FONTOS Bár nincs nukleáris fegyvere a Forradalmi Gárdának, enélkül is bármelyik pillanatban egy valóságos atombombát dobhatnak a világra

Keresett kifejezés: orosz ukrán háború | Találatok száma: 15748 Új keresés

Lemondhat az ukrán kormányfő, kettészakadhat az ország

Kész lemondani az ukrán miniszterelnök, ha ezzel elősegíti a belpolitikai konfliktus megoldását - jelentette ki ma megjelent lapinterjúkban a Mikola Azarov. Ez a Kijev belvárosában hónapok óta tüntető erők egyik fő követelése volt kezdetben, mostanában viszont már az ukrán államfő lemondását is követelik. Az ukrán rendőrség tüntetőkkel szembeni e heti brutális fellépése és emiatt legalább hét ember halála kapcsán többek között pénzügyi szankciókkal fenyegette meg Ukrajna vezetését az Európai Parlament elnöke. Az Egyesült Államok Külügyminisztériuma pedig az erőszakos cselekmények miatti várható kockázatokra, a gyorsan változó helyzetre figyelmeztette az Ukrajnába utazó amerikai állampolgárokat. A konfliktus tárgyalásos rendezése irányába mutat azonban az, hogy szombaton is tárgyalt az ellenzék fő erőinek képviselőivel Viktor Janukovics ukrán elnök. Eközben egy amerikai független politikai elemzőcég azt írta: a moszkvai politikai elitben erős a meggyőződés, hogy a nyugati orientációt követelő tüntetők győzelme esetén Ukrajna kettészakadhat.

Aggódjunk az ukrán OTP miatt?

Tavaly júniusban készítettünk interjút az ukrán OTP vezérigazgatójával, azóta tovább romlott a helyzet keleti szomszédunknál: a devizatartalékok szintje vészesen csökken, a hitelminősítők véleménye szerint egyre közelebb van egy esetleges államcsőd. "Belülről nézve" azonban talán nem olyan veszélyes a helyzet, Hák-Kovács Tamás szerint a tartalékok szintje egyelőre kielégítő, védőhálóként még mindig ott van az IMF és ha lesz is drasztikus devizaleértékelés, annak hatása jóval enyhébb lehet, mint 2008-ban volt. Az OTP az elmúlt években "válságállóbbá" tette működését, és azon kevés külföldi bank között van, amely marad, és meghatározó szereplő lehet az ukrán bankpiacon.

Az interjú fontosabb üzenetei:

  • Hák-Kovács szerint Ukrajna nem megy csődbe
  • Nagyobb leértékelésre azonban szükség lehet
  • Ennek hatásai azonban jóval enyhébbek lesznek, mint 2008-ban
  • Ukrajna hintapolitikát folytat (IMF vs. Oroszország), végső soron azonban védőhálóként szolgálhat az IMF segítsége
  • Az ukrán OTP üzleti modellje az elmúlt években átalakult, védettebbé vált a gazdaság ciklikusságával szemben
  • A fogyasztási hitelek kihelyezésére építő modell jól működik, az OTP piaci részesedést szerez a szegmensben
  • A versenytársak hanyatlása mellett az OTP növekedni kíván az ukrán bankpiacon
  • Az anyabank kitettsége jelentősen csökkent az ukrán OTP-nél, az alapműködés nyereséges, a tőkeerő pedig megfelelő

Ki legyen a jegybankelnök? - Szavazz!

Közeleg a jegybankelnök-váltás napja, de egyelőre a politika nem nevezett meg hivatalos jelöltet, csupán híresztelésekből sejthetjük az esélyesek körét. A piaci szereplők körében a múlt év végén végzett felmérésünkből kiderült, hogy a befektetők "politikus jegybankelnökre" számítanak - bár nem ilyet szeretnének. Az alábbiakban az olvasók véleményét kérjük ki: Te kit tennél meg jegybankelnöknek? Ha tetszik a jelölt, adj maximális pontszámot, ha nem, adj egyest!

A Timosenko-ügy: kell-e félteni a gázhercegnőt?

Lassan világpolitikai botránnyá dagad a volt ukrán miniszterelnök asszony fogva tartása: mint ismeretes, számos európai ország vezetője kilátásba helyezte a Kijev számára mind financiális, mind presztízs szempontból létfontosságú nyári labdarúgó EB bojkottját, az Európai Parlament pedig május 24-én határozatban követelte "a politikai motívumok alapján elítélt összes fogoly szabadlábra helyezését".

Újabb gázcsata: ki fizeti a révészt?

Új csata kezdődött az Oroszország és Ukrajna között több mint hat éve tartó energetikai háborúban, amelynek legnagyobb vesztesei kezdettől az orosz földgázimportra szoruló EU-tagországok voltak.

Kardcsörtetés Oroszország nyugati végein

Dmitrij Medvegyev elnök az Európai Unió közvetlen határán, a Kalinyingrádi terület fővárosában, az összes orosz állami tévécsatorna által közvetített szerdai beszédében ünnepélyesen nyilvánosságra hozta, hogy hadrendbe állítják a második világháború utáni béketárgyalásokon megszerzett, mélyen Németországba ékelődő egykori kelet-poroszországi Königsbergben létesített Voronyezs-DM rádiólokációs állomást.

New Yorkban elkezdődött "a halál kufárának" a pere

A világgazdaság nem elhanyagolható szegmensét alkotja az illegális fegyverkereskedelem és az annak busás hasznából eszközölt, többnyire szintén illegális célokat szolgáló befektetések sora. Tucatnyi ország titkosszolgálata mellett ezért kíséri megfeszített figyelemmel a gazdaság számos szereplője is a Thaiföldön csapdába csalt, majd az Amerikai Egyesült Államokba toloncolt Viktor But most kezdődött tárgyalását New York állam bíróságán.

Tőlünk keletre is kiéleződtek az etnikai konfliktusok

Hol a török bevándorlók németországi konfliktusaira, hol a francia hatóságok romaellenes intézkedéseire, hol pedig egyenesen Gyöngyöspatára emlékeztet a FÁK-országokból az orosz városokba érkező, hivatalos források szerint öt millió -- független szociológusok szerint 12 millió -- külföldi munkavállaló sorsa.

Török-ukrán stratégiai szövetség a gazdaságban

Recep Erdogan egy hónappal ezelőtt tett első kijevi látogatásán körvonalazódni kezdett a két ország között korábban elképzelhetetlen együttműködés. Ankara, miként a Szovjetunió felbomlása óta több - muzulmán többségű - volt szovjet tagköztársaságnak, most Ukrajnának is befektetéseket ígért. Cserében megrendeléseket kért a kínai építőipar után a világon a második legnagyobb kapacitással rendelkező építőipara számára, amely például Baku azeri fővárost teljesen újjáépítette.

Összeolvad a Nabucco és a Déli Áramlat

A gazdasági szaksajtóban a január gyakran a beköszöntő esztendő inkább vágyott, semmint reálisnak tekinthető fejleményeiről közreadott tündérmesék ideje. Nem utolsó sorban a világ szinte minden országának gazdasági—politikai—társadalmi életét meghatározó energetikai szférában. A legújabb bombasztikus hír szerint az Európai Unió és Oroszország között huzamosabb ideje - szerencsére javarészt verbális eszközökkel vívott - Déli Áramlat versus Nabucco háború örömteli véget érhet, mivel a két földgázvezetéket egyesítik.

Putyinnak van egy álma

Váratlan, de azért nem egészen meglepő hadjáratot indított az orosz miniszterelnök Brüsszel ellen a Süddeutsche Zeitungban szerdán megjelent terjedelmes cikkével. Az "Oroszország és Európa: a válság tanulságainak megfontolásától a partnerség új napirendjéig" című írást a politikai és a gazdasági elit világszerte döbbent értetlenséggel fogadta. Még részben Moszkvában is, ahol egyes elemzők szerint "a tanácsadói félretájékoztatják Vlagyimir Putyint" az EU energetikai piacának perspektíváiról, mások viszont úgy vélik, hogy a kormányfő "blöfföl".

Az első feltételezést bátran elvethetjük, hiszen talán az egész világon nem akad miniszterelnök, aki olyan részletekbe menően, naprakészen ismerné a kőolaj- és földgáz szféra fejleményeit, mint Putyin. A második feltételezéssel - hogy ugyanis a világsajtóban bombaként robbanó írásmű blöff lenne - már bonyolultabb a helyzet.

Újra működésben az orosz energetika pörölye

Mégiscsak van új a nap alatt: a Gazprom számára váratlanul vonzó, sőt szerfelett biztonságos lett az ukrajnai földgáz tranzit, noha azt Moszkva idáig -- Kijev megbízhatatlanságára hivatkozva -- dollármilliárdos költséggel épített vezetékekkel messzire el akarta kerülni. Alekszej Miller, az orosz cég első embere azonban a hét végén azzal zsarolta meg a szomszédos Belorussziát, hogy ha öt napon belül nem törleszti a földgázszállítások nyomán felhalmozott, az oroszok szerint mintegy 200 millió dolláros adósságát, akkor a Gazprom Minszk napi szükségletének 15 százalékára csökkenti az exportot és vele az európai tranzitot. A belorusz adósság úgy keletkezett, hogy Minszk idén önhatalmúlag a 2009. évi árat fizeti a Gazpromnak, noha a december utolsó óráiban kicsikart megállapodás szerint a tavalyi 150 dollár/1000 köbméter "kék fűtőanyag" helyett a 174 dolláros árat kellene érvényesíteni.

Lengyel tragédia: mi történt Katynban és Katyn előtt?

A lengyel tragédia újra figyelmeztet rá, hogy nem lehet, nem szabad elkerülni a múlttal való tisztességes szembenézést. A nyugat-oroszországi Szmolenszk mellett lezuhant gép utasai az egykor NKVD-nak nevezett volt szovjet politikai rendőrség kivégző osztagai által 1940 áprilisában és májusában bestiális módon kivégzett, becslések szerint 15 000-21 000 lengyel katonatiszt emlékének akartak áldozni. A civilizált világban természetes gesztus azonban egyszersmind politikai demonstráció is volt, hiszen Moszkva belső használatra fél évszázadon át "államtitoknak", a nemzetközi kapcsolatokban pedig "rágalomnak" minősítette a gondosan eltervezett és végrehajtott gyilkosságsorozatot, amelyet Oroszországban mindmáig nem hajlandóak népirtásnak elismerni.

Meglepő fordulat: az Emfesz volt tulajdonosa ismét a ringben!

A botrányokkal teli elnökválasztás óta keveset hallani északkeleti szomszédunkról, amely pedig változatlanul az európai kontinens válságövezete. Miközben a világ Görögországra, sőt mostanában már Portugáliára figyel, a számunkra stratégiailag kulcsfontosságú Ukrajnában gőzerővel tart, és a jelek szerint a napokban fontos fordulópontjához érkezett a politikai és a gazdasági hatalomért folyó küzdelem.

Ebben a háborúban a Moszkva vagy Brüsszel kérdése még nem dőlt el. Viktor Janukovics államfő konokul tartja magát ahhoz az európai gondolkodás számára racionálisnak látszó, mégis életidegen elképzeléshez, amellyel a megválasztása előtti napokban - némileg váratlanul -- előállt. Azt javasolta akkor, hogy Ukrajna, Oroszország és az Európai Unió közösen hozzon létre egy konzorciumot a Kijev felségterületéhez tartozó földgázvezetékek működtetésére.

Ukrajna választása: 18 kicsi indián

Északkeleti szomszédunknál, a történelmét, hagyományait, kultúráját tekintve a nyugati és a keleti civilizáció határmezsgyéjén található Ukrajnában január 17-én az urnákhoz járulnak a 46 milliós lakosság választásra jogosult tagjai, hogy eldöntsék, ki legyen az ország elnöke a következő négy évben.

Európa legnagyobb területű --több mint hat Magyarországnyi -- állama az elmúlt húsz esztendőben nemigen tudott mit kezdeni a közel 350 éves orosz uralmat követően mintegy ajándékba kapott plurális demokráciával. A politikai pártok, a végrehajtó hatalom és az elnöki hivatal tisztségviselői nem annyira az ország vagy választóik érdekeit képviselik: inkább egy—egy jól körülhatárolható gazdasági lobbicsoport szekerét tolják.

Új év - új izmozás: orosz olaj- és gázháborúk

Egymás után három szilveszterünk telt el az orosz—ukrán földgázháború izgalmai közepette, 2009/2010 fordulóján azonban ez a konfliktus szerencsére elmaradt. Nem mintha a felek együttműködőbbé váltak volna. Csak kivárnak: a néhány nap múlva esedékes ukrajnai elnökválasztás eldöntheti, hogy a hatalmas ország a politikában és a gazdaságban a nyugati vagy a keleti orientációt választja-e. Emellett azonban az oroszokat valószínűleg a korábbinál együttműködőbbé teszi az északkeleti szomszédunk amortizálódott földgázhálózatának felújítására - és ezzel lényegében a felette gyakorolt ellenőrzés megszerzésére -- tett Európai Uniós ajánlat is. Az ukrán politikai elitet pedig az késztethette jobb belátásra, hogy az IMF egyebek mellett a biztonságos földgáz tranzit garanciáihoz kötötte a Kijevnek nyújtott gigahitel következő részletét.

Letett Amerika a cseh és lengyel rakétapajzsról

Mivel nem fejlődik olyan ütemben Irán hosszú hatótávolságú rakétaprogramja, mint ahogy azt a Bush-kormány annak idején gondolta, ezért "félre teszi" a Csehországba és Lengyelországba tervezett amerikai rakétavédelmi rendszer kiépítésének tervét az Obama-adminisztráció - számolt be az információról a Wall Street Journal mai száma.

Keserű csúcs a háború árnyékában

Az elmúlt két évtized talán legnehezebb csúcstalálkozóját tartották kedden a lengyelországi Gdansk városában, ahol a második világháború kitörésének 70. évfordulója alkalmából rendezett megemlékezésen többek között részt vett Angela Merkel német kancellár, valamint az orosz, a lett, a litván, az észt, az ukrán, a finn, a holland, a cseh, az olasz miniszterelnök. A háborúban győztes Nagy-Britannia és Franciaország meglepő - bár nem egészen érthetetlen -- módon csak külügyminiszteri szinten képviseltette magát.

De nem is rájuk, sőt, nem a háborús bűneit számtalanszor levezekelt Németország kancellárjára figyelt a világ, hanem Vlagyimir Putyinra, aki a történelmi csúcstalálkozó közös autóbuszon közlekedő tekintélyes vendégeivel szemben külön limuzinon érkezett az ünnepségre. 150 fős kísérete pedig kivette a környék legelőkelőbb, kastélyszerű szállodája, a Grand Hotel összes szobáját, amelyeket a levegőből, a tenger felől és - a városnegyed lezárásával - a szárazföldről is védenek a biztonságiak.

Lesz-e újabb földgáz háború?

Erre még korai lenne válaszolni, hiszen a javarészt kulisszák mögé szorított, változó sikerrel folyó orosz—európai szembenállás egyik fő terrénuma éppen északkeleti szomszédunknak a földgáz tárolásával és szállításával kapcsolatos tevékenysége. Hogy ez milyen konfliktusokat indukál, az megmutatkozott a csütörtökön Moszkvában lebonyolított, feszült megbeszélésen is, amelynek tárgya az orosz—ukrán földgáz kereskedelem új feltételrendszere volt.

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Irán jelzést adott – máris eldőlt a háború?
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Ricardo

Legyünk optimisták!

A túlzottan drámai világképről címmel friss posztom olvasható a nagyszerű individualista blogon. Röviden: a világ...