Oblath Gábor

Oblath Gábor

közgazdász

Cikkeinek a száma: 20
Mire jó a vásárlóerő-paritás, és mire nem?

Mire jó a vásárlóerő-paritás, és mire nem?

Írásunk célja, hogy a nemrégiben itt megjelent, tartalmi összefoglalóban leírtaknál részletesebben, gyakorlati példák segítségével nyújtson alapos áttekintést a nemzetközi ár- és fejlettségi színvonal-összehasonlítások fogalmairól, módszereiről és egyes buktatóiról. Egyebek mellett arra is kitérünk, hogy mi magyarázza az országok közötti összehasonlítások paradoxnak látszó eredményeit. Hogyan lehetséges például az, hogy az egy főre jutó GDP euróban mért (nominális) szintje alapján Szlovákia fejlettebb, mint Magyarország, amelynek így mért fejlettsége meghaladja Romániáét, ellenben vásárlóerő-paritáson (purchasing power parity, PPP-n), vagyis reálértéken számítva, Magyarország és Románia egyaránt (és közel egyforma mértékben) fejlettebbnek mutatkozik Szlovákiánál. E térbeli paradoxonhoz a dinamikákat illető talányok is társulnak: ha a növekedést jelző volumenindexeket hasonlítjuk össze, Románia Magyarországhoz viszonyított fejlődése távolról sem olyan kimagasló, Szlovákia lemaradása pedig sokkal kevésbé drámai, mint amit a PPP-n mért reálszintek időbeli változása sugall. Nem ígérhetjük valamennyi talány megfejtését, de választ ígérünk arra, hogy „mire jó, és mire nem jó” a PPP, és ajánlásokat arra nézve, hogy a különböző típusú összehasonlításokban melyik mutatóra tanácsos támaszkodni. Ez az írás a nemzetközi összehasonlítások módszertani kérdéseivel foglalkozik, amelyeknek a tisztázása nélkülözhetetlen ahhoz, hogy a magyar gazdaság viszonylagos teljesítményéről – így nemzetközi felzárkózásáról – hiteles képet alkossunk. A hazai felzárkózás egy másik írásnak lesz a tárgya.

A nemzetközi összehasonlítások rejtélyei - Románia és Magyarország fejlettségének példája

A nemzetközi összehasonlítások rejtélyei - Románia és Magyarország fejlettségének példája

Ez az írás egy terjedelmesebb munkának (a továbbiakban: tanulmánynak) a tartalmi összefoglalója. A tanulmány célja, hogy sok gyakorlati példa segítségével nyújtson áttekintést a nemzetközi ár- és fejlettségi színvonal-összehasonlítások fogalmairól, módszereiről, valamint a szintbeli változások értelmezésének és mérésének egyes buktatóiról. A vásárlóerő-paritás (purchasing power parity, PPP) alkalmazásának lehetőségei és korlátai állnak figyelmünk előterében, de szó lesz arról is, hogy mért van az, hogy egyszerre nélkülözhetetlenek és önmagukban semmitmondóak az országok közötti folyó áron és árfolyamon (például euróban) végzett térbeli és időbeli nominális összehasonlítások. A tanulmányt az a tapasztalat motiválja, hogy számos félreértés övezi a GDP/fővel mért relatív fejlettségi szintekről tájékoztató mutatószámoknak, különösen pedig azok időbeli változásának értelmezését. Akárcsak a tanulmány, a jelen összefoglaló is olyan módszertani kérdésekkel foglalkozik, amelyeknek a tisztázása nélkülözhetetlen ahhoz, hogy a magyar gazdaság viszonylagos teljesítményéről – így nemzetközi felzárkózásáról – hiteles képet alkothassunk. A hazai felzárkózás egy későbbi írásnak lesz a tárgya.

Árrögzítés és keresletélénkítés cserearány-veszteség idején

Árrögzítés és keresletélénkítés cserearány-veszteség idején

A 2021 végén, illetve 2022 elején tapaszalt 6, illetve 7%-os cserearányromlás brutális reáljövedelem-kivonást jelentett a magyar gazdaságból. A külső egyensúly alakulásával foglalkozó elemzések többnyire adottnak tekintik, hogy a cserearány-veszteséggel együtt jár a külkereskedelmi és a folyó fizetési mérleg romlása, ez azonban – különösen a romlás mértékét tekintve – egyáltalán nem magától értetődő. A cserearányromlás elsődlegesen nem a külkereskedelmi mérleget befolyásolja, hanem a megtermelt hazai jövedelem reálértékét (vásárlóerejét) csökkenti, így csak akkor okozhatja a külső egyenleg romlását, ha a gazdaság szereplői együttesen nem képesek – vagy a gazdaságpolitika nem engedi őket – alkalmazkodni a reáljövedelem-veszteséghez. 2022 első negyedében e veszteség a GDP volumenének az előző év azonos negyedévéhez viszonyított növekményének 85%-át vitte el, így a GDP 8,2%-os növekedéséhez képest mindössze 1,2%-kal nőtt a bruttó hazai reáljövedelem (real gross domestic income, RGDI), amely a megtermelt GDP cserearány-veszteséggel kiigazított mértékét, a GDP-volumen vásárlóerejének változását mutatja. Eközben a belföldi felhasználás volumene 11,5%-kal emelkedett, ami a GDP növekedéséhez képest eleve 3,3 százalékpontnyi túlkeresletet jelez, ha azonban az RGDI változásához viszonyítunk, 10,3 százalékpont a diszkrepancia. Ez nem csupán a tényleges túlkereslet mértékét mutatja, hanem azt is, hogy a gazdaság szereplőinek még csak esélyük sem lehetett az alkalmazkodásra: az árrögzítésekkel kombinált kormányzati keresletélénkítés jócskán rátett a külső egyensúlynak az árveszteségből eredő, többé-kevésbé elkerülhetetlen romlására. Előre tekintve pedig az a probléma, hogy a kormányzati intézkedésekkel megemelt belföldi felhasználás reálszintje a bruttó hazai reáljövedeleménél jóval magasabbra került. Ezért csak a termeléstől számottevően elmaradó belföldi felhasználás-változás akadályozhatja meg a külső egyensúly további romlását – változatlan cserearányokat feltételezve. Ez még inkább érvényes, ha tovább romlanak a cserearányok.

A bérstatisztikák eltérése - lehetséges magyarázatok és ajánlások

A bérstatisztikák eltérése - lehetséges magyarázatok és ajánlások

Írásomban nemzetközi összehasonlításokra is támaszkodva igyekszem továbbgondolni a hazai béralakulásról a Portfólión 2018-ban folytatott, és a közelmúltban új szempontokkal kiegészült eszmecserének egy eddig mellőzött vonatkozását: nemzetgazdasági szinten mennyivel nőhettek a nettó bérek? Áttekintésem a 2010 és 2019 közötti időszakot fedi le, az összehasonlításban pedig a másik három visegrádi ország szerepel.
1. Cikksorozatom első részében rámutattam, hogy arra az egyszerűnek látszó kérdésre, hogy hogyan alakultak a hazai bérek a 2010-es években, két merőben ellentétes választ adható attól függően, hogy a bérekre vonatkozó adatforrások közül melyikre támaszkodunk.
2. A második részben a fogalmi tisztázás után bemutattam, hogy a 2010-es években Magyarországot a többi visegrádi országhoz viszonyítva a különböző bérmutatók alakulását tekintve sajátos mintázat jellemezte, és a bérmutatók közötti különbség példátlanul nagy volt, és így a bérstatisztika más mutatókkal, például a termelékenységgel is ellentmondásba került.
3. A harmadik részben azzal foglalkoztam, hogy valójában mekkora lehetett a nettó bérek növekedési üteme Magyarországon, eközben igazoltam, hogy a kereseti (IMS) statisztika magas bérdinamikái nem fejezhetik ki hűen a valódi gazdasági folyamatokat.
Cikksorozatom negyedik, utolsó részében a statisztikai "anomália" lehetséges okait veszem számba, illetve ajánlásokat teszek, amelyek a kereseti statisztikákat a felhasználók számára hasznosabbá tehetik.

Mennyivel nőhettek Magyarországon a nettó bérek?

Mennyivel nőhettek Magyarországon a nettó bérek?

Írásomban nemzetközi összehasonlításokra is támaszkodva igyekszem továbbgondolni a hazai béralakulásról a Portfólión 2018-ban folytatott, és a közelmúltban új szempontokkal kiegészült eszmecserének egy eddig mellőzött vonatkozását: nemzetgazdasági szinten mennyivel nőhettek a nettó bérek? Áttekintésem a 2010 és 2019 közötti időszakot fedi le, az összehasonlításban pedig a másik három visegrádi ország szerepel.
1. Cikksorozatom első részében rámutattam, hogy arra az egyszerűnek látszó kérdésre, hogy hogyan alakultak a hazai bérek a 2010-es években, két merőben ellentétes választ adható attól függően, hogy a bérekre vonatkozó adatforrások közül melyikre támaszkodunk.
2. A második részben a fogalmi tisztázás után bemutattam, hogy a 2010-es években Magyarországot a többi visegrádi országhoz viszonyítva a különböző bérmutatók alakulását tekintve sajátos mintázat jellemezte, és a bérmutatók közötti különbség példátlanul nagy volt, és így a bérstatisztika más mutatókkal, például a termelékenységgel is ellentmondásba került.
3. A cikksorozat mostani részében azzal foglalkozom, hogy valójában mekkora lehetett a nettó bérek növekedési üteme Magyarországon.

Bérvita: hogyan alakultak a magyar bérek a visegrádi országokhoz viszonyítva?

Bérvita: hogyan alakultak a magyar bérek a visegrádi országokhoz viszonyítva?

Írásomban nemzetközi összehasonlításokra is támaszkodva igyekszem továbbgondolni a hazai béralakulásról a Portfólión 2018-ban folytatott, és a közelmúltban új szempontokkal kiegészült eszmecserének egy eddig mellőzött vonatkozását: nemzetgazdasági szinten mennyivel nőhettek a nettó bérek? Áttekintésem a 2010 és 2019 közötti időszakot fedi le, az összehasonlításban pedig a másik három visegrádi ország szerepel. Cikksorozatom első részében rámutattam, hogy arra az egyszerűnek látszó kérdésre, hogy hogyan alakultak a hazai bérek a 2010-es években – két merőben ellentétes választ adható attól függően, hogy a bérekre vonatkozó adatforrások közül melyikre támaszkodunk. A második részben a fogalmi tisztázás után arról adok képet, hogy a 2010-es években Magyarországot a többi visegrádi országhoz viszonyítva mind a termelés és a termelékenység, mind pedig a különböző bérmutatók alakulását tekintve sajátos mintázat jellemezte. A nemzetközi összehasonlítás két hazai feszültségre hívja fel a figyelmet: egyrészt a termelékenység és a keresetstatisztika szerinti bérdinamika, másrészt ez utóbbi és a nemzeti számlák jelezte bérdinamika között a többi országban tapasztaltnál lényegesen nagyobb eltérés mutatkozik.

Mennyivel nőhettek igazából a nemzetgazdasági nettó bérek?

Mennyivel nőhettek igazából a nemzetgazdasági nettó bérek?

Írásomban nemzetközi összehasonlításokra is támaszkodva igyekszem továbbgondolni a hazai béralakulásról a Portfólión 2018-ban folytatott, és a közelmúltban új szempontokkal kiegészült eszmecserének egy eddig mellőzött vonatkozását: nemzetgazdasági szinten mennyivel nőhettek a nettó bérek? Áttekintésem a 2010 és 2019 közötti időszakot fedi le, az összehasonlításban pedig a másik három visegrádi ország szerepel. A termelékenység mellett az úgynevezett szuperbruttó, a bruttó és a nettó bérek alakulását vizsgálva bemutatom, hogy Magyarországon szokatlanul élesen váltak el a nemzeti számláknak (NSZ) a termelékenységre és a nemzetgazdasági bruttó keresetek alakulására vonatkozó mutatói a munkaügyi (kereseti) statisztika (IMS) bruttó és nettó bérek alakulására vonatkozó jelzéseitől. Ha elfogadjuk, hogy az NSZ jól méri a nemzetgazdasági termelékenység dinamikáját, nem hihetjük, hogy az IMS-adatok jól tükrözik a nemzetgazdasági bérdinamikát. A fajlagos bérköltség és az infláció mutatóinak összehasonlítása alátámasztja a KSH szakértőinek azt a megállapítását, hogy az IMS túlbecsüli a bruttó bérek nemzetgazdasági szintű emelkedését, ám ennek a nemzetgazdasági nettó béralakulást érintő következményeit is indokolt végiggondolni. Emellett, a KSH kétféle bérstatisztikája közötti eltérést részben magyarázó tényező, a „fehéredés” becslését tekintve is okkal várnak el transzparenciát az adatok felhasználói.

A bérvitához kötődő számításaim, megjegyzéseim több részben jelennek meg, ez az első cikkem.

Oblath Gábor a koronavírus-válságról: a magyar költségvetési reagálás tényleg erőtlen

Oblath Gábor a koronavírus-válságról: a magyar költségvetési reagálás tényleg erőtlen

A Pénzügyminisztérium munkatársai által vitatott írásomnak az volt a legfontosabb mondandója, hogy a hazai költségvetési politika európai összehasonlításban rendkívül erőtlenül reagál a koronavírus okozta krízisre, és részben ennek alapján találtam – ugyancsak európai összehasonlításban – túlzottan derűlátónak a kormánynak a GDP, illetve a háztartási fogyasztási kiadások alakulására vonatkozó 2020. évi előrejelzését (3%-os csökkenés, illetve 0,9%-os emelkedés). A vitacikk szerzői megerősítették fő mondandómat, de indokolatlannak ítélték a kormányzati prognózis megalapozottságát és a költségvetési intézkedések alkalmasságát illető kétségeimet. Őszintén kívánom, hogy bírálóimnak legyen igazuk.

Magyar konvergencia program: meghökkentő előrejelzés, elégtelen költségvetési reagálás

Magyar konvergencia program: meghökkentő előrejelzés, elégtelen költségvetési reagálás

Nem kétséges, hogy koronavírusos időkben nehéz előrejelezni a makrogazdasági és költségvetési folyamatokat. Ránézésre is látszik azonban, hogy a magyar kormány konvergencia programja európai összehasonlításban meghökkentően optimista a 2020. évi GDP, különösen a háztartási fogyasztás alakulását tekintve (3%-os GDP csökkenés és 0,9%-os vásárolt fogyasztás-emelkedés), miközben a kormány a GDP-arányos államháztartási hiányt 3,8%-on kívánja tartani. A derűlátó reálgazdasági prognózis és a deficit mindössze 1,8 százalékpontnyi emelkedése azonban ellentmond egymásnak. Az EU-bizottság Magyarországra vonatkozó előrejelzései a kormányénál lényegesen valószerűbbek (GDP: -7%, fogyasztás: -6%, deficit: 5,2%), de az előrejelzések, valamit 21 EU-tagország konvergencia programjának egybevetése alapján is csak az tűnik ki, hogy európai összehasonlításban a magyar kormány kíván a legkevésbé támaszkodni a költségvetés egyenleg változásának – válságok esetén nélkülözhetetlen – gazdaságstabilizáló hatására.

A magyarországi bér-paradoxon

A 2010 és 2017 közötti időszakban a reálbér kétféle módon értelmezett mutatójának változása hatalmas különbséget mutat. A dolgozók szempontjából fontos nettó reálkeresetek 30%-kal emelkedtek, miközben a munkáltatók bérköltségét jelző - más statisztikai forrás alapján mért - termelői reálbérek stagnáltak. A kétféle mutató közötti feszültség feloldásának mikéntje jelentősen befolyásolja a hazai gazdasági folyamatairól kialakított kép egészét. Ha a termelői reálbérköltségek nem nőttek, az a termelékenységre vonatkozó adatokkal összhangban van ugyan, ám nem hihetjük el, hogy a dolgozók nettó reálbére 30%-kal nőtt. Ha viszont a dolgozói reálbérek 30%-kal emelkedtek, nem hihetjük el, hogy a termelékenység alig változott. Az ellentmondás statisztikai összetevőinek elemzése arra vezet, hogy a kétféle módon értelmezett reálbérváltozás közötti 30 százalékpontnyi résnek mindössze egyharmadát magyarázzák meg a fogalmi, illetve módszertani különbségek. Az eltérés magyarázatának keresése mégsem hiábavaló: azt a sejtést támasztja alá, hogy az időszak egészét tekintve, nemzetgazdasági szinten a fogyasztói reálbérek emelkedését túl-, a termelői reálbérekét pedig enyhén alulbecsülhetik a hivatalos adatok, illetve az azokra támaszkodó számítások. A hazai bér-paradoxon feloldása a statisztikusokra, a folyamatok konzisztens adatokon alapuló értelmezése viszont a közgazdászokra vár.

A gazdasági stagnálás "színe" és fonákja

Magyarország európai összehasonlításban kiemelkedő exporttöbblete, s az ország ebből is következő jelentős nettó külföldi hitelnyújtása voltaképpen tükörképe a fizetési mérleg pénzügyi mérlegében regisztrált jókora hiánynak és a magánszektor, illetve az ország mérséklődő külső eladósodásának. E folyamatok hátterében a gazdaság lehangoló jövedelmi, fogyasztási és beruházási folyamatai állnak. Ezért indokolatlan egyfelől sikerként ünnepelni az exporttöbbletet, másfelől sajnálkozni a tőke kiáramlásán és az alacsony beruházási rátán. Beruházási fordulat nélkül sem az exportnövekedés fennmaradására, sem a gazdaság megélénkülésére nem lehet számítani, ám a beruházások remélhető emelkedése az import növekedésével jár, leapaszthatja az exporttöbbletet, ami viszont átmenetileg visszafogja a gazdasági növekedést.

Írásunk egy hamarosan megjelenő, részletes elemzés főbb megállapításait foglalja össze.

Nem jön ki a matek - kényelmetlen tények a gazdaságról, 2. rész

Magyarország miniszterelnöke a közelmúltban két számszerű kijelentést tett, amelyek befolyásolhatják a gazdaság kilátásait. Az egyik úgy szólt, hogy az adószerkezet mindaddig nem változik, és fennmaradnak az úgynevezett válságadók, amíg a GDP-arányos államadóság nem süllyed 50% alá. Ennek lehetőségét mérlegeltem, illetve a téma kapcsán felmerülő fontosabb kérdéseket próbáltam megválaszolni írásom első részében, rámutatva, hogy az 50%-os küszöb fenntartása mellett a válságadók legkorábban 30 év múlva lesznek kivezetve. A kormányfő másik számszerű üzenete úgy hangzott, hogy Magyarország csak akkor vezeti be az eurót, ha az ország egy főre jutó GDP-je eléri az euróövezet átlagának 90%-át. Jelen írásban azzal foglalkozom, hogy hozzávetőlegesen mi lehet e kijelentésnek az időbeni vonzata. Illusztratív számításaim szerint a 90 százalékos feltételből az következik, hogy 30 évnél is sokkal több időt kell várni az euró magyarországi bevezetéséig de az sem magától értetődő, hogy fejlettségi szintünk valaha eléri az eurózóna 90%-át.

Nem jön ki a matek - "kényelmetlen" tények a magyar gazdaságról

Magyarország miniszterelnöke a közelmúltban két számszerű kijelentést tett, amelyek befolyásolhatják a gazdaság kilátásait. Az egyik úgy szólt, hogy az adószerkezet mindaddig nem változik, és fennmaradnak az úgynevezett válságadók, amíg a GDP-arányos államadósság nem süllyed 50% alá. Hozzátette, hogy amennyiben az euróövezet kellően gyorsan növekszik, akkor ez akár 10 év múlva, vagy hamarább is bekövetkezhet. A másik számszerű üzenet úgy hangzott, hogy Magyarország csak akkor vezeti be az eurót, ha az ország egy főre jutó GDP-je eléri az euróövezet átlagának 90%-át. E kvantitatív kijelentéseket illetően többféle kérdés is felvethető, így például az, hogy van-e közgazdasági értelmük. Ezt azonban csak röviden érintem, inkább azzal a kevésbé magától értetődő kérdéssel foglalkozom, hogy hozzávetőlegesen mi lehet e kijelentéseknek az időbeni vonzata. Illusztratív számításaim szerint az 50, illetve 90 százalékos feltételből az következik, hogy a válságadók legkorábban 30 év múlva lesznek kivezetve, és ennél sokkal több időt kell várni az euró magyarországi bevezetéséig. Ezek a becslések azonban optimista feltevéseken alapulnak. Nem magától értetődő, hogy az adósságráta valaha 50% alá kerül, illetve fejlettségi szintünk egyszer eléri az eurózóna 90%-át. Megfontolást érdemel az is, hogy éppen a válságadók fenntartását és az 50%-os adósságráta elérését célzó egyidejű igyekezet gátolhatja meg a 90%-os relatív fejlettségi szinthez való közeledés lehetőségét. A két részes írás második fele itt olvasható.

Ezután minden másképp volt? - A hazai gazdaság közelmúltja

A KSH szeptember 30-án közzétett, Magyarország Nemzeti Számlái, 2010 (előzetes adatok) című kiadványában az 1990-es évek közepéig visszamenően módosultak mind a folyó áras adatok, mind pedig a volumenindexek. A kiadvány módszertani melléklete részletes tájékoztatást ad a revíziók típusairól és indokairól - ezek statisztikai szempontból nyilván megalapozottak. Az adatok elemzői azonban problematikusnak tarthatják, hogy a GDP felhasználási oldaláról eltűnt a "statisztikai eltérés"; az adatváltozásoknak egy része éppen ezzel függ össze. Írásom először szól, hogy a közgazdászok hogyan viszonyulhatnak a gazdasági statisztikák revízióihoz, majd arról, hogy a KSH idei és tavalyi visszamenőleges adat-felülvizsgálatai hogyan írják át az elmúlt másfél évtized gazdaságtörténetét. Ez azonban egy másik kérdést is felvet: a revíziók nyomán maga a múlt, vagy a múlt szemlélete változik meg? Más történt, vagy ugyanazt látjuk más nézőpontból? Ezekre a kérdésekre válaszol Oblath Gábor, az MTA Közgazdaságtudományi Intézetének főmunkatársa.

Óriási megszorítást ír elő az Alkotmány - A tervezet államadósság-szabályairól

A közelmúltban többen is rámutattak az új alkotmány (Alaptörvény) tervezetében szereplő államadósság-szabályok közgazdasági megalapozatlanságára, a jelenleg még érvényes hazai költségvetési szabályokkal összehasonlított gyengeségeire, valamint a tervezet szövegének az érvényesíthetőséget és a számonkérhetőséget egyaránt ellehetetlenítő pontatlanságaira. (Lásd Soós Károly Attila, Marczell Kinga és Romhányi Balázs , valamint Madár István cikkét). Írásunkban e szerzők megállapításait kívánjuk nyomatékosítani és néhány további szemponttal kiegészíteni. Ezt azért tesszük, mert úgy látjuk: amennyiben az Alaptörvény tervezetének 36. és 37. cikkében szereplő, az államadósság alakulásához kapcsolódó paragrafusokat változatlan formában fogadja el a parlament, akkor a mindenkori kormányok két rossz között választhatnak: vagy közgazdaságilag értelmetlen szabályok áldozatává teszik az országot (tartós gazdasági visszaesést idéznek elő), vagy folyamatos alkotmánysértést követnek el. A magunk részéről az utóbbit tekintjük a kisebbik rossznak, jónak azonban azt tartanánk, ha az Alaptörvénybe a jelenlegiek helyére pontosan megfogalmazott, érthető és közgazdaságilag megalapozott szabályok kerülnének.

A Költségvetési Tanács stábjának védelmében

Hosszabb idő kell ahhoz, hogy a szakma felmérje, milyen veszteség érte a Költségvetési Tanács (KT) Titkárságának - elemzői stábjának - felszámolásával. Addig is szeretném az olvasókkal megosztani egy levelezés történetét, amelynek közzétételét lassította, hogy illetékesek hozzáférhetetlenné tették a KT stábjának munkáit - kikapcsolták az mkkt.hu honlapot. A honlap tartalma azonban ismét megtekinthető a http://freepress.nuzoka.com/ címen, és hamarosan a régi linkek is felélednek. Az elkészült munkák minősége magáért beszél, persze csak azoknak, akik az elemzéseket elolvassák.

Oblath Gábor: Ki, miben felelős?

Surányi György Téves diagnózis, téves terápia címmel megjelent írásában "a jegybankot" tette felelőssé a hazai gazdaság 2008 őszén megtapasztalt sebezhetőségéért, a nemzetközi válság következményeinek félreértéséért és félrekezeléséért. A vitairattal szemben többen, több oldalról fejtették ki ellenvetéseiket (lásd Karvalits Ferenc, Felcsuti Péter, Pete Péter és Róna Péter reakcióját). Észrevételeimben nem foglalkozom az írás szélesebb (nem szakmai) kontextusával, és mondandómat néhány olyan kérdésre korlátozom, amely az eszmecserében az indokoltnál csekélyebb figyelemben részesült, vagy amelyről az írást vitató kollégákétól eltér a véleményem.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Rég nem voltak ekkora bajban az ukrán erők – Itt van három frontszakasz, ahol beüthet a katasztrófa
Holdblog

Mágikus évkezdés

Az eredetileg a HOLD-hírlevélben bevetett ábránkon a "mágikus hetes" amerikai tech(hez kötött) papír YTD árfolyamváltozása...

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.