Keresett kifejezés: 67 1= | Találatok száma: 10785 Új keresés

2013. február 15. 11:45 | Portfolio

Elszaladt a gabona ára

Decemberben a mezőgazdasági termelői árak 18,1%-kal emelkedtek az előző év azonos időszakához képest. Ezen belül mind a növényi termékek (26,1%), mind az állat és állati termékek (4,5%) ára növekedett. Az előző év folyamán a termelői árak 15,4%-al emelkedtek, míg a mezőgazdasági termelés ráfordítási árszintje kisebb mértékben, (átlagosan 6,8%-kal) haladta meg az egy évvel korábbit.

2013. február 14. 13:46 | Portfolio

Az áresés ellenére sem tülekedtek a befektetők Európában

A globális cégértékesítési piac 2012-ben halovány teljesítményt hozott, éves szinten a tranzakciók értéke 2,7 százalékkal, míg a tranzakciók darabszáma 4,7 százalékkal esett vissza. A válság az összes régiót megrázta, a 2007-es csúcsoktól 40 százalékkal marad el az M&A aktivitás, azonban tavaly a legrosszabb helyzetben az eurózóna volt, többéves mélypontra csökkent a pénzügyi- és stratégiai befektetők vásárlási kedve. A Mergermarket gyűjtése szerint az értékeltségre is kihatott a bizonytalan gazdasági környezet, aki eladásra adta a fejét, annak alacsonyabb árral kellett beérnie. Nagyobb tranzakciókból viszonylag kevés volt, a piac felét a 2 milliárd dollár alatti adásvételek tették ki.

2013. február 14. 09:00 | Portfolio

Vártnál nagyobbat fékezett az infláció!

3,7 százalékos volt januárban az egy évre visszatekintő drágulás Magyarországon a KSH friss adatai szerint. Az elemzői konszenzus 3,9 százalék volt. Az infláció fékezése mögött jórészt bázishatások állnak, a tavalyi 2 százalékpontos áfaemelés meglökte tavaly az inflációt, ami a havi szintű 0,8 százalékos drágulás mellett is erős csökkenést hozott az éves indexben. A 10 százalékos rezsicsökkentés hatása még nem nagyon érződött.

2013. február 13. 19:09 | Portfolio

Reagált az ÁKK a sajtóban megjelent adósságszámokra

Az államadósság ráta csökkenése egy trendszerű folyamat, ami nem jelenti azt, hogy minden hónapban csökkennie kell az adósságnak, áll az Államadósság Kezelő Központ Marketing Kommunikációs Főosztálya által kiadott közleményben. Egy-egy hónap nagyobb értékét az államadósság lejáratok alakulása, azok előfinanszírozása és más egyedi tényezők magyarázhatják, amikből közgazdaságilag nem lehet következtetéseket levonni. Ezek az ingadozások tervezett módon következnek be.

2013. február 13. 09:32 | Portfolio

Erőtől duzzad a BUX

A dolláralapú devizakötvény körüli fejlemények hatása a hazai részvénypiacra is begyűrűzött a tegnapi kereskedésben, melyből az OTP tudott leginkább profitálni. A bankpapírok lendülete szerdán sem tört meg, és ma már a több blue chip is csatlakozott hozzá. A befektetők szerda délután az amerikai adatokra összpontosíthatnak, míg a nyitást követően az Egis negyedéves számait dolgozzák fel.

2013. február 12. 14:40 | Portfolio

Gőzerővel fejleszt a szentgotthárdi Opel-gyár

Új gyár létesítését jelentette be ma sajtótájékoztatóján az Opel elnökhelyettese, Joachim Koschnicke és Orbán Viktor. Az új üzem 130 millió euróból valósul meg, és több száz új munkahelyet teremt - számol be az MTI. Pedig 2012 őszén adták át a szentgotthárdi gyár legújabb egységét, amelyben csak a hetekben indult meg a munka. A magyarországi gyár sikerének kulcsa tengerentúli terjeszkedésük, 2012-ben motortermelésük felét észak-amerikai és mexikói gyárak számára szállították le. Ezzel sikerült a márka Európában romló értékesítései ellenére is 30 százalékkal növelni termelésüket.

2013. február 09. 11:15 | Portfolio

Ezért olyan nagy biznisz egyeseknek az árfolyamrögzítés

Az árfolyamgát egy körmönfont banki átverés, amellyel csak egy újabb hitelt varrnak a devizahitelesek nyakába - gondolják sokan, ami részben magyarázatot ad a program mindössze 26%-os tavalyi részvételi arányára (friss adat). A számok azonban nem azt mutatják, hogy ennyivel elintézhető lenne az árfolyamgát lehetősége. Öt példán mutatjuk be, hogy még a törlesztőrészlet 2017 után várható megemelkedését figyelembe véve is több százezer forinttal jobban járnak a belépők, mint a kimaradók. Mégpedig úgy, hogy a hitel futamideje nem nő meg.

2013. február 08. 14:47 | Portfolio

Vegyes nyitás várható a tengerentúlon

Nem alakult ki egységes irány a tengerentúli határidős indexek piacán, annak ellenére, hogy a kereskedés nyitása előtt nyilvánosságra került amerikai külkereskedelmi adat lényegesen jobb lett a vártnál. A tegnapi zárást követően, illetve a ma közzétett gyorsjelentéseket eltérően fogadták a befektetők. A LinkedIn papírjait valósággal széttépték, míg a Moody's részvényei csökkentek a hét utolsó napján a nyitást megelőzendően.

2013. február 08. 06:30 | Ditróy Gergely

Hihetetlen, ami a lakások árával történik - Megrázó adatok

Leszámítva azokat, akiknek még nem volt lakása és az elmúlt években léptek a lakáspiacra (első lakásvásárlók), valamint azokat, akik komoly megtakarításokkal rendelkeztek (befektetők), magyar családok százezreinek rémálom az, ami a hazai lakáspiacon és azon belül is a lakásárakkal kapcsolatban az elmúlt néhány évben tapasztalható. A NAV és a KSH adatainak segítségével megvizsgáltuk az elmúlt négy év legfontosabb lakáspiaci adatainak változásait. Döbbenetes visszaesések és néhány meglepő adat is terítékre kerül.

2013. február 06. 14:08 | Portfolio

Gigantikus kötvényvásárlás? Cáfolnak az oroszok és a magyarok!

A HVG információi szerint méretes pénzügyi csomagot fogadtak el a felek a múlt heti Putyin-Orbán találkozón. Eszerint az orosz fél 4,6 milliárd dollárnyi magyar állampapírt jegyezne le, mégpedig 2,25 százalékos kamattal, ami vetekszik egy IMF-hitel kondícióival. Az értesülést egy órán belül már cáfolták a Reuters hírügynökségnek a Kreml felől, miszerint nem született arról megállapodás, hogy az oroszok magyar kötvényt vennének. Délután szintén cáfolat érkezett a magyar kormány részéről.

2013. február 02. 12:59 | Weinhardt Attila

Mire célzott Orbán az államadósság témájában?

Bő hároméves mélyponton járt a magyar államadósság devizaaránya tavaly év végén, és Orbán Viktor péntek reggeli nyilatkozata abba az irányba mutat, hogy a kormányfő további csökkenést látna szívesen. Az általa elmondottak és a technikai lehetőségek számba vétele alapján az a legvalószínűbb, hogy idén a csökkenés úgy valósul meg: az állam rövidesen "letud" egy nemzetközi devizakötvény-kibocsátást, a többi devizaadósság refinanszírozást pedig tavalyhoz hasonlóan forintalapú források bevonásával oldja meg, elsősorban a lakossági állampapír vásárlás ösztönzésével. A cél érdekében a kormányfő aktívan számít a háziasszonyok segítségére is.

2013. február 02. 12:25 | Portfolio

A bedőlt hitelek miatt esett a spanyol bankok profitja

Továbbra is komoly hitelproblémákkal küzdenek a spanyol bankok az ingatlanpiaci buborék örökségeként - írja a Financial Times. A nem teljesítő hitelek jelentősen rontották három nagy spanyol bank negyedik negyedéves eredményét is.

2013. január 30. 08:18 | Portfolio

Rátámad a Nike az Adidasra - Kezdődik a szabadalmi háború?

Az elmúlt években a Nike komoly szabadalmi portfóliót épített fel, és a legfrissebb hírek alapján úgy tűnik, eljött az idő, hogy az amerikai sportszergyártó készpénzre váltsa a "jogait". Be akarja ugyanis tiltatni az Adidas egyik futócipőjének értékesítését, arra hivatkozva, hogy a német gyártó a Nike ötletét másolta le. Szabadalmi perekkel a kiélezett versenyben egyre gyakrabban találkozunk, az okostelefonok piacán például az Apple és a Samsung vív egymással kiélezett küzdelmet. Érdemes odafigyelni ezekre a csatározásokra, hiszen amennyiben szabadalmi perben marasztalnak el egy vállalatot, annak akár több milliárd dollárnyi "büntetést" kell fizetnie.

2013. január 28. 16:25 | Portfolio

Lendületben a piacok (QUAESTOR)

Az előttünk álló héten tovább folytatódhat a nemzetközi részvénypiacok jó teljesítménye, az Egyesült Államokból érkező vállalati eredmények és makrogazdasági adatok támogatják az emelkedést. Az automatikus költségvetési megszorításokkal kapcsolatos határidő azonban vészesen közeleg, így a következő hetekben a politikusok nyilatkozatai hektikussá tehetik az árfolyammozgásokat.

2013. január 25. 07:36 | Portfolio

Az új Windows húzza a Microsoftot

A bevételek növekedéséről számolt be a Microsoft a negyedik negyedévre az előző év azonos időszakához viszonyítva, amiben nagy szerepe volt a Windows 8 operációs rendszer őszi piacra dobásának. A bevételek tekintetében a vállalat minimálisan alulteljesítette a várakozásokat, egy részvényre jutó eredménye viszont 1 centtel felülmúlta a konszenzust. A részvények másfél százalékot estek a gyorsjelentésre a zárás utáni kereskedésben.

A gyorsjelentés főbb pontjai:

- 3%-kal emelkedtek a negyedévben a Microsoft bevételei, amit az új Windows októberi piacra dobása segített.
- A Windows divízió bevételei 24%-kal ugrottak meg.
- Eredményszinten csökkenésről számolt be a Microsoft, ami a k+f és a marketingköltségek növekedésével indokolható.
- A menedzsment nem fogalmazott meg sem bevétel-, sem profitvárakozásokat a folyó negyedévre.

2013. január 23. 13:39 | Portfolio

Száguld a Manchester United

Úgy látszik, nemcsak a Manchester focistái villognak a Premier League-ben, hanem ezzel párhuzamosan a nem is olyan rég tőzsdére lépő klub részvényei is valósággal megtáltosodtak, és az elmúlt szűk három hónapban közel 25 százalékkal meneteltek feljebb. Igaz, ezzel a ralival éppen hogy csak a kibocsátási áruk felé érkeztek a részvények. Hogy hogyan mozogtak a papírok illetve milyen okok állhatnak emögött az alábbi cikkünkben foglaltuk össze.

2013. január 22. 13:17 | Weinhardt Attila

Kell-e még a deviza Matolcsyéknak?

Az elmúlt hetek jelei abba az irányba mutatnak, hogy a tavaly év végén bemutatott idei államadósság finanszírozási stratégia jelentősen megváltozik. Ebben többek között szerepet játszik az, hogy az új euróalapú államkötvény rendkívüli sikere miatt valószínűleg kevesebb devizát kell beszereznie az államnak külföldről. Egyes nyilatkozatok azonban ennél sokkal többet vetítenek előre: akár az is elképzelhető, hogy az állam idén sem bocsát ki devizakötvényt. Ez viszont azzal a veszéllyel jár, hogy "túlterhelődik" a forintalapú állampapírpiac. Az állam túlzottan drága forrásbevonásának elkerülése érdekében fontos döntéseket kell meghoznia az Államadósság Kezelő Központnak, pontosabban az intézményt irányító Nemzetgazdasági Minisztériumnak. A cél megvalósítása érdekében lehet, hogy a Magyar Nemzeti Bank aktív segítségére is szükség lesz a tavasztól ígért "stratégiai együttműködés" keretében. Mindez azonban az állampapírpiac és a forintárfolyam stabilitására, illetve adósságfinanszírozás biztonságára jelentős kockázatokkal járhat.

2013. január 21. 09:23 | Portfolio

Beigazolódott a félelem - Siralmas számok érkeztek a földekről

2012-ben 2%-kal nagyobb területen, az előző évinél 25%-kal kevesebb gabona termett. A búza termésmennyisége 3%-kal csökkent az előző évhez képest és valamennyi fontosabb őszi betakarítású növény termésmennyisége elmaradt az előző évitől. Kukoricából 4741 ezer tonnát, az utóbbi évek egyik legalacsonyabb termését takarították be. A csökkenés elsődleges oka a kedvezőtlen időjárás volt.

2013. január 20. 12:40 | Portfolio

A hozamok repítették új csúcsra a hazai alapokat

Decemberben 76 milliárd forinttal nőtt a hazai befektetési alapok vagyona, amely gyakorlatilag fele-fele arányban származott a tőkebeáramlásból és a befektetéseken elért hozamokból. A hónap során a legkeresettebb alapok a pénzpiaci-, a tőkevédett- és a kötvényalapok voltak, míg a legjobban a részvény-, a zártkörű- és a vegyes alapok hoztak. A kezelt vagyon az év végén 3413 milliárd forintot tett ki, ami 151 milliárd forinttal nagyobb, mint az egy évvel előtti, viszont a 2012-es bővülés a hozamoknak volt köszönhető, elsősorban a végtörlesztés miatt ugyanis éves szinten 50 milliárd forint hagyta el az alapokat. Az év második felében látható pozitív tendenciák viszont nagyon bíztatóak a 2013-as esztendőre nézve.

2013. január 18. 11:03 | Portfolio

Megtört a lendület: kifarol a zöld energiák mögül a világ?

Tavaly éves összehasonlításban 11%-kal csökkent a tiszta technológiákra fordított beruházások mértéke. A beruházási volumen visszaesése a Bloomberg New Energy Finance (BNEF) elemzői szerint a szabályozási bizonytalanságokra, a legnagyobb piacokon végbe ment támogatáspolitikai felülvizsgálatokra, illetve a nap- és szélenergia technológiák árának csökkenésére vezethető vissza.

RSM Blog

Két éves a bejelentővédelmi törvény

2023 nyarán lépett hatályba a 2023. évi XXV. törvény, - a panasztörvény - amely a panaszokról, a közérdekű bejelentésekről, valamint a visszaélések bejelentéséről szól. A bejelentővéd