Kötelező legyen-e a sisak a biciklin? – A lényeg, hogy ne érzelemvezérelt módon dőljön el a kérdés

krtk blog Az ELTE Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont blogja.

Mit tudunk biztosan?

Abban a hazai kerékpáros közösségben széles a konszenzus, hogy egyéni szinten a sisak viselése okos döntés. A legnagyobb, jó minőségű tudományos bizonyítékok szerint baleset esetén

• 48–51%-kal kisebb az esélye bármilyen fejsérülésnek,
• 60–69%-kal kisebb a súlyos fejsérülésnek,
• a traumás agysérülés kockázata mintegy 53%-kal csökken,
• a halálos fejsérüléseké pedig 34–65%-kal alacsonyabb.

A kockázati háttér sem közömbös:

azonos megtett kilométerre vagy utazási időre standardizálva a kerékpározás fejsérülési kockázata magasabb, mint az autózásé.

A motorozás ennél is kockázatosabb, de ott a sisak már régóta kötelező elem, az autóban pedig kötelező és beépített védőeszközök csökkentik a sérülési kockázatot.

Magyar specifikus adatok is jelzik a probléma súlyát:

naponta körülbelül 7–8 olyan rendőrségi személyi sérüléses baleset történik, amelyben kerékpáros érintett, és a kórházba kerülő kerékpáros sérültek nagyjából harmadánál fej–arc–nyak sérülés szerepel.

A valós esetszám azonban a rendőrségi adatoknál magasabb lehet. Egyrészt a kórházi statisztikák sok, rendőrségnél nem jelentett esést is rögzítenek. Másrészt, a bukósisaknak köszönhetően sok balesetet követően nincs szükség kórházi ellátásra, viszont viselése nélkül feltehetőleg lenne.

Az ECF álláspontja

Fontos az elején tisztázni, hogy az  Európai Kerékpáros Szövetség (ECF) nem a sisak viselése, hanem annak kötelezővé tétele ellen érvel – más kérdés, hogy közben sok esetben magát a tömeges sisakviselés hatásosságát kérdőjelezi meg.

Az ECF részletes érveinek bemutatása előtt még érdemes kitérni a sokat emlegetett ausztrál példára, hogy miért is hiba mindent eldöntő érvként erre a több mint 30 évvel ezelőtti estre hivatkozni. Laikusok számára az ausztrál nyers idősorok döntő bizonyítéknak tűnhetnek, viszont tudományos módszertannal nézve egyáltalán nem elfogadhatóak érvként, így a levont következtetések is gyengék. Csak a legfontosabb torzításokat említve: kontrollcsoport nélküli „előtte–utána” összevetésekből áll, ráadásul heterogén adatforrásokat kever össze, és talán a legfontosabb, hogy a keverő tényezők (infrastruktúra, demográfia, járműmix) figyelmen kívül hagyásával jutnak erős következtetésekre.

Utóbbi figyelmen kívül hatása azt jelenti, mintha a 30 évvel ezelőtti ausztrál társadalmi, közlekedési helyzet konstans lenne, a mai napig nem változott volna semmit – miközben ez nyilván nem igaz. És hiába hivatkozik erre “állatorvosi lóként” az ECF vagy a Magyar Kerékpárosklub (MK), Ausztráliában nincs napirenden a kötelező sisakviselés eltörlése. Ez feltehetőleg annak is köszönhető, hogy vannak már olyan, megfelelő kontrollváltozót alkalmazó tanulmányok, amelyek épp az ellenkező irányt mutatják:

a kötelező sisakviselés mellett csökkent a kerékpáros balesetek és fejsérülések száma, amely lényegében a szigorítás célja volt.

De rátérve az ECF érveire, az egyik kulcsállítás, hogy a kötelező sisak visszavetheti a kerékpározást. A bizonyíték azonban vegyes:

• van, ahol a bevezetés rövid távon kimutatható visszaesést hozott (Ausztrália, Új-Zéland),
• máshol a hatás kicsi vagy átmeneti volt (Kanada, Spanyolország).

Az viszont egyértelmű, hogy a közbringarendszereknél erősebb és következetesebb a negatív hatás – az eddigi tapasztalatok alapján a kötelezőség valóban visszafogta a használatot. Ez azért is fontos, mivel a közösségi kerékpáros rendszerek fontos szerepet játszanak a kerékpározás világába való belépési korlát csökkentésében. Arra viszont nincs egyértelmű válasz még, hogy mennyien váltanak egy esetleges kötelező sisakviselést előíró törvény után a saját kerékpár használatára.

A másik fontos érv, a „nettó közegészségügyi veszteség”– miszerint a visszaeső kerékpározás elveszi a mozgás egészségnyereségét – rendkívül érzékeny a feltételezésekre és nagyrészt csak azokon alapszik. A visszaesés nagysága, a visszalépők összetétele és a kiinduló egészségi kockázat mind meghatározza az eredményt. Ráadásul, ahogy az ausztrál példa körüli problémákat bemutattuk, a több évtizeddel ezelőtti, bizonytalan külföldi adatokra támaszkodó becslések nagyon félrevezetőek, hiba lenne ezeket a magyar döntésekhez használni. Viszont lényegében ez az egyik kulcskérdés a kötelező sisakviselés körüli vitában, erre később még visszatérünk.

Az is gyakori állítás, hogy a sisak védelme „korlátozott”, mert a szabványok főként esésekre, nem jármű-kerékpár ütközésekre vannak kalibrálva. Ez technikailag igaz, de nem következik belőle, hogy a sisak „kevésbé érdemes”: a mindennapi bukásokban és sok ütközésben is nagy, számszerűen kimutatható különbséget okoz a kimenetelben (lásd a korábban hivatkozott tanulmányokat).

Szintén sokszor hangoztatott érv még a kockázatkompenzáció – merészebb bringás vagy közelebb előző autós. Bár vannak ezzel kapcsolatos tanulmányok, de ezek eredményei egyrészt korlátozottan általánosítható (kontrollált körülmények között és elenyésző hatás), másrészt viselkedésváltozást vizsgáltak csak, nem balesettel való összefüggést. Tehát olyat eddig senki nem mutatott ki, hogy a sisakviselés önmagában növelné a balesetek számát.

A „safety in numbers” jelenség – több bringás, kevesebb egy főre jutó kockázat – is fontos érv szokott lenni. Viszont ez pusztán korreláció, itt a hatás jó részét valószínűleg az infrastruktúra és a városszövet magyarázza. Hollandia példája is azt mutatja, hogy a kiváló infrastruktúra sokat számít, de nem mindent: a közelmúltban ott is erősödtek a sisakviselést ösztönző kampányok a növekvő kerékpáros balesetek következményeként.

Döntési keret magyar adatokkal

Egyelőre nincs olyan magyar bizonyíték-összesség, amely alapján felelősen kijelenthetnénk: a kötelező sisak össztársadalmi értelemben biztosan jobb vagy rosszabb.

A kérdés lényege, hogy a kerékpározás társadalmi haszna (mobilitás, egészség és környezeti hatások) meghaladja-e a társadalmi költségeket, és ha igen, a sisakkötelezettség hogyan változtat ezen a mérlegen.

• A hasznok oldalán a legnagyobb bizonytalanság a tényleges egészségnyereség országos nagysága és eloszlása. A kerékpározási szokások heterogének: más a hatás egy napi ingázónál, egy alkalmi városi felhasználónál, egy e-bringás nyugdíjasnál vagy egy sportcélú országútisnál. Magyar, reprezentatív felmérés hiányában a külföldi átlagmutatók egyszerű átvétele félrevezető lehet, mivel teljesen más szociodemográfiai hátterű, jelentősen eltérő kerékpáros infrastruktúrával rendelkező országokat nem szabad összehasonlítani a magyar helyzettel.
• A költségek oldalán egyrészt vannak egyéni terhek (sisakvásárlás, komfort, elfogadottság), amelyek elvben visszafoghatják a kerékpározást – ennek magyar mértékét ma nem ismerjük. Másrészt jelentősek a baleseti költségek: a rendőri-mentős beavatkozások, a kórházi ellátás hossza és költsége, a kieső munkaidő és jövedelem, súlyos esetben az államháztartási terhek. Ezekre a magyar adminisztratív adatok egy részéből – megfelelő kutatási tervvel – feltehetőleg közelítő becslés készíthető, de jelenleg nincs folyamatban ilyen irányú kutatás.

E döntési helyzetben érdemes mérlegelni a részleges szigorításokat is, mivel azok jobban elterjedtek a világban és gyorsabb becsléseket lehet hozzájuk készíteni. Nem biztos, hogy a „mindenkinek, mindenhol” szabály a társadalmilag optimális: a kockázat kor és hely szerint erősen eltér. Más lehet indokolt gyerekeknél, időseknél, sporteseményeken vagy nagy lejtőkön;

a közbringarendszerek esetében pedig a kötelezőség bizonyíthatóan visszatartja a használatot.

Mit tehetünk?

A tudomány jelenlegi állása szerint a sisak viselése egyéni szinten az egyik leghatékonyabb stratégia a kerékpáros balesetek súlyos – különösen fejsérüléses – kimeneteleinek mérséklésére. A kerékpározás fejsérülési kockázata autózáshoz mérve jóval magasabb, és a sisak ezt érdemben csökkenti. Nincs bizonyíték arra, hogy a sisak maga növelné a balesetszámot, az ezzel kapcsolatos narratíva nem megalapozott. A kötelezővé tétel kérdésében azonban magyar adatokra és célzott költség-haszon számításokra van szükség: ma még nem látunk elég tisztán ahhoz, hogy mindenki számára, minden helyzetben egységes szabályt lehessen javasolni.

A bizonyítékok alapján a sisak önkéntes viselésének ösztönzése jelentős társadalmi költség nélkül elérhető cél.

A Magyar Kerékpárosklub állásfoglalása ebben a kérdésben pont ellentétes, amely az eddigiek alapján egyértelműen elmondható, hogy téves.

• A „félelemkeltés” miatti aggodalmaik érthetők, de a rendelkezésre álló kísérletes bizonyíték nem támasztja alá, hogy a biztonsági fókuszú üzenetek csökkentenék a kerékpározási szándékot;
• az egészségfókuszú üzenetek pedig kifejezetten javíthatják a kerékpározás észlelt hasznát a nem-kerékpárosok körében.

Ez a két kommunikációs irány jól megfér egymás mellett: lehet egyszerre normalizálni a sisakviselést és vonzóvá tenni a kerékpározást.

A legnagyobb hazai kerékpáros szervezettől így joggal várható el, hogy ha nem is támogatja a kötelező sisakviselést, de az önkéntes viselését támogassa.

A felmerült aggályokat pedig közvetítse ernyőszervezete, az Európai Kerékpáros Szövetség felé is, hogy legyen lehetőségük felülvizsgálni eddigi álláspontjukat.

A kötelező sisakviselés össztársadalmi szinten optimális döntésének megválaszolásától még messze állunk. Addig is érdemes a részleges szigorítás lehetőségét nyitva hagyni a magasabb kockázatú helyzetekben és csoportokban, miközben következetesen fejleszteni az infrastruktúrát, és pozitív, egészség- és élményfókuszú kommunikációval ösztönözni a sisak önkéntes viselését. Ezek nem kizárják egymást, hanem kölcsönösen támogatják, hogy minél több ember kezdjen el biztonságos körülmények között kerékpározni Magyarországon.

A cikk a szerző véleményét tükrözi, amely nem feltétlenül esik egybe a Portfolio szerkesztőségének álláspontjával.

A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Getty Images