Keresett kifejezés: okai | Találatok száma: 11128 Új keresés

Vigyázó szemetek Kínára vessétek!

A héten általunk követett monetáris politikai döntés nem lesz, viszont szerdán a Fed Bézs könyve olyan információkkal szolgál majd a gazdaságról, amit az amerikai jegybank is erősen figyelembe vesz döntéseinél. Ezen kívül érdemes lesz nagyon szorosan követnünk a kínai makroadatokat, amik idén sorra csalódást keltettek a piacokon.

Az amerikai autógyártó nagy árat fizethet a titkolózásért

A General Motors sorozatos hibáiért nagy árat fizethet, a cég tegnap bejelentette: a korábban jelzett 750 millió dollár helyet közel 1,3 milliárd dolláros költséget jelent majd számára annak a több mint 6 millió gépjárműnek a visszahívása, melyeknél a szervókormány vagy a gyújtáskapcsoló meghibásodását tapasztalták - írja a Reuters.

A német nagyágyúk eszement tétekben fogadnak az új trendekre

Tavaly tovább bővült a globális autópiac, ráadásul a trendszerű erősödés kitarthat az előttünk álló években is a Nomura szakemberei szerint. Alábbi cikkünkben abból a szempontból vizsgáltuk a nemzetközi folyamatokat, hogy a német autógyártók hogyan reagálnak az egyes régiókban tapasztalható változásokra és mennyi pénzt hajlandóak áldozni távlati céljaikért.

Készül az évtized magyar banküzlete - Mi áll a háttérben?

Az OTP veszi meg az MKB-t - járta be az értesülés a sajtót a múlt héten. Mint hírlik, az adásvételhez már "csak" az árról kell egyezségre jutnia a legnagyobb magyar banknak a tulajdonos BayernLB-vel. Az alábbiakban ezért nemcsak azt próbáljuk megválaszolni, miért venné meg az OTP a súlyos veszteséggel működő bankot, hanem azt is, mennyit érdemes fizetnie érte. Arra jutottunk, hogy az MKB csak az értékes ügyfélállomány és a szinergialehetőségek miatt lehet vonzó az OTP-nek, különösen akkor, ha sikerül elkerülni az adásvétel után a bankadót.

Felpezsdült az élet az irodapiacon

Kettészakadó irodapiac, bérleti díjak túl a mélyponton. A kevés aktív irodaház-fejlesztő egyikének vezetőjével beszélgettünk bérlői mozgolódásról, hiányzó befektetőkról, nyitott bankárokról. Interjú Radnóty Zoltánnal, a szlovák hátterű HB Reavis magyarországi vezetőjével.

Előretört a Jobbik! - Mennyire aggódjunk emiatt?

A vasárnapi választásokon jelentősen növelte szavazói bázisát a Jobbik, amivel az Európai Unióban már az egyik legerősebb szélsőjobboldali párttá vált. A Fidesz saját magára szabott választási rendszere viszont azt eredményezte, hogy a radikális párt politikusai arányában mégis kevesebb mandátumhoz jutnak, mint 2010-ben. A Fidesz erős pozíciója így azt eredményezi, hogy a szélsőséges eszméknek továbbra sincs valós befolyása a magyar politikára. Egyes politológusok véleménye szerint Európában valójában nem is általános a radikális pártok térnyerése, a magyar Jobbik pedig éppen csak a kivétel. A párt kommunikációja visszafogottabb lett és ezért az sem biztos, hogy a választópolgárok még inkább szélsőségessé válása produkálta a Jobbik vártnál jobb eredményét.

Első reakciók: így írnak külföldön Orbán győzelméről

Az eddigi, befektetői szempontból kiszámíthatatlan és gyakran ellenséges gazdaságpolitika várható folytatásáról írnak külföldi cikkek a Fidesz erőteljes választási szereplése láttán. A Financial Times "nacionalista" gazdaságpolitikáról, a Reuters a saját útját járó miniszterelnök várható kétharmadáról, a Wirstschaftswoche a harcias Orbán Magyarországának alacsony tőkevonzó képességéről ír.

Nem sokat pihenhetünk a választások után

A kimerítő magyar választásokat követően csak rövid időre hagy nyugtot a piac. Kedden már a japán jegybank kamatdöntésével kell szembesülnünk, míg csütörtökön a brit jegybankéval. Szerdán reggel a magyar, este pedig az amerikai jegybank teszi közzé korábbi kamatmeghatározó ülésének jegyzőkönyvét, ami akár érdekességekkel is szolgálhat számunkra.

Egyet előre, kettőt hátra, avagy ilyen a korrupció Magyarországon

A közbeszerzési korrupció elmúlt néhány évét ellentétes folyamatok jellemezték: összességében csökkent az átláthatóság, néhány piacon nőttek, másokon csökkentek a korrupciós kockázatok, és egyre centralizáltabbá váltak a korrupciós hálózatok. Nem beszélhetünk tehát második rendszerváltásról a közbeszerzések, a közbeszerzési korrupció esetében. Ami egyre inkább biztos azonban, hogy a politikai oldaltól függetlenül magasak a korrupciós kockázatok a magyar közbeszerzésekben, ami nem fog változni, amíg a magyar állampolgárok nem lépnek fel keményebben a pénzköltés tisztasága mellett.

Leáldozott a betéteknek, jönnek a trónkövetelők

Az európai részvénypiac az amerikaihoz hasonlóan nagy menetelést tudhat maga mögött, az Allianz vagyonkezelője szerint a szélesebb piacot illetően érdemes óvatosnak lenni, de az egyedi részvények esetében még bőven vannak lehetőségek. Az intézménynél bíznak a kilábalásban, ezért alapvetően ciklikus részvényeket vásárolnak, főleg a nagyobb gazdaságokban, de megfelelő szelekció mellett már a periféria országok papírjai is bekerülhetnek a portfólióba. A relatíve kedvező árazás is a kontinens mellett szól, ráadásul nagyobb zavarokat várhatóan az ukrán-orosz konfliktus sem okozhat. Mindez azért is fontos, mert a lakosságnak - még Magyarországon is - be kell látnia, hogy kockázatvállalás nélkül nem lehet a megtakarítások reálértékét megőrizni - mondta el Ocsenás Zoltán, az Allianz Global Investors regionális üzletfejlesztési igazgatója.

Budapesten nagyon jó élni - Újabb világlistán szerepel szeretett fővárosunk

Újabb ranglistán szerepelt előkelő helyen Budapest. A The Telegraph - elég sajátos módon - összegyűjtötte azt a 20 helyet, ahol szerintük a világon a legjobb élni és ahol most érdemes ingatlant vásárolni. A listában nagy szerep jutott a boroknak és meglehetősen lazán vették a hely fogalmát, így történhetett, hogy fővárosunkban az élet annyira jó, hogy egész országokkal és régiókkal vetekszik, sőt, többet maga mögé is utasított. Olvass tovább, és tudd meg, hol olyan jó élni, mint Budapesten!

Tovább dagad a GM-botrány

A General Motors újabb 1,3 millió darab járművet kénytelen visszahívni, ezúttal nem a gyújtáskapcsoló, hanem a szervókormány meghibásodása miatt. Az amerikai autógyártó idén már több mint 6 millió gépjárművet volt kénytelen visszahívni - írja a CNNMoney.com.

Növekedett-e a tőkeellátottság?

Általános az egyetértés abban, hogy a magyar vállalkozások legnagyobb problémája a tőkehiány, a tőkeszegénység. Vajon az elmúlt 4 évben gyarapodott vagy fogyott a tőke Magyarországon? Alábbi írásomban bemutatom, hogy Magyarországon összességében jelentősen romlott a tőkeellátottság, ami az ország egyre fokozódó leszakadását vetíti előre.

Lelépett a vezér - Bajban a Tesla Kínában?

Azt követően, hogy a Tesla offenzívába kezdett a távol-keleten ma bejelentették, hogy Kingstone Chang, az elektromos-autógyártó kínai vezére távozott a társaságtól. Lapértesülések szerint ennek személyes okai voltak, Chang alig egy évet töltött a Teslánál - írja a Caijing.com.cn.

Az áfaemelés eddig mindenkit megbuktatott - Jöhet az újabb próba!

Japánban 17 év után ismét hozzányúlnak az áfához, ami oly sokáig tabu volt a politikusok körében. Ugyanis akárhányszor hasonló próbálkozásokat tettek, az mindig politikai bukáshoz vezetett. Sinzó Abe, japán miniszterelnök és kormánya viszont elkötelezett, hogy fenntarthatóbbá tegye a szigetország költségvetését és a piaci vélekedések szerint erre sokkal jobbak az esélyei elődeinél. Sokan viszont azt gondolják, hogy a holnap már 8 százalékra emelkedő áfa annyira visszaveti majd a keresletet, hogy a japán jegybanknak további stimulussal kell reagálnia.

További közel egymillió autót hív vissza a GM

Bővíti a gyújtáskapcsolók meghibásodása miatt visszahívott autói körét a General Motors (GM) autógyártó az Egyesült Államokban. A GM március közepén már 1,6 millió régebbi személygépkocsit hívott vissza emiatt a probléma miatt, most 971 ezer, autóval bővül az érintett kocsik köre.

Ez volt Orbán eddigi legnagyobb menetelése

Az állami tulajdon növelése az energiaellátásban 2010 óta meghatározó eleme a kormány politikájának, amelyre 2013-tól a rezsicsökkentési akciósorozat is ráerősített. Több száz milliárd forint ment el már az elmúlt négy évben is energetikai eszközök állami felvásárlására, de már most látható, hogy egy újraválasztás esetén az energetika területre vonatkozó felvásárlási költések tovább fognak emelkedni.

A gazdasági stagnálás "színe" és fonákja

Magyarország európai összehasonlításban kiemelkedő exporttöbblete, s az ország ebből is következő jelentős nettó külföldi hitelnyújtása voltaképpen tükörképe a fizetési mérleg pénzügyi mérlegében regisztrált jókora hiánynak és a magánszektor, illetve az ország mérséklődő külső eladósodásának. E folyamatok hátterében a gazdaság lehangoló jövedelmi, fogyasztási és beruházási folyamatai állnak. Ezért indokolatlan egyfelől sikerként ünnepelni az exporttöbbletet, másfelől sajnálkozni a tőke kiáramlásán és az alacsony beruházási rátán. Beruházási fordulat nélkül sem az exportnövekedés fennmaradására, sem a gazdaság megélénkülésére nem lehet számítani, ám a beruházások remélhető emelkedése az import növekedésével jár, leapaszthatja az exporttöbbletet, ami viszont átmenetileg visszafogja a gazdasági növekedést.

Írásunk egy hamarosan megjelenő, részletes elemzés főbb megállapításait foglalja össze.

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Kilőtte Irán a Fatah-1-es rakétát  – Ez lehet a legsúlyosabb csapás Izrael ellen?
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.