"Nem csak konkrét pénzadománnyal lehet segíteni a civil szférát" (x)

- Valóban, a gazdasági válság jelentősen visszafogta a vállalatok adakozási hajlandóságát. Ez elkerülhetetlen, amikor a vállalatoknak a túlélésért jelentős leépítéseket kellett végrehajtani. Mindennek következményeképp családok napi megélhetése vált bizonytalanná, amely ugyanakkor növeli a civil szféra feladatait. Ehhez viszont több forrás kell. Így a válság a civil szférát legalább duplán bünteti. A nem túl bíztató kilátások ellenére azonban nem szabad a civil szervezetek létjogosultságát lebecsülni. Az elmúlt évtizedben jelentősen nőtt a civil szervezetek és tevékenységük társadalmi elismertsége, beágyazódása mindennapjainkba. A vállalatoknak hatalmas felelősségük van abban, hogy ne hagyják visszafejlődni ezt a trendet. Még ha csak korlátozott anyagi eszközök állnak is rendelkezésükre, nagyon sokat tehetnek azért, hogy munkatársaik társadalmi felelősségvállalásra vonatkozó elkötelezettsége ne csökkenjen, hanem még inkább erősödjön. Mindez nem feltétlenül anyagi kérdés, hanem a vállalatvezetési filozófia alakulásának függvénye. Ha egy cég vezetése ösztönzi az ez irányú kezdeményezéseket, hatalmas lépést tesz előre. A segítségnyújtási lehetőségek tárháza pedig kifogyhatatlan, kezdve az önkéntes munkák megszervezésétől, a különböző civil kezdeményezésekhez való csatlakozásig. Személy szerint én ennek nagyobb értéket tulajdonítok, mint a pénzbeli adományoknak, mert segít az emberek társadalmi felelősségvállalásra ösztönzésére. Ha valaki kétkezi munkájával járul hozzá egy kezdeményezéshez (pl. egy kórház kifestése), az olyan élményt kap, amelyet valószínűleg majd máskor is át szeretne élni. A PricewaterhouseCoopers is ennek szellemében segít.
- Nyílván egy könyvvizsgáló cég elsősorban a szakmai tapasztalatát tudja felajánlani segítségképpen a civileknek. Ön szerint hasznos ez az alapítványok számára?
A segítségnyújtás hiányának egyik oka, hogy az adakozók nem bíznak abban, hogy az adomány jó helyre jut el. A könyvvizsgálat segít abban, hogy ez a bizalom megteremtődjön. Számunkra ezért rendkívül fontos, hogy az alapítvány, amelynek ily módon segítünk, a lehető legátláthatóbb módon működjön, tisztán el tudjon számolni. Erre kiváló példa a Csodalámpa Alapítvány, amellyel 2006 óta dolgozunk együtt, és amely csodálatos fejlődésen ment keresztül alapítása óta. A Csodalámpával való kapcsolatunk túlmutat a könyvvizsgálaton, számos más területen is segítünk.
- Milyen a visszhangja a vállalaton belül annak, ha a cég bevonja a munkatársait a jótékonykodásba?
Az alapítványok könyvvizsgálata mellett elsősorban önkéntes munkával járulunk hozzá a civil kezdeményezésekhez. Részt vettünk gyermekkórház festésében, díszítésben, óvoda felújításban. A Csodalámpa Alapítvány küldetését támogatva például önkéntes munkával segítünk a beteg gyermekek kívánságainak teljesítésében. Hihetetlen öröm nekünk is, amikor azt látjuk, az átadott laptop akkor annak a gyerekeknek a világ minden ajándékánál többet jelent. Nagyon fontos, hogy ezek a tevékenységeket a vállalat szintjén is kommunikáljuk, ezáltal is elősegítve a társadalmi felelősségvállalás népszerűsítését. Erre érdemes büszkének lenni.

(x)
Egy éve tart az olasz-német bankháború - Nem azok állnak nyerésre, akik a legjobban akarták a győzelmet
Egy év alatt 30% közeli részesedést tudott elérni az UniCredit a Commerzbankban, mást egyelőre nem.
Meghökkentő véleményt mondott Donald Trump a Lengyelország elleni dróntámadásról
Ezt gondolja az elnök a NATO-t megrázó incidensről.
Legalább 2070-ig működhet Ausztrália egyik legszennyezőbb üzeme
A környezetvédelmi miniszter jóváhagyta.
Riasztó előrejelzés érkezett: a tervezett hidrogénprojektek negyede nem fog megvalósulni
A tényleges termelés valószínűleg ennél is alacsonyabb lesz.
Fénykép jelent meg a gyilkos fegyverről: ezzel ölhették meg Charlie Kirköt
Fotó került fel a közösségi hálóra.
Megtámadta Moszkvát az ukrán haderő – Példátlanul súlyos incidens történt
Szentpétervár is tűz alá került, ahogy majdnem minden európai orosz megye is.
27 év börtönbüntetésre ítélték Jair Bolsonarót
Puccskísérlet miatt kerül rácsok mögé a volt brazil államfő.
Amikor a rosszabb befektetés is megéri
Korábban már írtam arról, hogy mennyire nem szeretem a béren kívüli juttatásokat. Teljesen feleslegesek, elvesznek egy csomó időt, és végeredményben csak azért léteznek, mert adókedvezmény
Milton Friedman és az MMT
Milton Friedman: From Modern Monetary Theory to Monetarism címmel ma cikkem olvasható a Naked Capitalism oldalon. Innen is köszönöm Yves Smith szerkesztőnek a közlést, aki egy rövid felvezetést i
Otthon Start kamatok, kedvezmények: meglepő különbségek a bankok között!
Az Otthon Start program elrajtolt, a bankok pedig - szinte versenyt futva - igyekeznek rálicitálni egymásra nem csak kamatokban, de kedvezményekben és extra jóváírásokban is. Mutatjuk, mit kínál
Két éves a bejelentővédelmi törvény
2023 nyarán lépett hatályba a 2023. évi XXV. törvény, - a panasztörvény - amely a panaszokról, a közérdekű bejelentésekről, valamint a visszaélések bejelentéséről szól. A bejelentővéd

Elérhetőek-e az EU-s zöldítési célok?
Az IRENA 2025 júniusi jelentése átfogó képet ad az EU energiaátállási kilátásairól, szektoronkénti bontásban, valamint ismerteti a dekarbonizáció várható társadalmi és gazdasági hatása
100 milliárd forint a magyar vállalkozásoknál
Elértük a 100 milliárdot! - hangzik a hír, de mit takar ez a szám a valóságban? Csak egy újabb számadat, vagy tényleg változást hoz a mindennapokban?

Az egykulcsos szja kelet-európai szokás
A legtöbb európai ország progresszív adórendszert üzemeltet: a fizetendő személyi jövedelemadó arányos a keresettel. A grafikonon a legmagasabb személyi jövedelemadó-kulcsok és a kiegészít

A kötvénypiac csendes forradalma
Sokan temették már a kötvénypiacot az utóbbi évek során, azonban a jelenlegi hozamszintek mellett épp most kínálkozhat kivételes lehetőség a hosszú távban gondolkodó befektetőknek. A mosta


Erre kevesen számítottak: ő most a világ leggazdagabb embere
Újra hasít az AI-sztori.
Mi lesz veled, magyar búza? Drasztikus váltás kell
Aduász lehet a búza itthon, a fajtaválasztáson és a technológián azonban nagyon sok múlik.
Állami tulajdonból a 4iG-hoz kerül a Rába
Bővül a cég védelmi portfóliója.
Tőzsde kezdőknek: Hogyan ne égesd el a pénzed egy hét alatt!
A tőzsde világában a lelkesedés könnyen drága hibákhoz vezethet – előadásunk abban segít, hogy kezdőként is megértsd a legfontosabb alapelveket, felismerd a kockázatokat, és elkerüld, hogy egy hét alatt elolvadjon a megtakarításod
Miért a tőzsdei befektetést válasszam az állampapír helyett?
Online előadásunkon megvizsgáljuk a két befektetési formát, megtárgyaljuk az előnyeiket és a hátrányaikat, sorra vesszük mikor mibe érdemes fektetni.