Három generáció, egy értékrend (x)

A cég története három generációig nyúlik vissza. Nagyapám 1953-ban alapította a vállalkozást, olyan célokkal, amelyek ma is alapjai a Ziegler csoportnak: ilyen a magas minőség előállítása, az értékek továbbadása és a tisztességes megélhetés. A Ziegler KFT egyébként különböző édes és sajtos ostyák előállításával foglalkozik, a Ziegler János és Tsai. BT pedig ostyasütő gépsorokat gyárt. A két cég erősíti egymást, egyrészt az ostyagyár referenciaként üzemel a gépgyárnak, míg az ostyagyártás esetén felbecsülhetetlen értéket jelent a "jutányos" beszerzési ár és szervizháttér, minden helyszínen. A kezdetekkor is tisztességes munkát végeztünk, ahogy ma is, amikor a legfontosabb, hogy felkészülten és több lábon állva tudjuk kezelni a folyton változó gazdasági körülményeket.
Változott a stratégia a formálódó gazdasági környezetben?
Kommersz termékeket továbbra sem szeretnénk gyártani, inkább a bio- és diabetikus termékek eladását kívánjuk növelni újabb ízek bevezetése mellett. Változatlan a megfontolt növekedési stratégia. Biztos léptekkel haladunk előre, elkerülve a nagy kockázatokat. 2001-ben költöztünk új üzemünkbe Zsámbékra, és ettől kezdve a gépek fejlesztésére, korszerűsítésére koncentrálhattunk. Ami változott, hogy ma már több felvevő piacban is gondolkodhatunk, mivel kiléptünk nemzetközi vizekre is. Járunk nemzetközi élelmiszeripari kiállításokra, ezáltal újabb és újabb országokba tudjuk szállítani termékeinket, és eszközeinket. Gépeink a világ több mint 35 országában dolgoznak, ostyáink pedig Európa-szerte kezdenek ismertté válni.

Egy családi vállalkozás vezetőjének mindig kihívás, hogy "kiengedjen" a kezéből feladatokat, de egy 50 fős szervezet esetében ez elengedhetetlen. A napi operatív teendőkön és az üzemmenet biztosításán felül is egyre több feladatot bízok rá a munkatársakra. Egyfajta határhoz érkeztünk, és érzem, hogy egyre komplexebb, több felelősséget igénylő feladatokat is delegálni fogok majd, de az új üzletek megszerzését és a termékfejlesztést személyesen végzem. A stratégiai célokon folyamatosan jár az ember feje, akkor is, amikor hirtelen keletkezik egy szabad fél órája, ami ajándék.
Mi lehet a további sikeres működés titka a jövőre nézve?
Gazdasági értelemben a korábban említett több lábon állás, az átgondolt építkezés és a kompromisszum nélküli minőség megtartása. Emberileg a legfontosabbnak a korrektséget, kiszámíthatóságot tartom.
Amikor ez aktuálissá válik, kinek szeretné majd átadni a Stafétabotot?
Mint több évtizedes családi vállalkozás, boldog lennék, ha ez meg is maradna, remélem, hogy gyerekeimnek lesz még alkalmuk és kedvük folytatni a hagyományokat.

Vészhelyzet egy európai országban
A belügyminiszter körlevélben rendelte el a biztonsági intézkedések szigorítását
Új szintre lépett a drónháború: így védekezik most Ukrajna
Az oroszoktól is láttunk hasonló húzásokat.
Váratlan bejelentést tett a német Tesla-gyár vezetője
A németországi eladások zuhanása ellenére.
Ez aztán megmozgathatja a forintot is!
Erősebben reagál a kínai változásokra, mint bármelyik másik feltörekvő deviza.
Ian Bremmer: Kína nagy vereséget mér az Egyesült Államokra
Sok ország csatlakozik a keleti hatalomhoz.
Az embert kiváltó AI-ügynökök tömeges megjelenésével járhat a mesterséges intelligencia harmadik korszaka?
Például a marketinget vagy a számlázást AI-ügynökökkel is el lehet majd végeztetni.
Rekordszámokat villantottak, akik a magyarok pénzét kezelik
Közel 100 milliárd forintot tehettek zsebre.
Kelet-Közép-Európa - hogyan tudjuk kontrollálni a saját sorsunkat?
Kelet-Közép Európa jövőjét a rendelkezésre álló erőforrások és képességek, röviden a potenciál határozza meg. A kérdés, hogy a potenciált mennyiben tudjuk felhasználni a régió polgá
Top 10 osztalék részvény - 2025. szeptember
Szeptember másodikán kijött Justin Law listája az osztalékfizető részvényekről, sorba is rendeztem őket gyorsan, itt az eredmény.Fontosabb infók a lista összeállításával kapcsolatbanElőz
Az energetikai dekarbonizációban is szerepet kaphat a hidrogén
Miközben a hidrogénmeghajtás fontos eszköze lehet a közlekedés kizöldítésének, arról lényegesen kevesebb szó esik, hogy a hidrogén az ipar dekarbonizációjában is sz
Két éves a bejelentővédelmi törvény
2023 nyarán lépett hatályba a 2023. évi XXV. törvény, - a panasztörvény - amely a panaszokról, a közérdekű bejelentésekről, valamint a visszaélések bejelentéséről szól. A bejelentővéd

Ezek a befektetések aranybányák - szó szerint!
Közel két évvel ezelőtt, az árfolyam kitörése előtt pár hónappal azt írtam elemzésemben, hogy az aranyárfolyam radikális emelkedése szinte garantált, akár háromszorozhat is a sárga... Th

Amikor a rosszabb befektetés is megéri
Korábban már írtam arról, hogy mennyire nem szeretem a béren kívüli juttatásokat. Teljesen feleslegesek, elvesznek egy csomó időt, és végeredményben csak azért léteznek, mert adókedvezmény
Milton Friedman és az MMT
Milton Friedman: From Modern Monetary Theory to Monetarism címmel ma cikkem olvasható a Naked Capitalism oldalon. Innen is köszönöm Yves Smith szerkesztőnek a közlést, aki egy rövid felvezetést i
Otthon Start kamatok, kedvezmények: meglepő különbségek a bankok között!
Az Otthon Start program elrajtolt, a bankok pedig - szinte versenyt futva - igyekeznek rálicitálni egymásra nem csak kamatokban, de kedvezményekben és extra jóváírásokban is. Mutatjuk, mit kínál

Kisokos a befektetés alapjairól, tippek, trükkök a tőzsdézéshez
Előadásunkat friss tőzsdézőknek ajánljuk, összeszedünk, minden fontos információt arról, hogy hogyan működik a tőzsde, mik a tőzsde alapjai, hogyan válaszd ki a számodra legjobb befektetési formát.
Tőzsde kezdőknek: Hogyan ne égesd el a pénzed egy hét alatt!
A tőzsde világában a lelkesedés könnyen drága hibákhoz vezethet – előadásunk abban segít, hogy kezdőként is megértsd a legfontosabb alapelveket, felismerd a kockázatokat, és elkerüld, hogy egy hét alatt elolvadjon a megtakarításod
Mi lesz a kormány ötezermilliárdos tervével? Szaporodnak a kérdőjelek
Portfolio Checklist: mikor lesz Paks II-es áram a konnektorunkban?
Erre kevesen számítottak: ő most a világ leggazdagabb embere
Újra hasít az AI-sztori.
Mi lesz veled, magyar búza? Drasztikus váltás kell
Aduász lehet a búza itthon, a fajtaválasztáson és a technológián azonban nagyon sok múlik.
