A HUN-REN Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont blogja.
Reggelente egy kiadós alvás után úgy érezzük, hogy fel vagyunk töltődve és teli energiával látunk neki a napi kihívásoknak. Ezen kihívásokkal (munkában helyt állni, gyerekeket ellátni, házi munkát elvégezni) úgy tudunk megbirkózni, hogy közben a reggel még feltöltött erőforrásainkat, energiánkat és akaraterő-tartalékunkat használjuk fel. Amikor ezen tartalékok lemerülnek, már nehezünkre esik úgy teljesíteni és viselkedni, ahogy azt szeretnénk. Ezt az elképzelést testesíti meg az ego-kimerülés (ego depletion) fogalma, ami főként nem a fizikai kimerülésre, hanem a szellemi és mentális lemerülésre utal. Lemerült állapotban csökken az önuralmunk és kevésbé tudunk önkontrollt gyakorolni. Például, hajlamosabbak vagyunk nagy adag fagyival kényeztetni magunkat egészségesebb ételek helyett. Este inkább egy filmet nézünk meg a kanapén, pedig reggel megfogadtuk, hogy elmegyünk futni. Ha kimerültek vagyunk, az is megeshet velünk, hogy nem szólunk, ha többet adtak vissza a boltban, mint kellett volna.
Az utolsó példához kapcsolódóan kutatásunkban azt vizsgáltuk, hogy az ego-kimerülés hat-e arra, hogy általános iskolás diákok nem megérdemelt módon jutnak előnyökhöz, vagyis csalnak. Az alapötlet az, hogy a résztvevőket két csoportra osztjuk véletlenszerűen és mindkét csoport tagjai részt vesznek egy olyan feladatban, ahol kis csalással értékesebb ajándékokhoz juthatnak. A csavar az, hogy a diákok egyik csoportja ezután a feladat után oldott meg egy 20 perces tesztet, amelyből 10 perc egy matek teszt volt. A másik csoportban azonban a diákok előbb a tesztet oldották meg és utána kapták meg a csalási feladatot. Az ego-kimerülés elmélete alapján azt várhatjuk, hogy azok a kik a 20 perces teszt után kapták meg a csalási lehetőséget rejtő feladatot nagyobb valószínűséggel csalnak.
A Covid-19 járvány miatt a kutatás alapjául szolgáló kísérletet online végeztük el a 2019/2020-as tanév végén, májusban és júniusban általános iskolai diákokkal. Egy korábbi kutatásban résztvevő diákokat hívtuk meg ebbe a kutatásba, akik 29 különböző vidéki általános iskola negyedikes vagy felsőbb osztályaiba jártak. A kísérlet az online oktatás idejére esett, így a résztvevők otthon számítógép előtt vettek részt a kísérletben. Adataink azt mutatják, hogy inkább a motivált és jobb diákokat tudtuk megszólítani a felhívásunkkal. Azonban az összes magyar diákkal összehasonlítva a résztvevőink iskolai teljesítménye alacsonyabb, mint a magyar átlag és a családi hátterük is rosszabb. Így a mintánk nem reprezentatív, amit a következtetések levonásakor figyelembe kell venni.
Összesen 1143 diák vett részt a kísérletben, ami két fő részből állt: egy csalási lehetőséget magában rejtő feladatból és egyéb feladatokból, köztük egy négy kérdésből álló matek tesztből, melyet korcsoportnak megfelelő feladatokból állítottunk össze. A diákokat véletlenszerűen két csoportba osztottuk. A véletlenszerű csoportba osztástól azt vártuk, hogy a két csoportban a diákok nagyon hasonló jellemzőkkel rendelkeznek, így nem azért látunk majd esetleg különbséget a csalásban, mert a két csoportba más tulajdonságú diákok kerültek. Ezt ellenőrizendő megnéztük, hogy a megfigyelhető jellemzőket (kor, iskolai jegyek átlaga, magatartás, otthoni könyvek száma stb.) tekintve a két csoport eltér-e, és azt láttuk, hogy nincsen nagy, statisztikai értelemben szignifikáns, különbségek a két csoport között.
Hogy nézett ki a csalási lehetőséget magában rejtő feladat? Először képen megmutattunk 6 különböző tárgyat (lásd fenti ábra): tolltartót, övtáskát, poharat, tollat, kulcstartót és kitűzőt. Majd arra kértük a diákokat, hogy rendezzék sorba a tárgyakat aszerint, hogy melyiket szeretnék a leginkább megkapni. Így a diákok egyéni preferencia listáin az első helyen a legjobban értékelt tárgy állt, majd ezt követte a többi csökkenő értékben. Ezután a résztvevők egy virtuális kockával dobtak és rögtön meg is látták a dobás eredményét. Majd a diákokat arra kértük, hogy adják meg, milyen számot dobtak. Mielőtt azonban ezt megtették volna, tájékoztattuk őket, hogy a beírt számnak megfelelő ajándékot meg is fogják kapni. Azaz aki egyest ír be, az megkapja a számára legkedvesebb ajándékot. Ez volt a csábítás, hiszen még ha valaki nem is dobott egyest, de szerette volna a leginkább kívánt tárgyat megkapni, akkor könnyen elérhette a célját, ha más számot írt be, mint amit dobott.
Lényegében tehát a diákok a kockadobástól függetlenül megkaphatták a kívánt ajándékot, ha csaltak, vagyis nem őszintén adták meg dobásuk értékét.
A feladat leírásából kitűnik, hogy a diákok kisebb és nagyobb számot is megadhattak ahhoz képest, mint amit dobtak. A következő ábra első sora egy példa arra, amikor a diák nem csalt. A második sorban a diák a dobott számtól eltérő számot írt be. A beírt szám azonban nagyobb volt, mint a dobott szám. Így összességében a diák megkárosította magát, hiszen számára kevésbé értékes ajándékot kapott. Például Diák 2 azt mondta, hogy 3-ast dobott [övtáska] dobott, pedig valójában a 2-est dobott [tolltartó]. Preferencia listáján azonban az övtáska kevésbé értékes, mint a tolltartó. Az utolsó sorban a képzeletbeli diák alacsonyabb számot írt be, így értékesebb ajándékot kapott, mint a dobott szám alapján járt volna neki. Például a Diák 3 azt mondta, hogy 1-est dobott [tolltartó] dobott, pedig valójában a 6-ost dobott [kitűző]. Preferencia listáján alapján pedig a tolltartó értékesebb, mint a kitűző.
Tényleg többen csaltak a diákok a lefárasztás (vagyis a 20 perces teszt) után? A lenti ábra illusztrálja a legfőbb eredményünket. Kezdjük a piros körrel jelölt, harmadik, utolsó, sorban lévő oszlopok összehasonlításával! Itt azt látjuk, hogy azok között, akik Diák 2-höz hasonlóan a dobottnál nagyobb számot adtak meg, nincs különbség aszerint, hogy a csalási feladat a kísérlet elején vagy a végén szerepelt. A nagyobb szám beírása kevésbé kedvelt ajándéktárggyal jár, és úgy gondoljuk, hogy a figyelmetlenség magyarázza azt, hogy valaki miért „károsítja meg” önmagát ilyen módon. A figyelmetlenség pedig az adatok alapján hasonlóképpen érintette mindkét csoport tagjait.
A narancssárga körrel jelölt középső oszloppár azonban számottevő különbséget mutat azok körében, akik Diák 3-hoz hasonlóan a dobottnál kisebb számot írtak be, és így számukra értékesebb ajándékhoz jutottak. Az ábráról leolvasható, hogy majdnem kétszer annyian csaltak azok közül, akik a kísérlet végén kapták meg a csalási feladatot!
Ha a csalást úgy értelmezzük, hogy a beírt szám eltér a dobottól (legyen szó akár nagyobb akár kisebb számról), akkor a fehér körrel jelölt első oszloppár mutatja a két csoport közötti különbséget. Több, mint 5 százalékponttal magasabb a csalás aránya abban a csoportban, ahol a csalási feladat a kísérlet végén szerepelt és ez a különbség statisztikailag számottevő.
Összességében az eredmények arra utalnak, hogy a lefárasztott diákok inkább csalnak, mint kevésbé fáradt társaik.
A fenti különbségek akkor is megmaradnak, ha figyelembe vesszük a diákok nemét, korát, családi hátterét, tanulmányi eredményüket és magatartásukat: olyan tényezőket, amelyek összefügghetnek a csalással.
Ha a csalásra gondolunk, akkor sokunknak az jut az eszébe, hogy az egyéni jellemzőktől függ. Egyes emberek jobbak és erényesebbek, ők keveset csalnak, míg mások gyengébb jellemek és hajlamosabbak a csalásra. Az eredményeink azt mutatják, hogy a körülmények is számítanak. Ha leapasztják az önuralom-készletünket, akkor sokan könnyebben csábulunk el és hajlamosabbak leszünk a csalásra. Mindebből az is következik, hogy ha az iskolai környezetben csökkenteni szeretnénk a csalást (például a másolást vagy a puskázást), akkor igyekezzünk olyan körülményeket teremteni, amely nem kedvez a csalásnak. Egy utolsó órában írt dolgozat például nagyon is növelheti a csalást. Kísérletben már egy 20 perces teszt is lemerítette a diákok önkontrollját. Mekkora lehet akkor a hatása egy ötször 45 perces „fárasztásnak”? Vagyis akkor, ha a dolgozatot diákok a hatodik órában írják.
Keller Tamás az ELKH Társadalomtudományi Kutatóközpont és a KRTK Közgazdaságtudományi Intézet munkatársa.
Kiss Hubert János a KRTK Közgazdaságtudományi Intézet, illetve a Budapesti Corvinus Egyetem Közgazdaságtan Intézetének munkatársa
A cikk a szerzők véleményét tükrözi, és nem feltétlenül esik egybe a Portfolio szerkesztőségének álláspontjával.
Címlapkép: Getty Images
