Prémium

Egy cég, amely semmi perc alatt átformálta a magyar tereket és utcákat (x)

Portfolio
Bőrdíszművesnek készült, kőműves, majd vállalkozó lett, ma pedig a magyar térkőpiac egyik legnagyobb szereplőjének cégtulajdonosa Barabás Árpád. A Barabás Téglakő Kft. történetében a folyamatos megújulás szinte természetes elem, a stratégiai tervezéssel folyamatosan a versenytárak előtt járnak legalább egy lépéssel. Még a válság éveiben is olyan ötletet valósítottak meg, ami átformálta a magyar térburkolási piacot. És persze nem állnak le, most éppen egy új termék gyártási technológiáját adják el külföldi piacokon. Barabás Árpáddal beszélgettünk.




Portfolio: Honnan jött a cégalapítás ötlete? Mesélne egy kicsit a kezdetekről?

Barabás Árpád: Nekem az eredeti szakmám bőrdíszműves, semmi közöm nem volt az építőiparhoz. Bőripari szakközépiskolába jártam Pesten, leérettségiztem, és úgy volt, hogy Könnyűipari Műszaki Főiskolán tanulok tovább. Az érettségi előtti nyáron azonban a nagybátyám nekiállt építkezni, és én segítettem neki. Annyira megtetszett, hogy bár becsületből végigcsináltam az iskolát, de már tudtam, hogy nem ebbe az irányba fogok továbbmenni. Eldöntöttem, hogy az építőiparban akarok dolgozni. Később bevonultam katonának, és amikor leszereltem, mindenképpen külföldre akartam menni dolgozni, hogy nyelvet és szakmát tanuljak. Ausztriában, Németországban ez a szakma előttünk tartott, és kifejezetten ezzel a szándékkal kezdtem el céget keresni. Elmentem Veszprémbe, és a helyi újságban feladtam egy hirdetést, hogy ki akarok menni külföldre, és olyan céget keresek, ahol erre van lehetőség. Hazamentem, és gyakorlatilag már ott várt egy kocsi a ház előtt, ugyanis 10 perccel utánam bement egy kőműves vállalkozó a Naplóhoz, hogy ő kőművest keres. Leszerelés után két nappal munkám volt egy vállalkozónál.

Pár hónappal később egy másik cégnél is megfordultam, aztán eltelt egy fél év, rengeteg tapasztalatot szereztem, és azt mondtam: azt én is meg tudom csinálni, amit azok a vállalkozók, akikhez járok. Nagyon fiatal voltam, 23 éves, de bementem az önkormányzathoz, kiváltottam a vállalkozói engedélyt, és elkezdtem maszekolni. Rögtön az elején egy halom munkám volt, mert ha valahol megcsináltam valamit, utána visszahívtak. Közben megismerkedtem a feleségemmel, így már érzelmi oka is volt, hogy annyira nem akartam külföldre menni. 1993-ban kitaláltuk, hogy mi lenne, ha a kőműves vállalkozás mellett - akkor már egyébként 25 ember dolgozott nekem - csinálnánk valami olyat, ami telephelyhez kötött. Ahol nem én megyek és viszem az állványt meg mindent, ami kell a munkához, hanem hozzánk jönnek valamit megvenni. Kitaláltuk, hogy alapítunk egy transzportbetongyártó üzemet, tulajdonképpen ez volt az alapja a mai vállalkozásnak.

Milyen gyorsan indult be ez a vállalkozás?

Pillanatok alatt ledaráltuk a Veszprém környéki piacot azzal a vállalkozói szellemmel, gondolkodásmóddal, amivel most is dolgozunk. Minden további nélkül beültem az autóba, árjegyzékkel, névjegykártyával, utcáról utcára jártam végig a várost, és ahol építkezést láttam, mindenhol otthagytam a névjegyemet. Nagyon gyorsan összeismerkedtem a környékbeli mixeresekkel, a maszek fuvarozókkal. Ez a vállalkozás nagyon gyorsan elkezdett fejlődni. 1996-ban alapítottuk meg a céget, két év működés után Veszprém Beton Kft. néven indult el, a Barabás Téglakő, a mai cég tulajdonképpen ugyanaz, csak a nevünket változtattuk meg.

De ma már betongyártással nem foglalkoznak. Miért váltottak egyáltalán, ha ennyire bejött a betongyártás?

Nagyon egyszerű: a transzportbetongyártás bekorlátozott minket területileg, ugyanis a híg, folyós betont nem lehet elvinni a világ végére, mert menet közben megköt, ráadásul drága a szállítása. Én ki nem állhatom a korlátokat, úgyhogy kitaláltam, hogy mi lenne, ha olyan terméket is gyártanánk, amely nincs így bekorlátozva. Első lépésben nekiálltunk födémbéléstestet, pincefalazó elemet, zsaluzókövet gyártani, amiket a házépítők általában használnak.

Ezt már 100 kilométerre is el lehetett vinni, de ez még mindig korlátozott minket valamilyen szinten, akkor kitaláltam, hogy gyártsunk térkövet. Magyarországon akkoriban, a 90-es évek vége felé kezdett divatba jönni a térkő. Igen ám, de életemben nem láttam térkőgyártó gépet. Akkoriban csak külföldi cégek működtek Magyarországon, és ezekhez nem lehetett csak úgy besétálni, hogy kimegyek a gyárba, és megnézem, hogyan működik. Nem volt tudomásom arról, hogy külföldön hol vannak olyan cégek, amelyek ilyeneket gyártanak, mert nem ismertük még ezt a piacot, a 0-ról kezdtük el. Életemben nem tanultam gépészetet, de rajzoltam egy ilyen gépet: kitaláltam, hogy ez hogyan működhet, és egy lakatossal összeraktuk. A gép működött, és elkezdtünk térkövet gyártani.

Egy cég, amely semmi perc alatt átformálta a magyar tereket és utcákat
1998-99 környékén volt Magyarországon egy olyan hullám, hogy Nyugat-Európából elkezdtek betódulni a betonos cégek, és elkezdtek versenyezni. Egy dologról szólt a történet: piacot akartak szerezni. Olyan árakat mondtam nekik a betongyártó üzemre, hogy még én is belepirultam, és az egyik elfogadta. Ezzel a tőkeinjekcióval a térkőgyártást már komolyra lehetett fordítani, és vettem is egy profi gépet. Ez a gép egyszerre fél négyzetméter követ nyomott, egy évig használtuk, és máris ki kellett cserélni egy kétszer akkorára, mert nem bírtunk eleget gyártani. Elindult ez a folyamat, elkezdtünk nőni, de 2004 környékén láttam, hogy ugyanaz a folyamat, ami a transzportbetongyártó szakmában megtörtént, elindult a térkőgyártó szakmában is.

Kitaláltam, hogy építsünk egy másik gyárat, de oda vegyük meg azt a térkőgyártó gépet, ami ma a legjobb Európában. Ez a gép 13 másodpercenként nyom egy négyzetméter követ, csaknem 1 millió négyzetmétert gond nélkül le lehet gyártani egy év alatt. Az új üzemet már Kiskunlacházára terveztük, amelynek a környékén rengeteg kavicsbánya is van, és logisztikailag is jó helyen van. Elkezdtük előkészíteni a beruházást, kiszámoltuk, hogy 600 millió forintba fog kerülni, a végén ez 900 millió lett. Az egész cégnek 600 millió volt az éves árbevétele, tehát nem volt veszélytelen egy ekkora beruházásba belevágni. Azonnal meg 2,5-szereztük az árbevételünket, és egy pillanat alatt tudtunk akkora eredményt termelni, hogy viszonylag gyorsan helyreállt a cég cash-flow-ja. A 2006-ban elindított kiskunlacházi gyárral már több mint 1 millió négyzetméteres gyártókapacitással a teljes magyar térkőpiac kb. 20 százalékát képesek voltunk lefedni.

Aztán közbeszólt a válság. Mennyire tett ez be a cégnek?

Éppen 2008-ban elkezdtem azon törni az agyam, hogy oké, hogy sokat tudunk gyártani, szép a termék, az egész országba tudunk már szállítani, de valami hiányzik. Ugyanolyanok vagyunk, mint az összes többi gyártó. Gondoltam, ez így nem lesz jó, mert elveszünk a tömegben. 3-6 hónap alatt elkezdett körvonalazódni egy olyan stratégia, aminek a végeredményeképpen megszületett a Téglakő termék. Akkor lett a nevünk Barabás Téglakő Kft., és elkezdtük ezt a terméket bevinni a piacra. A kőműves szakmából jött az ötlet, hogy miért nem lehet olyan térkő burkolatot kapni a piacon, ami úgy néz ki, mint a tégla. Az ötlet aztán nagyon bejött, mert gyakorlatilag két év alatt a teljes magyar térkőpiac 10 százaléka Téglakő lett. Azóta új technológiát is fejlesztettünk, amit nemzetközileg értékesítünk, és több ötlet is van még a tarsolyomban, hogy mivel tudnánk még megújulni.

Egy cég, amely semmi perc alatt átformálta a magyar tereket és utcákat
A cég több nagy növekedési ugrást is átélt. Banki partnere, a CIB segítségre is szükség volt ilyenkor?

A banknak a nagy beruházásoknál van fontos szerepe, vagy amikor nagyon hirtelen nő a cég. Nagyon sok cég abba megy tönkre, hogy túl jól megy a szekér. Elfogy a cash-flow, és a cég fizetésképtelenné válhat, a bank ilyenkor tud segíteni. Nagyon fontos, hogy egy cég felismerje a határait, és azt is, hogy mikor kell szakértőt bevonni. Partnerünk a CIB a vállalati hitelezés piacán olyan tapasztalattal, olyan szakértelemmel és olyan rutinnal rendelkezik, ami garancia a megfelelő pénzügyi tanácsadásra. Illetve most is beruházás előtt vagyunk, pályázunk is rá, de a pályázati pénzt mindig utólag adják oda, addig ezt meg kell finanszírozni valamiből, és általában sok 100 millió forintos nagyságrendről van szó. Ilyenkor a banki partner szerepe az, hogy megfinanszírozza azt az időszakot, amíg egyrészt megkapjuk utólag az állami támogatást, másrészt van egy sajáterő, illetve van egy olyan rész is, amire azt mondja az ember, hogy ezt nem fél év alatt akarom kifizetni, hanem ehhez kell 3 év.

Mennyire tudatosan készül arra, hogy a későbbiekben átörökítse a céget?

Erre nagyon tudatosan készülünk. A nagyfiam 22 éves, a nagylányom 18 lesz, a pici fiam karácsonykor lesz 10, a pici lányom meg márciusban lesz 9. A nagy gyerekeket már egy kicsit be lehet vonni a cég működésébe, nyáron nálam dolgoznak, de mindent lépésről lépésre tanítok meg nekik.

A megjelenés szakmai partnere a hazai vállalatok szakértője a CIB Bank.

(x)
Holdblog

Fára a majmok másszanak!

HOLD After Hours. Nyúl helyett pingvinapukák! - az ünnepek lagymatagsága helyett, legyen velünk ideges! Jó szórakozást! 00:45    A Ryanair Alapkezelő 02:55    Rosenbe

Kasza Elliott-tal

Leggett & Platt Inc. - elemzés

Nem értem a LEG mozgását. 2021 közepe óta esik az árfolyama, akkor 59,16 USD volt az ATH, most éppen 19,08-at ér, azaz kicsit kevesebb mint három év alatt harmadolt az árfolyama. Mivel osztalék

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Ennyi volt! - Lázár János rendelettel irtja ki a nyerészkedést az építőiparból

Senior web fejlesztő

Senior web fejlesztő
Díjmentes előadás

Hogyan vágj bele a tőzsdei befektetésbe?

Mire kell figyelned? Melyek az első lépések? Mely tőzsdei termékeket célszerű mindenképpen ismerned?

Díjmentes előadás

Ami még az állampapírnál is jobb befektetés

Az állampapírok mellett számos más befektetési lehetőség érhető el a piacon azoknak, akik szélesebb portfóliót szeretnének építeni és hosszú távon növekedést elérni.

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Infostart.hu

Kiadó modern irodaházak

Az iroda ma már több, mint egy munkahely. Találják meg most cégük új otthonát.

Vállalati Energiamenedzsment 2024
2024. április 11.
Sustainable Tech 2024
2024. április 24.
Portfolio Agrofuture 2024
2024. május 23.
GEN Z Fest 2024
2024. május 9.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Ez is érdekelhet
nitrogenmuvek