A pénzügyminisztérium novemberben egyéni beszélgetések során kérte ki a Wall Street-i bankok, vagyonkezelő óriások és más jelentős szereplők véleményét Hassettről és más jelöltekről, még mielőtt Scott Bessent pénzügyminiszter megtartotta volna a második körös interjúkat Jerome Powell jelenlegi elnök 2026 májusában lejáró mandátumát követő Fed-elnöki pozícióra - jelentette a Financial Times.
Hassett, a Fehér Ház vezető gazdasági szakértője az elmúlt hetekben esélyessé vált a pozícióra, miután Trump és Bessent leszűkítette a potenciális jelöltek listáját. Trump kedden jelezte, hogy jövő év elején nevezi meg választottját, és utalt rá, hogy Hassett "potenciális" jelölt. A dollár rövid időre gyengült az elnök kijelentésére.
A kötvénypiac szereplői aggódnak, hogy Hassett túlságosan igazodik az USA elnökének álláspontjához,
aki szerint jelentősen csökkenteni kellene a kamatokat.
A Reuters nem tudta azonnal megerősíteni a jelentést. A Fehér Ház és a Pénzügyminisztérium sem reagált a hírügynökség megkeresésére.
A befektetők attól tartanak, hogy Hassett válogatás nélkül szorgalmazná a kamatcsökkentést még akkor is, ha az infláció továbbra is a Fed 2 százalékos célszintje felett marad.
"Senki sem akar egy Truss-féle helyzetet" - utalt az egyik piaci szereplő a 2022-es brit kötvénypiaci sokkra, amelyet Liz Truss akkori miniszterelnök fedezetlen adócsökkentési tervei váltottak ki. A laza monetáris politika és a magasabb infláció kombinációja eladási hullámot indíthat a hosszú lejáratú államkötvényeknél.
A piaci szereplők azt is megkérdőjelezik, hogy Hassett képes lenne-e konszenzust teremteni a megosztott Fed-testületben a kamatdöntésekről. Amikor Hassett korábban találkozott a Treasury Borrowing Advisory Committee tagjaival, kevés időt szentelt a piacoknak, ehelyett a Fehér Ház prioritásait hangsúlyozta, beleértve a mexikói drogkartellek kérdését is.
Hassett korábban John McCain, George W. Bush és Mitt Romney elnökjelölti kampányainak vezető gazdasági tanácsadójaként dolgozott, majd Trump első elnöksége alatt a Gazdasági Tanácsadók Tanácsának elnöke volt. Bár szakértők elismerik intelligenciáját és magabiztosságát, sokan aggódnak, hogy közelsége Trumphoz, aki az elmúlt évben folyamatosan támadta a központi bankot, veszélyeztetheti az intézmény függetlenségét.
Kevin Hassett több mint képes ellátni a Fed-elnöki feladatot, csak az a kérdés, melyik Hassett jelenik meg
- mondta Claudia Sahm, a Fed korábbi közgazdásza. "A Trump-adminisztráció aktív résztvevője, vagy a független közgazdász?" - tette hozzá.
Címlapkép: Kevin Hassett, a Fehér Ház Nemzetgazdasági Tanácsának igazgatója a Fehér Ház nyugati szárnya előtt beszél 2025. április 18-án Washingtonban. Forrása: Andrew Harnik/Getty Images
Bejelentették a NATO–Oroszország Tanács megszűnését – Medvegyev kapva kapott az alkalmon
Menetrend szerint érkezett a volt orosz elnök fenyegetése.
Fokozódik a rejtély a pórul járt Sea Baby körül: az ukrán titkosszolgálat tagadja a NATO-tagország állítását
Románia szerint felrobbantottak egy ukrán gyártmányú tengeri drónt.
Vége egy korszaknak: új tulajdonoshoz kerül ez a boltlánc Magyarországon is
Hamarosan indul az üzletek átépítése.
Nagy döntésre készül Trump - Titokban már most vizsgálják, mit okozhat ezzel az amerikai elnök
A Wall Street egyes szereplői már most aggódnak.
Pikáns fordulatot vett a versenyfutás: felnőttfilmes milliárdos vetett szemet az orosz olajgigászra
Egyre többen pályáznak a Lukoil külföldi eszközeire.
Moszkva-szimpatizáns képviselőt küldött volna Kijevbe az Európai Parlament, Ukrajna azonnal lépett
A német AfD tagja többször is járt Oroszországban az elmúlt években.
"Kell egy pofon Európának, hogy észhez térjen"
"Az állam és a privát szféra összefonódása akkora versenyhátrány Magyarországnak, ami sehol máshol nincs, ez szuper extrém az Európai Unió más országaihoz hasonlítva." Szabó Balázs,...
Átütő siker a megújulók fejlesztése Texasban
Texas néhány év alatt bizonyította, hogy a nagyléptékű napenergia- és akkumulátoros beruházások képesek gyökeresen átalakítani egy teljes villamosenergia-rendszer működését.
Véget ér a KIVA (sokk): megszűnik a KIVA-sok neobankoknál vezetett pénzforgalmi számláinak adóterhelése
2024 év végén a KIVA-s adózókat meglepetésként érhette, hogy a neobankoknál vezetett pénzforgalmi számlák egyenlegnövekedése bizonyos esetekben plusz adóterhet jelentett számukra, amennyibe
Otthon Start: Újabb bank a 3% alatti kamatversenyben
Az MBH Duna Bank 2025. december 1-jétől bevezette kamatkedvezményes Otthon Start lakáshitel konstrukcióját, amellyel a bank is belépett a 3 százalék alatti kamatversenybe. Ez különösen figyelem
DIMOP Plusz: hol tartunk 2025 végén?
A Magyarországnak jutó 2021-2027 közötti pályázati források 9800 milliárd forintot tesznek ki. Ebből a DIMOP Plusz (Digitális Megújulás Operatív Program Plusz) esetén 764 milliárd forinttal
Mesterséges intelligencia és molekuláris tervezés
A hagyományos kutatásban 800 évet igénylő munkát az MI-nek sikerült néhány hónap alatt elvégeznie, 2,2 millió új kristályszerkezet felfedezésével.
Bizalmi válságban magyar piac, hiába várjuk a kockázati tőkét
A lelkesedés után vallatásokon át halad a világmegváltó ötlet, mire általában nem történik semmi. Magyarországon ugyanis sok a tehetség és az ötlet, de kevés a... The post Bizalmi válság
Balásy Zsolt: Mit (nem) ad nekünk a MÁV?
Egy ország vasúthálózata sok mindent elmond az országról. Mobilitás, kolbász, benzin. Balásy Zsolt aktuális megfejtése. Emlékszem, amikor a 2010-es évek elején először rohant a benzin... Th
Ezért nem tudnak labdába rúgni a magyar élelmiszeripari cégek a nemzetközi piacokon
Az Agrárszektor 2025 konferenciáról jelentkezik a Checklist .
Kiderült, hogy miért nem nőtt (már megint) a magyar gazdaság
A szárnyalás még várat magára.
Ízekre szedték a kormány gazdaságpolitikáját, Nagy Márton védelmébe vette
Meghallgatása volt a miniszternek.
Kisokos a befektetés alapjairól, tippek, trükkök a tőzsdézéshez
Előadásunkat friss tőzsdézőknek ajánljuk, összeszedünk, minden fontos információt arról, hogy hogyan működik a tőzsde, mik a tőzsde alapjai, hogyan válaszd ki a számodra legjobb befektetési formát.
Tőzsdei adrenalin vs. nyugodt hozam – te melyiket választod?
Tőzsdéznél, de nem tudod, merre indulj? Ismerd meg egy aktív trader és egy alapkezelő gondolkodását a Portfolio Investment Services online előadásán Vidovszky Áronnal!

