítik az alapokat. Egy euró 99.86 centet ér, egy dollárért 117.1 jent kell adni.

2002. július 22. 16:35 | Portfolio

Csökkentett prognózis

Csökkentette prognózisát az S&P 500 vonatkozásában Thomas McManus, a Banc of America stratégája. A szakember szerint év végén 1,000 pont lehet az S&P 500 index értéke, amely még mindig jelentős emelkedést jelentene az aktuális nyomott szinthez képest. A stratéga korábban 1,150 pontot várt az indextől, amelynek tartása a jelenlegi folyamatok tükrében úgy látszik már lehetetlen volt.

RSM Blog

Rejtett transzferár kockázatok

A magyar transzferár szabályozás keretében végzett NAV ellenőrzések során leggyakrabban az árképzés és az alkalmazott módszertan kerül előtérbe. Ugyanakkor egyre nagyobb figyelmet kap az is