Keresett kifejezés: arany árfolyam | Találatok száma: 7615 Új keresés

Nem csak bitcoinból épül a kriptovilág fővárosa – Négy izgalmas befektetési lehetőséget is mutatunk

Nem csak bitcoinból épül a kriptovilág fővárosa – Négy izgalmas befektetési lehetőséget is mutatunk

Ma este rendezik Amerikában az első kriptovaluta-csúcstalálkozót, ahol Donald Trump mellett az iparág legfontosabb szereplői is jelen lesznek. A tét nem kicsi: az amerikai elnök megígérte, hogy a "kriptovilág fővárosává" teszi az Egyesült Államokat, ehhez pedig egy stratégiai tartalékalapot is létrehoznak, erről lesz szó a mai eseményen. Ami a legizgalmasabb: Trump közölte, hogy az alapban a bitcoinon kívül benne lesz az ethereum, az ripple, a solana és a cardano kriptoeszköz is. Az árfolyamok elszálltak a hírre, de a ma este várható bejelentések nyomán akár még komolyabb rali is indulhat ezeknél a kriptóknál. Elemzésünkben megnézzük, hogy mit érdemes tudni a projektekről, és arra is kitérünk, hogy milyen hosszú távú hatásai lehetnek a tartalékalap létrehozásának.

Megállás nélkül halmozza az aranyat Kína

Megállás nélkül halmozza az aranyat Kína

Kína továbbra is növeli aranytartalékait: februárban immár negyedik egymást követő hónapban vásárolt nemesfémeket a kínai jegybank. A felvásárlások az aranyár alakulásának egyik meghatározó tényezőjévé váltak, írja a Reuters.

Nagyot estek az amerika tőzsdék

Nagyot estek az amerika tőzsdék

A tengerentúli tőzsdéken komolyabb eséseket láthattunk a csütörtöki kereskedésben azt követően, hogy kiderült, az amerikai külkereskedelmi hiány meredeken emelkedett januárban. A befektetői hangulaton az sem javított, hogy Donald Trump amerikai elnök bejelentette, Mexikó és Kanada is mentesül az Egyesült Államok-Mexikó-Kanada Egyezmény (USMCA) alá tartozó termékek vámjai alól április 2-ig. A meghatározó tengerentúli részvényindexek közül a technológia vállalatokat tömörítő Nasdaq teljesített a leggyengébben.

Forradalmat ígér Trump nagy kriptós terve, de akár csúnya bukás is lehet belőle

Forradalmat ígér Trump nagy kriptós terve, de akár csúnya bukás is lehet belőle

Február végén Donald Trump meglepő bejelentést tett a Truth Social közösségi platformon, amely azonnal 300 milliárd dollárral növelte a kriptovaluták globális piaci értékét. Az amerikai elnök közölte, hogy az USA „kriptovaluta stratégiai tartalékot" hoz létre, amelyben a bitcoin mellett további négy kriptovalutát – ethereum, XRP, solana és cardano – is felhalmoznának. Jön a március 7-i kripto csúcstalálkozó a Fehér Házban, addig is érdemes egy kicsit közelebbről vetni néhány pillantást a stratégiai tartalék koncepciója mögött húzódó ok-okozati összefüggésekre, beleértve a szakértők aggodalmait, a másik oldalon pedig a támogatók érveit.

Megdöbbentő, de a befektetések jelentős része veszélyben lehet a zöld célok miatt

Megdöbbentő, de a befektetések jelentős része veszélyben lehet a zöld célok miatt

A fosszilis energiahordozóktól való globális elfordulás hatalmas pénzügyi veszteségeket okozhat a következő évtizedekben, miközben a világ egyre inkább a megújuló energiaforrások felé fordul. Egy friss elemzés szerint az átállás akár 2,3 billió dolláros gazdasági veszteséget eredményezhet globálisan, ami különösen fáj az Egyesült Királyságnak, hiszen a brit befektetési alapok és nyugdíjmegtakarítások jelentős része fosszilis eszközökben áll. A szakértők szerint az olaj- és gázipari vállalatok alábecsülik a keresleti trendek változását, ami hosszú távon komoly pénzügyi kockázatokat hordoz.

Szárnyaltak a tőzsdék Európában, Amerika is felfelé vette az irányt

Szárnyaltak a tőzsdék Európában, Amerika is felfelé vette az irányt

Gyengén indították a hetet a tőzsdék, az új amerikai vámok bevezetése egyértelműen negatívan befolyásolta a piaci hangulatot. Kedden életbe léptek a Kanadával, Mexikóval, és Kínával szembeni új vámok, de úgy látszik, hogy nem kell sokat várni az újabb nagy fordulatra, hiszen Trump már ma bejelentést tett egyfajta kompromisszumos megoldásról Kanadával és Mexikóval.

Közben a következő német kormány megalakításában részt vevő CDU és az SPD tegnap megállapodott egy 500 milliárd eurós infrastrukturális alap létrehozásáról és a hitelfelvételi szabályok felülvizsgálatáról, a cél a hadsereg megújítása és a növekedés beindítása Németországban. Erre a hírre ralizott a német tőzsde.

Ami a piaci mozgásokat illeti, a tegnapi csúnya amerikai és európai esés után ma már javulni kezdett a hangulat Ázsiában, és az európai piacok is erőteljesen emelkedtek, Amerikában eközben csak óvatos mozgásokat láthattunk a nyitást követően, estére azonban már egyre határozottabb az emelkedés.

Sokkoló számok láttak napvilágot a mobilfüggőségről: már a napi alvásidővel vetekszik a képernyőidő

Sokkoló számok láttak napvilágot a mobilfüggőségről: már a napi alvásidővel vetekszik a képernyőidő

Egy frissen megjelent felmérés szerint az Egyesült Államokban az okostelefont használók napi átlagban 205 alkalommal nyitják meg készüléküket. A helyzet valószínűleg teljesen hasonló a fejlett világ döntő többségében, csak az USA mindig is élen járt a statisztikák készítésében, ezért onnan vannak a mostani írásban részletezett sokkoló számaink.

Történelmi nyereséget ért el a magyar bankrendszer, de nem mind arany, ami fénylik

Történelmi nyereséget ért el a magyar bankrendszer, de nem mind arany, ami fénylik

Minden idők legmagasabb nyereségével zárta 2024-et a magyar bankszektor, hiszen a konszolidált nyereség 2007 milliárd, a nem konszolidált 1632 milliárd forint volt – derült ki az MNB szerdán közzétett éves adataiból. Bár abszolút értelemben növekedést látunk, tőkearányosan már romlott a szektor belföldi teljesítménye az előző évhez képest mind a nyers, mind az általunk az átmeneti tételekkel korrigált számok alapján. A kamateredmény csökkenése és a kockázati költségek emelkedése egyaránt 100 milliárd forint körüli összeggel rontotta az összképet.

Kitört a vámháború, reagálnak a tőzsdék

Kitört a vámháború, reagálnak a tőzsdék

Donald Trump vámbejelentéseinek hatására a hétfő esti órákban lefordultak az amerikai tőzsdék, ezt követően ugyan ma reggel Ázsiában felemás hangulatban telt a kereskedés, Európában azonban szakadtak a tőzsdék, ez alól a magyar tőzsde sem volt ma kivétel. Az elmúlt napokban nagyot menetelő védelmi papírok is megtorpantak, emellett az autógyártókat, valamint régiós bankrészvényeket, így az OTP-t is adták ma a befektetők.

Az amerikai tőzsdéken sem indult jól a nap, később azonban markáns hangulatjavulás jött, a rossz hangulat azonban visszatért a zárásra.

Nagyot zuhantak az amerikai tőzsdék Trump bejelentései után

Nagyot zuhantak az amerikai tőzsdék Trump bejelentései után

Donald Trump amerikai elnök bejelentette, hogy keddtől érvénybe lépnek a vámok Kanada és Mexikó ellen, illetve a mezőgazdasági importra is vámokat lengetett be április 2-ától. A hírekre az egyébként is esésben lévő amerikai tőzsdék meredek zuhanásba fordultak. A Dow Jones és az S&P 500 ugyan átlépte a 2 százalékos mínuszt, de végül nagy sprintben 2 százalékos esés alatt zártak, a Nasdaq viszont több mint 3 százalékot zuhant. A techszektort különösen érinti a visszaesés: az Nvidia 9 százalékkal esett vissza.

Összeomlott az elmúlt évek egyik legforróbb tőzsdei sztorija

Összeomlott az elmúlt évek egyik legforróbb tőzsdei sztorija

Az elmúlt évek egyik legforróbb árupiaci terméke, a narancslé, idén jelentős árkorrekciót mutat. 2023 eleje és 2024 vége között az árak többszörösükre nőttek, de most rövid idő leforgása alatt közel 40 százalékot zuhant a jegyzés. Messze nem nem ez volt azonban az egyetlen izgalmas sztori idén a tőzsdéken, hiszen amerikai tech szektor szenvedése, az európai piacok szárnyalása, a kínai AI-sztori, és természetesen Donald Trump piacmozgató lépései is érdekes témákat szolgáltattak. Szokásos módon február lezárultával is megnéztük, hogyan teljesítettek idén a fontosabb tőkepiaci eszközök, és mi állt az árfolyammozgások mögött.

Elmondta a Masterplast, mire kell a hatmilliárd forintnyi friss tőke

Elmondta a Masterplast, mire kell a hatmilliárd forintnyi friss tőke

Hatmilliárd forintot von be a Masterplast tőkeemeléssel, aminek nagyobb részét tartalékba teszi a vállalat, a kisebb részét pedig fejlesztésekre, például az üveggyapotgyár megindítására fordítja. A két alapító tulajdona 50 százalék alá csökken, viszont a menedzsment részvénymennyiségével együtt megmarad a többség. Az idei kötvénytörlesztéseket már a megtermelt eredményből tervezi kifizetni a vállalat, amit a közelmúltbeli költségcsökkentések, valamint a javuló építőipari konjunktúra segíthet, ennek első jelei már látszanak a cég szerint. A hosszabb távú eredményvárakozásokat áprilisban frissíti a Masterplast és továbbra is keresi a Markettel együtt a szakmai befektetőt a kőzetgyapotgyárhoz - mondta el a Portfolio-nak Tibor Dávid, a Masterplast elnök-vezérigazgatója.

Recesszióba kerülhet az USA? Mélyponton az amerikai-ukrán kapcsolatok? A piacok egy másik filmet néznek

Recesszióba kerülhet az USA? Mélyponton az amerikai-ukrán kapcsolatok? A piacok egy másik filmet néznek

Eséssel indult a nap az európai tőzsdéken, ami annak tudható be, hogy Donald Trump tegnap bejelentette, hogy március 4-én életbe lép a Mexikóra és Kanadára kivetett 25%-os vám, valamint további 10%-os vámot helyez kilátásba a kínai importra, mivel ezekből az országokból továbbra is nagy mennyiségben áramlik be "halálos kábítószer" az Egyesült Államokba. A kriptodevizák piacát már erősen megütötték a hírekre, bezuhant a bitcoin. Ebben a hangulatban eséssel zárta a napot a magyar tőzsde.

A nap legjobban várt adata az amerikai PCE-inflációs adat volt, amely a várakozásoknak megfelelően alakult. Az adatközlést követően egy kisebb felpattanást láthatunk a piacokon, korrigálnak a kriptók is. Az Atalanta Fed GDP előrejelzése és a Trump-Zelenszkij találkozó sikertelensége átmenetileg idegességet hozott, aztán megvették a részvényeket.

Itt a szuperbuborék, jön a nagy zuhanás a tőzsdéken?

Itt a szuperbuborék, jön a nagy zuhanás a tőzsdéken?

Jeremy Grantham még 2022 januárjában figyelmeztetett arra, hogy egy szuperbuborék alakult ki a tőkepiacokon, ami hamarosan kipukkanhat. Jött is az esés, csakhogy a mesterséges intelligencia őrület megakasztotta ezt a folyamatot, és új lendületet adott a tőzsdéknek. A guru most ismét figyelmeztet: szerinte az amerikai részvénypiac súlyos korrekcióra érett meg, miközben az AI-láz csak tovább fújja a lufit. A szakember szerint a részvények túlértékeltek, ráadásul a történelem azt mutatja, hogy minden fontos új technológia körül buborék alakul ki, ami végül kipukkan. Azt is elárulta, hogy szerinte mibe érdemes fektetni egy ilyen bizonytalan helyzetben.

Jönnek Trump vámjai, nagyot esett Amerika

Jönnek Trump vámjai, nagyot esett Amerika

Elsősorban Donald Trump friss lépései befolyásolják ma a piaci hangulatot, tegnap ugyanis az amerikai elnök bejelentette, hogy vámokat vet ki az EU-ra. Emellett azt is bejelentette, hogy egy újabb hónappal elhalasztja a Kanadára és Mexikóra kivetett 25%-os büntetővám bevezetését. Ugyancsak befolyásolja a hangulatot a rengeteg befektető által közelről figyelt Nvidia gyorsjelentése - a chipgyártó verte a várakozásokat és kifejezetten pozitívan nyilatkoztak a kilátásokkal kapcsolatban. Emellett fontos makroadat is érkezett ma: felfelé módosított PCE inflációs adatok és a vártnál magasabb új munkanélküli segélykérelmekre vonatkozó közlés érkezett, mindez az inflációs nyomás feléledésére és a növekedés lassulására utal, aminek következtében megnőtt az idei kamatcsökkentés esélye. Ezt követően újra megszólalt az elnök, aminek nem örültek a piacok. Trump bejelentette, hogy március 4-én életbe lép a Mexikóra és Kanadára kivetett 25%-os vám, valamint további 10%-os vámot helyez kilátásba a kínai importra, mivel ezekből az országokból továbbra is nagy mennyiségben áramlik be "halálos kábítószer" az Egyesült Államokba.

Őrült pénzeső jöhet a Magyar Telekomtól, viheti haza a profitot az anyacég

Őrült pénzeső jöhet a Magyar Telekomtól, viheti haza a profitot az anyacég

Több meglepetéssel is szolgált a Magyar Telekom, most a profit 80 százalékát fizetik ki a részvényeseknek (osztalék és részvényvisszavásárlás), a következő években pedig akár a teljes eredmény a részvényeseknél landolhat, ami nem kevés pénz, most hogy kivezették a különadókat, a bevétel pedig az inflációval párhuzamosan hízik, éves szinten közel 200 milliárd forintról van szó. Ebből egyre nagyobb szelet jut az anyacégnek, ami a Magyar Telekom új osztalékpolitikája alapján egyre nagyobb összeget vihet haza. Eljátszottunk a gondolattal, mi lenne, ha tényleg a teljes profitját odaadná a részvényeseknek a Magyar Telekom.

Trump bejelentései rángatták este a tőzsdéket, vegyes lett a zárás

Trump bejelentései rángatták este a tőzsdéket, vegyes lett a zárás

Jelentősen emelkedtek ma az európai tőzsdék, miközben a befektetők a vállalati gyorsjelentésekre figyeltek. Itthon a Magyar Telekom friss eredményeire reagáltak ma a befektetők: erős évet zárt a Magyar Telekom, a vállalat a saját célkitűzéseit magasan felülteljesítette és az elemzői várakozásokhoz képest sem okozott csalódást, ráadásul még az osztalékkal kapcsolatban is tette egy friss bejelentést a cég - a jelentést követően ralizott a Telekom árfolyama, végül 11,5 százalékos pluszban zárt a papír. Eközben a befektetők már az Nvidia esti jelentésére készülnek. Este Donald Trump több fontos bejelentést is tett, elsősorban a vámokkal kapcsolatosan, ez pedig jelentős volatilitást hozott a tőzsdékre.

Ez a befektetés az aranynál is nagyobbat szólhat - Mutatjuk, hogyan lehet beszállni!

Ez a befektetés az aranynál is nagyobbat szólhat - Mutatjuk, hogyan lehet beszállni!

Aki az arany történelmi csúcsról csúcsra járó grafikonjára ránézve úgy érzi, hogy lemaradt erről a lehetőségről, annak itt a jó hír: van egy könnyen elérhető tőzsdei befektetési forma, ahol nem elég, hogy általában az aranynál is meredekebb emelkedést szoktunk látni bikapiac esetén, hanem a nemefémmel ellentétben itt még messze vannak a történelmi csúcsok.

Zsinórban negyedik napja mínuszban az amerikai tőzsdék

Zsinórban negyedik napja mínuszban az amerikai tőzsdék

A német választások eredményei és az ukrajnai békével kapcsolatos remények mellett a kereskedelmi háborús hírek mozgatják ma a világ tőzsdéit, miután hétfő este Donald Trump megerősítette, hogy márciustól jönnek a vámok Kanadára és Mexikóra. Az amerikai tőzsdék hétfőn vegyesen zártak, az ázsiai tőzsdéken kedd reggel jellemzően esések voltak a japán piaccal az élen, az európai indexek pedig kis csökkenésekkel kezdték a kereskedést, majd napközben pluszba fordultak, de az amerikai nyitást követően ismét lefelé vették az irányt. Eközben a tengerentúlon is esést láthattunk a Nasdaq vezetésével. A Tesla és az Nvidia is halmozza a mínuszokat idén. Itthon az MNB kamatdöntése volt a nap egyik fontos eseménye, este pedig érkezik a Magyar Telekom negyedik negyedéves gyorsjelentése. Érkeztek hírek a 4iG és a Waberer's háza tája felől, de rángatják az ingatlanpapírokat is ma a magyar tőzsdén.

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Európa visszavág Trumpnak – nagy bejelentést tett Ursula von der Leyen és Emmanuel Macron
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

MNB Intézet

Science Under Strain

Historically, the United States has been a central hub in science, attracting significant number of global talents, particularly...