Prémium

Megújul a volt Ikarus Ipari Park (x)

Portfolio


' title='
A XVI. kerületben, Sashalom és Újmátyásföld határán található volt Ikarus Ipari Park a magyarországi ipari parkok egyik legnagyobbika. A park legrégebbi épülete az a 44-es csarnok, amely 1943-ban épült, és évekig az Ikarus Buszok előállításának adott helyet. Miután a gyár a kilencvenes évek elején megszűnt, a csarnok évekig üresen állt, majd pedig raktárként használták. Most azonban, egy 2005-ben megnyert, 150 milliós GVOP pályázatnak köszönhetően, teljes mértékben megújul. Az augusztus óta zajló munkálatok során a 7000 négyzetméteres összterületű épületet hét, egyenként 1000 négyzetméter nagyságú multifunkcionális egységre bontják, amelyek raktárakat, üzemcsarnokokat, irodákat és szociális blokkokat foglalnak majd magukba, ezáltal teljes körű kiszolgálást biztosítva a leendő bérlőknek. A kulcsrakész, minden igényt kielégítő helyiségek átadása 2008 márciusában várható.


' title='
A csarnok - és az egész ipari park - egyik fő vonzereje a kitűnő megközelíthetőség, hiszen mind az M3-as autópályáról, mind pedig a 30-as útról egyszerűen elérhető, s a tervek szerint az épülő M0-ás körgyűrűhöz is vezet majd egy átkötő út. A kiváló infrastruktúrának és a park által biztosított széleskörű szolgáltatásoknak köszönhetően a 44-es csarnok ideális megoldást jelent mindazok számára, akik a város belső területeitől nem szeretnének messze kerülni, mégis szakszerű szolgáltatásokra vágynak.

' title='
A beruházás hátterében az a nemzetközileg is elismert ingatlanportfolióval rendelkező Atlas Estates áll, amely elsősorban a közép és kelet-európai piacon aktív, s nevéhez olyan fejlesztések fűződnek, mint a varsói Hilton szálloda. A külföldi beruházásokon kívül a fejlesztő hazánkban is számos referencia-projekttel rendelkezik, a Ligetvárostól elkezdve az Atrium házakig.

További információk a www.atlasestates.hu weboldalon.
(X)
RSM Blog

Rejtett transzferár kockázatok

A magyar transzferár szabályozás keretében végzett NAV ellenőrzések során leggyakrabban az árképzés és az alkalmazott módszertan kerül előtérbe. Ugyanakkor egyre nagyobb figyelmet kap az is

Holdblog

Azok a marhák...

Érzek némi bűntudatot a tegnapi dupla Angus-burger után. Még jó, hogy volt mellette sült krumpli is, legalább lefelé tolta az átlagos, kajánkénti szennyezésemet. Ám a... The post Azok a marh

Kasza Elliott-tal

Macy's Inc - kereskedés

Tavaly októberben vásároltam, nem is keveset, mert akkor azt hittem, hogy a korrekciónak vége, és már egy felfelé tartó impulzusba ülök bele pár hétre. Hát nem, az a korrekció idén április

Sikerklub hazai kkv-nak

Sikerklub hazai kkv-nak

2025. szeptember 16.

Követeléskezelési trendek 2025

2025. szeptember 16.

REA SUMMIT 2025 – Powered by Pénzcentrum

2025. szeptember 17.

Portfolio Future of Finance 2025

2025. szeptember 18.

Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Díjmentes előadás

Tőzsde kezdőknek: Hogyan ne égesd el a pénzed egy hét alatt!

A tőzsde világában a lelkesedés könnyen drága hibákhoz vezethet – előadásunk abban segít, hogy kezdőként is megértsd a legfontosabb alapelveket, felismerd a kockázatokat, és elkerüld, hogy egy hét alatt elolvadjon a megtakarításod

Ez is érdekelhet