gazdag elit
KRTK blog

Kutatás bizonyítja: ha így végződik a vezetékneved, nagyobb eséllyel tartozol az elithez Magyarországon

Gáspár Attila, KRTK, Padovai Egyetem
|
Pető Rita, KRTK
A szemünk és a hajunk színét biztosan a szüleinktől örököljük, ahogy legtöbbször a családnevüket is. De mennyire örököljük a társadalomban betöltött szerepünket, sikerességünket? Ez a generációk közti társadalmi mobilitás kutatásának alapkérdése. Napjainkban nagyon sok közéleti vitát folytatunk a növekvő egyenlőtlenségről, illetve a szabadpiac és az azt ellenőrizni hivatott intézmények szerepéről az egyenlőtlenség fenntartásában vagy enyhítésében. Sokan gondolják, hogy az intézmények “helyrebillentésével” igazságosabb társadalmat hozhatunk létre. Ehhez viszont tudnunk kéne, hogy általában mekkora az intézményi változások szerepe a társadalmi rétegződés alakulásában.  A KRTK kutatói ennek mentek utána magyar adatok segítségével.

Magyarország a II. világháborút követően negyven évig egy radikálisan egyenlősítő társadalmi kísérlet résztvevője volt, melyet “kommunizmusnak” vagy “államszocializmusnak” szokás hívni, majd a rendszerváltozást követően a szabadpiaci berendezkedésre tértünk át. Abból, hogy a két, gyökeresen eltérő berendezkedés mennyire formálta át a magyar társadalom rétegződését, következtethetünk arra, hogy egy társadalom úgy általában milyen könnyen változik meg az intézményi átalakítások hatására.

Kapcsolódó tanulmányunkban azt vizsgáltuk, hogy a magyar társadalom egyes csoportjainak átlagos helyzete hogyan alakult a társadalmi átlaghoz képest 1947 és 2017 között. Egyaránt vizsgáltunk olyan csoportokat, akik az átlagosnál jobb helyzetből indultak, illetve olyanokat, akik az átlagosnál rosszabból.  Főleg az érdekelt minket, hogy mekkora hatást gyakoroltak a XX. század második felének történelmi viharai arra, hogy a magyar társadalom egyes csoportjai milyen “hatékonyan” örökítették át helyzetüket a következő nemzedékre. Ennek sikerét írják le a társadalmi mobilitás mérőszámai.

Ha a társadalom tökéletesen mobil lenne, akkor a magas státuszú családok gyermekei pontosan ugyanakkora eséllyel lennének alacsony- illetve magas státuszú felnőttek, és ugyanez igaz lenne az alacsony státuszú családok gyermekeire is. Ha semmilyen mobilitás nem lenne, akkor a társadalom egy mozdulatlan jégtömb volna, és a magas státuszú családok gyermekei “automatikusan” magas státuszúak lennének, az alacsony státuszú családok gyermekei teljesen biztosan alacsony státuszúak maradnának. A valóságban általában a mobilitás e két véglet között van, és minden csoport a társadalmi átlaghoz közelít egyik nemzedékről a másikra - az átlagosnál rosszabb helyzetben  lévők alulról, az átlagosnál jobb helyzetben lévők felülről. Ez a folyamat egészen addig tart, míg a csoport elveszti megkülönböztetett előnyös vagy hátrányos helyzetét.

A tanulmányunkban azt vizsgáltuk, hogy ez a konvergencia mennyire volt gyors a szocializmus illetve a modern kapitalizmus évtizedei alatt, illetve hogy volt-e eltérés a konvergencia ütemében a két rendszer között. A szocializmus a munkásosztály felemelését tűzte zászlajára, ezért 1989 előtt gyorsabb mobilitást vártunk, mint a rendszerváltást követő évtizedekben.

A társadalmi mobilitásnak hatalmas hazai és nemzetközi szakirodalma van. A vizsgálatok legfőbb korlátja, hogy a módszerek nagyon adatigényések, hiszen szülő-gyermek kapcsolatok részletes leírására van hozzájuk szükség (milyen eséllyel lesz értelmiségi egy kétkezi munkás gyerekéből? Mennyit keres valaki a szüleihez képest?). Erre alkalmas adatbázisok csak a legutóbbi évtizedekben jöttek létre. A mi tanulmányunk előnye, hogy ehelyett teljesen nyilvánosan elérhető családnév-gyakoriságra támaszkodik. Vagyis egyes családnév csoportok gyakoriságát vizsgáltuk a társadalomban illetve különböző foglalkozásokban.

Elsősorban három csoporttal foglalkozunk:

  • az első az –y-ra végződő családnevűek csoportja. A közhiedelem ezeket a neveket a nemesi származással azonosítja, ami ebben a formában nem állja meg a helyét. Azt viszont sikerült a 18. század elejéig visszamenőleg megmutatnunk, hogy minél magasabb státuszú társadalmi csoportot vizsgálunk, annál gyakoribb volt körükben az –y-ra végződő családnév. Vagyis ezek a nevek igenis “előkelőbbek” voltak az átlagnál.
  • A második csoport amelyet vizsgálunk az összes olyan családnevet  tartalmazza, amelyik az elmúlt százötven évben a 20 leggyakoribb családnév közé tartozott (például Balogh, Kiss, Kovács, Nagy, Szabó stb.). Ezek jobbára “családnevesült” ragadványnevek, amelyek foglalkozásra, testi tulajdonságra, származásra utalnak, és a közemberek neveiként jöttek létre (Magyarországon éppúgy, mint más európai országokban).
  • Az általunk vizsgált harmadik csoport a roma kisebbséghez köthető családnevek csoportja. Ebbe a csoportba soroltunk minden nevet, amelyet a Családnevek enciklopédiája (Tinta Kiadó, 2010) a roma kisebbséghez köt, illetve azokat a neveket, amelyek társadalmi aránya ezen nevek demográfiai trendjeinek alakulását szorosan követte.

A fő gondolat a következő: minél magasabb státuszú egy társadalmi csoport, annál nagyobb eséllyel kerülnek be a tagjai az elithez köthető foglalkozásokba,

vagyis annál többen lesznek közülük például orvosok,  mérnökök, feltalálók, parlamenti képviselők, akadémikusok. Mi azt követjük nyomon, hogyan viszonyul egymáshoz egy csoport aránya az elitben, illetve egy csoport aránya az össznépességhez képest. Ezt hívjuk relatív reprezentációnak. Ha például egy csoport a társadalom 5%-át képviseli, de az elitben 20%-os az aránya, akkor relatív reprezentációja 4 (=20/5), vagyis négyszeresen felülreprezentált az elitben, tehát a csoport magas státuszú. Ha csak 0.5% lenne az aránya az elitben, akkor azt mondanánk, a csoport tízszeresen alulreprezentált (0.5/5=1/10), vagyis alacsony státuszú.

A relatív reprezentációból kiszámolhatjuk azt is, hogy mekkora a csoport előnye vagy hátránya a társadalmi átlaghoz képest egy adott időpontban, szórásegységben kifejezve (feltéve, hogy a státusz haranggörbe szerint oszlik el a társadalomban). Ha egy csoport egy szórásegységnyi előnyt élvez az átlaghoz képest, az azt jelenti, hogy a csoport átlagos tagja az emberek 84%-ánál jobb helyzetben van.  Két szórásegységnyi előnynél már a társadalom 98%-ánál előnyösebb a várható helyzete (illusztráció itt). Ha egy csoport átlagos helyzetű, akkor az előnye 0 szórásegység, vagyis az emberek 50%-a alacsonyabb státuszú nála, 50%-a pedig magasabb. A szórásegységben kifejezett előny illetve hátrány generációk közti együttmozgását hívjuk társadalmi mobilitási rátának.

A tanulmány fő eredményeit három ábrában összegezzük. Az első az orvosi egyetemet végzettek névsorából számolt társadalmi státusz a három társadalmi csoport, vagyis az –y nevűek, a 20 leggyakoribb családnévvel rendelkezők, illetve a romákhoz köthető családnevek körében. Az ábra azt mutatja, hogy az –y családnevűek mintegy 0,5 szórásegységnyi előnyt élveztek az ötvenes években. Ez azt jelenti hogy egy átlagos -y nevű ember a társadalom 69%-ánál előnyösebb helyzetben volt. Ez az előny az ezt követő hatvan évben 62%-ra mérséklődött (az első ábrán a kék színnel jelölt idősor).

A 20 leggyakoribb családnév valamelyikét viselő emberek 0,2 szórásegységnyi hátrányból indultak, vagyis az átlagos “Kovács” vagy “Szabó” nevű embernél a társadalom 42%-a volt rosszabb helyzetben, és 58%-a jobban. Ezt a hátrányt a következő hatvan évben lényegében nullára “dolgozták le”, és “középre kerülvén” mára átlagosan nem tekinthetőek hátrányban lévő csoportnak (az első ábrán piros színnel jelölt idősor).

Ha az olvasó azt gondolja, hogy ez a változás nem túl gyors, akkor jól látja:

ezek a számok azt mutatják, hogy mind az alacsony, mind a magas státuszú csoportok körében alacsony a nemzedékek közti mobilitás.

Az első ábrán ábrázoljuk az egyes csoportok számított előnyét/hátrányát nemzedékekre lebontva. Becsléseink szerint a pirossal jelölt előkelő családnevűek és a piros jelölt gyakori családnevűek sikerét egyaránt 60-80%-ban az örökölt komponens határozza meg. Vagyis mindkét csoport lassan, de biztosan a társadalami átlaghoz közelít: az előbbieknek az előnye, az utóbbiaknak a hátránya apad egyik nemzedékről a másikra (minél meredekebb a vonal, annál gyorsabban közelít az adott csoport az átlaghoz). Ezzel szembetűnően ellentétesen viselkedik az sárgával jelölt idősor, mely a romákhoz köthető családnevek viselőinek státuszát ábrázolja. Ez a csoport a vizsgált időszakban egyáltalán nem zárkózott fel a társadalmi átlaghoz, sőt, a leszakadása inkább növekedett. Ez nemzetközi összehasonlításban párját ritkító jelenség.

A tanulmányban ezen felül megvizsgáltuk, hogy hogyan változott a különböző társadalmi csoportok státusza a huszadik század második felének rendszerváltásai környékén (a Rákosi- és a Kádár-érában, illetve 1989-et követően). Módszertani okokból itt szórásegység helyett relatív reprezentáció mérőszámait használjuk (a parlamentnek többször is lehet valaki tagja, ezért a szórásegységben kifejezett előny kiszámolásának feltételei nem teljesülnek).

A 2. Ábrán azt mutatjuk, hogyan változott a háború előtt előnyt élvező csoportok (köztük az -y nevű emberek) átlagos relatív reprezentációja az orvosi egyetemeken (5 évente átlagolva, körrel), illetve a II. világháborút követő összes parlamenti választás befutói között (négyzettel).  Az ábrán az 1-nél nagyobb értékek társadalmi előnyt jelölnek, azt jelentik, hogy az adott névcsoport hányszorosan volt felülreprezentálva az orvosok, illetve a képviselők között. Láthatóan a háború előtt előnyt élvező emberek aránya nagyon hasonló volt mindkettő „foglalkozásban” a negyvenes évek második felében, a II. világháborút követően.

Az “előkelő nevűek” mindkét helyen közel ötszörösen felülreprezentáltak voltak!

Ezt követően az orvosok körében az arányuk lassan, törések nélkül csökkent tovább, hasonlóan ahhoz, ahogy az előző ábrán láttuk. Ezzel szemben a Rákosi-rendszer parlamentjéből az ötvenes évek elején lényegében teljesen eltűntek a háború előtt előnyben lévő csoportok (köztük az –y nevűek), és az arányuk csak 1956 után kezdett lassú, de biztos emelkedésbe. A nyolcvanas évekre a parlamenti képviselők és az orvosok között ismét ugyanolyan mértékű volt a korábban előnyt élvező elitcsoportok reprezentációja, majd a rendszerváltozást követően arányuk a parlamentben hatalmasat ugrott, hogy aztán ismét fokozatos csökkenésbe kezdjen, és beálljon ugyanarra a szintre, mint az orvosok között. Fontos megjegyezni: mindkét hivatásban, máig több mint kétszeresen felülreprezentáltak az „előkelő nevű” emberek.

Az utolsó ábra azt szemlélteti, hogy a hátrányos helyzetű nevek is eltérően viselkednek, ha a parlamenti arányukat és az egyéb elitcsoportokban meglévő arányukat hasonlítjuk össze. A körrel jelölt idősor mutatja húsz leggyakoribb családnév és a kutatásban vizsgált egyéb hátrányos helyzetű csoportok  (a romákhoz köthető neveken kívül) átlagos relatív reprezentációját az orvosok között, és a négyzettel jelölt idősor mutatja ugyanezen csoport relatív reprezentációját a parlamenti képviselők között. Jól láthatóan az egész időszakban 0 és 1 közé esnek ezek az értékek, vagyis mindkét csoportbeli jelenlét alapján végig hátrányos helyzetűek maradtak ezek a nevek.

Míg az orvosok között lassú, de töretlen felzárkózást figyelhetünk meg a társadalom átlagához viszonyítva, addig a parlamentben furcsa dolog történt: a kommunizmus legkeményebb évtizedeiben a korábban hátrányos helyzetű családnevek  relatív reprezentációja a parlamentben a felére csökkent. Ez a hetvenes évektől kezdve változott meg, és azóta együtt mozog az orvosok körében mért relatív reprezentációjával, bár a parlament összetétele nagyobbat változik egyik választásról a másikra (részben azért, mert kevesebb képviselő van, mint orvostanhallgató, ezért az adatok zajosabbak).

Mi a tanulság? Úgy tűnik, a radikális intézményi változások leginkább a felszínen kavarnak nagy vihart, és képesek gyorsan átrendezni a politikai elit összetételét.

Ugyanakkor a mélyben zajló társadalmi folyamatok ennél sokkal lassabbak, és nehezebb őket kizökkenteni.

Az 1989-es rendszerváltás környékén nem volt mély törés a társadalom általunk megfigyelt rétegződésében. Ha a szocializmusról a kapitalizmusra történő átmenet nem okozott megfigyelhető törést, akkor ez szkepticizmusra ad okot abban a tekintetben, hogy a mélyreható intézményi változások általában mennyire képesek a társadalom mély folyamatait hosszabb távon kizökkenteni.

Gáspár Attila a Közgazdaság- és Regionális Tudományos Központ (KRTK) Közgazdaságtudományi Intézete és a Padovai Egyetem munkatársa,

Pető Rita a KRTK Közgazdaságtudományi Intézetének munkatársa

A cikk a szerző véleményét tükrözi, amely nem feltétlenül esik egybe a Portfolio szerkesztőségének álláspontjával.

Címlapkép: Getty Images

usa zaszlo
himlo kiutes
olajfinomito
fagylalt fagyi
irán

Holdblog A megváltozott világ

2009-ben a pénzügyi világégéskor találták ki a jegybankok (először a mindig bátrabb Fed), hogy a kamatcsökkentés...

Online kurzus
Akár 100 000 Ft-tal elkezdhető, hosszú távú megtakarítási módszer.
Díjmentes online előadás
Hogyan csináld a gyakorlatban?
Portfolio hírlevél
Ne maradjon le a friss hírekről!
Iratkozzon fel megújult, mobilbarát
hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Kiadó raktárak és logisztikai központok

A legmodernebb ipari és logisztikai központok kínálata egy helyen

Infostart.hu
2022. május 17.
Hitelezés 2022
2022. május 31.
Financial IT 2022
2022. június 8.
Portfolio Property X 2022
2022. június 1.
Portfolio Digital Transformation 2022
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
covid