Tizenkilenc kategóriában választotta ki az év legjobb projektjeit, tranzakcióit, cégeit a tíz tagból álló élő, és a 40 tagból álló online szakmai zsűri, akik egyben az aktuális év friss „Top50 ingatlanpiaci szereplői" voltak. Az élő zsűrit alkotta: Bárány Kristóf, Futó Gábor, Gereben Mátyás, Jellinek Dániel, Kis-Szölgyémi Ferenc, Nagygyörgy Tibor, Noah Steinberg, Salamon Adorján, Scheer Sándor és Székely Ádám.
Ezen felül az Év Koncepciójáról a Property Awards konferencia résztvevői szavazhattak. A tizenhetedik elismerés a Darida Pál-emlékdíj volt, a tizennyolcadik pedig egy különdíj, aminek odaítéléséről a Portfolio csapata döntött. Nemhiába említettünk 18 díjat: idén a nem elégséges shortlist-es miatt az M&A kategóriában nem osztottunk díjat.
Lássuk a díjazottakat!
Év Lakóprojektje 150 lakás felett: WaterfrontCity IV – Biggeorge Property (Powered by Nemzeti Tőkeholding)
A Waterfront City egy új, modern városnegyed a 3. kerületben, ahol a természet közelsége és a városi kényelem tökéletes egyensúlyban van. A Duna-part közvetlen szomszédságában elhelyezkedő fejlesztés különleges atmoszférát kínál: a sétányt új épületek határolják, üzletekkel, kávézókkal és szolgáltatásokkal, amelyek élhető közösségi teret teremtenek. A 13 emeletes, 253 lakásos lakóépületből lenyűgöző örökpanoráma nyílik a budai hegyekre és a folyóra, a tágas teraszok pedig ideálisak a pihenéshez vagy a baráti összejövetelekhez. A zöldtetők, parkosított terek és fenntartható megoldások – mint az energiatakarékos rendszerek és okos otthon funkciók – mind hozzájárulnak a modern, környezettudatos életstílushoz.
Év Lakóprojektje 150 lakás alatt: Paskal Rose II. – SunDell
A Paskal Rose II. lakópark Budapest 14. kerületében, a Szugló és Bartl János utca, valamint a Rákos-patak által határolt területen található. Az elegáns, korszerű otthonokat kínáló beruházás összesen 140 lakásból áll, melyek egyedi hőmennyiség mérőkkel, vízórákkal és elektromos mérőórákkal felszereltek. Környezetbarát levegős-hőszivattyús rendszer biztosítja a fűtést és hűtést, valamint napelemek segítik a közös területek energiaellátását. Innovatív fűtési-hűtési rendszerek: Környezetbarát levegős-hőszivattyú, napelemek és egyedi hőszabályozás biztosítják a komfortos lakókörnyezetet. 157 parkolóhely a mélygarázsban fűtött rámpával, valamint további tárolók vásárlási lehetősége.
Év Irodafejlesztése: Liget Center Vitrum – WING
A Liget Center Classic és Auditorium felújítása egy teljes üveghomlokzattal rendelkező új önálló épülettel teljesedett ki. A Liget Center Vitrum egy boutique-irodaház, amely hat szinten további 2200 négyzetméter irodaterületet kínál a zöld környezetben belvárosi irodát kereső cégeknek. A Dózsa György út autós forgalma, valamint a járókelők elől az épület a műemlék mögé rejtőzködik. A három épület együttesen egy privát belső udvart keretez. Az épület 2024 második félévében kapott használatbavételi engedélyt és BREEAM fenntarthatósági minősítéssel rendelkezik. Integrált épületmenedzsment rendszerrel (BMS), egyedi vezérlőapplikációval, külső időjárás érzékelővel, belső légállapot érzékelővel, célszint-vezérelt felvonókkal rendelkezik. A zöld megoldásnak köszönhetően az épület "A+" besorolású, az épületkialakítás karbonsemleges. A ház kizárólag elektromos energiát használ, a hűtés-fűtés a legmodernebb hőszivattyús rendszerrel történik. Komplex épületfelügyeleti és energiamenedzsment rendszer által szabályozott hűtés-fűtés és világítás szolgálja a kényelmet.
Év Ipariingatlan-fejlesztése 20 000 négyzetméter felett: CTPark Sziget SZG1 CTP
A CTP egy új 100 000 m2-es magyarországi logisztikai központot adott át a Tescónak. A Szigetszentmiklós melletti 60 hektáros zöldmezős beruházás részeként épült létesítmény célja a Tesco hatékonyságának növelése a magyar ügyfelek kiszolgálásában, optimalizálja a szállítási logisztikát, valamint jelentősen csökkenti a szén-dioxid-kibocsátást és a környezetterhelést. A központ 2025 márciusától teljes körűen kiszolgálja a Tesco üzleteket országszerte.
Év Ipariingatlan-fejlesztése 20 000 négyzetméter alatt: ZF Chassis Modules raktára – Panattoni
A Panattoni Hungary és az OTP Ingatlanbefektetési Alap közös fejlesztésében valósult meg Debrecenben egy 15 300 négyzetméteres gyártócsarnok, amelyet a ZF Chassis Modules számára build-to-suit konstrukcióban fejlesztettek. Az üzem a BMW debreceni gyárába szállít majd futóműveket, és a ZF közelmúltban átadott kecskeméti egységét követően a második ilyen jellegű fejlesztés Magyarországon. A beruházás közel 7,5 milliárd forintból, a helyi önkormányzattal együttműködve valósult meg. Az első- és hátsótengelyeket gyártó új üzem kulcsszereplő a BMW debreceni gyárának ellátási láncában. A projekt finanszírozását a tulajdonos OTP Ingatlanbefektetési Alap biztosította. A Panattoni és az OTP Ingatlanalap együttműködésére már korábban is volt példa, a Rossmann új hazai logisztikai bázisának megvalósításában is közösen vesznek részt.
Év Irodabérleti Tranzakciója: H2Offices II. ütem
A tranzakció során egy, még nem nevesíthető nemzetközi bérlő a teljes 22 000 négyzetméteres, még építés alatt álló irodaházra kötött szerződést. Az irodakomplexum első szakaszának építése 2020-ban kezdődött, az első fázisát 2022-ben adta át a Skanska. A sikeres értékesítést követően olyan bérlők költöztek be, mint például az Albemarle, a Cofidis, a Collonade és az MBH Gondoskodás Egészségpénztár. A második fázis építésével egy olyan beruházás vette kezdetét, amelyet a már meglévő első épület szellemiségében fejlesztenek tovább: minden részletre kiterjedő, kiváló minőség, fenntartható megoldások, a legmodernebb technológiák használata, valamint a bérlői jóllét elősegítése.
Év Raktárbérleti Tranzakciója: CAIP és Innovinia IGPark Nyíregyháza
A CAIP Kínai gyártócég bérel majd területet az IGPark Nyíregyháza projekt keretein belül, ahol jelenleg egy közel 31 000 m²-es könnyűipari gyártócsarnok build-to-suit fejlesztése zajlik. Az M3-as autópályáról közvetlenül elérhető park egy kiépült ipari övezetben helyezkedik el, jelentős közműkapacitásokkal, ahol már olyan nemzetközi cégek működnek, mint az Intercontinental, Sunwoda vagy Boysen. A debreceni repülőtér mindössze 48 km-re található. A Park összesen 15 hektár ipari területből áll, egy kijelölt ipari park zónában. A fennmaradó, 7,5 hektáros terület előkészített, és lehetővé teszi egy 42 000 m²-es épület kivitelezésének megkezdését. Az elhelyezkedés alkalmas és megfelelő könnyűipari, valamint logisztikai hasznosításra.
Év Hotelprojektje: Le Primore Hotel - Hévíz
Hévízen a közelmúltban átadott, 3,4 hektáron felépített Le Primore Hotel & Spa a hazai szállodaépítészet egyik kiemelkedő projektje, amely ötvözi a város hagyományait, természeti adottságait egy modern, 5 csillagos szállodaépületben. A szállodakomplexum, összesen 285 szobával és lakosztállyal, a legfelső szinten pedig a hazai kínálatban egyedülálló módon penthouse lakosztályokkal, infinity medencével, illetve egy rooftop fine dining étteremmel és bárral kínál szolgáltatásokat a wellbeing és spa turizmus területén. A hétszintes épület magasszintű gépészeti megoldásai is különlegesek: a szálloda légtechnikai rendszerének jórészét a Lindab megoldásaira alapozták. A komplexum működtetése során figyelmet kapott a hatékony energiafelhasználás és a zöld infrastruktúra kiépítése.
A zsűri tagjai







Év Ingatlanbefektetési Tranzakciója belföldön: Eladó: HelloParks Páty Megapark (PT2 és PT3) - Vevő: Erste Alapkezelő (Erste Nyíltvégű Ingatlan Befektetési Alap)
A hazai ipari ingatlanpiac valaha volt legnagyobb egyedi ügylete keretében, az Erste Nyíltvégű Ingatlan Befektetési Alap tulajdonába kerül a HelloParks két pátyi raktárcsarnoka. A HelloParks Páty megaparkban álló PT2 és PT3 jelű épület együttesen 84 ezer négyzetméter ipari és logisztikai területet nyújt bérlőinek. Az Erste Ingatlanalap és a Futureal-csoporthoz tartozó ipariingatlan-fejlesztő megállapodása méreténél fogva nemzetközi szinten is kiemelkedőnek számít. A PT2 és PT3 raktárcsarnokok mellett ugyancsak itt található a társaság 58 ezer négyzetméteres PT1 jelű csarnoka, ami jelenleg a főváros vonzáskörzetének legnagyobb egybefüggő modern ipari épülete. A három kész raktárcsarnok közel 90 százalékos bérbeadottsággal üzemel és hozzávetőleg 550 fő munkahelyét biztosítja.
Év Ingatlanbefektetési Tranzakciója külföldön: Resi4Rent portfólió – Echo Investment (WING) + Griffin Capital Partners
Rekordértékű, több mint 223 milliárd forint, mai árfolyamon 2,405 millió zloty összegű megállapodás született a WING többségi tulajdonában lévő Echo Investment által fejlesztett, valamint a vállalat résztulajdonában álló Resi4Rent bérlakásplatform portfoliójának valamivel több mint felének értékesítéséről. Az ügylet eredményeképpen a Resi4Rent portfóliójának 18 lakóingatlanprojektje, több mint 5000 lakóegység kerül a hamburgi székhelyű, TAG Immobilien csoporthoz tartozó Vantage Development tulajdonába. A tranzakció során értékesített portfólió teljes bérbeadottsága közel 100%. A 6,3%-os hozamon megkötött ügylet jól tükrözi a lengyel nagyvárosokban tapasztalható erős bérlakás-keresletet. A Resi4Rent fennmaradó portfóliója 1700 működő, 2200 építés alatt álló és több mint 600 tervezési szakaszban lévő lakóegységet tartalmaz. Az Echo Investment a tranzakciónak köszönhető forrásokat új projektek finanszírozására fogja felhasználni.
Év PM cége: Eston
Az Eston magyarországi ingatlanvagyon-kezelő portfóliója 2025-ben jelentős bővülést ért el, az épületek száma 20-ról 34-re nőtt, míg a kezelt terület 82%-os növekedéssel 863 000 m²-re emelkedett. Több mint 1100 bérlőt kezel, kiemelt projektje a Shopper Park Plus Nyrt. teljes magyarországi retail park portfóliójának kizárólagos kezelése – a hároméves megbízás 14 parkra, közel 500 000 m²-re vonatkozik. Stratégiájukban fontos a fenntarthatóság, idén nyolc olyan épületnél szerzett BREEAM vagy egyéb környezeti minősítést, amelyek korábban nem rendelkeztek ilyen tanúsítvánnyal. Az utóbbi években nemcsak a külföldi partnerek magyarországi befektetéseit menedzselte, hanem egyre inkább a magyar megbízók külföldi terjeszkedésében is részt tud venni tanácsadóként.
Év FM cége: Smart FM
Az idén 13 éves SmartFM 110 fős műszaki- és üzemeltetési management cég. Ügyfeleinek teljes körű üzemeltetési szolgáltatásokat nyújt, megbízói között megtalálható valamennyi nagy ingatlanalap, asset- és property management cég. Árbevétele évi 3,2 milliárd forint, az üzemeltetett ingatlanok alapterülete meghaladja a 800 000 m2-t. "Butik" üzemeltető, ahogy magukat jellemzik: főleg a nagy odafigyelést igénylő, valamilyen szempontból különleges irodaházak, logisztikai központok tartoznak az ügyfelei közé. Több épületet tulajdonosváltásokon átívelően is üzemeltetnek, tulajdonosai a megfontolt, organikus növekedés hívei. Mindketten aktívan dolgoznak a vállalatban. A Covid elmúltával beléptek a szállodaüzemeltetési piacra is. A legújabb projektjeik a Baker Street, illetve a GTC portfóliója, a Duna Towers és a Váci Greens D irodaház. ESG tevékenységük részeként a Portfolio X-Cycling rendezvény aktív támogatói és résztvevői.
Év finanszírozója: Erste Bank
Az Erste több nagyprojektet is finanszírozott, illetve hosszabbított idén. Tavasszal újabb 5 évre meghosszabbította az Agora Budapest kb. 160 millió eurós, 50–50%-os Erste–Raiffeisen konzorciális hitelét, 165 millió eurós, emelt és hosszú távú finanszírozást biztosított az Etele Plaza működésére az UniCredittel közösen. A Recorde Science Park akvizícióját jelentős hitellel támogatta, a 30 700 m²-es, BREEAM 'Excellent' minősítésű ingatlan megfelel az Erste és az MNB zöld elvárásainak. Közel 15 év után a bank visszatért a lakóingatlan-finanszírozásba: a WING Living 157 lakásos Római Park projektjét több mint 12 milliárd forint zöld hitellel finanszírozta. Magyarországon kívül, a régióban idén júniusában 155 millió euróra emelte és 5 évvel hosszabbította a Shopper Park 18 elemes, ~320 ezer m²-es portfóliójának Erste–OTP konzorciális hitelét. További, egyenként ~100 millió eurót elérő retail és logisztikai ügyletek zárásán dolgozik.
Az Év Digitális Épülete (Powered by Cetin): Allee
Az Allee Bevásárlóközpontban megvalósult fejlesztés mérföldkőnek számít Magyarországon: itt épült ki az első olyan beltéri 5G rendszer, amely mindhárom hazai mobilszolgáltatót egyaránt kiszolgálja. A cél az volt, hogy a látogatók és a bérlők egyaránt élvezhessék a legmodernebb mobilkapcsolat előnyeit egy olyan környezetben, ahol a digitális élmény a vásárlói élmény szerves része. A projekt különlegessége, hogy a hálózati infrastruktúra megtervezése és kivitelezése szoros együttműködésben történt az összes érintett szereplő részvételével. Ez lehetővé tette a költséghatékony, kiszámítható megvalósítást és azt, hogy a rendszer tökéletesen illeszkedjen az épület fenntarthatósági és üzemeltetési céljaihoz. Az Allee ezzel a fejlesztéssel példát mutat arra, hogyan lehet kereskedelmi ingatlanokban a technológiai innovációt és a fenntarthatóságot sikeresen összehangolni.
Az Év Koncepciója (Powered by Portfolio Awards résztvevői): Market Asset Management, Körszálló projekt (The Icon)
A projekt során a régi budai Körszálló Marriott Residences Budapest néven prémium lakóingatlanként születik újjá. A 48 lakás kialakítását, wellness és fitnesz központot, valamint mélygarázst is tartalmazó projekt az ország legelső branded rezidencia lakóingatlana. Az üzemeltetést a Marriott International végzi – ez a modell teljesen új koncepciót képvisel Magyarországon. A Market úgy tervezte meg az épület közvetlen környezetét, hogy azt a környék lakói is használhassák majd: a mostani, elhanyagolt parkoló betonozott területeit zöldfelületek, aktív zöldtetők veszik át, a Trombitás utcai oldalon a telekből leszakítva egy kisebb kertet is létesítenek.
Az Év Tehetsége (Powered by Indotek): Lukvár Barbara, a Forestay Group fejlesztési igazgatója
A Forestay Group fejlesztési igazgatójaként Lukvár Barbara a cég ingatlanfejlesztéseinek tejeskörű lebonyolításáért felel, amik számos innovatív és zöld megoldással büszkélkedhetnek. Mindezeken túl vezetői kvalitásai is kiemelkedőek, csapatát emberséggel, de magas szintű hatékonysággal vezeti. Projekjei közül a Moxy Budapest Downtown Budapest belvárosának szívében, a Kazinczy utcában épül. A 280 szobás szálloda 2026-ban nyitja meg kapuit a vendégek előtt. Lukvár irányítása alatt a Forestay Group második magyarországi Moxy fejlesztése, a Váci utca 81. szám alatti ingatlan egy 217 szobás Moxy hotelt és egy 72 lakosztályt kínáló Residence Inn márkájú szállodát foglal magában. Ez a dual-brand szállodafejlesztés egy korábbi irodaház, a Váci utca Center átalakítása során jön létre. A Dean’s Home Budapest pedig egy 418 szobás hibridüzemeltetésű kollégium és hotel, ahol a szakember irányította a 2023-ban lezárult energetikai fejlesztést, melynek eredményeképpen az épület besorolása CC-ről AA-ra javult számos fenntartható beruházás segítségével. Vezetése alatt a Forestay Group nyílt építészeti ötletpályázatot írt ki a Villányi út 11–13. szám alatt található irodaépület beépítésére, átalakítására.
Darida Pál Emlékdíj (Powered by Futureal): Jávor Balázs, ügyvezető igazgató, UniCredit Bank Hungary
Az ingatlanfinanszírozás kiemelkedő szereplőit díjazandó, a Futureal és a Portfolio közösen Jávor Balázsnak, a UniCredit Bank Hungary ügyvezető igazgatójának ítélte oda, aki a díj átvételekor felidézte barátságát a névadójával.
Portfolio Különdíj: A Corvin Projekt és a TimeOut Market Budapest
A világ számos nagyvárosa után idén szeptemberben Budapesten is megnyitotta kapuit a Time Out Market, Közép- és Kelet Európában elsőként. A nemzetközi brand célja, hogy egy nagyobb gasztropiac formájában összegyűjtse és elérhetővé tegye az adott város legizgalmasabb kulináris helyeinek kínálatát. A budapesti egység a Corvin Palace-ban nyitott meg. A hazai egység az áruház első emeletén körülbelül 2500 négyzetméternyi belső területen várja a látogatókat, ami további 720 négyzetméternyi tetőterasszal egészül majd ki. Mindezt 11 konyha, 3 bár, 5 rendezvényhelyszín és mintegy 540 ülőhely szolgálja ki, ahol a vendégek kulturális események, díjnyertes szakácsok és feltörekvő éttermek kínálatából válogathatnak.
Gratulálunk a győzteseknek! Jövőre találkozunk!
A korábbi évek győztesei:
Címlapkép forrása: Portfolio
Orbán Viktor új részletet árult el az amerikai-magyar megállapodásról, jöhetnek a HIMARS-ek Magyarországra
Hazafelé nyilatkozott a miniszterelnök.
Orbán Viktor elmondta: amerikai védőpajzsot kapott a forint
Megszólalt a pénzügyi megállapodásokról.
Szankciómentesség: nemzetközi források még mindig egy évet mondanak, Orbán Viktor cáfol
Úgy tűnik, még mindig fennáll az ellentmondás.
Kudarcba fulladtak a béketárgyalások a forrongó térségben: nem teljesült az atomhatalom feltétele
Továbbra is bizonytalan a véres konfliktus jövője.
Külföldi multik kapják az állami támogatások túlnyomó részét – Mennyire éri meg ez a modell?
Grafikonokon is bemutatjuk az egyedi kormánydöntési támogatások fő kedvezményezett cégeit.
Úgy néz ki, megmenekül a nukleáris katasztrófától a kritikus helyzetben lévő ukrán atomerőmű
Fontos helyreállítás történt Európa legnagyobb atomerőművénél.
Korlátozzák az űrrakéta-indításokat az Egyesült Államokban: fontos űrmisszió kerülhet veszélybe
A kormányzati leállás újabb területet érint.
Szupertájfun van születőben: újra evakuáció indul a távol-keleti szigetországban
Különösen aktív a tájfunszezon.
Balásy Zsolt: Több tiszteletet a vállalkozóknak, Károly!
"Ha nagy vagyont látsz, nézd meg alaposan, és fizetetlen munkát, verejtéket és vért fogsz találni" - ha a pontos szavak nem is, de e szellemiség... The post Balásy Zsolt: Több tiszteletet a v
Federal Agricultural Mortgage Corporation (AGM) - elemzés
Még az októberi Top10-es listámon szerepelt, de akkor nem néztem meg, azóta viszont rápillantottam a grafikonjára, és megtetszett. Egy gyors elemzést megér.CégismertetőA Wikipediáról másolom
Jövőre a bankunk megmondja, hogy melyik számlával tudnánk spórolni. De mennyi lehet ez a megtakarítás?
Az MNB elvárásai alapján a bankok jövő év elején (az éves díjkimutatással együtt) tájékoztatni fogják ügyfeleiket arról, hogy van-e számukra kedvezőbb számlacsomag az adott pénzintézet
Indul a Demján Sándor 1+1 Program 2. üteme
A hazai kkv-k beruházásait célzó Demján Sándor 1+1 Program új szakasza elindult. A 2. ütem kifejezetten vidéki vállalkozások eszközfejlesztéseit támogatja vissza nem térítendő forrással,
Brazília ellentmondásos zöldátmenete
Brazília zöldátmenetét számos paradoxon jellemzi. Villamosenergia-termelésének 90%-a megújuló erőforrásokból származik, ez pedig jelentős előnyt biztosít számára a jelenlegi dekarbonizác
Túlhalászat: veszélyben az óceánok
Sokáig élt az a mítosz, hogy a tengerek kimeríthetetlen forrást jelentenek, de ma már tudjuk, hogy a túlhalászattal óriási kárt okozunk ennek a sérülékeny ökoszisztém
A bizalom kultúrája - miért stratégiai eszköz ma a bejelentővédelmi rendszer?
A 2023. évi XXV. törvény, közismertebb nevén a panasztörvény, a visszaélés-bejelentési rendszert a vállalati megfelelés kötelező elemévé tette. A tudatos vállalatok számára azonban
Hárommillióért 19-et visszafizetni?
A pénzügyekhez nem értő embereket nagyon könnyű hergelni, pici csúsztatásokkal nagy érzelmeket kiváltani. Nemrég írtam egy hasonló esetről, ahol ráadásul elméletileg pénzügyileg képzett
Tőzsde kezdőknek: Hogyan ne égesd el a pénzed egy hét alatt!
A tőzsde világában a lelkesedés könnyen drága hibákhoz vezethet – előadásunk abban segít, hogy kezdőként is megértsd a legfontosabb alapelveket, felismerd a kockázatokat, és elkerüld, hogy egy hét alatt elolvadjon a megtakarításod
Divat vagy okosság? ETF-ek és a passzív befektetések világa
Fedezd fel az ETF-ek izgalmas világát, és tudd meg, miért válhatnak a befektetők kedvenceivé!
Mikor érdemes betárazni a magyar csúcsrészvényekből? Jelentett az OTP és a Mol
Sok mindent elárulnak a negyedéves adatok.
Préda: Ellopták tőlem, ami nem is az enyém
Egy adathalász támadás áldozata meséli el élete egyik legrosszabb döntését.
Újabb autóipari válság közelít: visszatérhet a rettegett chiphiány?
Sötét felhők gyülekeznek Németország fölött.





