Prémium

Bemutatkozik a Destillata győztes Agárdi Whisky (x)

Portfolio
A párlatok Európa-bajnokságának is nevezett Destillata verseny 2015. évi győztese - immáron második alkalommal -az Agárdi Pálinkafőzde volt és több aranyérmes pálinkája mellett az akkor még hordómintaként nevezett 12 éves Single Malt whiskyje is elnyerte kategóriájában az Év Párlata díjat. Ez az első magyar készítésű prémium whisky, amely komoly nemzetközi elismerést kapott és a Whisky Show Budapest 2015 keretében most bemutatkozik a hazai közönségnek is.


Bemutatkozik a Destillata győztes Agárdi Whisky
Az Agárdi Pálinkafőzde 2002-es megalakulásával párhuzamosan egy miniszteri rendelet formájában megtörtént a pálinka név használatának szabályozása is, akkor még nem sejtett erjedési folyamatot elindítva a hazai italpiacon. A zöldmezős beruházással létrejött agárdi üzem új minőségi kategóriát hozott létre a kereskedelmi forgalomban kapható pálinkák között, azonban mindezek mellett 2003-ban csendben, a nyilvánosság kizárásával történt valami, ami egyáltalán nem a gyümölcsről szólt.

Angliából vásárolt speciális pörkölt malátából készült két hordó whisky, ami először új készítésű zempléni tölgyfahordóba került, elrejtve a többi pálinka érlelésre szolgáló hordó közé. A kóstolás a főzőmesterek és néhány arra érdemes vendég kiváltsága volt, majd 9 év új hordós fejlődés után jött az érlelés befejező szakasza azzal, hogy a tétel átkerült addig 6 puttonyos tokaji aszút tartalmazó, fiatal hordókba.

Bemutatkozik a Destillata győztes Agárdi Whisky
"A végeredmény egy illatában érett szilvára, édes malátára és karamellre emlékeztető whisky, amely ízében a mogyorós csokoládé mellett magában hordozza a különböző hordós érlelési szakaszok elegáns fás tónusait és kiegyensúlyozottságát is."- mondta Vértes Tibor az Agárdi Pálinkafőzde Kft. ügyvezető igazgatója, főzőmestere.
A különleges italból összesen 1200 palack kerül kereskedelmi forgalomba, először a világ prémium whisky szegmensének legnagyobb hazai seregszemléjén a Whisky Show Budapest 2015 elnevezésű rendezvényen 2015. november 7-én.

(x)
Holdblog

Ember: küzdj....vagy lépj le!

\"Fight or flight\" - ez lett a jelenkor egyik legnagyobb dilemmája. Küzdjünk tovább (magyarul: éljünk tovább), vagy meneküljünk ki ebből a világból (ne éljünk tovább)?... The post Ember: k

RSM Blog

Módosított kiberbiztonsági határidők!

A 2024. évi LXIX. törvény 2025. május 31-én hatályba lépett módosításai fontos változásokat hoztak, NIS2 irányelv szerinti megfelelési kötelezettségek terén. A módosítás célj

Holdblog

Életet lehelni egy megfáradt sportágba 

Mivel az atlétika kicsit ellaposodott, kevésbé felel meg a modern tartalomfogyasztási elvárásoknak, egy csapat új lebonyolítással igyekszik életet lehelni a legősibb sportágba. Ez a Grand... Th

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Megtörtént a nagy állampapír-mutatvány, erős üzenetet küldtek a lakossági befektetők
Portfolio Sustainable World 2025
2025. szeptember 4.
REA SUMMIT 2025 – Powered by Pénzcentrum
2025. szeptember 17.
Portfolio Future of Finance 2025
2025. szeptember 18.
Portfolio Private Health Forum 2025
2025. szeptember 30.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Kiadó modern irodaházak

Az iroda ma már több, mint egy munkahely. Találják meg most cégük új otthonát.

Díjmentes előadás

Tőzsdei túlélőtúra: Hogyan kerüld el a leggyakoribb kezdő hibákat?

A tőzsdei vagyonépítés során kulcsfontosságú az alapos kutatás és a kockázatok megértése, valamint a hosszú távú célok kitűzése és kitartó befektetési stratégia követése.

Díjmentes előadás

Hogyan vágj bele a tőzsdei befektetésbe?

Első lépések a tőzsdei befektetés terén. Mire kell figyelned? Melyek az első lépések? Mely tőzsdei termékeket célszerű mindenképpen ismerned?

Ez is érdekelhet